Új privát üzeneted érkezett!

Enikö,
Épp ez a bajom, hogy például a rubeola (MMR-ban az r) egyáltalán nem veszélyes betegség, tudtom szerint. Azért oltanak mindenkit, hogy a terhes nök ne kapják el beteg kisgyerekektöl. Logikus lenne, hogy a nöt oltsák be ha nincs még immunitása, de nem! (Ildi Kép)

Az MMR-ról mindig vannak valami rémhírek nálunk, pl. hogy autizmust okoz. Az egészségügy meg esküszik rá, hogy nem igaz, mégis sokan döntenek ellene. (Plusz még az oltás-ellenes tábor) Nem tudok %-ot, de megpróbálom megkeresni.

Kati
kat_ica
 
 


Enikő!
MMR:mumpsz, kanyaró (morbili), rubeola.
Kanyaróra már engem is oltottak, valamikor gimiben!
Alapvetően a korai oltást azzal lehet indokolni, hogy ezzel teljesen eltüntethetik a betegséget, hiszen ha mindenkitoltanak, nem lesznek járványok.
Mint anno a himlőnél, meg ki tudja minél.
Mondjuk a dolgot bonyolítja, hogy ez az egész csak akkor igaz, ha a Föld összes országában oltanak, hiszen ma már nem nagy ügy a repülők korszakában átvinni a virusokat.
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!
Szerintem az MMR oltas feltetlenul szukseges, errol gondolom mindenki meg van gyozodve.
Nem is ezen van a vita, hanem azon, hogy nem lenne szabad EGYSZERRE es olyan lorugas nagysagu dozisban beadni, ahogy pld. jelenleg Magyarorszagon adjak!Kép

A jelenlegi hivatalos allaspont szetint:

" Az autizmus és az I-es típusú fiatalkori cukorbetegség (diabetes mellitus), valamint az MMR oltás kapcsolatáról jelenleg is vita folyik. Az oltások után - több jól dokumentált esetben – megfigyeltek progresszív idegrendszeri leépüléssel járó elbutulási folyamatokat (dementia). "

Vagyis aki teheti, kulon adassa be az oltasokat.

Ez a tendencia kulfoldon, vagyis van ra lehetoeseg, hogy mas idpontban, mas dozisban kapja meg a gyerek.
saguaro
 
 

 
 

Saguaro: és szted ezt Magyarországon, hogy lehet elérni? Ha felfügesztett börtönt kap egy szülő, aki a már 30 éve nem leledző afrikai betegség ellen nem engedi beoltatni a gyerekét?? Állati jó lenne, tényleg nem normális, hogy egy ekkora kis testbe ekkora dózist döfnek KépKép Na de hogyan kezdjünk hozzá???

Kati: Hát ja, a terhes nők miatt. Most én is félek, mert rubeolás még nem voltam és azt nem viselném el, ha bármi baja lenne a gyerekemnek.Kép

Ildi: de ezek a Mo-on kötelező oltások, nem mindenhol kötelezők! Vagy igen? A világon összes országában élő gyereket beoltják? Nem hinném!

Na ezt a témát is lehet még hónapokig vesézni, akkor sem jutunk előrébb!

Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Nem, persze hogy nem oltanak mindenhol, mint a vészhelyzetből tudjuk, Afrika eldugott zugaiban nemhogy mmr oltás nincs, de szamárköhögésbe (diperte oltás egyik része) halnak bele gyerekek. Mondjuk az is igaz, hogy ők nem repülőzgetnek ide...
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Eniko, sajnos azt nem tudom hogy lehetne Magyarorszagon hatekonyan megvaltoztatni az MMR oltasi rendjet.Olyanrol tudok, hogy komoly indokkal meg lehet kerni (vagy kervenyezni?) a gyerekorvost, hogy ne egyszerre es ne akkor adja be a gyereknek, de ezek csak egyedi esetek.

A Magyarorszagon kotelezo vedooltasok nem egyeznek meg pontosan a vilag tobbi orszagaban levo oltasokkal. Nalunk (USA) nem is kell kotelezoen beadatni, de viszont nem veszik fel a gyereket kozossegbe (ovoda,iskola) csak akkor, ha bemutatod a papirt, hogy megkapta az oltasokat.
Itt is, es Angliaban sem kapnak az ujszulottek automatikusan BCG oltast (csak akkor, ha kimondottan indok van, es kulon keri a szulo).
Az en legkisebb gyerekem nem Magyarorszagon szuletett es nem kapott BCG oltast, es mindig azzal riogatnak az ismerosok, hogy ez eleg veszelyes, ha neha hazalatogatunk, mert allitolag egyre tobb a TBC-s, es eleg konnyen elkaphato a betegseg.Kép
Az USA-ban elvileg nincs TBC-s beteg, de ez pont azert nem igaz, amiert korabban irtatok: barmikor behozhatja egy illegalis bavandorlo, es akkor mar van TBC-s. Legalis biztos nem hozhatja be a betegseget, mert azoknak nagyon szigoru orvosi vizsgalatokon kell atesni (AIDS, TBC, elmebetegseg,stb)...de tulajdonkeppen behozhatja egy "sima" turista is.Kép
saguaro
 
 


Cenikő,
a bárányhimlős oldalon az van, h aki már volt bhimlős, annak a pocakban lévő babája védett...

"A Magyarorszagon kotelezo vedooltasok nem egyeznek meg pontosan a vilag tobbi orszagaban levo oltasokkal. Nalunk (USA) nem is kell kotelezoen beadatni, de viszont nem veszik fel a gyereket kozossegbe (ovoda,iskola) csak akkor, ha bemutatod a papirt, hogy megkapta az oltasokat. "

Na ez a csúsztatás... (Nem te csúsztatsz, hanem az amerikai egészségügy). Ui. ha csak úgy adhatod be közösségbe a gyereked, ha megkapta az oltást, akkor az kötelező. Ui. a gyerekek gyakoraltilag 100 %-a közösségbe jár...

Zsóka
zsóka
 
 


Zsoka, nem csusztatas! Kép
Ugyanis nagyon sok gyerek nem jar "rendes" ovodaba vagy bolcsodebe, mert vagy nanny vagy baby sitter vigyaz ra, de legtobb esetben otthon van veluk az edesanyjuk 4-5 eves korukig (vagy meg tovabb).
Es jelenleg nagyon "divatos" az un. home schooling, vagyis otthon a szulo tanitja a gyereket a tananyagra (teljesen elfogadott es bevalt dolog) vagyis NEM JARNAK kozossegbe.Kép
saguaro
 
 


Sziasztok!

Én hosszas gondolkozás után döntöttem, hogy a fiúk megkapják az agyhártyagyulladás és a kullancs elleni védőoltást is.
Nem tudjátok véletlenül, hogy a kullancs ellenit mikortól adják be?

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Saguaro,
látod, ezt nem tudtam Kép. De mi van azokkal, akik nem járnak oviba-suli-előkészítőbe, de járnak iskolába? (Én eleddig abban a hitben éltem, h leginkáébb az "elhagyatott vidéken" élők nem járatják a gyerekeiket iskolába (ld. szívem csücske, Alaszka).

Cory,
nekem anno azt mondta a dokinéni,h két éves kor előtt nincs értelme beadni, mert nem alakul ki a megfelelő immunválasz. Be lehet adni, csak épp nincs sok értelme.
Zs.

Zsóka
zsóka
 
 


Sziasztok Lányok!

Bárányhim,lő szövődményekétna kisfiam hónaljában kialakult egy megnagyobbodott nyirokcsomó. Tudom, hogy nem egészen topik-téma, de nem találkoztatok hasonló esettel? A lábadozó gyereket nem szívesen vinném kés alá, és hiszem, hogy ez is elmúlik majd csak lassabban. Van valami információtok, ötletetek, esetleg, hogy milyen szakorvossal és KIVEL lenne érdemes konzultálni?

sofka
sofka
 
 


Sziasztok!

cory: én is úgy tudom, hogy 2 éves kor előtt nem szabad beadni a kullancs ellenit, és nincs is értelme, ahogy Zsóka is mondja.

bogancsi

bogancsi
Zsófi-Juli-Dani-Tomi :-)
bogancsi
 
 


Enikö,
Nem néztem utána a %-nak (sok a dolgom nyaralás elött Kép) Ma este volt egy müsor a tévében, az egészségügyröl, és betegek választási jogáról. Az MMR-ról azt mondta, egy városban (Brighton) minden negyedik gyerek NEM kapja meg (és nagy a kanyarójárvány veszélye). Mivel az oltások nem adhatók külön, sok szülö úgy dönt, hogy egyáltalán nem adják be. Eddig a rubeolát lehetett (és emiatt néhány orvos be tudta adni a kanyaró, és mumpsz oltásokat a szabályzat ellenére is), de most már nem fogják tovább gyártani.
Tehát: ha a lányom nem kapja meg az MMR-t, és rubeolás sem lesz gyerekkorában (aminek megvan a lehetösége, ha a legtöbb gyereket oltják), akkor 15 éves korában nem olthatjuk be külön a rubeolára. Legalábbis nem itt. Szóval olthatjuk a gyerekeinket, de csak arra, amit az adott állam jónak lát...

Kati
kat_ica
 
 


Ma vittem Dórit a 15 hós oltásra. Mondja az orvos, hogy tudom-e, hogy hármat kap? Én meg okosan bólogatok, hiszen 3 kórság ellen van az MMR.
Erre kiderül, hogy fenét, az csak egy. Ezen kívűl szabin cseppek és most adná be a haemophylus influenza ellenit is. Mondtam, hogy tegye el gyorsan azt az oltóanyagot, majd szeptemberben visszajövünk érte.
Csodálkozott rendesen.
Én aztán tényleg nem vagyok oltásellenes, sőt. De azért egyszerre 5 súlyos betegség vakcináját egy napra sűríteni egy ilyen pici testbe túlzásnak találom.
rjuli
 
 


Juli: Mennyi????????????? 5 oltás egyszerre? Ezek normálisak??????Kép És nem szólt a doki semmit, hogy az influenza ellenit nem engedted beadatni?

Egyébként eldöntöttem.Nem fogom kiváltani és beadatni Boginak a bárányhimlő ellenit. Megkérdeztem több orvostól/gyermekorvostól és a saját gyerekorvosunkon kívül, SENKI más nem javasolta!!!! Majd ha nem esik át rajta pölö 10 éves koráig akkor beadatom, de addig nem. Ha minden ellen oltást kapna, akkor nem erősödne az immunrendszere, nem védekezne a szervezete....

Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Juli,
az influenza elleni is kötelező????

Enikő,
az ilyen oltásokkal az a baj, h hiába adatod be neki pl 10 évesen, nem tart egy életen át a hatása...
Zs.

Zsóka
zsóka
 
 


Nem influenza elleni, hanem agyhártyagyull., de nem a fizetős-menjugate, hanem a másik. Nekem ezt a nevet mondta, lehet, hogy beszélt össze-vissza a nevét illetően, az tuti, hogy agyh. elleni lett volna.
Kicsit csodálkozott, de mivel nem azt mondtam, hogy nem adhatja be, hanem csak azt, hogy MOST nem, meg ismer már engem (Kép), így beleegyezően felajánlotta a szeptembert.
rjuli
 
 


Jah, hogy az már kötelező, tényleg. Anno még nem az volt amikor a gyerekeim voltak ekkorák...
Köszi!
Zs.

Zsóka
zsóka
 
 


Zsóka: állítólag egy életen át védettséget nyújt, + az övsömör ellen is véd. ÁLLÍTÓLAG! De ugye ez nem biztos. Inkább kapja el a barihimlőt olyan 5-6 évesen, és akkor utána nyugodt leszek!
E

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Ceniko, vagy elkapja hamarabb. És széttárják a kezüket, hogy kicsi volt, túl hamar, idén nagyon agresszív a vírus... Mert mi véletlenül mindezt végighallgattuk, és a János kórház gyereksebészetén ülünk második hete minden másnap, mert az alma nagysáfgú tályogot, ami enyhe szövődmény még nem engedik záródni.
sofka
 
 


Eniko: "Inkább kapja el a barihimlőt olyan 5-6 évesen".
De konyorgom, ez nem kivansagmusor! Kép
Egyaltalan nem biztos, hogy 5-6 evesen fogja elkapni es egyaltalan nem biztos hogy optimalis lesz a lefolyasa. Semmi nem biztos...Kép

Sofka! Nagyon sajnalom, es mielobbi TELJES gyogyulast kivanok!!!
saguaro
 
 


Saguaro: Az oltás biztos? Az sem biztos. Mi van ha beoltatom és az oltástól lesz valami baja? Mellékhatás, szövődmény.... Vagy mégsem nyújt védettséget? Mi van ha felnőtt korában kapja el? Többet ártok vele, mint használok. Minél hamarabb kapja el annál "zavartalanabb" lefolyású.
És az miért van, hogy több internetes fórumon és személyesen is utánaérdeklődtem és az orvosok többsége egyáltalán nem javasolja a védőoltás beadását?! A nőklapján a gyermekgyógyásztól kezdve a babaszobán át, a szegedi gyerekkórház orvosáig senki nem javasolta! Még a másik gyermekorvosunk se, aki jugóba van. (Mivel Bogi kettős állampolgár, oda is szoktuk vinni dokihoz.) Az egyetlen ember aki javasolta a szegedi gyermekorvosunk.
Tudom, hogy ez nem kívánságműsor, de jövő szeptembertől oviba fog járni és ott általában át szoktak ezen esni a gyerekek.

Sofka: Én is nagyon sajnálomKép Mekkora a gyemeked? És hogyan kezelik a tályogot?

Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Enikő,
nwem vitatkozni akarok, annál is inkább, mert nem vagyok orvos. Vhol olvastam, h a bhimlő elleni védőoltás nem nyújt egész életen át tartó védettséget...
Nem tudom, melyik a rosszabb - betegség szövődményét kezel(et)ni, vagy oltásét? Kép

Zsóka
zsóka
 
 


kezel(tet)ni, bocs

Zsóka
zsóka
 
 


Hát ezt én sem tudom Zsóka! Kép Egyik rosszabb, mint a másik.Kép
E

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!
Minden oltásnak lehetnek nem kívánt mellékhatásai. Lehet, hogy pont a mi gyerekünk lesz érintett ebben...
A kötelezőket muszáj beadatni, de amit nem muszáj, azt nem, egyéni elbírálás.
Mi annak idején a HIB nevezetűt, beadattuk, azon kívül semmi mást.
Nem akarok senkit elrémiszteni, de leírok egy (rém)történetet:
Apósomat megharapta egy kutya anno... Annak rendje és módja szerint megkapta a veszettség elleni oltást. Agyvelő- és gerincvelő gyulladást kapott, ezzel együtt minden lehetséges járulékot is: cukorbetegség, gyomorbajok, székletvisszatartási zavar, stb. Kezelték szteroidokkal, amitől élete végéig iszonyatos túlsúllyal küszködött. Évente 2x3x4x5x is kórházban volt. Aztán a veséje mondta fel a szolgálatot. Mégis szerencséje volt. 6 hónapot jósoltak neki, aztán 1 évet, 5 évet, és 25! év lett belőle. A folytatás: a férjemet ugyanannyi idős korában, mint az apját, megharapta egy kutya. Munkehelyi baleset... Buszvezetőként egy csövest akart leszállítani a buszról a szájkosár és póráz nélküli kutyájával... Aztán a rettegés, mi lesz, ha esetleg nem oltatjuk be, de mi lesz, ha beoltatjuk? 3 oltás, 3 hónap rettegés... A férjem nem mert buszra szállni addíg. Megúsztuk. De legközelebb nem tudom mit csinálnék (csinálnánk)... Kutyára, kutyásra azóta nem szól, én meg egyenesen rettegek tőlük...

Bocsi, hogy hosszú voltam.

Kriszta

mohácska
 
 


Kriszta! Ez valóban elég szörnyű történet, én is hallottam már hasonlókat. Egyet azonban fontos tudni: a veszettség elleni védőoltás azért más kategóriába esik, mint az egyéb, szokványos védőoltások. Nem tudom, mi ennek az oka, talán az, hogy ezt már a kórokozó(lehetséges)bejutása UTÁN adják, nem pedig megelőző oltásként. Olvastam azt is valahol, hogy ma már jobb, kevésbé veszélyes oltóanyagok vannak, mint ezelőtt 10-20 évvel. Akkor hasfalba kellett beadni, mára, úgy tudom, ez is változott. Azért megértem, hogy ilyen előzményekkel a hátatok mögött nem mertétek beadatni az oltást a férjednek!
Egyébként a kötelező oltásokon kívül a fiamnak mi is a HIB-et (vki írta ebben a topikban, és igaza volt, csak én felejtettem el, hogy ez már a kötelezők közt szerepel, a lányom is így kapta már meg), az agyhártyagyulladás elleni oltást, és a kullancs-oltást adattuk be.
Tünde

Tünde
tünde28
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek, amikor a Bogival voltam várandós, megnézték a véremből, hogy voltam-e már rubeolás. Negatív lett azaz nem voltam. Végig nagyon kellett vigyáznom magamra, nehogy terhesség alatt kapjam el. Most megint várandós vagyok és 1 hónapja megcsinálták ugyanezt a vérvételt (toxoplazma, rubeola, hepatitis...stb) és most meg pozotív lett a rubeolám, azaz mintha már lettem volna rózshimlős! Na erre varrjatok gombot! Egyébként tudtommal, meg anyukám és a családom tudtával, még nem voltam rózsahimlős. A szülés óta sem voltam az tuti, mert felnőtt korban ez nem megy át az emberen csak úgy észrevétlen! Szóval nem értem én ezt! Ja és az érték, az valami olyan szám lett (1 egész nemtomhányszázad akármi), ami arra enged következtetni, hogy már nagyon nagyon régen estem át rajta!

Akkor most ez hogy is van?Kép

Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


"Rózsahimlö
Ez az influenzához hasonló lefolyású vírusos fertözés egy jóindulatú betegség, ami néha akár felfedezetlen is maradhat, mivel a tipikus panaszok (kiütés, nyirokcsomó megduzzadása) nem mindig láthatóak. Komplikációk általában nem lépnek fel..." (és utána még leírja, hogy terhesség elsö szakaszában veszélyes, és pubertáskorban ajánlott a lányokat oltani, ha nem estek még rajta át)
(Dorit Zimmermann: Wehwehchen)

Illetve egy angol kiadványban (amit most nem találok) olvastam, hogy nehéz diagnosztizálni, ezért sokan úgy esnek át rajta, hogy nem is tudnak róla.

Így nektek egy agoddalommal kevesebb Kép

Kati
kat_ica
 
 


És úgy tudom azt vizsgálják van-e védettséged a betegség ellen (tehát nem azt, hogy voltál-e már..). Nem tudom az esetleg lehetséges-e, hogy "találkoztál" a vírussal, a szervezeted sikeresen megbírkózott vele, tehát nem lettél beteg, de most már immun vagy. Vélemények?

Kati
(tudtommal nem voltam rubeolás, a vérvétel nekem is pozitív volt)
kat_ica
 
 


OFF! Kati tegnap postáztam neked a kazit!Kép Szólja ha odaér! Kép
ON!
Hát nem tudom, én úgy tudtam, hogy minél korosabb vagy annál pocsékabb végigélni a himlő minden formáját. Kisgyermekkorban tök gyorsan könnyen átmegy az emberen, míg ha felnőtt korban kapod el, akkor piszok nehezen vészeled át.... Nem tudom én még nem voltam. És a vérvétel eredménye neked mennyi volt??? Mert minél régebben estél át rajta, annál alacsonyabb az érték. Ezt a védőnőtől tudom ő mondta, most csütörtökön amikor voltam tanácsadáson. Ő is kiakadt, az eredményen, mert még megvan a véreredményem a Bogival és azon meg negtív lett ugye! Nem érti ő maga sem hogyan lehet ez! De végül is mostmár mindegy. Most vagyok 14 hetes terhes a kritikus időszak elmúlt végül is. De azért nem szeretnék találkozni egy himlő vírussal sem!

Enikő

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Oké Kép
Nem mondták nekem, csak azt, hogy pozitív.
Amikor Lili volt bárányhimlös volt, muszáj volt két hét után kimozdulni, mert senkire sem tudtam hagyni... igaz addigra már leszáradtak a pöttyök. Volt is a boltban egy terhes nö (talán már az utolsó harmadban), öt nagyon kerülgettem. De az eladónö igencsak meresztgette rám a szemét, hogy mit képzelek én himlös gyerekkel bejönni (Lili közben zavartalanul aludt a kendöben Kép)

Kati
kat_ica
 
 


Hahó!

De jó, hogy benéztem, mert pont most kezdtem gondolkodni azon, hogy melyik topikban kérdezzem meg azt, hogy hol kell megnézetni a védettségeket.Kép Szóval én is szeretnék második babót, és mivel újabban bárányhimlő járvány volt a lakótelepen (amit akkor nem kapott el a lányom), megijedtem, hogy mi lesz, ha elkapja, amíg terhes leszek. Én ugyan már voltam baris, de a barátnőm munkatársnője pont úgy vetélt el, hogy másodszor is elkapta, pont terhesen.Kép Meg akkor már a rubeolát is megnézetném, mert állítólag a tesóm volt, én meg nem kaptam el, anyós meg folyton ezzel riogat. Szóval hol lehet megnézetni, és pénzbe kerül, ha igen, mennyibe, és mennyi időbe telik, amíg megkapom az eredményt? És csak terhesen fogadnak, vagy csak úgy is lehet menni, esetleg beutaló kell? Ha ez utóbbi, akkor írhatja a házidoki is, vagy csak nőgyógyász?

Enikő,
egyébként elég érdekes ez a két különböző végeredmény, remélem, azért hiteles a teszt.Kép

Bocsi a sok kérdésért, és előre is köszi a választ!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


A túl sok kérdéssel mindenkit elijesztettem?Kép

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Zsizsa,

Nem tudom Zsizsa, én nem Mo-n szültem. Nekem a terhesség alatti rutinvizsgálatok közé tartozott a vérvétel, már az elején. Ez biztos nálatok is így van.
Hogy hol, mit, mennyiért - azt sajnos nem tudom.
Talán kérdezd meg itt:

Fogamzás, várandósság, szülés > Fogamzás > BABAPROJECT ELŐTT ÁLLÓK, IDE vagy
Fogamzás, várandósság, szülés > Várandósság > Vizsgalatok a terhesseg alatt

Kép Kati
kat_ica
 
 


Kati,
köszi azért!Kép Nálam az első terhességnél alapból semmilyen védettséget nem néztek, csak vérképet, szerintem itt ez nem tartozik a rutinvizsgálatok közé. De most úgy érzem, hogy mindenképpen szeretném megnézetni, hogy tisztában legyek a helyzettel.

Minden jót!

Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
zsizsa
 
 


Kedves Zsizsa,

Nem tudom, imádott Szőnyinknél tervezed-e a következő babót,de szerintem ő is,vagy bármelyik lelkiismeretes nőgyógyi pontos infóval rendelkezik ilyenekkel kapcsolatban. Én annak idején a babprojekt előtt egy komplett belgyógyászati kivizsgálást kértem,és abban is Szőnyi volt segítségemre,és teljesen természetesnek vette a kérésemet. Biztos értékeli,hogy Te erre is gondolsz és hangsúlyt fektetsz.

Buksi
kisbuksi
 
 


Természetesen nem babot,hanem babát terveztünk Kép
kisbuksi
 
 


Segitsetek, Finnországban élünk, és itt most csak összetett oltásokat lehet csecsmőknek adni(kb 6 féle egyben).
Mi nem akarjuk mind ezt a 6-ot, és a nagyobb gyerekeimnek sincs meg az összes oltása,jo volt igy, itt ugyanis nem kötelező, vátlasztható.
Ebben a pillanatban is a Polio-gyermekbénulás elleni-t akarjuk beadatni, és nincs hely ahonnan be lehetne szerezni csak ezt.
Hol van a régi Szabin csepp?

Zsuzsa

Kép
zsuzsanna71
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermekek - betegségek, gondok

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?