Új privát üzeneted érkezett!

Nika
Szerinted? :wink: Aludni nem nagyon tudok. Tegnap kettőkor feküdtem le, és utána viszont a körülményekhez képest jól aludtam, ez azt jelenti, hogy kb kétszer ébredtem fájdalomra, nem hatszor. :roll:
De kívánom, hogy hamarosan te is ilyen hasonló "kínokkal" szenvedj.

Kata
Nyugodtan rinyálj, útóbbi időben úgyis én voltam a fő nyafogós. :oops: És bizony jobb nem lesz. Nekem is leszakad a derekam, meg a lábaim kész vannak. Pedig még ki kell sütnöm 4 tepsi sósat, meg tésztát gyúrni, sodorni, stb. Csak most szusszanok egyet.

Pedi
A csipőm nem vékony, és az első szülésnél sem volt probléma, igaz lassabban tágultam, és 3 újjnyinál én is lelassultam, de mivel a baba szívhangja jó volt, hagytak tovább "szenvedni". Aztán meg már könnyen kibújt, meglátod a kitolási szak már a legjobb szakasz, az nem fáj.

Csillagvirág
Tejcsire fel! Szoptatós teát én is ittam, ha jól tudom Naturlandost.

Ma vendégségben voltunk, meg vásároltunk. Még vettem pelust, popsitörlőket, meg melltartóbetétet, úgyhogy nagyjából kész lesz a csomag. Jövő héten már a kis táskát is összepakolom, mert aztán a 36. hétbe lépek, és bármi lehet.
Elfáradtam, holnap pihi, csak valami könnyű ebéd, meg vacsi, legalábbis ami hamar kész, sonkatekercs, virsli, talán sali. Vasárnap jönnek még az utolsó vendégeink, úgyhogy arra még sütök egy adag muffint, aztán vége az ünnepi forgatagnak, úgyhogy jövő héten kicsit rakodok, összerendezem a gyerekszobát, de még a kiságyat nem rakjuk össze, mert a fa sok helyet foglal, és sajnálom kidobni.

Már nem jövök, úgyhogy BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!
Vendég
 


Rita:) ok vállalnám már nagyon :)

nika70
Salgótarján
 
 


BOLDOG UJ EVET CSAJOK!

azert ilyen koran mert en mar nem leszek! Puszi Mindenkinek!
Vendég
 

 
 

képzeljétek, megszületett a férjem unokatestvérének a kislánya. 29-ére várták, de ma hajnalban 4 órakor kibújt a picike 3400grammal és hatalmas fekete hajjal. emílilának hívják.
nekik gyönyörűségesen kezdődik az új év!!!

Mindenkinek kívánok én is szeretetben, gyerekekben gazdag boldog új évet!!!


én ma még leszek.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Kép

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!!!!!!!

Nika neked nagyon okos fiad van ha ott marad a büntiben ahol kell neki és addig amíg kell........Mátét nem lehet ott tartani......tudom gyenge vagyok.......de esküszöm nem birok már vele.......... :cry: :cry: :cry: :cry:

Kati a kis Emilihez SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK nekik!!!!!!:))))))))
gyönyörű a pici neve!!!!!:):) :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Jó reggelt!

Kati! Hatalmas gratula az egész családnak a kis Emíliához, tényleg nagyon szép neve van! Én is leszek ma még, akkor ketten fogunk ezek szerint dumálni, mert a többiek mind elköszönnek!

Brita! Még mindig sokat vállalsz magadra! Tényleg itt az ideje a pihenésnek! :wink: A térded mostanában hogy viselkedik?

Akik már nem jönnek azoknak Boldogságos, egészséges és babás Új évet kívánok én is! :wink:

Lányok! Gondolkodtatok már rajta, hogy mi legyen az új topik neve? Én sajna nem tudok nyitni, de arra gondoltam, mi lenne, hogy Babaprojekt 2011 és a 2010-es babásai! Remélem, nem tartotok önzőnek ezért, de ebben az évben elég sokan bebabásodtunk, csak ezért gondoltam rá! Persze akármi lesz a nevünk, én jövök! :wink:
pedi
Kalocsa
 
 


Pedi én is leszek ám :twisted: :twisted:
jó az új topic neve meg nyissam?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


BUÉK lÁNYOK :)


Kati

Gratulálok a kis csajszihoz :)

A 2011es évhez mostmár mindenkinek babás évet kivánok,remélem sikerülni is fog.Bogi,Nika drukk nektek :wink:

KépKép
bettike83
 
 


köszönöm mindenkinek!

betti, lehet, hogy hétfőn össze fogsz futni velük még kecskeméten. bár lehet, hogy haza is engedik őket akkor.
én arra gondoltam, hogy szívesen meglátogatnálak titeket, mert pénteken mennem kell majd kecsóra. de lahet, hogy csütörtökön is.

akármi is lesz én is veletek tartok!!!

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Sziasztok,.


Szeretnék csatlakozni. Pedi volt olyan kedves és hívott ide.

Jelenetem ma voltam dokinál és 9x13mm petezsákot látott. Sajna szivhangot még nem hallottunk. Remélem sz is lesz mert erre a kis életre 2,5 évet vártunk.
Kicsit igy a 2010 babaprojectbe még bele férek éppen csak:)
csucsu2005
Halásztelek
 
 


Csucsu

űdv itt.gyönyörű év végi ajándékot kaptál,gratulálok :) nagyon vigyázz magadra.

kati

szivesen látlak,majd ha megszületik a pici ugyis irok neked és tudsz jelentkezni ha jönnél :) vagy megirom én melyik szobában vagyunk.
bár az első nap asszem örzőben leszek,másnap meg nem tudom.
Lehet hogy hétvégén már jöhetünk is haza,elvileg 5 nap.na majd meglátjuk.

KépKép
bettike83
 
 


Sziasztok!

Bettike! Jaj, ez már tényleg nagyon izgi! :)

Csucsu! Jaj, de jó, hogy jöttél! Nem tudom kaptál-e p.ü-t, de küldtem egy párat, csak én nem látom, hogy elment volna. Gratula picurhoz! Biztosan lesz szívhang is hamarosan. Egyébként mennyi idősnek kellene most lenned?

Nita! Szuper vagy, köszi! És ha leszel, veled is dumálok! :lol:

Nálunk már fő a kocsonya, életünkben először vállalkoztunk rá, illetve inkább Zoli csinálja, én feltettem a holnapi lencselevest is főni. Nemsokára kezdem a rétesnyújtást. De ma megint levegőtlen vagyok! :evil: Pedig most nem az evés miatt, mert alig ettem eddig, pont ezért, nehogy még rosszabbul legyek!
pedi
Kalocsa
 
 


Pedi: Mensi alapján 6+3. A doki mondta most már szivhang lenne de azt ismondta mivel nem 28 napos a ciklusom hanem 31-32 ezért a szivhang csúszhat.
Remélem igaza lesz.
Nem kaptam privit vagy lehet a Csucsura küldted de azzal nem tudok belépni. Hiába kértem jelszó emlékeztetőt nem kapom meg azóta az email fiókunk más lett. Pedig a régi nevemmel annyi minden el volt mentve.
Igy lettem csucsu2005.

Lehet ezért nem kaptam meg.

De jó már 31 hetes vagy. Tudjátok, hogy lány vagy fiú?
Nevekben gondolkodtatok?
csucsu2005
Halásztelek
 
 


Sziasztok!

A helyzet tejügyileg javulóban, legalább is úgy érzem. Nagyon jó ez a 7-7-5-5-3-3-1-1 tejszaporító fejés. (még jó hogy elektromos mellszívóm van... ezt kézivel kivitelezni fárasztó lett volna)

Csucsu, örülök, hogy jöttél! Egyelőre csak halkan gratulálok és megjegyzem, hogy nekem is csak petezsák volt az első uh-n és itt a topikból Dikének is! Azóta az én fiacskám már megszületett, Dike babókája pedig gyönyörűen fejlődik.

Rita, Nagyon izgalmas kezd lenni a dolog Nálad! Nekem most szülés előtt 2 héttel voltak erősebb görcseim amikor azt hittem, hogy elindult a szülés... Lehet, hogy tényleg január közepe lesz a Ti időtök? (vagy még hamarabb????)
Ha megszületik Zalán, Nekem nyugodtan írhatsz SMS-t, szívesen leszek a hírhozód!

Bettike, már csak pár nap és találkozol a kis Ferikével!
Tényleg, már akartam kérdezni, hogy hogy fogjátok szólítani a kisfiatokat?

Bogikám, Neked most sok-sok erőre van szükséget, mert embert próbáló hónap elé nézel a munkád miatt... remélem és kívánom, hogy ez legyen a legjobb gondolatterelő és hozza meg a "Gyümölcsét"!

Nika, Neked is csak azt tudom kívánni, hogy mihamarabb találkozhass Gergő kistesójával! Hiszem, hogy hamarosan leköltözik Hozzátok, hogy aztán együtt huncutkodhasson a Fiacskátokkal!

Rita, Pedi, Kati, Mona, Dike, Mia, Cham és Csucsu, Nektek kitartást a hátralévő pocakos időre. Kinek több van hátra, kinek csak kevesebb. Élvezzétek ki a pocaklakók nyújtotta örömöket és mindnyájatoknak könnyű, komplikációmentes szülést kívánok 2011-ben!

Nita, Neked sok-sok örömöd legyen a két gyönyörű Fiacskádban és ha úgy szeretnétek, költözzön a pocakodba mondjuk egy szép kislány 2011-ben!

Nagyon boldog új évet kívánok Mindenkinek!!!!!!!!!!!

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


Ja, és én is jövök az új topkiba! Függő vagyok!!!!!!!!!! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Kép

Kép
csillagvirág14
 
 


csucsu: köszöntelek itt! és halkan gratulálok neked! mesélj magatokról egy kicsit.

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


Kati! Gratulálok nekik Emiliához!sok boldogságot!

Buék mindenkinek,Boginak,nikának babásodást kívánok!!!!!!!

csucsu! hatalmas gratula!!!!!!!biztos lesz már szívhang legközelebb!!!drukk!

virág! szépeket írtál mindenkinek!köszönöm én is is! én pedig nagyon örülök h kezd megoldódni a tej probléma, olyan ügyi vagy! majd én is kérek jó sok tanácsot!:))

én is megyek veletek, de szóljatok ha már meg van az új topic.

KépKép
dike
 
 


csillag

még én sem tudom,majd kitaláljuk,vagy kialakul :wink: :)

én is megyek az új helyre is,már régóta tagja vagyok a ennek a topicnak.

pedi

de ügyes vagy :) én lencslevest főzők meg sütök sajtos rúdat,turós pogit.már lassan tehetem a sűtőbe.húst nem akartam csinálni mert nagyon ráuntunk az űnnepek alatt.

KépKép
bettike83
 
 


Szia Csucsu!!!!!!!!
üdv a csapatba!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
jó hogy újra köztünk leszel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:):):):):):):)
gratula a petezsákhoz!!!!!!!:):):)

Pedi majd mond milyen lett a kocsonya....én még nem csináltam....bevallom én lusta is vagyok hozzá......:(

nálunk lencsefőzelék van sajttal töltött pulykamellel:)

Virág örülök hogy beválik ez a szaporító módszer!!!!!!!!
és köszi..én is remélem ha pocakos leszek kislány lesz!!!!!!!!!:):)

csajok akkor megnyitom az új topicot!!!!!!!
mi is legyen a címe?
Babaproject 2011
szerintem ez az ideális......a 2010 babásait én nem írnám hozzá mert van akik azelőtt szültek és így olyan furán jönne ki......
de ez csak a privát véleményem........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


bocsi, h beleszólok, de olyan már van, hogy babaproject 2011. :?

Kép

Kép
@ka(ti)
 
 


az nem jó hogy babaprojeckt 2011 pocakosai és babásai? :roll: :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


2011ben babaprojektben.-csak egy otlet.
Vendég
 


Nita, az jo amit irtal, sztem!
Vendég
 


Bogi részedről akkor ok:)
többiek?

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nekem is ok megyek veletek ahová mentek :):):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Nita: Szerintem szupi. Megyek én is:)
csucsu2005
Halásztelek
 
 


Meg ilyen hoooot unalmat, mint ma van! Remelem Nalatok jobban telik az ev utolso napja, mint itt Nalam. Ez valami borzalom. Ez maga a dog unalom. Nekem speciel semmihez de semmihez semmi hangulatom, csak kiiiiiiiiinlodok! :cry: :cry: :cry: :cry:
Mondom itten magamnak, hogy indulj beeeeeee! de nem megy! Nem indulok en sehova, nem meg beeeeee!
Vendég
 


Bogi nálam is unalom van.......api dolgozik én meg egyedül a két gyerekkel........:(
akkor meg nyitom az új topicot........:)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


SZIASZTOK!!!!

NAGYON BOLDOG ÚJÉVET!!!!!! Hihetetlen, nemrég volt 2000, most meg már 2011 lesz...mivel én 80-as évjáratú vagyok, mindig azt számoltam, hogy pont 20 leszek 2000-ben -ugye most voltam 30 :x - szóval megy az idő :o :o :o és én annyira nem érzem magam annyinak, pedig megkomolyodhatnék már

virág, hurrá, mondtam én, jó az a fejés, én is voltam így párszor hogy 1 csepp tej nem jött mert idegbajoskodtam vmin és aztán ezzel a technikával 2 nap múlva dőlt a tej :wink: :wink: :wink: :D nagyon örülök!!!!

csucsu: üdv, akkor te pont úgy vagy babás, mint én. Ma akartam hívni az asszisztensnőt -mondjuk gondolhattam volna, hogy nem érem el 31-én- ki volt kapcsolva, így majd hétfőn kérek időpontot. Nekem nov 18-án jött meg utoljára, de 26 naposak a ciklusok. Amúgy nagyon kiváncsi vagyok, mennyi idős terhes vagyok, mert az utolsó mensim sem volt a megszokott.

Baromi hányingerem van, amit persze a cukros cola enyhít :twisted: 57 kg vagyok -ami nálam öngyilkosság- szóval remélem mire az első tanácsadásra sor kerül, lemegyek 54-55-re és onnan startolok.....akkora a hasam, mint egy 6 hós terhesnek. Iszonyú szorulásom is van, de még nem mertem használni a glicerines kúpot

Pedi, tegnap rendeltem pizzát a Don Pepéből, húúúú de jó volt :D

Babaproject 2011 szerintem azért nem jó, mert az annak szól csak, aki még nem babás. Nem? Mármint jó lenne, de szerintem csak azoknak, akiknek még nem jött össze...jaj de hülyén fogalmaztam, de remélem értitek :wink:
chamomilla
Pécs
 
 


Szia Csucsu!

Gratula a gratulalni valohoz de meg csak halkan jegyeznem ezt igy meg! :wink:
2,5 ev?? hmmmm....nem semmi! En 2nel jarok ugyhogy inkabb nem is mondok semmit. Drukk a legkozelebbi uhhhhhhuhoz!
Vendég
 


a topicot megnyitottam:):)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Elhúzni a sunyiba aki unatkozik :twisted: :twisted: :twisted: :wink: én tanulok hajnal óta :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: de most hajat festek, aztán megyek a Spárba, remélem nyitva lesz még. Múltkor vettem ilyen fagyasztott fornetti szerűséget, csokis volt, nyammmmmmmm, na most olyat ennék!
chamomilla
Pécs
 
 


Cham ide akárki jöhet ez csak egy cím..meg 1x mindenkinek sikerül a baba!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita, nyissaaaaaaa` topikot, meg ajtot! Megyek! A ket gyereket ketten helyre tesszuk oszt utana meg jooooo megmutatjuk az unalomnak, hogy elmehet a sunyiba!
Vendég
 


Cham, jobbbulast szorulas ugyben!
Vendég
 


Én meg azon gondolkodtam, nyitok olyan topikot, hogy 2011 augusztusi babák. De aztán rájöttem, azt sem tudom, mikorra írnak ki, úgyhogy várok 8)
chamomilla
Pécs
 
 


Bogi a topic nyitva már:)
jöjjön mindenki át.:)
jó volna ha anyám vigyázna rá de ő...........meg se mertem kérdezni mert ő pihenni akar...ez lenne a válasz..........aki még vigyázott volna ő már sajna nem él:(

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nekem a kisebbik fiam anyóséknál bulizik este, a nagy meg a volt anyósnál. Még jó, hogy ennyi anyósom van :lol:
chamomilla
Pécs
 
 


Cham milyen mázlista vagy ennyi anyóssal......nekem ez az egy is "sok/k" :) :) :) :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nita, hidd el, nekem is sokk :wink: :wink: :wink: de ilyenkor jóljönnek :wink:
chamomilla
Pécs
 
 


Cham azt el hiszem :)

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Na igen buli: Hát mi is unalmasan tartjuk ezt a szilvesztert. Lányom most ment át "imádott" anyosomhoz játszani lesz vagy 9gyerek.
Még jó, hogy bírja,....
Mindenki ott rakta le a gyereket mert mentek bulizni. Mondjuk nálunk nem kell a lányomra vigyázni 2-3órát bulizik aztán jönni akar haza,.
Nagyon hozzánk van nőve,

Sebaj idén nem megyünk sehova de unalmas az biztos. Gondolom TV műsor se sok lesz.
csucsu2005
Halásztelek
 
 


mi úgy néz ki megyünk anyuékhoz.mármint én meg a gyerekek...anyu ki jön értünk....

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nita, belinkelnéd az új topikot???

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!!!!

Kép
Kép

Moncsi
monalux
 
 


én is megyek :wink:

KépKép
bettike83
 
 



Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


nita ezt szerintem zárasd le vagy aki nyitotta le is tudja zárni talán :)

nika70
Salgótarján
 
 


Nika fogalmam sincs hogy lehet lezárni asszem ezt nem én nyitottam,...........

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?