Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Jól vagytok?

Nálunk röviden annyi történt, hogy :
-Boncinak kibujt a 7. foga, aránylag simán átvészeltük
-Apát ledöntötte az influenza egy hétre, már jól van
-Én három napig náthás voltam, tegnap meg megcsípett egy darázs

Szóval jól vagyunk, örülünk a tavasznak, nagyokat sétálunk, mindennap megyünk játszótérre, kihasználjuk a jó időt! :D
Bölcsibe lassan nekem is be kell mennem, megbeszélni a részleteket, merthogy Boni ősztől bölcsis lesz elvileg.

Na megyek is ,minden jót! Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Na én is ismét itt :D, bár újfent fáradtan :oops:!

Mumuska: örülök, hogy a párod meggyógyult, Neked rendbe jött a csípésed?

Nekünk az elmúlt 4 nap elég sűrű volt. Apu megjött Amerikából, előszőr, amikor Timike meglátta, úgy hozzám tapadt, hogy nem lehetett leválasztani, de aztán szerencsére hamar feloldódott, és megtalálták a közös hangot! Két napig Anyuéknál voltunk, nagyon jól éreztük magunkat, Timike kutyázott is-2 kutya van nálunk-még azt a szót is kimondta egyszer, hogy "kutyus"! Ma elmentünk a Budakeszi Vadasparkba, igaz az idő sajnos nem volt már olyan szép, de így is jó volt. Timike végig tiszta energiabomba volt, Anyuéknál mindkét nap fél 6-tól ébren volt és pörgött, mint a ringlispíl, én meg persze jól elfáradtam (igaz, szerencsére most azért Anyuék is vigyáztak rá, legalább nem teljes napra volt az enyém). Ma délután pedig megint végigsöpört a házon, kinyitogatta az összes szekrényt, kiborította Após üdítőjét, egyszóval "ciklonkodott" ezerrel :shock:.
Voltunk megnézni egy magán bölcsi-ovit is, ami itt van a közelben. Timike előszőr csak nézelődött, aztán hamar elkezdett játszani a játékokkal, meg a többiekkel is. Elég szimpatikusak voltak az óvónők és a hely is, a bökkenő az, hogy 1 hónapra 70 ezer FT-ba kerül :evil:. Még majd érdeklődöm több helyen.

Egyelőre ennyi, remélem mindannyian jól vagytok!
Minden jót, jó éjt Nektek!
Viki Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Mi jól vagyunk. A csípésem még mindig tenyérnyi vörös dudor (az amugy sem kicsi hasam közepén!) és rohadtul viszket! :evil:
Az egyetlen pozitív dolog a darázscsípéssel kapcsolatban, hogy ha megcsíp egy ilyen állat az a tavasz kezdetének biztos jele!
Ugy hogy kibirom!! :)

Bonci még nem állt át a nyári időszámításra, tegnap nagyon nehezen aludt el, ma meg reggel én ébresztettem fel 9-kor.
Adtam neki tejet, és ízlik neki! Nem is kap tápszert már, reggel-este tejcit iszik.
Viszont szegény olyan nehezen kakil! Próbálok adni neki mindenfélét, de annyit küszködik angyalom. Most leállitottam a kuki-evésről (lehet nálatok nem így hívják, a kukoricapehelyről van szó)pedig imádja, de hátha az fogja meg.

A magánbölcsi jó dolog, csak ne lenne horror ára!
Viki, te nem akarod állami bölcsibe vinni Timikét? Vagy nem is fog bölcsibe járni?
Bonci állami bölcsibe megy , feltéve ha lesz helye, mert csak telefonon beszéltem a bölcsivel kb fél éve, akkor azt mondták, hogy elvileg befér! Jól járok, ha kitalálják, hogy mégsem, mert kevés a bölcsi és már nem lesz hely semelyikben!

Na megyek! Üdv mindenkinek!
Talán a nap is kisüt délutánra! :D
Vendég
 

 
 

Sziasztok!

Mumuska: sajnos itt Piliscsabán nincs állami bölcsi. Még ami eszembe jutott, hogy Pesten a munkahelyemhez közel keresek valamit, pont a héten fogok érdeklődni. Mondjuk egy itteni bölcsi abból a szempontból jobb lenne, hogy nem kéne még pluszba Timikét is mindennap utaztatni.

Itt ma egész jó idő volt, ahogy 11 után kimentünk, kisütött a Nap, Timikét nem is lehetett becsalni ebédre. Szegénynek kissé betett a "vénasszonyok tele", ma délután eléggé elkezdett tüsszögni, remélem nem lesz durvább a helyzet. Ma én is elég csehül voltam, szédelegtem egész nap, zuhanyozás közben meg majdnem elájultam :?-szerintem már rám férne egy jó nagy alvás.

Megyek is, majd holnap jelentkezem!

Ja még egy körkérdés (lehet, hogy idétlennek hangzik): Nektek milyen tippetek van egy örökmozgó, energiabomba "lemerítéséhez"? Előre is köszi a válaszokat!

Jó éjt Nektek!
Viki Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok már én is!
Sajna mi betegek vagyunk.Láz (39),torokfájás,köhögés,orr folyás és egyéb finiségek...l :cry:
Remélem már lassan kifelé jövünk belőle mert nagyon unom!!! :evil:

Bölcsi:
Viktim: szerintem nagyon jó ötlet a magán bölcsi és ovi!!Én is ilyeneken gondolkodom!Kevesebben vannak,családias,több idő jut a gyerekre és még sorolhatnám a jó érveket....
Igaz nagyon drága,de ha kitudjátok fizetni hidd el megéri!Én óvonő voltam és hát láttam amit láttam és tapasztaltam.....Szóval én nagyon is a magán mellett voksolok!
Sajnos a bombádra nem tudok ötletet. :roll:Maja is eléggé pörög...
Játszóház,friss levegő,játszótér,barátnő...?????

Mumuska:
Csípésre :kalcium pezsitabi,félbevágott vöröshagyma bedörzsizni az leviszi a duzzanatot,calcimus injekciót inni,ki kell szívni a fullánkot,ecetes borogatás.Most csak ennyi jutott az eszembe.

Végre jó idő van!1000-rel süt a nap én ablakot és függönyt mosok...Szóval megyek is mert lemosott a gép....
Puszi nektek!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Majka: mielőbbi gyógyulást kívánunk Nektek! Ebben a jó időben reméljük könnyebben fog menni!
Timike is taknyos egy kicsit, de más gond nincs (reméljük nem is lesz).
Köszi a "lemerítési" tippeket, pont ezekkel próbálkozunk hol több, hol kevesebb sikerrel.
Egyébként Timike már egyre több szót próbál utánozni és mondani, nagyon aranyos :), pl.: kutya, cipő, gyere-persze még "babamódban".

Más különösebb nincs, mi is rengeteget vagyunk kint, kihasználjuk a jóidőt :D !

Minden jót, jó éjt Nektek!
VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok!
Majka mi is kívánunk mielőbbi gyógyulást nektek. Pedig a múltkori találkozáskor még semmi baj nem volt.
Viki: kitartást, az én gyerekem az elmúlt 3 napban már nem is tudom megmondani, hogy mennyi koszt, homokot, földet evett. Tegnap pl. megjárta a szabadföldbe vetett retkünket négykézláb aztán meg még fel is állt és sétálgatott rajta. A szája fekete volt mint az ördögnek, mert megkóstolta, hogy milyen is a feketeföld és mikor megmostam a kezét és a száját rájött hogy milyen jól is lehet pancsolni a vödör vízben. Hempergett a fűben később meg a poros járdán. A kőműveseink meg csak nevettek, hogy én már hogy ki vagyok akadva a gyerekre. Semmit sem tudtam csinálni tőle. Próbáltam a virágoskertet rendbehozni, erre jött és a kis kezeivel kaparni kezdett én már hagytam is legalább szem előtt volt és itt nem ette a földet, csak néha a gazt, azért meg rá tudtam szólni. Persze a kis huncut, csak nevetett. Ugyhogy az én gyerekem se piskóta.
Majka tegnap sikerült vennem esernyős babakocsit a Vaterán. Majd megírom, hogy milyen a tényleges állapota, elvileg minden rendben vele. De már nem izgatom magam, mert ha nem jó én is felteszem és veszek helyette másikat.
Egyébként mondjuk minden ok, egy két furcsa foltot kivéve, amire Bactroban kenőcsöt kaptunk és lassan kezdenek eltünni. Enni eszünk és ez a lényeg, meg jól is alszunk. Mióta jóidő van azóta csoda történt. További szép napot mindenkinek.
Alexi

KépKép
baby81
 
 


Sziasztok!

Alexi: hát igen, pont tegnapelőtt Apukámmal azt beszéltük, hogy ez a "földevés" és minden egyebek kóstolgatása sajnos jellemző ebben a korban, mi is csináltuk kicsinek és túléltük :D !!!-úgyhogy rájöttem, hogy annyira nem kell megijedni (persze bizonyos keretek között).

Ma egyébként nagyon szuper volt, voltunk zeneoviban (Timike jó nagyokat kacagott közben), játszótéren és jó nagyot sétáltunk-ímádom amikor tavasz van és minden virágba borul :D, nálunk rengeteg ibolya van a mellettünk lévő erdőben (kb. 2 napja nyíltak ki). Bár sajnos estére megint idegbajos lettem kissé (a szokásos "anyósitis bilateralis sicca-lefordítva: kétoldali száraz anyósundor" tört csak elő-bezzeg Apukám meg visszarepült ma Amerikába :cry:, pedig milyen jó, hogy itt volt), de majd kialszom!

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok!

Jobbulást a gyengélkedőknek! Remélem már meggyógyultatok! Talán Viki te is jobban vagy már a rettegett "anyós-undor-korból"!!

Nálunk, hasonló a helyzet, Bonci is eszi a földet, homokot és hasonló finomságokat! Azzal nyugtatom magam, hogy kell a gyereknek némi kosz, attól lesz erős! Persze nem napi fél kiló homok, de némi szutyok ha lecsúszik nincs nagy gond!
A kedvenc elfoglaltsága a hinta mellett a homokozó ha játszótéren vagyunk. Nem rendeltetésszerűen használja a dolgokat (pl homok, vödör) de nagyon jól elvan vele.
Labdázni is szeret, főleg más kisgyerek labdájával! Nem tudom miért, de a sajátja nem érdekli, mástól viszont elszedi és játszik vele. Valamelyik nap 3 labdát gyűjtött be, plusz a sajátja is ott volt, de az nem érdekelte.

Ébredezik a lányka, mennem kell. Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Mumuska: köszönöm szépen, szerencsére úgy néz ki valamivel "jobban" vagyok, de sajnos addig nem gyógyulok meg teljesen, amíg nem szeparálódunk el valamennyire (és ez fogalmam sincs, mikor lesz-talán jobb lesz ha már dolgozni fogok, legalább addig sem cseszem egész nap itthon a rezet) :evil: :evil: :evil:.

Ma megint volt egy jó pörgős napunk, Timike szokásához híven egész nap 1000 fokon égett, este nem is kellett sokáig ringatni. Szinte egész nap kint voltunk, sétáltunk, virágokat néztünk, tricikliztünk, Timike pedig felfedezte az udvarban a sóderhalmot, azzal játszott. Sokkal jobb kint lenni, bent a lakásban ugyanis mindent rámol, ki- és felborít stb. (tegnap ismét egy pohár látta ennek kárát :roll:)-ez egyébként annyira nem is izgatna, ha csak a mi cuccainkról lenne szó, akkor lesz.rnám, de sajnos sokminden persze Anyóséké :evil:.
Tegnap este végre a PÁROMMAL KETTESBEN elmentünk zumbaórára, nagyon szuper volt. Végre kicsit kikapcsoltunk, mozogtunk, táncoltunk egy jót. Végül, de nem utolsósorban szokatlan és nagyon jó érzés volt az autóban ismét az anyósülésen ülni-hiába, apró örömök az életben
:D !

Sziasztok, minden jót, jó éjt Nektek!
VikiKép
viktim
 
 


Hello Lányok!

Mi van veletek? Mindenki jól van?

Az én mai napom egy igazi katasztrófa! Ma aztán tényleg kár volt felkelnem! Semmi nem jön össze, mindent elbénázok, nyügös vagyok, hisztis vagyok, olyan vááááááááá! :evil:

Reggel elégettem a kezem, mialatt bundás kenyeret csináltam az én kis imádottamnak.
Ebédnél a gulyáslevesbe véletlenül őrölt kömény helyett, őrölt szegfűszeget öntöttem! Képzelhetitek milyen íze, meg milyen illata lett! Kuka az egész, (pedig két napi adag) ehetetlen! :evil:

Erre mondom sütök palacsintát a "fini" leves mellé, persze valamit azon is elszúrtam , mert leégett mindegyik! :oops:

Ma én már nem nyúlok semmihez az biztos! Egy nagy szerencsétlenséghalom vagyok!! :evil:

Boncival szerencsére nincs gond, ő jol viseli az anyját!

Na megyek semmit tenni! Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok Csajok!

Mi jól vagyunk engem leszámítva. Ugyanis tegnapelőtt elért a dögvész nevezetű hányás-hasmenéses kórság. Tegnap fel sem bírtam kelni az ágyból miután hajnalban kicsináltam magam( a részletekbe nem mennék bele). Persze estére még egy kis láz is társult, ami aztán reggelre hál Istennek elmúlt. Szerencsémre Jázminra anyukám vigyázott, este meg Tomi a férjem rendezte el. Ma már jobban voltam, bár a fáradtság maradt, alig bírtam megállni a lábamon, de már legalább az émelygésen kívül nem volt más bajom. Enni is bírtam, bár csak diétásan és mostanra már egész jól vagyok. Jázminnak folyamatosan adom a Normaflort, hogy nehogy ő is beleessen. Egyébként nagyon kis ügyi, már egyedül két lábbal feljön a lépcsőn, bár mikor először láttam kissé belém fagyott a vér, de aztán megembereltem magam, és nem szóltam rá. Huncut és hízelkedős, igazi kis boszorka, de nagyon imádom.
Majka: a babakocsi szuper lett, bár nem a legeslegkönnyebb kategória, de nem is olyan nehéz, mint az első( Graco Quattro Tour), kb. 8 kg lehet, szinte teljesen dönthető a háttámlája is, van hozzá esővédő, és persze lábzsák (ami még nem érkezett meg), és a legfontosabb, hogy nem volt egy ökör ára (10000-ért vettem meg) ezek a kaliberű kocsik használtan 15000-től felfelé vannak, újonnan meg aztán a csillagos égig. Én örülök neki, ma ki is próbáltuk, bár hazafelé már inkább én szerettem volna beleülni. Szóval ha egyszer megjön a lábzsákja is akkor teljes lesz az örömem, hogy jó vételt csináltam.
Mumuska: ne bánkódj, lesz ez még így se. A leves ment a kukába, a palacsintának meg adtál egy kis pikantériát. De legalább a bundáskenyér balesetből nem lett komolyabb dolog. És bocsi de a legfőbb hogy Boni jól van és hogy mindebből ő semmit sem észlelt.
Mostmár azt hiszem jó sokat szövegeltem, megyek is aludni, mert kicsit kivagyok. Jó éjt mindenkinek. Alexi

KépKép
baby81
 
 


Sziasztok!

Mumuska: remélem, mára már elmúlt a pechszéria, szerintem is az a lényeg, hogy Bonival minden OK :D!

Baby81: mielőbbi gyógyulást Neked, drukkolok, hogy a többiek ne kapják el. Szerintem a hányás-hasmenés a legrohadtabb dolog, én szerencsére ha beteg vagyok inkább taknyolok és köhögök (bár az sem jó persze), hányás ill. hasmenés akkor van ha elrontom a gyomrom (kb. szökőévben 1x). A lényeg, amivel gondolom nem mondok újat: bő folyadék, zsír- és fűszerszegény diéta, a Normaflore is jó ötlet.

Mi jól vagyunk, csak emiatt a frontos-szeles idő miatt Timike sajnos nyugtalanabbul alszik és nyűgösebb is. Ma jó napunk volt, szinte egész nap kint voltunk, voltunk zeneoviban, a játszótéren, és megnéztünk egy magánbölcsit is. Timike mindkettőt élvezte :D, a magánbölcsiből szinte el sem akart jönni! Jó nagy sétát tettünk, ráadásul odafelé amikor siettünk, Timike nem akart beülni a babakocsiba, így a nyakamba ültettem, közben a babakocsit toltam 1 kézzel-Timike ezt élvezte, én annyira nem, de azért összességében nagyon jól esett ez a jövés-menés, csak enni mentünk haza.

Megyek is mert eléggé elfáradtam!

Minden jót, jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok!

Megjöttem!
Jól vagyunk,meggyógyultunk!
Maja nagyon aranyos,tudja mutatni már hogy hol a szeme,orra.Tudja mondani,hogy mit csinál a kutya,puszit ad....Szóval fejlődünk.
Az evés sajna még mindig keservesen megy.Hol eszik hol nem.Sajna az ivással is így vagyunk.Nekem kell eröltetni.Van valakinek ötlete,hogy mit igyunk???Ami nem káros és esetleg ízlene is neki????

Alexi:Örülök az örömödnek!!!!Képzeld,mi is eladtuk a babakocsit és pont ma vettem az árából új sportkocsit a Micimackóban meg autósülést.Jó sok pénzt otthagytam. :cry: :cry: Voltam de. bababörzén,hogy majd ott veszek mindent,de hülyének akartak nézni,37.000 ft ot akartak leszedni rólam egy autósülésért ami használt volt.Hozzáteszem újonnan akciós volt a Micimackóban pont az a márka 15.990-ért...
A babakocsi: pierre cardin semmi extra nincs benne.Bolygós,dönthető háttámla,esernyőre csukható,lábzsák,esővédő benne volt az árban szúnyoghálót kellett külön venni 1000 ft volt.Szürke és narancs színű.Szerintem szép.21.990 volt.Talán még elfogadható az ára.Láttam 100.000 ft ért is kocsit. :shock: :shock:
Jobbulást!!!!

Erre most nagyon fúj a szél,de szépen süt a nap.Lehet,hogy felavatjuk az új szerzeményeket! :D

Puszi mindenkinek!!!!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Jár erre még valaki???
Mindenki eltűnt??? :cry:
Jól vagytok?? Mi van veletek???

hello
Vendég
 


Sziasztok!

Mindenki el van veszve???
Mi most értünk haza a dokinénitől.Beadattam a Majának a bárányhimlő védőoltást.Azt beszéltük,hogy csak az egyiket adja be az ismétlőt nem.Így ha elkapja akkor enyhébb lesz a lefolyása.

Amúgy mi jól vagyunk,képzeljétek tegnap elkezdett egyedül járni az én kis drágám!!!!!!Olyan cuki volt ahogy totyogott!!!

Bemásolom nektek amit találtam az oltásról!Mindenkinek további szép napot!!!Puszi!

AMIT A BÁRÁNYHIMLŐRŐL FELTÉTLENÜL TUDNI KELL

A bárányhimlő a leggyakoribb védőoltással megelőzhető fertőző betegség Magyarországon, a szakértők szerint tízből kilencen átesnek rajta. A betegség cseppfertőzéssel terjed, és rendkívül ragályos, ezért közösségbe kerülés után a megfertőződés kockázata jelentősen megnő.

Bár az esetek 90%-ában a bárányhimlő enyhe betegség, tíz fertőzöttből egynél a bárányhimlő súlyos megbetegedést okoz. A bárányhimlő-fertőzés előtt teljesen egészséges gyerekek esetén is felléphet szövődmény, nemcsak az immunhiányos gyerekekre lehet veszélyes a betegség. Azt, hogy kinek lesz szövődménnyel járó bárányhimlője, előre soha nem lehet kiszámítani. Érdemes a megelőzést választani.

A helytelen kezelés számos problémát okoz Magyarországon. Hosszú évekig a rázókeverék használatát javasolták az elviselhetetlennek tűnő viszketés csillapítására, és a gyerekek úgy néztek ki, mint egy fehérre meszelt katicabogár. Mára kiderült, hogy a rázókeverék többet árt mint használ, ugyanis sokszor épp ez okozza a bőr felülfertőződését. Fontos, hogy a bárányhimlős beteg tisztán legyen tartva, akár naponta többször is lehet zuhanyozni, óvatosan hajat is lehet mosni, csak az ülőfürdő nem javasolt, hogy ne ázzanak le a hólyagok. A törölközővel is nagyon óvatosan, a kiütéseket nem felsértve kell a vizet felitatni. A dunsztolásnak is tabunak kellene lennie, szobahőmérsékleten gyógyul leggyorsabban a beteg. Gyakori tévhit, hogy minél több „pötty” van a gyerkőcön, annál jobb. Éppen fordítva igaz, minél kevesebb a hólyag, annál erősebb az immunrendszer, annál ügyesebben küzd a bárányhimlő ellen.
JOBB FÉLNI, MINT MEGIJEDNI!

Ha egy társaságban megkérdezzük, ki gondolja súlyos betegségnek a bárányhimlőt, kiderül, hogy az iskolai végzettségtől függetlenül a jelenlévők jelentős része sajnos nem tekinti problémának ezt a betegséget. A fiatal szülők épp azzal a céllal viszik bárányhimlős beteg társaságába saját csemetéjüket, hogy mielőbb elkapja a fertőzést. Ők tévesen úgy tudják, a bárányhimlő gyermekkorban veszélytelen...

A fertőző gyermekosztályra került súlyos állapotú bárányhimlős betegek szülei általában döbbenten szembesülnek a ténnyel, hogy a nagy szenvedést okozó bőr-, és lágyrészfertőzések, vérmérgezés, vagy akár idegrendszeri problémák is előfordulhatnak a bárányhimlő szövődményeként. Rendszerint meglepődnek azon, hogy a bárányhimlő súlyos formája nem is olyan ritka. Amikor már késő, kivétel nélkül minden szülő inkább a fertőzés elkerülését választaná.
ÖSSZEFOGÁS A BÁRÁNYHIMLŐ ELLEN

2008-ban országszerte több, mint 1000 óvoda és bölcsőde, valamint 300-nál több orvos működött együtt a bárányhimlő elleni tájékoztató programban az Egészséges Ifjúságért Alapítvány kezdeményezésére, hogy minél több szülő figyelmét felhívják arra, a bárányhimlő ma már nem ugyanaz a betegség, mint nagyanyáink korában volt: egyre több a szövődmény, így fontos, hogy elkerüljük a megfertőződést.



„A gyermekvállalásra készülő leendő édesanyák mellett a közösségbe kerülő gyerekek esetén is fontossá vált a bárányhimlő elleni védőoltás beadása, hiszen ma már gyakoribb a szövődményekkel járó fertőzés a kisebbek között is.”

Prof. dr. Czeizel Endre, genetikus, az Egészséges Ifjúságért Alapítvány elnöke



MIT ÉRDEMES TUDNI A BÁRÁNYHIMLŐ ELLENI VÉDŐOLTÁSRÓL?

Védőoltással hatékonyan védekezhetünk a bárányhimlő és szövődményei ellen. Több, mint 10 éves nemzetközi tapasztalat szerint a leghatékonyabb védelmet a bárányhimlő ellen minden életkorban két adag oltóanyaggal érhetjük el. (Az oltás nem adható be 9 hónapos életkor alatt.) A legújabb hazai szakmai útmutatások szerint a védőoltást 15 és 18 hónapos életkorban ajánlott beadni, a kötelező oltásokkal egyidőben.*
Azoknak a gyermekeknek, akik korábban már kaptak egy adag oltást, szintén szükségük van még egy adag oltás beadására, függetlenül attól, hogy mikor kapták meg az első adagot. Abban az esetben, ha időközben a gyermeknek az oltás ellenére bárányhimlője volt, a 2. adag beadása szükségtelen. A 2. adagot legkésőbb egy új közösségbe kerülés előtt ajánlott beadni, tehát mielőtt óvodából iskolába megy a gyermek, vagy óvoda- ill. iskolaváltáskor.
A két oltás között minimum hat hétnek el kell telni, és a második adag semmiképp nem adható be 4 héten belül.
TÉVHITEK ÉS A VALÓSÁG A BÁRÁNYHIMLŐRŐL

Miért gondolja sok szülő, hogy a bárányhimlő ártalmatlan betegség?
Bárányhimlőn szinte mindenki átesik, aki azonban nem találkozott szövődményes bárányhimlőssel, az gyakran nem is hiszi el, hogy a bárányhimlő valóban okozhat súlyos megbetegedést is. Egy bárányhimlő okozta agyvelőgyulladásra azonban senki sem mondaná, hogy enyhe betegség, érdemes átesni rajta. Arról is kevesen tudnak, hogy előre nem kiszámítható, hogy kinek lesznek súlyos szövődményei.


Egy új német tanulmány szerint a bárányhimlő miatt kórházba kerülő 16 éven aluli gyerekek 77%-a teljesen egészséges volt a fertőzést megelőzően. Ez is azt bizonyítja, hogy szövődmény nemcsak a beteges gyerekekben, hanem a makkegészségesekben is kialakulhat.
Valóban elég hatékony a védőoltás?
A bárányhimlő elleni védőoltásból ma már minden korosztálynak két adagot kell beadni. (Az oltás 9 hónapo kor előtt nem adható.) A két adag oltóanyag biztonsággal adható, hatékony és hosszú távú védelmet biztosít. Egy adag oltás beadását követően előfordultak nagyon enyhe lefolyású, szövőménymentes megbetegedések. A két adag oltóanyag biztonsággal adható, hatékony és hosszú távú védelmet biztosít. Az egy adagos vakcinánál előfordultak az oltás ellenére bárányhimlős megbetegedések, ezek azonban rendszerint nagyon enyhe lefolyásúak voltak, és nem jártak szövődménnyel. A második adag oltás beadása után már csak nagyon ritka esetben léphet fel mégis bárányhimlő.

Az oltás további nagy előnye, hogy az idősebb kori övsömör kialakulásának kockázata jelentős mértékben csökkenthető.
Kire veszélyes a bárányhimlő?
Bárányhimlővel nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is megfertőződhetnek. A felnőttek bárányhimlője általában súlyosabb is, ezért, ha kisgyerek van a családban, érdemes a bárányhimlőn még át nem esett szülőket is beoltani. A másodikként vagy harmadikként megfertőződött családtag bárányhimlője mindig hosszabb ideig tart és sokkal több kellemetlenséggel jár, mint az elsőként megfertőződött családtagé. A csecsemők nem olthatóak, így ha a nagyobb testvér óvodás, különösen fontos az ő beoltása, hogy így megóvják a védtelen kistestvért.
Vihetjük-e a nagymamához a bárányhimlős gyermekünket?
A bárányhimlőn már átesett nagyit nem kell félteni a bárányhimlős unokától! A nagyszülő idősebb kora ellenére sem fertőződik meg újra bárányhimlővel.
MILYEN SZÖVŐDMÉNYEKKEL JÁRHAT A BÁRÁNYHIMLŐ?

A leggyakoribb szövődmény a hólyagos bőr felülfertőződése a test különböző részein, ami gyógyulás után gyakran maradandó hegekkel jár.
A bárányhimlő idegrendszeri szövődménnyel is járhat, ezek közül leggyakoribb a mozgáskoordinációs zavarral járó jóindulatú kisagyi gyulladás. A betegség elég ijesztő, azonban a gyermekek rendszerint néhány hét után kigyógyulnak belőle.
Ritkább, de veszélyesebb idegrendszeri szövődmény az agyvelőgyulladás, ami fejfájást, hányást, bizonytalan járást, zavartságot és görcsöket okoz, és késői idegrendszeri maradványtüneteket eredményezhet.
Súlyos szövődmény lehet tüdőgyulladás, és kevesen tudják, hogy akár máj- vagy ízületi gyulladást is okozhat a bárányhimlő.

VÉDJÜK A CSALÁDTAGOKAT IS!

Egy családon belül a második ill. harmadik családtag bárányhimlő-fertőzése rendszerint súlyosabb lefolyású, hosszabb ideig tart, és jóval több hólyaggal jár. Ha az óvodás gyermek védőoltást kap, akkor egyúttal megelőzhető az is, hogy a kisebb testvérét - aki esetleg az életkora miatt még nem kaphat védőoltást - megfertőzze. A bárányhimlő elleni védőoltást érdemes gyermekük közösségbe kerülése előtt kérni a házi gyermekorvostól.

OLVASÓINK ÍRTÁK

Küzdelmünk a bárányhimlővel
Rémálmaimban se jöjjön vissza a bárányhimlő!
Rosszkor jött a bárányhimlő
Felnőtt fejjel sem gyerekjáték a bárányhimlő
Agyvelőgyulladást okozott a bárányhimlő
Ekcémára bárányhimlő
Mozgáskoordinációs probléma jött a bárányhimlőre

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Na végre én is itt vagyok! Már tegnap este írtam, csak ahogy el akartam küldeni, elszállt a net :evil:.

Majka: köszönjük szépen az összafoglalót a bárányhimlőről! Gratulálok Majának az elinduláshoz :D :D :D ! Most aztán lehet majd utána szaladni (azt hiszem, annak idején írtam már ezt valakinek-talán Mumuskának) :lol: :wink: ! Ivásra nincs túl sok tippem, szerintem a síma babavíz és a gyümölcsös bébiitalok (nem a cukrozott, "e" betűkkel telenyomott gyümölcslevek) a legjobbak. Az étvágy illetve ízlés sajnos gyakran változik, de ha jó a súlygyarapodás és megfelelően fejlődik Maja, akkor nincs gond. Mostanában egyébként Timike is visszavett a kajából, de ő mondjuk azért mert kb. 2 percig sem bír megülni a fenekén-sokszor menet közben kell etetni, meg minden mást csinálni vele, tiszta röhej! Már előre látom a beírást az ellenőrzőjében: "Tisztelt Szülő! Önnek a gyermeke hyperaktív, javaslom forduljanak szakemberhez!" :roll:

Mi jól vagyunk, csak ezt a bugyuta időt unjuk már, ráadásul Timikének megint jön egyszerre 2 foga. Babaúszásra és zeneoviba ismét járunk rendszeresen, mindkettőt nagyon élvezi. Úgy vettem észre, egyre jobban utánozza már a szavakat, még többet csacsog! Tegnap voltunk az okmányirodában útlevelet csináltatni mindhármunknak, hát az egész irodát levette a lábáról, "szerepelt" :D ! Mindenesetre továbbra is minimum egy egész embert igényel, estére teljesen leszívja az erőmet.

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok!

Gratula Majának! Tényleg innentől nem lesz megállás!

Lehet rosszul teszem, de én nem hiszem hogy beoltatom Boncit bárányhimlő ellen!
A kötelezőkön kívül még az agyhártyagyulladás ellenivel szeretném beoltatni. Talán később kullancs ellen is, de majd meglátjuk.

Viki: útlevelet kell csináltatni a gyerekeknek is? Vagy attól függ, hova mentek? Mennyiért csinálják és hány évig érvényes?
Mi nyáron Horvátországba megyünk nyaralni, de ugy olvastam, hogy oda elég a személyi igazolvány is. Boncinak is kell, de azt ingyen csinálják a gyerekeknek.

Mi is jól vagyunk. Boncinak is kibujt a 8. foga. Egész nap jön-megy meg se áll, igazi kis belevaló csaj.Egyre értelmesebb, iszonyú jó a memóriája, rosszalkodik, türelmetlenkedik, megsértödik, egyre több "felnőttes" tulajdonsága van!

Mennem is kell! Szép napot! Üdv mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Most egyelőre Mumuska hozzászólására reagálok, mert eléggé padlón vagyok, úgy néz ki, betámadott valami vírus (hőemelkedésem van, kapar a torkom, fáj mindenem), Timike is egész nap és egész este nyűglődött :cry: :cry: :cry:.

Tehát a válasz: Horvátországba valóban elég a személyi és azt tényleg ingyen csinálják a kisgyermekeknek (azt sajnos nem tudom, mennyi idős korig ingyenes). Mi azért csináltatunk útlevelet, mert ha minden igaz, akkor mi "őszelni" megyünk Apukámhoz az USA-ba, oda meg ugye kell a legújabb útlevél. Felnőttnek lehet 5 évre kérni, akkor 7500 FT, vagy 10 évre, akkor 14000 FT. Timikének 2500 FT-ba került és 3 évig érvényes.

Timikének én most a 18. hónapos oltással együtt beadatom az agyhártyagyulladás elleni oltást is. Eddig nem terveztem én sem a bárányhimlő elleni oltást, de most eléggé elgondolkoztam rajta, lehet, hogy nyáron azt is beadatom inkább.

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok
Jelentem megvagyunk, csak elvitt bennünket egy kicsit a retekáradat. Kissé zűrös volt az utóbbi 2 hét, de most van egy kis pihi.
Majka gratula Majának, mára már biztos szalad, nagyon édesek ahogy tipegnek a kis tappogókkal.
Viktim egy élmény lehetett az útlevél csináltatás, én már nem is tudom talán 8 hónapos lehetett Jázmin mikor csináltatunk neki személyit, hát igazán édes lett, egész furcsa fejszerkezete van az személyin, de nagyon imádnivaló. Egyébként jól van. Olyan mint a duracell-nyuszi. Ma pl leesett a hokedliről és most van a jobb szeme környékén egy piros folt, konkrétan úgy néz ki a gyerek mint akinek behúztak. Aztán délután tovább alakított, fejjel akart kiesni a hintából. Még jó hogy apukám mellette volt és elkapta. A délutáni séta alkalmával a nagy futkározásban elesett az utcán, bár a harisnya nem szakadt ki, de az esti fürdésnél láttam, hogy a jobb térdén van egy piros folt. Délelőtt volt homokozás és előételként némi göröngy fogyasztás még ebéd előtt. Tegnap képzeljétek megkapta élete első nyalókáját, de néhány szopogatás után úgy gondolta, hogy ez neki túl egyszerű, így belemártotta a homokba és úgy nyalogatta. Na szóval az én egyetlen magzatom jól van és alakít ezerrel. Remélem nektek is ilyen édes kis huncutkáitok vannak. Most már megyek, mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket és jó pihenést kívánok. Jó éjt! Alexi

KépKép
baby81
 
 


Sziasztok!

Na ismét itt vagyok! Szerencsére már teljesen jól vagyok, a múltkori "nyavalyámat" másnapra sikerült kialudni. Azóta csak úgy pörögnek a napok, a jó idő miatt szinte egész nap kint vagyunk-Timike már le is sült, pirospozsgás lett az arca-estére meg eléggé elfáradok, de kellemesen. Igaz mostanában Timike sokszor "bezombul" estére, fürdetés után levág egy hisztirohamot, valószínűleg a fáradtság miatt. Az alsó hátsó rágófogak még mindig kínozzák :( .
Képzeljétek egy nagy hír: tegnap Timike BELEPISILT A BILIBE :D. Valószínűleg egyelőre "véletlen" volt a dolog, pelenka nélkül pont ráült a bilire és akkor jött a kisdolog, ami elég nagydolog volt :wink: ! Szegénykém, amikor meghallotta a csurgást úgy megijedt, hogy fel is ugrott, nem győztem megmagyarázni, hogy oda mehet a pisi. Hát a mai napon ugyanilyen lendülettel lepisilte a plédet-sebaj, alakul a molekula :wink:!

A mai napra kész lett Timike útlevele, egész jó lett a fénykép róla, igaz pont nem mosolyog.

Baby81: amit Jázmiról írtál, abszolút illik Timikére is: mindig van valami "jóságfoltja" és meg nem áll egy percre sem, plusz imádja magát összekoszolni. Valamelyik nap a joghurtjába tett egy kavicsot, úgy akarta megenni :shock:. Ma meg olyan volt, mint egy rajzfilmfigura: sétáltunk, ő meg 3x egymás után megbotlott és mindig különbözőképpen esett el, szerencsére nem nagyon, sírás sem volt.

FElébredt, mindjárt jövök!
viktim
 
 


Visszajöttem, csak Timike kért egy kis "bőrcumit" :wink: :lol:!

Még annyi, hogy MINDENKINEK NAGYON KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK :D :D :D !

MI hétfőn Anyuékhoz megyünk, és ott leszünk 2 hétig, úgyhogy lehet, hogy egy kicsit eltűnök.

Addig is minden jót Nektek, vigyázzatok Magatokra és a "csipet csapatra"!
Puszi: Viki
Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Miért nem ír senki??? :cry:

Jól vagytok? Húsvét jól telt?

Mi a múlt héten felváltva voltunk betegek. Én kezdtem (láz, hasmenés) aztán jött szegény Bonci. Olyan lázas volt két napig, hogy ügyeletre vittük! 39.4C és nem lehetett levinni a lázát, hiába fürdettem, kúp, gyógyszer, semmi nem használt. Aztán szegény kapott egy szúrit, attól jobban lett, utána még egyszer felment a láza, de akkor már elég volt egy kúp!
Szerencsére már jól van, igazi örökmozgó rosszcsont! :)

Kapott ő is egy bilit, de egyenlőre csak ruhában hajlandó ráülni! Hurcolja ide-oda, de csupasz popsival nem ül rá!


Na megyek! Üdv mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Megvagyunk mi is, csak a héten még Anyukámnál vagyunk, ott nem netezek annyit. A Húsvét jól, csendesen telt, Anyuékon kívűl nem voltunk máshol.

Mumuska: örülök, hogy meggyógyultatok, egy kisgyermek inkább legyen "rossz, mint rosszúl"-mondom ezt én, aki sokszor nem bírja követni gyermeke tempóját :oops: :wink: .

Rólunk röviden: mi szerencsére jól vagyunk, Timike már rohangál egész nap, sokszor el is esik, úgyhogy tele van szépségfoltokkal. Anyuval és a tesómmal már nagyon jól elvan, sőt van amikor egyenesen "mamás"-én ennek nagyon örülök. Sajnos amióta megint beütöttek ezek az idióta frontok, azóta megint nyűgösebb. Ja, és újabb 3 fogacska hegye bukkant elő: az egyik alsó metsző (azokból a többi kint van már), illetve két alsó rágófog. Emellett úgy néz ki, szemüveges lesz, ugyanis kiderült, hogy az egyik szeme kisebb, mint a másik, és emiatt 5 dioptriás különbség van a két szem között. Úgyhogy nálunk is úgy szép az élet, ha zajlik :roll: !

Majd ha hazamegyünk, jelentkezem, addig is minden jót Nektek!
Puszi: Viki

Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Nekünk sajna a Húsvét nem úgy telt ahogy terveztük. Bekerültünk a kórházba és ott töltöttük az ünnepet. Magas lázzal vittük be Jázmint, bár a dokinénink szerint nem kellett volna. De mostmár én is okosabb vagyok, bár még mindig azt mondom, mi lett volna ha lázgörcsöt kap....
Mindegy, többször hányt, bár nem kaját, olyan volt mintha habos nyálat öklendezett volna fel, a legvégén pedig már sárgás színe volt ennek a valaminek. Szóval bementünk és vizsgálat után azonnal bekötötték neki az infuziót, és kapott lázcsillapító injekciót. Szerencsére hétfőre már megszünt minden tünete, így kedden haza is hoztuk. Hát nem szeretnék még egy ilyen Húsvétot.
Most is beteg egy kicsit, folyik a nozija és tüsszög, bár a dokinéni szerint ez már valami allergia lehet, szerintem nem, merthogy én is beteg voltam most meg az apja az. De már hagyom a dolgot, délután elmegyek a patikába és veszek Echinacia bogyókat.
Egyébként nagyon aranyos, egyszer majd kibújnak azok a fránya hátsó fogak is mert hát ezerrel készülnek. Enni elég érdekesen eszünk, most az a menő nálunk hogy ebédre tápszert iszunk és alszunk, alvás után eszünk ebédet 2-3 körül. Én már nem is izgatom magam. Ugyanis ha álmos ő nem eszik, képes étlen lefeküdni. Mikor kicsi volt, akkor meg addig nem aludt el míg a fülén nem folyt ki a tej. Most meg...
No de biztos másnál is van ez így.
Jól megfogyatkoztunk, egész sokan voltunk még az elején, de most gyakorlatilag csak hárman írogatunk. Ennyi erővel Facebookon is beszélgethetnénk....
No mindnyájótoknak szép délutánt és kellemes hétvégét.
Puszi: Alexi

KépKép
baby81
 
 


sZIAsztok!

Baby81: sajnálom, hogy így telt a Húsvét Nálatok. Azt már biztos mondták Nektek, hogy valószínű valamilyen vírus volt a ludas, és a végén már azért hányt sárgát, mert előtte már üres volt a gyomra és epét hányt. Ilyenkor a bő folyadékbevitel (infúzió) általában hamar segít. Szerintem a nátha is inkább "utótünet", mint allergia.
Evés: ismerős a szitu, csak nálunk tápi helyett anyatej megy délben, a cicin elalszik, majd 2-3 óra körül eszik "rendes" kaját. Szerencsére az esti szopi előtt még általában tudok neki mást is adni.

Ma megint jót leamortizálódtam, szégyen ide, szégyen oda volt megint ilyen gondolatom: "ELEGEM VAAAAAN!!!! :twisted: :twisted: :twisted: ADJANAK EGY HETET TELJESEN EGYEDÜL-ÉS TIMIKE NÉLKÜL :cry: :cry: :cry: :cry: !!!"
Sajnos mostanában többször csinálja Timike azt, hogy az egyik pillanatban tündéri és aranyos, a másik pillanatban már hisztizik és tombol, látszólag ok nélkül. Ma szegény Anyut is sikerült teljesen kiakasztania. Újabb heppje, hogy ha sétálunk, nem akarja megfogni a kezemet, ma ki is szaladt majdnem az autó elé :shock: ! Úgyhogy úgy érzem, lesznek még nehéz napjaink, de megpróbálok arra gondolni, hogy milyen szépen fejlődik, és tényleg egyre többet produkál!

Mégegy dolog: Edit, ha még olvasol minket, NAGYON BOLDOG 1.5 ÉVES ÉVFORDULÓT KÍVÁNOK LÁNYKÁINKNAK!!!

sZiasztok, jó éjt: Viki

Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Alexi: sajnálom, hogy Jázmin beteg volt és kórházba került! Mi is hasonlóan voltunk, csak mi megúsztuk az ügyelettel!

Írtad hogy a doki szerint felesleges volt bevinni a kórházba, - ezen én ki tudok akadni! Egy gyerekorvos( Viki ne vedd magadra!) persze hogy rögtön tudja mit kell csinálni ha beteg a gyerek, tudja mi a baja, milyen gyógyszer vagy kezelés kell, de egy sima első gyerekes anyuka nem tud mindent (legalábbis én)!!! Amikor ott reszket e kezembe a 1,5 éves lányom akinek izzik a teste mert 39,4 a láza és közli velem az ügyeletes doki, hogy vigyem be a gyereket mert ő nem jön ki hajnalba és különben is csillapítani kell csak a lázat, na akkor kiakadok! De persze nem szólók, felnyalábolom a nagyon szarul lévő gyereket, be a kocsiba, ügyelet, vizsgálat, szuri. A lányka kicsit késöbb jobban lesz, lemegy a láza. Az ügyeletes doki mondja, hogy másnap vigyem el a gyereket a körzeti dokihoz, kontrollra.
Átviszem a gyereket és tök hülyén érzem magam, mert úgy jön le az egész, hogy ha már jól van a gyerek és nem lázas, akkor minek viszem oda!! Ő mit csináljon vele, végülis ha lázas akkor csillapítani kell és ennyi! Biztos vírus volt, ennyi!
Lehet, kicsit érzékeny vagyok az ilyenekre, amikor hülyének, túl aggódónak és ostobának néznek, de fel tud húzni nagyon! :evil: :evil: :evil:
Szóval nem tetszik az ilyen orvosi hozzáállás! Nem unalmamba meg hobbyból viszem a gyereket dokihoz, pláne nem az ügyeletre!

Na most kiírtam magamból a sérelmeket!
Amugy Bonci jól van szerencsére!
Timikéhez hasonlóan neki is vannak hisztijei, tombolásai. Mostanában ha valami nem tetszik neki csapkod, üt, ver bármit ami a keze ügyébe kerül, vagy engem vagy az apját.
Ő sem fogja a kezem, csak ha valamitől fél vagy ha sokan vannak körülötte. Mostanában nagyon anyafüggő, időnként még az ismerösőktöl is fél, bújik hozzám ha valaki hozzá akar érni!

Kaja-ügyben nálunk most minden ok. Mindenevő Boni és éhenkórász, egész nap bír enni! Szerencsére majdnem mindent megeszik. Bár vannak napjai amikor meg semmi nem ízlik, és alig csipeget, de másnap bepotólja. :)

Na befejezem! sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Mumuska: abszolút igazad van, én is annak a híve vagyok, ha egy szülő kicsit is bizonytalan, inkább hívja fel, vagy vigye el orvoshoz a gyermeket. Több olyan eset is eszembe jutott, amikor ügyeletben behozták a gyermeküket, és még a szülők kértek elnézést, hogy éjjel "zavartak". Én ilyenkor mindig megnyugtattam őket, és mondtam, hogy jól tették, inkább derüljön ki, hogy valami banális, könnyen kezelhető baja van, illetve időben derüljön ki, ha valami nagy baj van-még akkor is, ha hulla fáradt voltam. Egyébként is botor dolognak tartom az egyébként is kétségbeesett szülőknek a "letolását", amiért bevitték a gyermeket.

Nekünk holnap lesz utolsó napunk Anyunál :( -még intézkedünk vásárolunk, meg elmegyünk a fogorvoshoz :? :evil: .
Újdonság: Timikének tegnap kilövettük a fülét, szerencsére elég jól bírta a gyűrődést, csak egy picit nyafizott. Kék köves fülbevalót kapott, ami gyönyörűen megy a kék szeméhez :D !

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek:)!
Viki
Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Közérdekű: a Babaneten már van lehetőség zárt - mások által nem olvasható és nem is hozzászólható - topikok létrehozására! Ha szeretnétek ilyen topikot nyitni, küldjetek levelet a szerkeszto@babanet.hu címre. A Tárgy sorba írjátok be: ZÁRT TOPIK.

Aki pedig nem rest kommentelni a Babanet cikkeihez, az ezen a héten három ruhát választhat a gyereknek a Mumoo's-tól. Részletek itt!

Kép

Szép napot!

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!

Gyors írok pár sort.Maja alszik.
Baby sajnálom,hogy a korházban kötöttetek ki. :cry:
Én biztos vagyok benne,hogy ugyan így csináltam volna mint te....

Én elkezdtem dolgozni,azért sem tudok sűrűn jönni,amúgy jól vagyunk.
A húsvét hála Istennek gyorsan eltelt.
Ez az ide-oda rohangálás kicsit fárasztó.Azt találtam ki,hogy mondjuk még nagyon messze van,hogy a karácsonyt nem csináljuk még 1x végig elmegyünk 3-asban valahova pihenünk....Így kimaradunk a rohanásból és a fölös kilókból... :D

Viktim:gratula a fülbevalóhoz,bizti nagyon szép lett.Majáé is kék.
Mumuska:mi is csak ruhástól használjuk a bilit.Ha ráültetem csupaszon,akkor ordít. :lol: Majd eljön talán már annak is az ideje hamarosan.....

Képzeljétek Maja kapott egy rózsaszín kisautót névnapjára és annyira aranyosan megy vele...Azzal szoktunk lemenni az udvarra.Járni még nem tud ill. megy csak nem olyan biztos még magában,de autózni azt aztán rendesen keni-vágja. :lol:

Lányok,lenne egy kérdésem.Nektek szülés után hogy alakult a menzeszetek?Nekem sajna kezd egyre jobban kitolódni és nem tudom mivel lehetne a ciklusomat beállítani.Gyógyszert nem akarok szedni,az orvos meg 8000 ft ot kér a semmiért... :cry: Van valami ötlet?

Puszi:Kata

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Mumuska: Boncinak nagyon boldog 1.5 éves szülinapot kívánunk :D!

Majka: az autók illetve motorok Timinek is nagyon bejönnek-hát igen, vagány csajszi a drágám :wink:.
Menses: nekem a szülés után 3 hónappal már megjött, annak ellenére, hogy szoptattam, és elég hamar beállt a ciklusom. Most 28+/-3-4 naposak a ciklusaim, és 6-7 napig tart a vérzés. A hasam alig görcsöl a szülés óta (előtte 1-2 napig elég durván görcsöltem), viszont az 1-2. napon olyan gát- illetve fenéktáji fájdalmaim vannak, mintha jól "seggberúgtak" volna-ez a szülés előtt nem volt. Sajnos nincs ötletem, mivel lehet a ciklust rendezni (a gyógyszeren kívűl), ha esetleg még szoptatsz, akkor a teljes leválasztás után kell megfigyelni, hogy áll a helyzet. A hormongyógyszereket egyébként én is utálom.

Velünk nincs semmi különös, élvezzük a jó időt, sokat sétálunk, járunk a játszóra. Timike ma megkapta a 18 hónapos oltást és az agyhártyagyulladás ellenit. Csak egy picit sírt, utána szerencsére már nem volt rosszkedvű.

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek!
Viki
Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Köszi Viki, nektek is boldogot így utólag! :)
Bonci jövő héten kapja a 18 hos oltást. Az agyhártya-ellenit én is be akarom adatni neki, majd most ezt is lebeszélem a dokinénivel, hogy mikor is legyen! Jó lenne ősszel, még a bölcsi elött beoltatni.

Nálunk is minden ok szerencsére! :lol:
Kiélvezzük a jó időt, egyre többet vagyunk a játszótéren. Boni egyre jobban "szocializálodik"! Még mindig elszedi más játékát, labdáját, de vissza is adja ha mondom neki. Leginkább egyedül játszik, de figyeli a nagyobb gyerekeket, időnként próbál közeledni a neki szimpi gyerekekhez.

Majka: nekem a menses elég össze-vissza volt az elején, aztán jó pár hónap után állt be nagyjából(26-32nap) a terhesség előttihez hasonlóra. Én sem vagyok gyógyszer-párti. Nem tudom mivel lehet beállitani a ciklust, de szerintem is várj még vele, lehet több idő kell a szervezetednek, hogy visszaálljon "normálba"!

A dokiról jut eszembe, hogy nekem is illene elmennem rákszűrésre, mert a kötelező szülés utáni 6 hetes kontroll óta nem voltam.
Csak olyan nehéz rávennem magam, hogy elmenjek! :oops:
Drága is meg kellemetlen is, nagyon nem szeretem, de hát muszáj időnként!

Na ébred a lánykám! Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi a válaszokat.Tegnap voltam dokinál és minden rendben van.Nem talált semmi kórosat.Azt mondta,hogy a stressz miatt késhet a mensim meg a drasztikus fogyókúráktól. :(
Szóval kaptam gyógyit.Ti hallottatok már a hüvely gyűrűről?????

Rólunk:jól vagyunk.Maja múlt héten lázas volt egyszerre jött 6 foga....Gondolhatjátok hogy mennyire megkínozta.
Amúgy szépen fejlődünk,már ki tudja fejezni magát,mutogat és nyöszög a tárgy felé ami kell neki.Múltkor szoba hintázni akart és mutogatott nekem a hintára és magyarázott.Nagyon édes volt.Olyan jó látni hogy így ügyesedik....
Nagyon szeret játszóterezni,hintázni és kavicsokkal játszani.

Na mennem kell szép napot mindenkinek!!!
Puszi!

KépKép
majka
Szeged
 
 


Sziasztok!

Mumuska: Timike is ugyanígy viselkedik a többi gyerekkel-sokszor még inkább egyedül játszik, de alapvetően érdeklik a többiek is. Tegnap sajnos egy ismerős kislánytól megijedt, mert nem engedte, hogy játsszon a játékaival és ezt sajnos elég agresszíven tette. Ennek az lett az eredménye, hogy Timike ahelyett, hogy felszabadultan játszott volna, már bömbölve bújt hozzám. Szerencsére ma négy órát kint voltunk a játszótéren, Timike nagyon jól érezte magát, jött-ment, barátkozott, többször egészen eltávolodott már tőlem (de persze és végig figyeltem).

Majka: 6 fog egyszerre-juuuj, ez nem hangzik jól, nem csoda, hogy Maja lázas volt. Timikének 2, max. 3 szokott jönni egyszerre, az is épp elég.
Hüvelygyűrű: én annyit tudok róla, hogy abból elég egyenletesen és megbízhatóan szívódik fel a hatóanyag, és elég havonta, vagy néhány havonta cseréltetni.

Baby81-Alexi: NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK NEKED :D !

Mi szerencsére jól vagyunk, Timike úgy néz ki, kezdi szokni a szemüveget, illetve a bilit is-igaz eddig csak 2x pisilt bele. Új szokása: ahogy látja, hogy megyek WC-re, jön velem, és hozza a bilit is :lol: !

Sziasztok, jó éjt Mindenkinek:)!
VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok!

Viki: köszi a névnapi jókívánságot, igazán aranyos vagy, hogy nem felejtetted el.
Velünk semmi extra, azon kívül, hogy jelenleg idegbajos időszakomba vagyok, ezzel együtt Jázmin is azzá vált. most itt vannak anyósék, egy kicsit ő mentesít, így van Jázminmentes időszakom. mostanában olvasok, ezzel próbálok lazítani, ilyenkor annyira kikapcsolok, hogy az is elfelejtem, hogy esetleg kellene itthon valamit csinálni. De ne ijedjetek meg Jázmint azért még ellátom. ;-)
A héten vesszük fel a kullancs elleni védőszuri első injekcióját, a dokinéni javaslatára. Egyébként mi is szépen fejlődünk, nálunk is van fogcirkusz, a hátsók jönnek ezerrel, be is van dagadva az inye már elég régóta. Mostanában éjjel is eszünk, mert valamiért a vacsi kimarad. Fura dolog, de nem akar enni este, Mióta hazajöttünk a kórházból, még Wc-re sem tudok nélküle elmenni, olyan mint a ragasztó, és ha nem lát, kiabál: aja, aja,
Ma kiöntötte a pirosoldatot a szőnyegre, ugyhogy a szép napos délután lehetett szönyeget mosni, szóval zajlik az élet. Hát most enniyre tellett, puszi nektek, majd még írok. Alexi

KépKép
baby81
 
 


Sziasztok!

Alexi: jó, hogy anyósod tud időnként mentesíteni. Sajnos az enyém annyira el van havazva, hogy sokszor csak akkor mentesít, ha nekem amúgy is dolgom van. Igaz, este ha nem tud elaludni könnyen Timike (mint ahogy ma is), és már kissé "telítődöm" vele a nap végére, akkor átveszi és az nagyon jó.
Kórház után átmenetileg sok baba illetve kisded ragaszkodósabb lesz, mint előtte, idővel majd ez rendeződik.

Rólunk: már 12 foga kint van Timikének (már csak a szemfogak és a leghátsó rágótejfogak hiányoznak. Változatlanul egész nap pörög-forog, mint a búgócsiga, közben nagyokat csacsog és imád sétálni. Sajnos mostanában elég szeszélyes a drágám-szinte percről-percre változik, mit akar, így elég nehéz állandóan eleget tenni neki (pl: egyik pillanatban még ki akar menni az udvarra, a másik pillanatban meg alig lehet kicsalni)-a legtöbbször ebben fáradok el.

Tegnap itt voltak párom keresztszülei és unokatestvére. Timike nagyon aranyos volt, szerepelt, nevetgélt, még azt is megengedte, hogy ölbevegyék-ki hitte volna, hogy 1 éve ilyenkor ilyen helyzetben még keservesen sírt és belém kapaszkodott :wink: .

A szemüveget már egyre többször felveszi-a legtöbbször séta illetve mesenézés közben-de még azért bőven van mit csiszolni az ügyön.

(Off: Após szerencsére úgy néz ki, jobban van, a kontroll vizsgálat szerint kevesebb az áttét)

Most ennyi újdonság jutott eszembe, mindenkinek szép napokat, jó éjt kívánunk :D!

Puszi: Viki Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Itt a nyár!!!! :D :D

Nagyon bírom ezt a jó időt!!
Már a Balatont is megnéztük közelebbről, strand-próbát tartottunk Bonci nagyon élvezte! Mezítláb beleléptünk bokáig, de ő ment volna beljebb, nem érdekelte, hogy hideg, meg hogy mélyül!

Bonci is olyan mint a ragasztó! Csak én vagy apa érhet hozzá, senki nem veheti ölbe, mert elkezd sírni! Eddig tök jól elvolt a mamákkal, unokatesókkal, most meg bömböl ha egyedül marad velük.
Pedig el kellene kezdeni szoktatni, hogy ne mindig csak velünk legyen. Nekünk is jó lenne egyszer-egyszer kettesbe lenni a párommal, meg lassan bölcsi (na jó az tényleg lassan) ott aztán nem lesz anya!

Viki: szemüveg-dologhoz annyit, hogy nekem is rossz a szemem, tudom milyen kellemetlen dolog az! Egy kisgyereknek még kellemetlenebb lehet. Az viszont jó, hogy kezdi megszokni a szemüveget, mert így ha kicsit nagyobb lesz már természetes lesz neki, hogy hordja! Idősebb korba szerintem nehezebb megszokni a szemüveget!

Van egy kérdésem hozzátok!
Szerintetek mikor érdemes lecserélni a kiságyat "rendes" ágyra? (Persze lesz oldaltámla, hogy ne essen le még az elején, de az mégiscsak más.) Hány éves kora érdemes próbálkozni?


Na megyek! Élvezzétek a jó időt! Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Most rövid leszek, mert az elmúlt 2 este katasztrófális volt, Timike alig bírt elaludni. Tegnap nagyon megijedtem, Timike üvöltött, dobálta magát, közben céklavörös volt a feje, közben úgy láttam, mintha nem lenne teljesen magánál. Anyós tudta csak megnyugtatni, utána szerencsére már elaludt.

MUmuska: milyen jó, hogy közel laktok a Balcsihoz!
Válaszom kiságy témára: eléggé megoszlanak a vélemények, már láttam 1.5 éves gyermeket "rendes" ágyban, viszont a húgom kb. 3 éves korában aludt már heverőn. Egyik ismerősömnek 2.5 éves lánya van, ő azóta alszik jól, amióta nemrég kivették a kiságyból (azelőtt 3-4x felébredt éjszakánként). Mi is pont gondolkoztunk ezen, mert lassan Timike is kinövi az ágyat és már egyre többször
rúgja meg a rácsokat. Szerintem mi kb. 1 év múlva váltunk.

Timike egyébként mostmár nem olyan "tapadós", csak ha nyűgös, szeret felfedezni, mászkálni, de sokszor "lecsekkol", ott vagyok-e a közelben.

Megyek, mert holnap megyünk Tapolcára wellness hétvégére :D!

Sziasztok, jó éjt!
Viki Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Naaa, hova tüntetek :cry: :cry: :cry: ?

Sajnos az előző hsz után 1 órával belázasodtam, 38-39 fokos lázam lett és nagyon fájt a fejem. De ettől függetlenül elutaztunk, csak amikor odaértünk, akkor kellett még egy Algoflexet bevennem, utána már nagyjából jól voltam. Szuper volt a hétvége, jókat fürödtünk és táncoltunk. Timike is nagyon élvezte, főleg a fürdést, de találtunk ott a hotelben egy nagyon jó játszószobát is (szombaton voltunk ott, amikor esett az eső). Az oda-vissza utazás viszont szörnyű volt, sajnos Timike újabban nem bír megmaradni a gyermekülésben, őrjöng, hisztizik, állandóan ki akar bújni a biztonsági övből. Ráadásul odafelé egy szikrát sem aludt útközben, gondolhatjátok, milyen volt az a 3 óra :twisted: :twisted: :twisted: . Eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy a repülőn nem kell végig "vigyázzban" ülni, azt hiszem, ha ősszel megyünk, majd kb. 50x körbejárjuk a repülőt Timikével (legalább trombózisveszély kiiktatva :wink:).

Hazaérkezésünk után másnapra sajnos Timike is lázas lett, aznap elég bágyadt volt. Tegnap reggel volt még láza, de szerencsére mára már láztalanodott, csak még elég nyűgös volt. A hisztit most már felsőfokon műveli, az idegeim sokszor cafatokban, pedig hol van még a dackorszak :roll: :roll: :roll:-esküszöm, már alig várom, hogy jobban tudjon kommunikálni, és meg tudja mondani, mi a baja.

Egyszóval zajlik nálunk az élet, légyszi jelentkezzetek Ti is ha tudtok!

Jó éjt Mindenkinek, puszi:
VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok,
Csak most gyorsan, Viki remélem meggyógyultatok, mi jól vagyunk. Jázmin Timike pepitában, a gyereküléses sztori ismerős sőt... a hiszti is elég egyöntetű. Egyébként jól vagyunk, múlt héten szerdán felvettük az első kullancs elleni injekciót, június végén a másikat is megejtjük. Most jönnek a hátsó fogak így eléggé nyűgös Jázmin is, sőt a meleget nem igazán bírja, állandosultak nála a melegkiütések, folyamatosan izzad szegénykém, pedig csak body van rajta és szinte minden nap fürdetem kint. Az evés is eléggé rosszul megy mostanság, visszatértünk a bébikorba, így 5-6 hónapos gyereknek való babakaját hajlandó megenni, a gyümi is elég gyér nála, egy kis alma vagy narancs, viz, és pépes bébiétel ill. tápszer. Egyébként nagyon aranyos, már elég sokat kezd mondogatni: apa anya mama tata néni Edit Ibi bá- bácsi, cic, vau, pipi- tyúk, Ado- a tesóm: Adorján...
A lépcsőzés ezerrel megy, szerencsére hátrafele is le tud jönni, ill. a meredekebb lépcsőn négykézláb, a kevésbé meredeken pedig kétlábon megy. kinyitja a kocsi ajtó és persze a nagykaput is így már nem akadály számára, hogy kijusson az utcára (főuton lakunk, kicsit gáz) belemászik a babakocsiba és feláll a tata kis kertitraktorjának ülésén. Szóval igazi kis hegymászó, nagyon szereti a zenét és a mobilt. A múlt hónapban 400 Ft-ot fizettem ki pluszba az internetezése miatt. Kezeli-kezelné a számítógépet, az egeret. Szóval minden érdekli. Ja és ha azt mondom állj, hátranéz vigyorog és azért is ezerrel rákapcsol és szalad. De ezek a dolgok biztos ismerősek nektek is. Ja és bekapcsolja a tv is. No hát most egyenlőre ennyi megyek is és lefektetem, hogy az apja is elmenjen tusolni. Puszi nektek: Alexi

KépKép
baby81
 
 


Sziasztok!

Már teljesen jól vagyunk:D!
Gyorsan írok egy pár sort, Timike alszik, mellette meg nem lehet gépezni-állandóan a gombokat nyomogatja, ha pedig elteszem a gépet, egyenesen sír, üvölt :roll:.
Mostanában amolyan kötésmintásan telnek a napjaink: "egy sima, egy fordított". Ma szerencsére úgy néz ki, a sima nap van, voltunk ma babaúszáson, Timike egy jót lubickolt. Igaz utána pont esett az eső, de volt ernyőnk, Timike meg most nem sztrájkolt a babakocsiban, úgyhogy viszonylag simán hazaértünk. Utána ebéd, majd szunya, már kb. 1 órája alszik.
Alexi, amit Jázminról írtál, az tényleg ismerős-ha valamit tiltok Timikének, akkor sokszor csakazért is csinálja, sőt vigyorog is mellé. Érdekes, "idegenben" tök jól viselkedik ("kopp-kopp-kopp"), mindenki mondja, milyen nyugodt gyermek. Itthon azonban kinyílik rendesen a csipája-igaz így jobb, mintha fordítva lenne! Az ajtókat már ő is módszeresen nyitogatja.

Ami még újdonság: Timike egyre többet énekel séta közben, kb. ilyen szöveget: "Akapata, patti, ojííí, ojíí+még a már ismert szavakat betűzdeli (apa, anya, mama, papa, stb.), és mindezt jó dallamosan. Ja, és mostanában én nem "Anya", hanem "Anyi" vagyok :lol:!

Egyelőre ennyi jutott eszembe, további szép napot kívánok Nektek!
Puszi: Viki

Kép
viktim
 
 


Sziasztok!

Olvasva titeket, látom vannak hasonlóságok a gyerekeink között az biztos! Bonci is tud "alkotni" pl hiszti, csakazértis csinálom amit nem szabad, ki akarok szállni a kocsiból meg ilyenek!
Boni már a babakocsit nem nagyon szereti, van helyette kis biciklije, amit én tolok hátulról. Azon megül sokáig és haladni is lehet vele, mert én irányitom.
Az autos-üléssel szerencsére nincs baja, bírja az utazást, annyi a kikötése, hogy szóljon a kocsiban a zene! :D

Bonci még nem beszél. Egy-két szót mond csak, de persze az anya nincs benne!
Most éppen fognövesztős időszakában van, 3 foga jön egyszerre, de szerencsére annyira nem viseli meg!

Amugy élvezzük a nyarat, a meleget, jövünk-megyünk, játszóterezünk, biciklizünk. Kapott egy kis medencét, a papáéknál a kertbe, de még szokni kell. Már beleáll, locsolja a vizet, (szigoruan úgy, hogy közbe fogja a kezem) de még beleülni nem mer!

Na mennem is kell! Üdv mindenkinek!
Sziasztok
Vendég
 


Sziasztok!

Vagyunk mi is, csak sajnos a jó idő ellenére az utóbbi időben eléggé magam alatt vagyok, úgy érzem kissé összejöttek a dolgok, kb. 3 napja bőgni tudnék. Röviden: lánykámnak kissé felborult a bioritmusa, illetve eléggé lecsökkent az alvásigénye, Anyósomék megint az idegeimre mennek, Anyukámról kiderült, hogy valószínű szívbeteg, illetve Timike megint taknyos (szerencsére nem lázas). MÉg írhatnék 1-2 dolgot, de nem akarlak terhelni Benneteket. Majd ha összeszedtem magam, ígérem, jövök bővebb beszámolóval.

Néztem kicsit a holdfogyatkozást, az legalább jobb kedvre derített :) .

Sziasztok, jó éjt Nektek, puszi:
VIKiKép
viktim
 
 


Sziasztok!

Na talán most már kifelé jövök az "alagútból", már látok némi fényt :).
Timike még mindig taknyos, de már talán nem annyira és más panasza nincs. Tegnap újfent sikerült a bilibe pisilés, igaz utána 2x volt baleset is, de már érzem, hogy haladunk! A lényeg, hogy Timike ne érezze erőltetésnek a dolgot.
Tegnap volt még egy jó dolog: este kaptam egy szabad órát, elmentem zumbázni, addig párom Timikével a játszótéren volt. Hát már az az egy óra is elég volt, hogy feltöltődjek, teljesen kicserélődtem, máris több türelmem volt Timikéhez. Úgyhogy úgy látszik, több ilyen alkalmat kell beiktatni.
Timike mostanában egyfolytában a játszótéren akar lenni, ott érzi magát a legjobban. Szerencsére úgy néz ki, talán nem lesz irigy. Tegnap pl.: egy kislány elvette tőle a vödröt. Úgy szerezte vissza, hogy odavitt neki cserébe egy locsolókannát és így már visszakapta simán, hiszti nélkül. Valószínű ezt tőlünk vette-ha valami tiltott dolgot megszerez, akkor úgy próbáljuk kicselezni, hogy gyorsan adunk helyette valami más ártalmatlan tárgyat.

Körkérdés (lehet, hogy már elhangzott): TI hova mentek nyaralni (Mumuska, tudom, Ti HOrvátországba mentek)? Mi valószínű maximum a Balcsira néhány napra, illetve megint eljárogatunk a Dorogi-tóhoz-a nagyszabású utazást mi szeptemberre tervezzük. Mindenesetre a tapolcai kaland után az idén még nem valószínű, hogy bevállalunk hosszabb autós utat Timikével-ahhoz képest a repülést bevállaljuk, bár ott lehet azért mászkálni útközben.

Remélem, jól vagytok! Nagyon hiányoztok, remélem nem "halunk ki", mint a dínók!

Sziasztok, jó éjt, puszi Mindenkinek!
VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok

Végre én is nemcsak az olvasók táborában képviseltetem magam, hanem végre már az írokéban is. A kihalás témával igencsak egyetértek, bár ahogy észrevettem a létszámunk igencsak a három főre korlátozódott. De legalább mi még megvagyunk. És remélhetőleg maradunk is.
Velünk egész érdekes dolgok történtek mostanában, már ha annak lehet nevezni, hogy egyik napról a másikra két lábon járva járunk meg három emeletet teljesen egyedül és felügyelet nélkül. No hát a hajam is égnek állt, mikor az egyik pillanatban az én drága egyetlen magzatom a konyhában van velem, a következőben meg az öcsém szobája előtt a harmadik emeleten. Persze azt már felesleges említeni, hogy mindenre felmászik, fotel, puff, kanapé.... a múlt este, még a fürdőkád szélére is felpakolta az egyik lábacskáját. Ugyhogy már nem sok hiányzik hogy abba is belemásszon. Nálunk sajna, most beállt a játszótárs hiány, Jázmin elég aktív, és mivel a bölcsi még nem jöhet szóba, hiszen jövő márciusban mehetne, így én vagyok minden játszópartnere, ill. az apja, ha van ideje, ami elég kevés van. No engem aztán ezzel az aktivitással meg az örületben kerget, így kb. ilyen tájban minden nap hagyom anyukámat és apukámat kibontakozni. Sajna nálunk alapvetően az a probléma, hogy soha sem volt egyedül a baby, és mivel mindig volt valaki aki szórakoztassa, így most sem bírja elviselni, hogy egyedül kell játszani. Nem is akar, és ha végül kénytelen, akkor meg csak a csínytevésen jár az esze. Pl. kb.egy hete, délután levette az apja éjjeliszekrényéről a gyógyszertári tégelyes krémet és mire odanéztem a háromnegyedét a teli tégelynek belekente a szőrmés ágytakaróba ill. a falra. Mondanom sem kell, milyen önelégült arcot vágott, miközben az egész keze tiszta fehér krémes volt és tapsikolta a plédet. Kb.: na anyuci, ha nem foglalkozol velem, akkor majd teszek róla, hogy érdekeljen hogy mit csinálok.!!!!
Persze én meg jól elláttam a baját, az agyam majd szét durrant olyan mérges voltam. De hát erre ő, addig sírt csak míg szidtam, aztán mintha mi sem történt volna.
Előtte meg a fertőtlenítős üveg tartalmát öntötte ki a szőnyegre.
Ugyhogy így állunk ezzel a játssz egyedül dologgal. Egyébként nagyon édes, bár ezerrrel hisztis, utálja a kötöttséget, mármint a gyerekülést, bár imád autózni, de azt szeretné, ha látna is, és abból a vacakból meg nem lát annyit, amennyit ő szeretne.
A kaja egész jól megy, bár nem ülünk az etetőszékben csak a dél ebédnél, akkor is csak ha kanalast eszünk, mert hát van olyan mikor már annyira kipurcan ebédre, hogy nem lehet vele mit kezdeni, és akkor jön a jó öreg tápszer utánna a szundi. És délután az ebéd. No ezt is mire elfogadtam, de nem tudtam mit tenni, vagy ordít és folyik ki a szájából a kaja, vagy ez. Szerintem a maximumot hoztam ki a dologból. De már előre rettegek a kamaszkortól.
Egyébként már elég sok mindent mondogat: uborka- ubo, néni, Erzs-Ezsi, Edit-Edi, dinnye, baba, anya, apa, mama, tata, dédi, csip-csip, stb. nem is írom tovább biztos nálatok is így van.
Elég sokat kint vagyunk, hiszen mostmár csak egyet alszik napközben és a többi időt meg szinte kint tölti. Nem is tudom visszatartani, mert addig veri az ajtót, míg ki nem megyünk, hozza a cipőjét, ill. az enyémet, és akkor menni kell. Még jó, hogy kb. 13-14 óra körül alszik el, így legalább a déli nagy melegben nem kell kint lenni. Egyébként ha rajtam múlna, már rég nem laknánk itt, mondtam is a férjemnek hogy elmehetnénk Alaszkába, megörülök ettől a melegtől. Utálom, ha tusolás után, végigfolyik az verejték a gerincemen. Szegény Jázmin is szenved, ha megyünk valahová akkor leízzad, aztán ha kiszállunk a kocsiból, akkor meg megcsapja a szél és azonnal meghűl. Ezt nyögjük éppen most is. Megfázott szegény, az orra eldugulva, egy kicsit tüsszög, de más szerencsére nincs. Bár az orrdugulás is elég neki, porszívózom, ő meg ordít, elég sűrű a dolog, így szerencsétlen szenved is, már antibiotikumos orrcseppet kaptunk, hátha gyógyulna, mert már több mint egy hete benne vagyunk+ calcimusc+ rinathiol+cetirizin+ tantum verde spray. Hát nagyon nem bánnám ha túl lennénk rajta.
Egyébként velem kapcsolatban meg annyi, hogy én nem táncolni járok, hanem mostanában inkább olvasok. Szerelmes lettem egy könyvsorozatba és már másodszorra kezdek neki. Plusz jelenleg romantikus filmekkel bombázom az agyam, elég elvont vagyok ezen a téren, de most úgy érzem erre van a legnagyobb szükségem. Pedig van egy imádnivaló pasim, aki mellesleg a férjem, a szex is ok, és hát az édes babócim, de .....
Az álomvilág néha jobb, mint a valóság, csak az a baj, hogy szinte képes vagyok az arányokat megfordítani, ha nem figyelek eléggé oda. De erről meg Jázmin gondoskodik, hogy felébredjek a rózsaszín ködből. Nektek is vannak ilyen dolgaitok?
Ez egyébként nekem nem a terhességgel jött, én előtte is ilyen idióta voltam. Sokszor éreztem azt, hogy jobb lenne nem a valóságban élni.
No de nem is sokkollak benneteket, bocsi, hogy ennyire nagyon hosszúra nyúlt a beszámoló, de a maximalizmus most itt ért utol.
Puszi nektek és az édes babóciknak. Alexi

KépKép
baby81
 
 


Sziasztok!

Alexi, nagyon jó volt olvasni a beszámolódat, most én tudom azt mondani, hogy Jázmin dettó olyan, mint Timike. Valószínű, ebben az is közrejátszik, hogy Ti is együtt laktok a szülőkkel, így mindig van aki elszórakoztassa Jázmint. Nálunk Timikét anyósomék agyonajnározzák, amit olyankor nem bánok, ha úgy érzem, legalább addig én is levegőhöz jutok.
Álomvilág: ez érdekes, sokszor ha jót álmodok-szülés óta gyakran álmodom, hogy mindenféle szép helyeken járok-akkor sajnálom, hogy fel kell ébrednem, persze engem is általában Timike zökkent ki ebből az állapotból. Napközben nemigen érek rá álmodozni, ugyanis amint egy picit is lankad a figyelmem, akkor tuti, hogy Timikével történik valami. PLáne mostanában imád mindenféle nyaktörő mutatványokat csinálni, anyucira ráhozva a frászt. A nagyágyon már szabályos bukfenceket vet!

Egyelőre ennyit írok, mert ismét fárasztó volt a napom, minden jót, puszi Nektek és a piciknek!

Viki[img]http://vonalzo.picibaba.hu/8603.jpg[img][/url]
viktim
 
 


Hello!

Én se vesztem el! Összeszedem majd magam és irok, csak soha nincs idöm vagy energiám! most is mennem kell!

Üdv mindenkinek! Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Na egy kicsit én is bejelentkezem, "hála" annak, hogy Timike ma nem aludt napközben, így korábban elaludt este.
Újdonságok: 1. egyre többet énekel, csacsog, illetve táncol is.
2. Anyukámat már szinte rajongásig szereti :D -úgy döntöttem, hogy 2-3 hetente elvonatozunk hozzá, így legalább ő is látja+én is kapok egy nagy adag lelkifröccsöt. A vonatozást TImike egyébként élvezi (persze, mert ott nincs bekötve), remélem a repülővel is így lesz.
3. Pár napja elkezdődött az intenzív "nemezés": eddig csak pusztán ellenszegült, mostmár rázza a fejét és mondja, hogy "Nem,nem!"
4. Múlt héten, még pont a "hidegbetörés" előtt voltunk a Dorogi-tónál. TImike minden zokszó nélkül besétált nyakig a 24 fokos vízbe, közben pacsált, fröcskölt, kacagott. Nagyon élvezte, de kb. 15 perc múlva kivittük, mert fázott.

Na és a szokásos nyavalygásom: teljesen kivagyok ettől az időtől :twisted:-tiszta röhej, hogy 2 nap múlva július, és én 1 kezemen meg tudom számolni, hányszor volt rajtam az idén bikini :cry: . TImike is persze nyafisabb, nyűgösebb ettől a szeles időtől.
Remélem nem lesz az egész nyár ilyen!

Remélem jól van mindenki, puszi, jó éjt Nektek!

VikiKép
viktim
 
 


Sziasztok!

Szóval itt vagyok én is!
Az idő gáz, júli 1 van de ma pulcsit kellet adnom Boncira, mert olyan hideg szél fúj! :evil:
Rajtam idén még nem is volt bikini! Sőt nincs is bikinim, talán jövő héten rászánom magam és elmegyek venni egyet! Mégiscsak megyünk nyaralni valamibe csak be kell menni a tengerbe!


Boncina kibujt egyszerre 3 foga, így már 11 db-bal büszkélkedik.
Ő is elkezdte a nem-ezést, igen helyett pedig dob egy ja-t! Beszélni még nem igazán tud (talán ha 10 szót mond), de megérteti magát mindig!
Kajálással szerencsére nincs sok gond, kevés dolog van amit nem eszik meg.
Álomvilág: én nem tartozok a nagy álmodozók közé. A romantikus filmeket, könyveket sem szeretem. Viszont olvasni nagyon szeretek, csak Boni óta nincs sok időm rá!
A kórházban (szülés elötti nap) kezdtem el egy könyvet, most tudtam befejezni pár napja, de újba mostanába nem kezdek. Talán ha Bonci bölcsibe megy! :)

Na ennyi a beszámoló! Ébred a lánykám!
Sziasztok!
Vendég
 


Sziasztok!

Mi is vagyunk, csak hol én voltam túl fáradt a nap végére, hol nem volt net... :( .

Most végre tudnék írni, de sajnos estére kissé kiborult nálam a bili, így most túl sok pozitív dolog nem jut eszembe-pedig tudom, hogy van! :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Ha összeszedem magam, ígérem jövök bővebb beszámolóval!

Addig is minden jót, jó éjszakát, aki pedig már benne van, annak jó nyaralást kívánok :) !

Puszi: VikiKép
viktim
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?