Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

A férjemmel lassan 10 éve alkotunk egy párt, fél éve vagyunk házasok és az egyik legjobb dolog az életemben.

Minden csodásan alakult az évek alatt és megértünk arra, hogy szülők legyünk. Decemberben neki is álltunk a baba projektnek, március első napjaiban lett is 3 pozitív tesztem. Sajnos sokáig nem tartott az örömünk, mert március 8-án kiderült, hogy sajnos a petevezetékbe ágyazódott be, azonnal műtöttek is. Kivették a jobb petevezetéket, mert megmenteni már nem tudták.

(Két héttel előtte voltam nőgyógyásznál, mondtam, hogy babát szeretnénk. Akkor azt mondta minden rendben van, UH-t is csinált, kikérdezett, aztán jött a rossz hír...)

Sajnos nagyon sok a kérdés bennem, és ahogy keresgettem a válaszokat, nagyon régi topikokat találtam, azért gondoltam arra, hogy nyitok itt egy "újat", ahol tudunk tapasztalatokat megosztani és remélem nagyon sok olyan hozzászólás is érkezik, ahol sikerült a méhen kívüli után talpra állni és családot alapítani. Nekem az első kérdésem, így hogy letelt az orvos által előírt várakozási idő, kinek mennyi idő után sikerült a babó? Most picit még szomorú vagyok mert nem tudom mi vár rám...
gabi88
 
 


@gabi88:
Szia. Örülök hogy indult egy új topik mert én is hasonló helyzetben vagyok mint te és nem nagyon kaptam válaszokat.
Mi tavaly júliusban kezdtük a babaprojektet, aztán novemberben egy napon nagyon nagyon begörcsöltem és hánytam, mivel menstruáció előtt áltam csináltam egy tesztet ami pozitív lett, de a görcs nem múlt el. Elmentem a nőgyógyászhoz aki nem látott terhességet elküldött vérvételre hcg-t nézni kiderült terhes vagyok de méhen kívüli rögtön kórház és műtét, kivették a jobb oldali petevezetékemet. Kiderült már 12 hetes volt a magzat, de én nem vettem észre ebből semmit, mert ugyanúgy menstruáltam minden hónapban, fájdalmam sem volt csak azon a napon kezdődött novemberben. Én is nagyon letörtem utána. A 3 hónapot kivártuk most újrapróbálkozunk február óta de még nem jött össze, mostmár jobban figyelem a testem jelzéseit. Elevitet szedek, rendszeresen sportolok és nagyon remélem hogy összejön hamarosan es minden rendben lesz. Neked is ezt kívánom hogy minél hamarabb sikerüljön!
betty112
 
 


Én is hasonlóan voltam. Annyi a külömbség, hogy engem hülyének néztek a kórházban, hogy február 21-én menstruáltam, nem lehetek márc. 8-án terhes. Nem hánytam, gyenge voltam és iszonyatosan görcsölt a jobb oldalon lent a hasam ami kisugárzott a jobb lábamba is. Most újra próbálkozunk, nekem 2 hónapot mondott a doki. Most voltunk együtt mensi után 2 nappal és hol-itt szúrkál, hol-ott. Neked voltak hasonló tüneteid?
gabi88
 
 

 
 

@betty112:
Jah és még annyi, hogy remélem Nektek is hamar sikerül a kis babó!! :)
gabi88
 
 


@betty112:
LH teszttel nem próbálkoztál még amúgy? Én most a tutira szeretnék menni mert 30 éves vagyok és nem egy babát szeretnénk.. :( :)
gabi88
 
 


@gabi88:
Én nem használok LH tesztet mert szoktam érzeni a peteérést, kicsit görcsöl a hasam és a mellem érzékeny lesz innen már tudom. :D szerencsére a ciklusom is állandó hosszú 29-30 napos mindig. Én 23 éves vagyok amúgy.
betty112
 
 


@betty112:
Én sajnos vagy nem sajnos semmit sem érzek belőle.. :/ :)
gabi88
 
 


Nekem nemrég múlt el a menszim. Szóval újabb próbálkozós hónap következik. Június 8-ra nem várom :) te?
betty112
 
 


@betty112:
Én június 2-re nem várom. A héten igyekszünk "ügyesek" lenni! :) :D
gabi88
 
 


@gabi88: miújság veled? Érzel valamit? Mikor fogsz tesztelni? Várom a fejleményeket ;)
betty112
 
 


@betty112:


Szia! Jól vagyok! :) Ma volt enyhe rózsaszínes folyásom..  3 nap múlva már megtudom, hogy sikerült.. :) Kicsit izgulok, várom, hogy mi lesz. Tesztelni nem akarok, mert még úgyis korai, de nagyon bizakodok! :) Neked még több napod van... Te hogy vagy??? :)
gabi88
 
 


@gabi88: Drukkolok! Majd írj 3 nap múlva is! ;) én is jól vagyok semmi tünetet nem tapasztaltam :) és igen nekem még van 1 hetem a nemvártig.
betty112
 
 


@gabi88: miujság veled? Izgatottan várom!
betty112
 
 


Nekem ma megjött sajnos. Ilyenkor midig úgy elkeseredek, hogy már megint nem sikerült, hiszen már úgy várjuk a babót. Mi már lassan 1 éve próbálkozunk így most eldöntöttem hogy a hónap közepén elmegyek a nőgyógyászhoz hátha tud mondani valami okosságot. Majd még jelentkezem! Kitartást mindenkinek, és pozitív teszteket!
betty112
 
 


@betty112:
Szia. Bocsánat, h most válaszolok. Sajnos nekem is! :(
gabi88
 
 


@betty112:
Szia. Bocsánat, h most válaszolok. Sajnos nekem is! :(
gabi88
 
 


Szia Betty! Mi újság? Hogy vagy? Van valami fejlemény?! :)
gabi88
 
 


Szio. Július 7.-ére nem várom, de nincs semmi tünetem csak a mellfeszülés. Orvoshoz nem voltam várok még vele inkább. Elevitről átváltottam a Trimeszterre ebben a hónapban ennyi változás történt. :) veled miujság?
betty112
 
 


Na ma megjött a menszim váratlanul, semmi hasgörcs előtte. Úgyhogy új hónap, új esélyek bízom benne, hogy a Trimeszter segíteni fog. Jókat hallottam róla. :) majd írj nálad miújság!
betty112
 
 


@betty112:
Szia! Én az orvos tanácsára moat kezdtem el inno inofolic-ot. Nekem is megjött, de jól vagyok! :) most kicsit hagyom a témát. Túlságosan rágörcsöltem... az előző hónapban meg amúgysem' volt esélyem mert ugye nincs meg a jobb oldali petevezeték. Mensikor mondjuk jobban is fájt a jobb oldalon meg késett is 3 napot..de már túl vagyok rajta! :) szorítok Neked! :)
gabi88
 
 


@gabi88:
Igen hallottam az Inofolicról is, hogy az is jó. Én is szorítok neked, mihamarabb összejöjjön! De jó, akkor te így érzed hogy melyik petefészek a soros az adott hónapban? Én nem tudtam követni, nem szoktam éreznin melyik oldalon fáj.
betty112
 
 


Hát igazából vissza is tudok számolni mert februárban lettem terhes az biztos. A jobb oldalit vették ki, és amikor azon az oldalon van peteérés 3 napot késik és fáj is még a helye szerintem. Ami nem biztos h jó, de a remény hal meg utóljára. :) annyi bajom van az inofolic-al, hogy a mensim kb 3 napig szokott tartani. Ez amióta menzeszelek így volt. Most viszont megjött rendesen 3 nap késéssel, 2 napja elmúlt de még mindig barnás folyásom van ami viszont nem szokott lenni már.... lehet az inofolic miatt?! :O
gabi88
 
 


Nem tudom mitől lehet..lehet új a szervezetednek az Inofolic. Egyébként én nem hiszek ebben hogy az egyik hónapban a jobb, másik hónapban a bal petefészekben érik meg a petesejt. Szerintem ez nem törvényszerű, megeshet hogy mindkettőben megérik, vagy hogy kétszer egymás után ugyanazon az oldalon. Szóval bármi megtörténhet :D
betty112
 
 


@gabi88: szio miujság feléd? Sajnos nekünk ez a hónap is sikertelen, megjött ma a mensim. Aztán megtudtam, hogy a sógornőm terhes lett, ott együtt örültem vele. De akármennyire is próbálom visszafogni magam elkapott az irigység és a szomorúság hogy nekünk még mindig semmi pedig túl az 1 év próbálkozáson. Hazaérve elkapott a sírás és azota is ágynak dőlve ezen rágódom. Most nagyon kivagyok...
betty112
 
 


@betty112:
Szia. Hát nálam sem jobb a helyzet, de nekem panaszaim is vannak. Ha bal oldalon van a peteérés, kegyetlenül fáj pár napig. Ma pl kocsival mentem dolgozni, mert annyira fájt a műtét helye belül. Pedig lassan fél éve. Én is pont a napokban törtem össze.... én is dettó ugyan ez, már 2en terhesek a kőzvetlen közelemben. Örülök neki, de.... tudod... Te nem szeretnél elmenni dokihoz, hogy miért van? Az 1 évetek letelt. Bíztatnálak most, de én sem tudlak, mert tudom, hogy mit érzel. Tegnap előtt én is este zokogva felküdtem le. A férjem legalább támogat, mellettem van, de Ő lazábban kezeli, viszont most ő mondta, ha panaszom van, irány a doki. De úgy is lesz. Fel a fejjel, egyszer reméljük nekünk is sikerül! Van egy jó csoport facebookon. Babát szeretnék a neve. Jó ki csopi, ha gondolod csatlakozz! :) hátha kicsit jót tenne! :) nagyon segítőkész mindenki! :)

Jó éjt! Ne add fel!!
gabi88
 
 


@betty112:
Szia. Hát nálam sem jobb a helyzet, de nekem panaszaim is vannak. Ha bal oldalon van a peteérés, kegyetlenül fáj pár napig. Ma pl kocsival mentem dolgozni, mert annyira fájt a műtét helye belül. Pedig lassan fél éve. Én is pont a napokban törtem össze.... én is dettó ugyan ez, már 2en terhesek a kőzvetlen közelemben. Örülök neki, de.... tudod... Te nem szeretnél elmenni dokihoz, hogy miért van? Az 1 évetek letelt. Bíztatnálak most, de én sem tudlak, mert tudom, hogy mit érzel. Tegnap előtt én is este zokogva felküdtem le. A férjem legalább támogat, mellettem van, de Ő lazábban kezeli, viszont most ő mondta, ha panaszom van, irány a doki. De úgy is lesz. Fel a fejjel, egyszer reméljük nekünk is sikerül! Van egy jó csoport facebookon. Babát szeretnék a neve. Jó ki csopi, ha gondolod csatlakozz! :) hátha kicsit jót tenne! :) nagyon segítőkész mindenki! :)

Jó éjt! Ne add fel!!
gabi88
 
 


@gabi88:
Csatlaloztam a csoporthoz facebookon. :) kezdem összeszedni magam, ma leültem és ezzel kapcsolatban minden érzelmemet kiírtam magamból egy füzetbe, ez megnyugtat és ha kijött a negatív jöhet helyére a pozitív hozzáállás. Kitartás, nem adjuk fel! Én szedem továbbra is a Trimesztert. Orvoshoz pedig majd csak szeptemberben megyek, mert úgyis akkor lesz aktuális a rákszűrésem is. Elég furi, hogy a bal oldalon fáj neked, hiszen a jobb oldalon volt a probléma..
betty112
 
 


@betty112:
Szia! Lehet látlak a csopiban! :) nagyon jó ötlet volt a papír és toll megragadása. Kicsit irígykedem is... valahogy én nehezen lépek túl ezen... lehet a panaszaim végett. Én nem várok, talán mostmár elmúlik a mensim és kérek időpontot de másik dokihoz. Aztán meglátjuk. Addig is gyakorlunk! :) fel a fejjel, egyszer sikerülni fog nekünk is! Jó éjt! :)
gabi88
 
 


@gabi88:
Mesélj miújság veled? :)
betty112
 
 


@betty112:
Szia Betty! Nincs semmi különös. Egy újabb próbálkozós, esélyes hónap jön. Néha kicsit elkeseredek. Te hogy vagy??
gabi88
 
 


@gabi88:
Nálam is ugyanez sajnos. De a hónap közepén megyek nőgyógyászhoz hátha mond valami okosságot. :) az Inofolicot iszod még?
betty112
 
 


Szia Betty! Hogy vagy? Én nem jutottam el dokihoz, feladtam és lesz majd valami. Inofolicot továbbra sem iszom. 6 nap múlva nem várt... ma 36, 6 a hőm, hányingerem van és ez volt az első pozitív ovu tesztes hónapom. Szerintem eddig nem is volt ovum... :D most viszont nagyon két csíkos lett, a férjem gyorsan hadra is fogtam! :D kíváncsi vagyok h sikerült! :D Te jól vagy? Mesélj!!
gabi88
 
 


Szia. Jajj, de jó ez nagyon bíztató!Remélem összejön a baba ebben a hónapban ;) én tegnap voltam orvoshoz azt mondta minden rendben velem nem lát elváltozást és azt is látta hogy volt peteérésem, de azért elküldött vérvételre megnézni a hormonokat majd menstruáció 3. napján kell mennem. Nekem is 6 nap múlva van a nemvárt, semmi tünetem, hőmérőzni nem szoktam, de szerintem most a jobb oldalon volt a peteérés mivel ott fájt, és az az oldal a bajos szóval nem hiszem hogy most sikeres lesz de majd meglátjuk..Írj majd miújság veled! :) gondolok rád!
betty112
 
 


Nekem tegnap kellett volna megjönnie, görcsölt is a hasam nagyon mindig azthittem na mindjárt megjön, de nem. A görcs már elmúlt, de ma sem jött meg helyette krémes fehér folyasom van illetve az arcom nagyon pattanásos már egy pár napja. Ezen kívül semmi tünet! Még mellfájdalom sincs pedig minden menszim előtt szokott lenni. Kíváncsi leszek mi lesz belőle. De nem szeretnék csalódni így még várok a teszteléssel, lehet csak késik a menszim.
Veled miújság? :)
betty112
 
 


Szia Betti! Sajnos én már túl is vagyok a mensin, de ez van. Kicsit lazábban kezelem a dolgot. Igyekszem mindent megtenni h sikerüljön és jókor legyünk együtt, de ennyi. Juuuujjj de jó! A Te hírednek viszont kifejezetten örülök!!!!! :)mikor akarsz tesztelni?? Azt ugye tudod, hogy az jó jel, hogy görcsöltél de semmi más?! A testhődet nem mérted reggel?! Ovu tesztet nem használsz?! Mindegyikkel tudnál egy picit jósolni... :) én a helyedben a tesztet is megpróbálnám! A kimaradt mensi napján már kimutatja... szerintem jobb lenne tudni h sikerült-e... mert ha korai vetélés van, nem biztos, hogy jó ha nem tudsz róla... :/ DRUKKOLOK NAGYON!!!! :)
gabi88
 
 


Szia. Tegnap reggel megjött szinte görcsök nélkül, de nem vagyok elkenődve most valahogy ereztem hogy csak késik és nem baba. Az az igazság, hogy azert nem ovuteszezek és hőmérőzök mert akkor folyton ott lenne az eszem hogy baba-baba, inkább próbálom elengedni magam és majd jön ha jönni akar :) holnap megyek 3. napi vérvetelre a hormonok miatt. Majd írok! Legyen az október a mi honapunk! ;)
betty112
 
 


@betty112:
Szia Betty! Régen hallottam felőled! Mi újság? Hogy vagy? Nekünk eddig semmi... :( ha 3 nap múlva megjön, felkeresek 1 orvost. Remélem Te jobb hírekkel szolgálsz! Üdv: Gabi
gabi88
 
 


Hat sajnos nekem sincsenek jobb hireim. kepzeld el hogy december 28.-án kellett volegjöjjön de úgy fájt a cicim. Csináltam tesztet halvány pozi lett nagyon örültem neki de ferjemnek nem mondtam el terveztem hogy majd szilveszter éjfélkor mondom el kis cipővel meg minden 30.-án teszteltem újra sokkal erősebb lett a csík örültem is nagyonviszont sajnos delben wcn veres volt a wcpapir rögtön felmentem a nogyógyászhoz latta hogy meg van vastagodva a mehnyálkahátyám meg egy 2mmes felritkulás látszott. Azt mondta ebbol meg barmi lehet. De mivel pecseteltem elkuldott hcg vervetelre. 31.-én el is mentem vervetelre de szurkált görcsölt a hasam meg barnáztam. 1.-én csak bementem a sürgőssegire mert feltem megint méhen kívüli. Mar ott volt a hormonértékem ami 187 volt azt mondta az orvos ez pozitív érték de nagyon kevés egy élő terhességhez valószínűleg elindult a folyamat de nem tudott beágyazódni normálisan...ujabb vervetelre kuldott 2.-án voltam. 3.-án visszamentem a nőgyógyaszhoz mar meg sem vizsgalt mert az értékem lement 37re es meg aznap delutam meg is jott a menszim. Szóval kémiai terhességem volt sajnos. Sokat es sokaig vereztem. De remény hogy sikerült es szerintem az Inofolictól amit december kozepén kezdtem el szedni szoval szedem továbbra is sajnos ez van. De nem szomorkodom teli vagyok reménnyel most remelem az inofolic hamarosan ismet segit es mar januar vegen ismet pozi lesz a teszt es velunk is marad a kincs
betty112
 
 


@gabi88:
Neked megjött azóta?
betty112
 
 


Sikerült azóta lányok?
doryca007
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?