Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok lányok!

Bocsi, hogy így elhanyagoltalak benneteket, ejnye-bejnye. Igyekszem ezentúl nem ilyen nagy szüneteket tartani, mert alig tudlak végigolvasni bennetekt. Mennyi változás!

Gyezsu! Először neked gratula a szobatiszta nagylányodhoz! Nem semmi!!!! Nagyon ügyi Kata! Mi nem haladunk vele, a bili csak kisszéknek jó, kicipeli Panka a vécéből és azon ücsörög. Ráadásul formára pont olyan, mint egy kis fotel.Kép A Bajorországi útibeszámolódban csak azt írtad, hogy te mennyire hiányoztál a kicsinek. Na és ő neked? Én egyelőre még pár óra alatt is borzasztóan hiányolom. Már most rettegek, mi lesz, ha oviba megy. Önző dolog a részemről, mi?
A képeken csodálatos Kata, már értem, miért hagytad meg a kunkort. Zabálni való.Kép

Anna! Ügyesen beszoktatok a bölcsibe, simán vette Lili az akadályokat szerencsére. Hányan vannak egy csoportba?

De jó nektek, hogy ilyen őszi kirándulásokra mentek! Irigy vagyok ám!Kép Csak az a baj, hogy nálunk ha beköszönt a hidegebb idő, akkor kezdünk begubózni, már mint a napi sétákat, meg rokonlátogatásokat leszámítva. Kép
Ma mentünk volna végre kicsit táncikálni, de betegség miatt elmaradt a buli. Kép
Egy előző kérdésre válaszolva, etetőszékben eszik Panka, de volt egy kicsi is, amit cipeltünk, azt adtuk vissza. Az itthoni nagy megmaradt. Ha meg vendégségbe megyünk, akkor marad az ölem. Panka a 7. fognál még mindig nem jutott tovább, a 8. már 2 hónapja kínozza, ráadásul folyik miatta a nyála, kimarta a kis arcát a szája alatt, és nem gyógyul, mert ha bekenem, akkor lenyalja, ha reggelre kicsit bevarrosodik, akkor lekaparja, leragasztani meg nem lehet, mert hülye helyen van. Kép Panka egyébként nagyon szépen elkezdett beszélni, naponta újabb szavakkal örvendeztet meg bennünket. Õ is sokat segít, ha söprök akkor a kisseprűjével szétsepri, de legalább nem unatkozunk. Kép Most 2 napig pedig a papának segített a kertben ásni, papának nagy ásója volt, neki kicsi, de nagyon élvezte. Lassan elpakoljuk a homokozót is télire a padlásra, félek, mit fog szólni. Kép

Na megyek alukázni, puszi nektek: Judit
vaju
 
 


Szia Judit!

De jó, hogy írtál! Télen meg olyan meghittek az esték: lehet sütőtököt meg krumplit sütni a sütőben, teázgatni - és nagyokat játszani. Én már elkezdtem ünneplőbe öltöztetni a lelkem: kóruspróbákon már a karácsonyi dalokat énekeljük Kép Panka is nagyon aranyos akkor, hogy így segít Kép Judit, mindig hozzáteszem, hogy mi textilpelusozunk, és azt szokták mondani, hogy a textilpelusos gyerekek hamarabb lesznek szobatiszták. Hát ez a fogzás jól megkínozza szegény Pankát Kép Nálunk a négy rágó után most jött ki alul nekem balra a két középső melletti, meg még egy nagy fognak kibukkant egy csücske - szóval nálunk is jól elhúzódik, rá lehet fogni, hogy Kata ezért ébred éjszaka Kép

Hát őszinte leszek: Bajorországban nekem olyan nagyon nem volt Katahiányom... Persze mindig annak könnyebb, aki megy, mert minden percben volt programunk. És hát én igénylem a Katamentes időt is, akármennyire imádom, azért én szeretek önállóan is létezni - és ezért még lelkiismeretfurdalásom sincs Kép És mivel nekem mindig is szükségem volt "magánéletre", ezekkel a kimenőkkel tudok kiegyensúlyozott anyuka lenni. Különben türelmetlen, hisztis és kiabálós anyuka lennék (néha persze így is előfordul Kép). De azért az is hozzátartozik a történethez, hogy júliusban volt először olyan, hogy kettesben elmentünk este, és Kata anyuéknál aludt el, és ez a bajorországi út volt az első, hogy nem voltam itthon egész éjszaka (mármint hogy olyan már volt előtte is, hogy aludt, mire megérkeztem, de az éjszakai felkelés(ek)nél már itthon voltam).

Egyébként Anna sem írt arról, hogy ő hogy éli meg Lili bölcsis létét Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Szia!

Panka hálistennek éjszaka nem ébred már fel, de mikor szeptemberben elmentünk koncertre és a mami vigyázott rá, akkor éjfélig 3-szor volt fent. Azt mondja anyu, hogy ahogy kitettük a lábunkat már fent volt, és utána nyugtalanul aludt vissza, szóval a hetedik érzéke azért működött. Aztán éjfélkor már én mentem fel hozzá, s akkor reggelig aludt. Amúgy nekem is jó volt kimozdulni, de hazafelé már nagyon kapkodtam a lábam. Kép Most a suliban lesz egy alapítványi bál, ahol dolgozom, talán elmegyünk rá. Még a barátnőm férjét kell meggyőznünk.
Eddig a fogaknál legalább tudtam melyik fog kibújni, hol kenegessem, de a rágófogaknál már nem fogom tudni. Kép Ráadásul azt nem is nagyon fogom észrevenni ha kibújik. Kép
Textilpelenka ide vagy oda, Kata akkor is csúcs szuper!

Én is már tervezgetem a karácsonyt, azt hiszem Pankának egy babakonyhát veszek, már szokta etetgetni a babáját, a konyha meg amúgy is a szíve csücske. Kép Lassan az adventi naptárnak is neki kéne állnom, na meg most már érdemes lesz kicsit kidíszíteni a lakást is. Akarok matricafestékkel képeket csinálni az ablakra, meg kis függő díszeket. Szóval lesz munka. Csak apát kell kicsit "megrugdosnom", mert a madáretető nem akar elkészülni, pedig ahhoz ragaszkodom. Józsi nem igazán örül, mert piszkot csinálnak, de ebből nem engedek. Kép

Judit
vaju
 
 

 
 

Teszek fel egy képet, amin Panka kertészkedik:Kép
vaju
 
 


Jaj, Judit, díjnyertes ez a kép! Hatalmas káposzták között egy hatalmas nagylány. Mert bizony Panka is nagylány lett. Nem döbbenetes, hogy így megváltoztak?

A madáretető jó ötlet, nálunk a macska miatt nem lenne igazán madárbarát megoldás Kép Én Katának most "szalvétázom", egy kis len "pénztárcát" szamócásra csináltam, van egy kis lentáska, arra ugyanazokkal a szamócákkal rá szeretném írni, hogy Kata, A "pénztárcát" beteszem majd a lentáskába, és a "pénztárcába" szeretnék kistükröt meg kisfésűt - aztán majd még fejlesztem tovább az ötletet Kép A babakonyha se rossz, de egyrészt nálunk nem férne el, másrészt Kata jobban szeret az igazi edényekkel játszani Kép És képzeljétek, miez korszakát éli! Nagy türelem kell hozzá! Hozza a könyvet, vagy újságot, rámutat benne valamire: "Ez?" És ha nem oda figyelek, akkor rámszól: "Zsuzsiii! Ez?" (Ilyenkor Zsuzsi vagyok Kép) És már élete első háromszavas mondatát is megalkotta, amikor apa késlekedett a konyhában a vízzel: Apa inni gyere!

A rágófogakat is észre fogod venni szerintem. Egy csücsök kibújik, akkor már kenegetheted. (A Camomilla homeós bogyót nem próbáltad?) Kata az 3. alsó középső foga mellett kibukkantott egy-egy csücsköt fent a két harmadik (?) fogából is. Apa meg folyamatosan reménykedik, hogy ha kibújtak már a fogak, akkor Kata majd végigalussza az éjszakát. Haha! Egyébként tündéri, most elkezdett babázni. És tegnap a kistesónak is mondta, hogy Csicsíja babuka.

Na, megyek vissza tanulni...

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Most jöttem meg a bölcsiből, ahol megkezdtük a harmadik hetet. Sajnos az egy nem síros reggel után megint sírós napok következtek. Kép Egészen péntekig, amikor Lili megint könnyek nélkül ment be. Ma viszont újra sírt, nyilván hosszú volt a hétvége. Azt mondják a gondozónők, hogy a sírást hamar abbahagyja, de kb. egy óra kell neki, amíg feloldódik, addig csak állodgál szomorúan. Kép A reggelit sem szokta elfogadni, így inkább itthon megetetem. Délben viszont már eszik, mint a gép, hangosan magyaráz közben a többi gyereknek és a dadusoknak, és mindig kacagva jön ki hozzám. Kép Meg a reggeleink is nagyon érdekesek, mert ébredés után, amikor mondom neki, hogy siessünk, mert indulni kell a bölcsibe, mindig vidáman öltözik, hozza a holmiját, ül be a kocsiba és szalad be a bölcsibe. Csak a csoportszoba előtt száll inába a bátorsága és kezd el sírni. Szóval szerintem alapvetően szeret ő ott lenni, de azért az anyától elválás még nagyon félelmetesnek tűnik.

Végül csak egyszer aludt még ott, mert az első ottalvós héten az a szokás, hogy a szülő kint ül a váróban, hogy ha a gyerek felébred, azonnal kéznél legyen. Nekem meg a múlt héten nem volt időm minden délután ott ülni, csak egyszer. De akkor egyszer simán lefeküdt és elaludt Lili, de valóban jóval hamarabb felébredt, mint szokott, így nagyon jó volt, hogy ott voltam. Másnap délben egyébként alig akart hazajönni, ment volna aludni. Kép
Még ma sem alszik ott, mert "két nap szünet után nem alszunk itt, anyuka" Kép, így holnaptól indul az egésznapozás. Ami még nagyon pozitív, hogy betegségnek egyelőre semmi jele Lilinél (kopp-kopp).

GyeZsu: Úgy érzem, nekem is nagy szükségem van arra, hogy időnként távol legyek Lilitől. Én is olyan típus vagyok, hogy időnként szükségem van a teljes magányra. Ráadásul nekem ehhez 4 embertől kell megszabadulnom. Kép Az, hogy Lili sír reggelente, az nagyon rossz érzés, ha az nem lenne, akkor hihetetlenül élvezném a délelőttöket. Végre normálisan tudok dolgozni, és így délután sokkal nyugodtabban és önfeledtebben tudok Lilivel foglalkozni. A sírás miatt azért egyelőre felemás érzéseim vannak, de remélem, hogy ez hamarosan megoldódik. Egyébként éjszakát még soha nem töltöttem távol Lilitől, a reggeli-esti és időnként éjszaki szopik miatt. De már arra is vágyom nagyon. De az még odébb lesz, mert Lili nagyon igényli a szopit, és jó darabig én sem akarom abbahagyni, márcsak azért sem, hogy hátha így a nagy bölcsis betegségeket is enyhíteni tudjuk.

Egyébként minden gyermek nagyon ügyes és aranyos, segítőkész, stb.. Nagy-nagy gratula! Kép

Lili is hihetetlenül sokat fejlődött két hét alatt is. Egész nap énekel, már csak önállóan és széken ülve hajlandó enni (etetőszékben nem), állandóan pakol el mindent a helyére, szóval egy tündér. Kép Viszont az értelmes szavakért, sőt mondatokért nagyon irigyellek Benneteket. Nálunk már lassan mi térünk át az ő nyelvére és nem fordítva. Kép

Hétvégén Miskolcon és környékén voltunk. Páromnak volt érettségi találkozója szombat este. De lementünk már pénteken, szombaton mi egész nap (párom délelőtt) barlangfürdőztünk. Lili nagyon élvezte, karúszóval tökéletesen úszott. Egész nap vízben volt, alig lehetett kivonszolni. Kép Amikor végre sikerült, akkor viszont azonnal elaludt. Kép Vasárnap pedig párom szüleinél volt nagy családi ebéd. Klassz volt. Mióta vállalkozunk, most pihentünk először.

Na, lelövöm magam. Aki idáig egyáltalán végigolvasott, annak gratulálok! Kép

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Szia Anna!

Írni lehet, hogy hosszúnak tűnik, de olvasni már nagyon gyorsan megy Kép Nagyon bababarát ez a bölcsis beszoktatás. Síró gyereket otthagyni az tényleg szívszorító, emlékszem, még 1 éve kellett egyetemre mennem, és hagytam ott Katát anyuéknál sírva - aztán elmaradt az óra Kép Persze akkor is kiderült, hogy hamar megnyugodott, dehát az emberben mégicsak a sírás marad meg. Egyébként mostanában csimpaszkodik. Nem mondom, hogy zavar Kép

Az is aranyos lehet, hogy ti tanuljátok Lili nyelvét Kép Katának egy titkos szava van (legalábbis amit megfejtettünk), a kenyér az tátum. És olyan kis huncut. Meg olyan nagylány. Meg úgy tud hisztizni is... De alapvetően imádnivaló.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Anna! Nem semmi, hogy karúszóval úszik már Lili. Nagyon ügyes!!!
A bölcsit meg megszokja hamar. Pankát most Apuéknál hagytuk egy rövidebb időre, ő is sírt, hallottam, mikor mentünk el, de aztán bevette magát a konyhába, és minden rendben lett. Mondta, hogy "palat", apuék nem tudták megfejteni. Apu arra gondolt, hogy palacsintát kér, de mondtam, hogy én azt olyan ritkán csinálok, hogy az nem hiszem, hogy eszébe jutott. Csak este, mikor átgondoltam a dolgokat jöttem rá, hogy éhes volt, és azt mondta "falat". Látod mi se értjük meg mindig mit akar mondani. Mondtam apunak, legközelebb mellékelek egy szótárt hozzá.
Amikor Lili eszik, akkor nem csinál nagy koszt? Panka is néha széken eszik, de olyan kosszal jár, hogy nekem könnyebb az etetőszéket karbantartanom utána. Kép Van, hogy ki is pakolgat a tányérból. Ha meg nem kér többet, akkor közli, hogy elég, és már emeli is fel a tányért, épp, hogy el tudom kapni, mielőtt valahol landolna. Ha végzett, akkor nem tűri meg tovább maga előtt. Szóval mi még várunk azzal a székkel.

Bátyámék jönnek a hétvégén, mert nagyapám nagyon beteg, anyu már nem tudja itt hagyni egy napra sem. Magyarlukafán lesz Vendel-napi bucsu, arra megyünk el, ha nem esik az eső. Szóval azért nem unatkozunk ezen a hétvégén sem. Panka már nagyon várja az unokatesókat. Ja, és fogacska még mindig kínozza, már lassan 2 hónapja gyötri. Kép

Na pussz: Judit
vaju
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, ezen a héten már szerda óta nem sír Lili (kopp-kopp). Ma már egészen lelkesen ment be a csoportszobába. (Tegnap és tegnap előtt még inkább bánatosan.) Szóval lassan megoldódik ez a dolog. Nem is baj, mert lehet, hogy januártól állásban fogok dolgozni. Mivel még csak 90%, ezért még nem beszélnék róla, de ha biztos lesz, majd fogok. Kép

GyeZsu,
Hiszti nálunk is ismerős. Kép
Tegnap reggel sajnos elfelejtettem hallgatni a Civil Rádiót. Kép De a bölcsiben találkoztam a vezetőnővel: mondta, hogy nagyon izgult, de azért örült a lehetőségnek. Kép
Pocaklakó hogy van? Kép És Te? Kép

Judit,
Aranyos lehetett, ahogy Panka és a nagypapája megpróbálták megérteni egymást. Kép És a végén kapott palacsintát? Vagy legalább valami mást enni? Kép
Lili hihetetlen nagy koszt csinál evés közben természetesen. Kép Azért is nem erőltettem eddig sem a kisszéket, sem az önálló evést. Még az a szerencse, hogy az étkezések nagy részét most már a bölcsiben bonyolítja. Kép (Ahol egyébként sokkal szebben eszik mint itthon, pl. eszébe nem jutna kiborítani a tányért. Kép) Ezen a héten már reggeleizni is hajlandó szerencsére. És mivel tegnap már nagyot aludt ebéd után, ma már uzsonnázni is fog és 1/4 4-re megyek érte.

A karószúzáson én is nagyon csodálkoztam. Voltunk egy párszor vízben mostanában, de eddig a karószú ellenére fogni is kellett, mert valahogy nem tartotta rendesen a fejét, rendszeresen víz alá került. Most meg hirtelen rájött, hogy mit kell csinálni. Hosszabb ideig elpancsikolt mellettem úgy, hogy nem is kellett megfogni. Sőt ugrált a vízbe a medence széléről. Kép
Fog ügyben kitartást és drukkolok, hogy mihamarabb túl legyetek rajta. Én már nem is követem, hogy mi van Lili szájában. Szerencsére őt nem viseli meg a fogzás, és már amúgy is tele van a szája foggal. Kép De azt hiszám, hátul még hiányzik valami.

Használjátok ki a vasárnapi jó időt! Szép hétvégét Nektek!

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Igen, én is elfelejtettem írni az interjút, végül én nem rádióztam, de alapvetően én írtam a kérdéseket, és persze meghallgattam. Jól sikerült szerintem Kép Az pedog egyáltalán nem hallatszott, hogy izgult volna. Nagyon rutinosnak tűnt.

Mi Kunbábonyban voltunk két napig Közösség konferencián, Kata ezúttal is jól bírta Kép De tegnap estére olyan migrénem lett, hogy vagy 14 órát aludtam, de még mindig érzem a nyakamnál. Egyébként jól vagyok, szerdán megyünk 4D-s ultrahangra, majd teszek fel képet. Egy-egy rúgást is mintha éreznék, de az már biztos, hogy odajön, ha a hasamra teszem a kezem.

Kata szerencsére nem csinál nagy koszt, mondjuk műanyag partedlije van, ami felfogja a leeső ételeket. És ő nem azt mondja, hogy elég, hanem hogy kész. Kép

Judit, nagypapádnak jobbulást, a búcsúba jó szórakozást, a fogacskának mielőbbi kibújást Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

GyeZsu,
Migrén. Kép Máskor is szokott Neked lenni? Én szerencsére nem ismerem, de sajnos van olyan ismerősöm, aki igen.

Még régebben ígértem, hogy teszek fel Liliről "ilyen volt, ilyen lett" képeket a hajvágásról. Mivel hagyományos gépünk van, időm meg alig, hogy elvigyem a filmet előhívatni, ezért egy kicsit nagy átfutási idővel dolgozom, de végre készen vannak:

http://www.babanet.hu/album/main.php?album=3305&page=3&image=170964

Lili is elindult a szobatisztaásg felé vezető úton: ha bekakil, hozza a tiszta pelust, a popsitörlőt és a popsikenőcsöt. Kép

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Anna! Jól sikerült a frizura! Látom Lili is élvezi a bevásárló kocsit. Mi Pankával megjártuk, mert mindig kér a kezébe valamit, amit veszünk, és ha megunja akkor hátradobja a kocsiba. Na most pénteken a fél kilós mogyoró éppen a poharas tejszínen landolt. Gondolhatod, ahogy úszott minden a tejszínben! Tök ciki volt.
Látom Lilinek is domborodik a pocija.Kép Mi még mindig 9 kilók vagyunk, de poci azért van nálunk is.
Gratula Lilinek az önállóságához! Valóban ez az első jel a szobatisztaság felé. Panka azt mondja kaka, de ezt a pisire is használja.


Gyezsu!
Nekem is szokott migrénem lenni, de szerencsére az enyhébb fajtából. Terhesen az a gond, hogy nem nagyon szedhetsz gyógyszert rá. Mondjuk nekem az volt a szerencsém, hogy a terhesség alatt elkerült.

Nagyon klassz volt a hétvége. Panka első pillantásra imádta az unokatesóit, pedig 2-3 havonta találkoznak, bár képeken szinte minden nap végigmutogatja a familiát. Máskor úgy kell puszit kérni tőle, de most mikor elbúcsúztunk önállóan odament a Dorkához és kis Bencéhez és nagy csattanós puszit adott nekik. Együtt mentünk a búcsúba is, és Dorka ölében beült a körhintába. Ez teljesen kézműves jellegű, rengeteg minden volt, de Panka a dísztökbe szeretett bele. Mikor harmadszor is visszafutott a kosárhoz, akkor vettünk neki egyet. Kép Végül a bál is összejött, régen mulattam ilyen jól, és most Panka se ébredt fel, pedig a Mami altatta. Barátnőm pedig rávett, hogy ezentúl járjak vele tornázni. Régebben aerobicra jártam, de az pont altatási időben van, ez most gerinctorna nagylabdával, meg gumiszalaggal erősítünk. Tegnap voltam először, de kidöglöttem kellemesen. Meglátszik a kihagyott idő, meg a plussz kilók. A hasizom gyakorlatoknál kicsit pihengetnem kellett, de majd belerázódom.
Úgy néz ki találtam itthon végezhető munkát. Most kapom postán a bővebb információkat. Telefonon annyit tudtam meg, hogy 3 féle tevékenységből választhatok: gyöngyfűzés, dobozhajtogatás, internetes letöltés. Azt hiszem a harmadikat választom, mert a számítógép amíg dolgozik, addig tudok mást csinálni. A gyöngyfűzésbe meg úgyis belekontárkodna a lány.

Mennem kell, de majd még az unokatesómról írok, mert nagyon kiakadtam.

Judit
vaju
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy eltűntem, de ez a hét elég húzós volt. Most volt hétfőn-kedden a tolmácsolás, szerdán az orvosi nap, csütörtökön is mentünk egész nap, ma meg a nagytakarítás. De végre rend van, csend és nyugalom, Nándi táborozik, Kata alszik.

Migrénem szerencsére nincs sűrűn, nem is szoktam gyógyszert bevenni, csak fekszem a sötétben mozdulatlanul, hamar el is alszom, és akkor kialszom. Régen a menzesz utóhatása volt néha, most meg két-három-vagy kit tudja hányhavonta előjön. A múltkor azért mentem masszázsra, mert úgy éreztem, hogy migrénem is azért volt, mert annyira bemerevedtek már az izmok a nyakamnál.

Anna, nekem a fodrász előtti és utáni állapot is tetszik Kép

Judit, de jó, mi is 9 kilósak vagyunk! Ritka dolog, mindenki sokkal nagyobb. Akiknek eddig továbbadtuk a ruhákat, már nem fogjuk tudni, mert utolért minket a kislány a méreteket illetően. De egyébként is csupa jó hírt írtál munkáról, szórakozásról, sportról... Gratulálok! Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok mennyi jó dolog történik veletek.Nagyon ügyesek ezek a lányok.Lili gorsan beszokot a bölcsibe de a bölcsi is nagyon jó gyerek párti lehet mert amikor a Rebit szoktattam be 2 nap utá hazaküldtek hogy majd megszokja nem kell húzni az időt.csodálkoztam is ,sokat sírt mikor eljöttem de este sohasem akart jönni mindig maradni akart.Deén is szivesebben adnám ilyen bölcsibe a gyerekemet mint Lilié.Ez milyen bölcsi?

Kata nagyon ügyes jó hogy ilyen korán belejött a bilizésbe.mi még el sem kezdtük.
Nekem is volt terhessé alatt migrénes fejfájásom ,én azt ettem észre hogy időjárás függő de soha sem jöttem rá hogy hideg vag meleg ?annyira fájt a fejem hogy hánynom kellett a fájdalomtól és persze gyógyszer nélkül vizes borogatás és pihenés csak ez segített.kb 4x volt de borzalmas érzésKépKép:

Áron kb 1 hete beteg minden másnap lázas de nem magas csak 38 szinte mindig hol est hol reggel.Voltunk már ügyeleten sebészeten fülészeten körzetinél.Állítólag felsó léguti fertózése van és mellette még jön az alsó 2 szemfoga.Rettenetesen szenved tőle péntek du lehetett az áttörés mert déltól végig aludta az egész napot csak 6 kor kelt fel .de olyan nyugtalan és sírós volt hogy csak a vállamon volt hajlandó aludni le nem lehett tenni mert hisztizett .


Pénteken voltunk szinházban a Kolibriben láttuk a 4 évszakot táncos zenés előadásban nagyon tetszett a gyerekeknek fent ülhettünk a szimpadon amelyik gyerek bátor volt a diszletekhez is oda mehetett mászkálhatott mindenfel fél orás volt de igazán jól sikerlt ez volt a bemutató.Áron nagyon jól viselte.Ajánlom mindenkinek nézzétek meg nagyon édesek a tipegő kicsik ahogy résztvesznek az előadáson.

Ma vasárnap van de most a náthától zenvedünk.de már kezd belejönni az orrszíyásba ő rakja össze mondja hogy popo /porszívó /megy az ágyhoz és jajgat nagyokat hogy auuu auuu de már nem kell lefogni és nem is sír.most kelt föll illetve jött a vállamra pihizni még közben én írok nektek még mindig nagyon nyügös nem eszik csak az ölemben akar lenni,4-7ig aludt reggel is 38 volt a láza ... nem kaptunk csak köptetőt.én ugyérzem soha sem lábalunk ki ebből a nyavajáből még ilyen beteg soha sem volt pedig már volt sokkal maasabb és makacsabb láza is de most ez....?barátnőm azt mondja férfi azok tudjákmigy megfeküdni a betgségeketKépKép:

sziastok jól lefárasztottalak titeket

RokiKépKép
roki
 
 


Szia Roki!

De örülök, hogy jelentkeztél! Kép Annak kevésbé, hogy a pici fiú ilyen elesett. Kép Homeopátiás szereket nem használtok? Én vettem egyet fejfájásra is (mert azt ugye lehet szedni terhesség meg szoptatás alatt), de még nem szedtem. Köptetőből is van homeopátiás, Stodal szirupnak hvják, és nekünk nagyon bevált - sajnos ma én is elkezdtem adni Katának. Ez olyan, hogy 1-2 napig nem látsz változást, aztán meg elmúlik a köhögés. Meg Echinacia szirupot adok még immunerősítőnek. Ezeket szereti is Kata (persze, jó édesre csinálják...). Az orrszívással ügyesek vagytok, a múltkori nátha végén nálunk is Kata kérte, de attól még sírt és le kellett fogni - utána viszont hamar megnyugodott (orrszívás után szokta kapni valamelyik szirupot Kép). A fogzásra meg a Chamomillát ajánlják. Azért egy vizeletet nézhetnének...

A Kolibri jó ötlet, majd utánanézek, köszi!

Fiadnak jobbulást, neked kitartást - azán nem ám megint hetekre eltűnni! Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Köszi a Tanácsokat,a jókivánságokat és aranyosak vagytok hogy hiányoltatok jól esett.KépKépKép
mi is szoktunk homeop.szereket szedni ,de ezt az immunerősítőt megpróbáljuk mert igaz nem igazán beteg még csk 2x szedtünk antibiot.2x volt igazán beteg megfázás volt azis .
De mégis mindig nagyon sápadt,rózsaszin a szája ,de a vér eredmény nem mutatja kórosan vérszegénynek.Ha kilábalunk ebből a nyavajából elmegyünk vizeletre és vérvételre.Biztos megint kell majd vas.
Neked Kata jól eszik?Mert Áron is 9-10 kg körül van de borzalom az etetése,sokszor még csokit sem akar enni!
Van chamomillánk is de nem vettem észre semmi javulást tőle.A stodal-ra az van írva hogy 2 éves kor alatt nem szabad adni.ezért vissza vittem.

Szerencsésen én is elkaptam a torokfájást.KépKép
Rebi lányomnak meg kiesett az utolsó tejfoga!KépKép Eddig csak éjszakai fogsz,volt most már jöhet neki a vas abroncs .Hogy megy az idő egyiknek jön a foga a másiknak meg potyog.KépKépO


Anna jobbulást neked .olvastam milyen beteg vagy.Csak te egyedül vagy család is ?

Mindenkinek szebb napokat Roki
roki
 
 


Szia Roki!

A Chamomillától én se vettem észre javulást, de más meg esküszik rá. A Stodalt nekem homeos gyógyszertárban javasolták, és azt mondták, hogy két év alatti gyereknek adjak 3xfél kanállal.

Az Echinacia nem homeos, nekünk a dokinéni ajánlotta, azért kell a szirup, mert cseppek alkoholos. Azt kúraszerűen kell szedni. Homeos immunerősítőnek most nem jut eszembe a neve, de azt sima gyógyszertárban is lehet kapni. Megelőzésre heti 1, ha már influenzás tünetek vananak, 6 óránként 1. Ez utóbbira nekem nagyon bevált.

Kata szerencsére jól eszik, ezzel nálunk nincs baj. Ami most az étkezések közötti sláger, az a ropi meg az alma. (Van az a hosszú ropi, abban nincs adalékanyag. A sima ropiban van sokminden...) Csokit meg nem kap Kép Nem lehet Áronra hagyni, hogy mit és mennyit eszik? Akkor nem enne semmit?

Rebinek gratula a vasfogzáshoz Kép Nektek meg jobbulást!!! (A méz is nagyon jó a torokfájásra, csak egy méhész felvilágosított, hogy ha forró teába teszi az ember, akkor elvész az összes "gyógyanyaga" - szóval vagy langyos teába, vagy önmagában "elcsócsálva".)

GyeZsu
gyezsu
 
 


Roki, eszembe jutott a homeos immunerősítő: Oscillococcinum. Azt hiszem, ma én is elkezdem Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Lányok, mi van veletek, hogy senki nem ír? Remélem, csak az őszi szüneti elfoglaltság, és nem betegség az oka... Mi már kifele jövünk a náthából, nem volt vészes.

Tegnap kóruspróbán Kata kivette a kezemből a kottát, tartotta és nézte nagy komolyan, kérdezte, hogy "Ez?", mondtam, hogy kotta, erre ő nagy boldogan ismételgetni kezdte, meg énekelgetett is. Ma meg egy számára idegen néni megkérdezte, hogy hívják, közölte, hogy Kata (ezt eddig is tudta, de soha nem mondta, amikor a nevét kérdezték), aztán azt mondta a néni, "Hallom, hogy lesz kistestvéred" - válasz: Bababó.

Egyébként tegnap az az ötletem támadt, hogy készítek egy Kata - magyar szótárat. Nem copy right-os az ötlet! Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Látom nem csak mi küszködünk az őszi betegségekkel. Kép Valóban azért nem írtam, mert megbetegedett Panka. Középfülgyulladás. Kép Mikor először belázasodott, azt hittem, hogy a hétvégi programok fárasztották ki, szerencsére a fülét csak akkor fájlalta, ha mostam, valószínűleg időben elkaptuk. Csak megint olyan antibiot kapott, amire allergiás lett, teljesen bedagadt a szeme. Sajnos penicilin érzékeny meg még 2 másikra is. Pedig azt az orvosságot még szívesen ette. Amit viszont most kaptunk, azt elsőre még igen, de másodszorra már nem volt hajlandó bevenni, ketten fogtuk le. Kép Aztán este meséltem neki Pankáról, aki bevette az orvosságot, mert okos volt, és meggyógyult. Aztán reggel mikor akartam neki adni, először mondta, hogy nem, aztán megemlítettem neki, hogy az okos Panka meg akar gyógyulni, és akkor bevette. Kép Mellette kövirózsával csöpögtetek. Amúgy semmilyen náthás tünete nincs, most már láza sem. Mikor mentünk a doktor bácsihoz, akkor is meséltem neki, hogy hol a szíve, odatette a kezét, mondtam, hogy doktor bácsi is meg fogja ott hallgatni, majd mutassa meg neki hol kell. Mindezt azért, mert 1 hónapja még sírt tanácsadáson. Most viszont nagyon bátor volt, és megmutatta a dokinak, hogy hol kell meghallgatnia. Utána nagyon megdícsértem. Olyan jó, hogy már mindent el lehet nekik magyarázni. Nem?
Panka egyébként jól eszik, és mindent, amikor valami miatt kisebb az étvágya akkor ráhagyom (fogzás, front, betegség miatt), de akkor sem eszik vészesen keveset, másnap meg dupla mennyiséggel pótolja. Szerintem náluk ez a könnyű súly alkati kérdés, mert amúgy nem tűnik soványnak, kis pocakos.

Roki, valóban ne erőltesd, és csak akkor adj neki csokit, ha már evett. Persze ez csak tanács. Ha nem evett reggel, majd csak megéhezik délben, vagy estére. Ne félj nem hal éhen. Nekem a barátnőm rontotta el nagyon a gyermekét, nekem ott volt a rossz példa a szemem előtt. Most 6 éves a fia, de szinte kergeti minden étkezésnél, hol süteménnyel, hol ezzel-azzal. Még a gyümölcsöt sem tudja belediktálni, ezért multivitaminokat ad neki. Az oviban viszont állítólag nincs gond az étvágyával.
Áronnak pedig jobbulást, nincs annál rosszabb, mikor az ember nem tudja mi is a baj, és nem akar javulni. Kép

Gyezsu! Panka is szereti a ropit, bár inkább csak vendégségben kap, de akkor bezsákmányol 8-10 darabot, és ki nem tudom venni a kezéből. Kép

Na az unokatesómról akartam mesélni, hogy kiakadtam. Amúgy én vele jártam úgy, hogy egy éves a kislánya, de 11 kiló, így már nem tudok neki ruhát adni. Szóval, mikor egyedül van itt a babával akkor semmi gond, de az élettársa az kiakasztó. Érdekes nevelési elvei vannak, az első kislányukat például a Csilla 3 hónapig pólyában tartotta éjjel-nappal, mert a Gyuszi megkövetelte tőle. Most a másodiknál azért ebben a Csilla a sarkára állt. Szóval itt voltak a hétvégén, és a Gyuszi nem engedte ki a kislányt a kezéből, nagyanyám még csak meg sem simogathatta, mert madárinfluenza van. Kép Amúgy tanyán laknak egy csomó állat között, szóval nem steril körülmények között. A kislánynak még a kezét sem lehet a szájába venni, nem ám rágókát vagy rongyit, mert azonnal rászól. Pedig mint tudjuk a babáknak ilyenkor a szájuk a legfontosabb érzékszervük. Ez még nem minden. Anyu megkínálta keksszel őket, vettek is, de a babának nem adtak, mondván, hogy a keksz drága nem kell hozzászoktatni a gyereket, ők maximum csak babapiskótát adnak. Akkor anyu hozott banánt, mire szintén az volt a reakció, hogy drága, nem szoktatjuk rá a gyereket. Na mit szóltok?

Amúgy a hétvége nagyon jól telt, Panka még nem volt beteg, szombaton olyan jó idő volt, hogy kimentünk apuékhoz a szőlőbe egy búcsú flekken sütésre. Fantasztikus hangulat volt, ráadásul öcsémék is megleptek minket, kihozták a kis Bendegúzt, mert a front miatt egész éjszaka nem aludt. Na aztán a friss levegő megtette a hatását. Ráadásul 2 napig itthon volt a Detti, Panka nem is tudott betelni vele!

Most úgy döntöttem, hogy az adventi naptárat úgy csinálom meg, hogy több évig használható legyen. Koszorút akasztok fel a szobájában, arra szép szalagokkal kis zsákocskákat kötök fel körben, abba rejtek kis aprócska dolgokat. Nálunk most a makk a nyerő, minden sétán makkot kell gyűjteni. A kedvenc kaja meg a mazsola. Néhány tasakba azért csokikát is teszek, meg kekszet, meg aszalt gyümölcsöt.

Még csak annyit, hogy Gyezsu írtad a mézet, arra vigyázni kell, mert 2 éves korig allergizálhat. A Pancsit sajnos az is kiütötte. Kép

Na pussz: Judit
vaju
 
 


Szia Judit!

Na, jól kifogtátok ezzel az allergiával Kép A betegséggel ügyesek voltatok, hogy hamar kapcsoltatok. Kövirózsát szedsz a kertben, vagy van valami boltban kapható oldat? A mézet Rokinak ajánlottam, nem a gyereknek Kép Kata sem kapott még, bár szerintem evett már olyan sütit, amiben volt méz...

Olyan jó nevelési ötleteket írsz! Arra nincs valami ötleted, hogyan szoktassam le Katát arról, hogy séta közben egyszer csak fogja magát, és leül a földre? És még jót nevet is rajta Kép

Unokatesó férje tényleg gáz...

Én még nem gondoltam Katának adventi koszorút... Egyébként mikor kezdődik advent? Még nem számoltam ki... Jó ötlet a koszorú, én kolléganőimnak csináltam többször, hogy kreppapírral bevontam a koszorút, és virágpiacon kapható "gyűrött" csomagolópapírba csomagoltam az édességeket, és raffiával kötöttem rá a koszorúra, lógtak lefele. Jól mutatott Kép De olyat is csináltam, hogy befőttesüveget bevontam, raktam bele oázist, vagy hogy hívják, azt a zöld szivacsot, abba fenyőágakat szúrtam, és azokra aggattam a csomagocskákat.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Na, én is előkerültem. Sajna nálam is betegség volt az eltűnés oka, mégpedig a sajátom. Életemben először influenzás lettem, de annyira, hogy hat napig nyomtam az ágyat, amiből az első négyen végig 39 fok felett volt a lázam. Kép Igaziból ma vagyok először úgy ahogy jól, bár a torkom még mindig fáj és köhögök.

Vaju,
Lilivel sem egyszerű a vásárlás: ő folyamatosan enni akar, ha meglátja a kedvenceit: kifli, túró rudi, tejszelet, stb.. Általában sikerül a legkevésbé koszoló kifliben kiegyezni, de nem mindig. És olyankor bizony kitör a hiszti.
Igen, van pocink nekünk is. Kép Lilit egyébként nem szoktam mérni, de ma magától ráállt a fürdőszobai mérlegre. 11,5 kg volt felöltözve. Neki nagyon nagy az étvágya, még az a szerencse, hogy egyelőre le is mozogja.
Munkához én is gratulálok! De azért később visszamész tanítani, vagy nem? Az otthoni munkát csak a GYES mellett fogod csinálni?

GyeZsu,
A masszőr a nyakadat is kimaszírozza? Mert ez még egy érv amellett, hogy végre elmenjek. A betegségem óta ugyanis folyamatosan be van állva a nyakam, és ettől iszonyúan fáj a fejem. Fogalmam sincs, hogy ez mitől van: egyszerűen elfeküdtem a hat nap alatt vagy a nyirokcsomó-duzzanat utóhatása? Annak idején egyébként egy állandósult hátfájás miatt kértem el az elérhetőségét, de az azután magától elmúlt. Persze ettől függetlenül is el szeretnék menni, csak mivel már nem volt annyira sürgető, mindig el is maradt.

Roki,
Jó, hogy újra itt vagy. Tessék maradni is! Kép A bölcsink a sima körzeti bölcsi. Egyszerűen csak ilyen szerencsések vagyunk. Kép Áron hogy van? Meggyógyult már?
Örülök, hogy klassz volt a Kolibri, tervezem, hogy mi is elmegyünk valamikor.

GyeZsu,
Mehetnénk együtt. Kép Persze ez csak kósza ötlet, mostanában lehetetlen velem időpontot egyeztetni. De hátha. Kép

Roki,
De érdekes, hogy Rebinek még volt tejfoga. Heninek már évek óta nem potyog, nem is emlékszem, hogy mikor esett ki az utolsó.
Szerencsére csak én voltam beteg, a többieknek kutya baja, Lilit is beleértve. Hihetetlen, hogy milyen jól viseli a bölcsit betegség szempontjából is. Kép Remélem ez így is marad.

GyeZsu,
Kata-magyar szótár nagyon jó ötlet. Kép Ha lenne időm én is csinálnék Lilinek. Bár nála elsősorban a gesztusokat kellene leírni, félelmetesen jól kommunikál velük. Kép Öcsémnek volt állítólag külön nyelve 3 éves koráig, tökéletes belső logikával. Pl. dudu=autó, dan=ágy, dududan=garázs. Kép

Vaju
Az utolsó hsz.-eddel kapcsolatban csak GyeZsu-t tudnám ismételni. Szerintem is jól kifogta Panka ezeket az allergiákat Kép és szerintem is nagyon jók a nevelési tanácsaid. Kép Az tényleg nagyon klassz, hogy már annyi mindent meg lehet velük beszélni. Bár ez a mi esetünkben nem a legjobb kifejezés, mivel Lili még most is alig beszél, de tényleg mindent megért. Lassan már azt is, hogy "később". Kép
Az unokatesó férje meg szerintem is szörnyű. Az unokatesód hogy látja ezeket a dolgokat? Szoktatok erről beszélgetni?

GyeZsu,
Szerintem november 27-én kezdődik advent. Úgyhogy tényleg lehet elkezdeni karácsonyi hangulatot teremteni. Bár én - amióta a boltokban már október közepén karácsony van - nem szeretem, ha túl korán kezdünk hozzá, meg eddig az időjárás sem volt éppen karácsonyi. De lassan tényleg itt az idő.

Szép vasárnapot Nektek! Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Anna, írok majd priviben masszázsról és színházról. Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Hali!
Köszi az ötleteket a mézet néha én is forró teába teszem,de ezután más lesz már nem tettem.

A homeos megelőzőt ti is szoktátok szedni mennyi ideig egész télen?

Szerencsére már jol vagyunk minden Ok.

Anna irtam neked levelet.

aaziasztok.Roki
roki
 
 


Szia Roki!

Örülök, hogy már jobban vagytok. Hát én nem vagyok túl jó rendszeres "gyógyszerezésben", az Echinaciát én csak akkor adom, ha náthás, Oscillococcinumot meg még csak én ettem - de én is leginkább akkor kezdtem szedni, amikor éreztem, hogy kezd kitörni rajtam. Most Calciumot kéne szednem, de azt a napi egyet is mindig elfelejtem... Egyébként a homeos gyógyszerek szedésével annyi nehézség azért van, hogy ezeket nem közvetlenül evés után kell bevenni - még könnyebb elfelejteniKép

Mondtam ma este Katának, hogy ne haladjon ilyen gyorsan a beszédfejlődéssel, mert nem tudom megírni a szótárat Kép (Mert a vacsoránál már azt is mondta, hogy koszos, nem csak azt, hogy kosz. Most már van pisi és kaki, nem csak kaka.)

Judit, mi van veletek?
Andiról lehet tudni valamit?

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Bocs, hogy nem írtam, de meghalt 6.-án a nagypapám, és semmihez nem volt kedvem. Kép

Jó is történt azért velem, hazajött megint a barátnőm Németből hosszabb időre, majd csütörtökön megy el, de karácsonykor újra jönnek. Nagyon szép a kicsi fia, mikor itt voltak sokat dajkáltam, Panka kicsit féltékeny is volt, ezért közben olvastam neki. De akkor lepődtem meg, amikor készültek elmenni. Panka segített nekem felöltöztetni, mert Lívi a kislányát öltöztette közben, és amikor a kicsi Árikot betettük a babakocsiba akkor Panka nagyon elkezdett sírni, nem is tudtam megnyugtatni. Csak mindig kérdezte, hogy miért kell a babának elmenni. Aztán úgy tudtam megnyugtatni, hogy kipakoltuk a ruhákat amiket kapott. Na bele is szeretett egy kis műanyag köpenybe, ez olyan, hogy elöl zárt, hosszú ujja van, hátul tépőzárral kell összekapcsolni. Etetéshez, gyurmázáshoz, festéshez lehet használni. Elöl a Micimackóból a malacka van rajta. Annyira megszerette, hogy még sétához sem tudom néha lekönyörögni róla. A múltkor teljesen ledöbbentem, ugyanis bement a szobájába és teljesen egyedül felhúzta. Most meg nagyon hősiesen viselkedett megint hajmosáskor, közben emlegettew, hogy kap majd csatot, így ma vettem neki. Picike csatok, benne is maradnak a hajában. Nagyon örült, most billeg a tükör előtt.

Hogy válaszoljak is, a kövirózsát apuéktól kaptam, úgy sajtoltam ki a leveleket, egy levélből megvolt az egy napi reggeli és esti csöpp. De most apuék hoztak nekem és elültettem, hogy legyen. Amúgy sem egy igényes növény, jó ha kéznél van.

Egyébként Pankát nagyon megviselte az antibiotikum, a kis gyomrát is, meg az ekcémája is kijött. Mostanra már rendeződött. De most meg egyszerre bújnak a kis elmaradt fogai, így küszködünk az alvással, délután van hogy 2 óra is kell, mire elalszik, éjszaka meg néha kétszer is felébred, pedig nem volt jellemző. Nagyon anyás is lett, ha felébred és nem én megyek be először, akkor sírni kezd, és hajtogatja, hogy anya, anya. Gondolom, hogy ez is a foga miatt lehet.

A séta közbeni lecsücsüléshez sajnos nincs ötletem. Kép

Unokatesómmal nem nagyon tudunk az érzelmeiről beszélgetni, nagyon magába zárkózott, én meg direktbe nem akarok beleszólni a magánéletébe. Egyébként most itt voltak a temetésen és a saját öccsének sem engedte megsimogatni a kicsit. Sajnálom, mert nagyon sokat dolgozik, a férje késő este ér haza, még hétvégén is, neki ott a pici, az állatok, van 7 telkük, amin növényeket termesztenek. Minden nap éjfélkor kerül ágyba, ráadásul most mondta, hogy jön a következő csemete. Tudjátok ő annyira zárkózott, neki a Gyuszi előtt nem volt pasija, szerintem azért tűr el mindent, pedig egy helyes lány.

Na megint hosszú voltam. Holnap meg Lívit moziba kell vinnem, meg akarja nézni ezt az új magyar filmet, az "Egy szoknya, egy nadrág"-ot. Ugye azt Németben nem igen fogják vetíteni. Na meg igényli, hogy kicsit kettesben is legyünk, mert mikor itt voltak, akkor bátyámék is eljöttek, itt voltunk 12-en, hát nem igen tudtunk beszélgetni.

Na pussz mindenkinek!

Judit
vaju
 
 


Sziasztok Lányok!

Húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú de régen találkoztunk Kép

Lehet, hogy sokan még nem is tudjátok, hogy nekem már két kislányom van? Kép

Lili már 21 hónapos! és Katica Sára nemrég töltötte be a 4 hónapot.

Mi nagyon jól vagyunk, minden oké a csajokkal, párommal is javulgatunk.

Anna! Kép
Ti hogy vagytok? Jó volt olvasni Te Lilidről is Kép
Én Lilim még mindig nincs 10 kiló Kép Állandóan jön megy, kis csontváz. Dumál egyfolytában.
Katica viszont szépen fejlődik, ő normális ütemben hízik, kis golyóka. 6,25 kg, és 65 cm. (3,45kg, 49 cm-el született).

GyeZsu! Kép
Rólad is régen hallottam. Kata is beindult beszédben? Lili is. Olyan, mint egy papagáj. Bármit mondok, elismétli Kép

Judit!
Õszinte részvétem.

Puszi: Bogi

Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Judit, Kép A barátnőddel meg jól dumáljátok ki magatokat, igaza van, hogy az is kell. Olyan nagylányok lettek a gyerekek, nem? Kata is meglep olyanokkal, hogy azt mondom neki öltözés előtt, hogy hozza ide a piros cipőjét, és odahozza valahonnan (előtte a babájára próbálta felhúzni Kép), és a piros cipőt hozta oda, még mondta is, hogy piros.

Bogi, de jó, de jó, de jó, Kép Kép Kép Kép hogy jelentkeztél és hogy jól vagytok Kép Odáig tudtuk a történetet, hogy Katica megszületett (bár az nem derült ki, hogy mért volt programozott szülés), de aztán Bucska is eltűnt, aki addig tudósított rólatok. Hát igen, Kata is nagydumás, és bár 9 kiló, de csontváznak nem mondható. Felteszek róla egy képet, amint épp a konyhaszekrényből kipakolt egyik lábason trónol.

Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Szia GyeZsu!

Nos Katica születésére akkor visszatérek egy kicsit.
Július 8-ra voltam kiírva. Ez péntek volt. A dokim szabira ment, átadott egy másik nagyon szuper orvosnak, aki az előzmények miatt (császár, cukor, nagy baba várható) kedden befektetett a szülészetre. A szülésznőm pedig idő közben beszélt a dokival, hogy ha lehet kedden csináljanak valamit, hiszen otthon van a 17 hónapos gyerek, nem várhatok hetekig, hogy lesz-e valami.
Kedden reggel bevonultunk apával a kórházba (Lili anyukáméknál aludt), felvettek, megvizsgáltak, aztán úgy döntött az orvos, hogy 99%, hogy császárral végződne, ha beindul a szülés, és nem akar kockáztatni. Megkérdezték, én mit szeretnék. Azt mondtam, hogy nekem tulajdinképpen mindegy, csak legyen valami, és a babának ne legyen baja.
Aztán betettek elsőnek, és reggel meg is lett Katica 3/4 9-kor.

Kata nagyon édes! Milyen színű a szeme?
Nálunk Lili szőke, kék szemű, Katica fekete hajú, fekete szemű Kép


Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szia Bogi!

Így már értem Kép Õszintén szólva arra sem emlékeztem, hogy Lili császárral született - de én később kapcsolódtam a beszélgetésbe, akkor már a szülés nem volt téma Kép

Kata szeme a fényképeken leginkább piros, egyébként ő is szőke hajú, kék szemű, fehér bőrű - és nálunk is van esély, hogy a kistesó barna szemű, fekete hajú legyen - apja után szabadon Kép

Remélem, a mindennapokban is olyan vidámak vagytok, mint a képen Kép Mesélhetsz azért az "egyik kicsi másik pici" hétköznapokról, nálunk két év egy hónap lesz a különbség.

GyeZsu
gyezsu
 
 


Na várjunk csak!
Azt sem tudtam, hogy jön a második, még nem olvastam vissza annyira Kép

Gratulálok!

Nos, szerintem minél kisebb a különbség, annál jobb. Vannak ismerőseim, barátaim, ahol már két év körüli a korkülönbség, ott már vannak gondok. Leginkább a féltékenység. Lili még nem fogta fel akkor, hogy kistesó jön, és mivel Katica annyira jó baba, Lili státusza nem is változott, így a féltékenység szerencsére elmaradt. Bár rettegtem tőle, mert idegen babákra nagyon féltékeny volt abban az időszakban.
Kívánom, hogy nektek is így legyen!
Katica olyan, hogy pl. napközben eljátszik a járókában, elalszik, ha éhes követeli a kaját (őt csak 2 hónapig szoptattam sajnos), este vacsi után lefektetem az ágyábam és egyedül elalszik. Picinek sajnos hasfájós volt, de nem sokáig, és nagyon keveset sírt. Csak némán szenvedett aranyom.

Lilinek kreol bőre van. Mindenki azt mondja, hogy ettől egzotikus Kép Katicának viszont fehér a bőre Kép

Szóval én azt hiszem, hogy a kis korkülönbség nagyon jó. Szerintem nálatok is úgy lesz, hogy a pici tudni fogja, hogy rá kevesebb idő jut, és jó baba lesz.

Tudod már, hogy fiú-e vagy lány?

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Gyezsu!

Kata már szobatiszta?
Nekem Lili még pelusos. Ugyan már egyszer belepisilt a bilibe, de azóta sem. És nem is mondja még meg, ha kell neki.

Légyszi adj tanácsot, hogy hogy csináltátok? Akár részletes beszámoló is jöhet. Hogy értettétek meg vele, hogy szóljon ha kell neki?

Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Szia Bogi!

Köszi Kép Nem tudjuk, hogy fiú vagy lány, nem is szeretnénk tudni. Kata mondjuk imádja a babákat és alapvetően jó gyerek - de nem tudom, a kistesóra "a maga valójában" hogy fog reagálni. A picit szerintem itthon is sokat fogom kendőben hordani, az a pici lelkének is jót tesz Kép, éjszaka meg legfeljebb négyen alszunk a nagyágyban, már ezen sem jártatom az agyam. Kép Katát igyekszem majd bevonni a pici körüli dolgokba. A szopival nem tudom, hogy lesz, azt nem hiszem, hogy Kata visszaszokik majd, na és amikor a picit szoptatom, akkor nem tudok Katáé lenni. Az elég reménytelennek tűnik, hogy olyan bensőséges legyen a szopizás, mint egy gyerekkel. Hát, majd meglátjuk Kép

Csillagászattal tudsz foglalkozni a két gyerek mellett? Mi van a szakkörötökkel?

GyeZsu
gyezsu
 
 


GyeZsu!

Csillagászat gőzerővel megy, szakkör működik, járunk szorgalmasan, és most akarunk saját egyesületet létrehozni.

Nevetni fogsz, de a két gyerek mellett dolgozok, tanítok heti háromszor, és most felcsaptam a pelenkafutár területi képviselőjének. Ezzel mondjuk nincs sok meló, csak rendeléseket veszek fel és továbbítok, viszont pénz sincs benne Kép Kép
Pelenkánként 2 Ftot keresek vele Kép

Hát a szopi tényleg nem mindig olyan, mint az elsővel, de pl. az éjszakai szopi lehet bensőséges, meg amikor Kata alszik. De úgy is bensőséges lehet, hogy Kata közben nézi. Ha énekelsz közben a picinek, az Katát is érdekelni fogja.
Mi most nyakra főre Gryllust hallgatunk Kép

Egyébként érdekes, de amennyire Lili szeretett kézben Katica bizony sokszor követeli, hogy tegyük le. Lehet, hogy nem is kell majd mindenáron a kendőbe szoktatni.
Tényleg szuper dolog, de nálunk csak akkor kerül elő, ha szükség van rá tényleg.

Azért várom a szobatisztaság történetét Kép

Puszi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Bogi,
De jó, de jó! Kép Én nagyjából képben voltam Veled kapcsolatban, mert időnként beleolvastam a győri topikba. De azért sokkal jobb újra személyesen beszélni. Kép Hogy bírod a két gyerek mellett ezt a rengeteg munkát? Napközben egyedül vagy velük és dolgozol mellettük? Minden elismerésem ezért! Mit tanítasz és hol?
Én is elég sokat dolgozom itthonról, sőt januártól valószínűleg állásba is megyek, de én egy pici mellett sem bírtam, ezért Lili október óta bölcsis. Ennek a történetét korábban leírtam, ezt most nem ismételném meg. De a lényeg, hogy nagyon szereti és még egyáltalán nem volt beteg. (Ezt mindig le is kopogom.)
A bölcsi előtt Lili sem mutatott semmilyen hajlandóságot a szobatisztaságra. Mióta bölcsis, azóta viszont mindig szól, ha kakilt, és hozza is a tiszta pelust, a popsitörlőt és a popsikenőcsöt. Kép Előre sajnos még nem szól, de gondolom, majd az is eljön egyszer. Én egyik gyereknél sem tettem semmit az ügy érdekében, mindegyiknél teljesen magától alakult ki (illetve fog kialakulni Kép) a szobatisztaság.

Judit,
Én is nagyon sajnálom nagypapádat. Kép
De remélem, hogy a barátnőddel jól éreztétek Magatokat. Milyen volt a film?

GyeZsu,
Andi a TAVASZ-fórumon szokott időnként bejelentkezni. Mindig mondom neki, hogy jöjjön ide is, de úgy látszik, hiába beszélek. Kép
Nálunk egyébként Heni és Kristóf között 2 év és 3 hónap van, tehát majdnem annyi, mint Nálatok lesz. Heni a Kristóffal való terhességem alatt végig nagyon pozitívan viszonyult a születendő tesóhoz, de én sem voltam benne biztos, hogy mit fog szólni, ha megjelenik testi valójában is. Egyszer, talán még a félidő körül azt is megbeszéltük Henivel, hogy ő már nagylány, és csak addig cumizzon, amíg meg nem születik a tesója, mert után már a kicsinek kell a cumi. De később erről egyáltalán nem volt szó. Ehhez képest, az első dolga az volt, amikor Kristófot meglátta, hogy kivette a szájából a cumiját és belenyomta Kristóf szájába. Kép Szóval számomra az derült ki, hogy mindent megértett, amit a terhesség alatt beszélgettünk, és egyáltalán nem érte váratlanul a dolog. Akkoriban semmilyen jelét nem vettem észre a testvérféltékenyésgnek. Mostanában annál inkább (mármint a két nagy ló között Kép).

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Ma két dolgon törtem a fejem: (1) mit tegyek az adventi naptárba (Judit adta a végső lökést, hogy mégiscsak csináljak, koszorúra felaggatva a "zacskócskákat"), (2) amikor majd a picit a kórházból hazahozzuk, akkor Kata is jöjjön az apjával és együtt jöjjünk haza, vagy ő itthon várjon minket. (Ez most azért jutott eszembe, mert ma kórustalálkozó volt a XVI. kerületben - most egy XVI. kerületi kórusban énekelek -, és azon az útvonalon mentünk, amin a kórházba kell járni. Gondoltam is, hogy ezúttal végig járok majd kóruspróbákra, hátha egy kóruspróba után már mehetek is szülni - mennyivel közelebb van onnan a kórház, mint itthonról Kép)

Bogi, akkor tényleg nagyon jó gyerekeid vannak Kép Nagyszülők azt mondják, hogy Kata kiköveteli, hogy foglalkozzanak vele. De ha itthon vagyunk, a házimunkát meg az ügyintézést simán tudom mellette csinálni, elvan egyedül, illetve segít, ha tud, a gépen viszont már nem feltétlenül hagy dolgozni, mert jön, hogy gombokat nyomogasson (nem szabad), és babákat nézegessen Kép

A ti lányaitok is LÁNYOK? Katára már nem tudom azt a cipőt ráadni, amit én gondolok, csak azt, amit ő szeretne. Állandóan kipakolja a szennyesét, és hozza oda hozzám a ruhákat, hogy "szép", "szép". Most, hogy a koncertre felöltöztem, nézte, és közölte, hogy "szép" - ez mondjuk jólesett Kép Pózol a fényképekhez, turiztam neki két nadrágot, hazaérve mondtam neki, "Gyere Kata, nézd, mit vett neked anya." Jött, boldogan kivette a kezemből, és vitte apjának megmutatni. És meg is próbálja felvenni a ruhákat. A sapkáknál sikerrel is jár, a többit meg a nyakába akasztja, vagy a fejére húzza Kép

Bogi, a szobatisztaság annyi volt, hogy nyáron pucér fenékkel mászkált, meg megbarátkoztattuk a bilivel, ha belepisilt, látványosan örültünk - és egy idő után elkezdte mondani, hogy "kaka" - ez akkoriban a pisit, kakit és durit egyaránt jelentette. Ma már van "pisi" és "kaki", de a szándék jelzése még mindig "kaka" Kép Most egyébként némi visszaesés után ott tartunk, hogy itthon nincs rajta pelus, időközönként ráültetem a WC-re, akkor pisil, néha szól is, hogy pisi, a kakinál meg szokott szólni. a WC-papírt rendeltetésszerűen használja, ha felállítom a WC-re, akkor lehúzza, aztán kezet mos, kezet töröl.

Na, megyek, mert felébredt (még a kocsiban bealudt).

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

GyeZsu,
Nálunk Heni bölcsiben volt, amikor Kristófot hazahoztuk. Azért nem hozta be a férjem a kórházba, mert olyan nagy hó volt 1996 januárjában, hogy az sem volt biztos, hogy haza tudunk jönni. Két nap kórházi tartózkodást így is ráhúztunk Kristóffal, mert járhatatlanok voltak az utak. Kép Hazafelé jövet egyszer el is akadtunk, át kellett vennem a vezetést, a férjem pedig tolta a kocsit. Szerencsére Kristóf békésen aludt közben. Felejthetetlen élmény volt. Kép
Nagyon aggódtam, amikor mentem Heniért a bölcsibe, hogy akkor mit is fog szólni ahhoz, hogy tényleg ott van a tesó. De nagyon örült annak, hogy egy hét után végre én mentem érte. Otthon meg a csodálkozás minden jele nélkül előadta a cumis mutatványt. Kép
De ha nem lett volna az a nagy hó, és nem lett volna Heni bölcsis, akkor szerintem bevitte volna a férjem a kórházba. Most Lilit úgy hoztuk haza, hogy hárman jöttek értem a párommal. És jó dolog volt, már öttagú családként beülni a kocsiba. Kép Bár Heni sokkal hülyébben viselkedett, mint 8 évvel ezelőtt. Kép Sokkal féltékenyebb volt. Kép

Lili szerencsére abba még nem szól bele, hogy mit adok rá. (Heni kapcsán tudom, hogy ha eljön az az idő, az elég idegörlő lesz. Kép) Viszont mostanában egy csomószor egyáltalán nem akar öltözni. Itthon sem és a bölcsiben sem. Ilyenkor elszalad, én üldözöm, ő pedig hangosan kacag. Kép

GyeZsu,
Holnap 5-től megint lesz TAVASZ-tali a Nagyi Palacsintázójában a Petőfi S. u. 17.-19-ben. Nincs kedved eljönni? Lehet gyerekkel és gyerek nélkül is. Kép

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Nálunk is kicsit bonyolult volt az egész kórház.
Én kedden feküdtem be,amikor reggel meglett a baba, anyuék már kint vártak Lilivel, aki előző éjszaka már ott aludt náluk. Mikor Ati kivitte a bömbölő csomagot, Lili úgy nézett rá, mint ahogy még soha nem nézett. Nem tudta mi történik vele, nem tudta, hogy az apja miért fog másik kisbabát, anyuék szerint szörnyen szívettépő volt az a nézés.
Aztán mivel itt meg van szabva a látogatási idő, kicsit később behozták Lilit, de furcsa volt neki a kórház, és kicsit zaklatott volt. A folyosón akart rohangálni, szóval otthon érezte magát, de a szobába nem akart bejönni.
Ráadásul a férjem azt mondta, hogy elbír vele, és első éjjel hazavitte, de kiderült számára, hogy mégsem olyan egyszerű ez az egész, úgyhogy Lili anyuéknál kötött ki.
Szegényt ide-oda ráncigálták. Aztán még kétszer behozták hozzám, de én mondtam, hogy ne hozzák be, mert nem jó neki. Egyszer ráadásul annyira mondták neki, hogy simogassa, ő meg nem akarta, hogy egy jó nagyot odasózott Katica fejére.
Na ekkor mondtam, hogy ennek nincs értelme. És ettől a pillanattól igazán kezdtem rettegni, hogy mi lesz otthon, ha Lili féltékeny lesz.
Hozzám apa egyedül jött, Lili anyuéknál volt. Mi Ati szüleihez mentünk először, mert Ati apukája nagyon beteg, és meg akartuk mutatni neki. Lilit odahozták anyuék. És láss csodát, nem kórházi környezetben Lili olyan volt, mintha világ életében ismerte volna Katicát, imádta, puszilgatta, szóval szenzációs volt, és ez azóta is tart!

GyeZsu!
Lili még nem csinál ilyesmit, ő azt veszi fel, amit ráadok Kép
Viszont a tükörben imádja nézegetni magát. Mondjuk van hol, mert nálunk tükrös szekrény van plafonig kb. 3 méter szélességben Kép

Anna!
Lili ugyanígy elszalad, és röhög rajtam, hogy kergetem Kép

Képzeljétek, mi sem leszünk hülyébbek.
Tegnap este 9-kor álltunk neki a hálószobát átrendezni Kép

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Bogi,
Tényleg jó kalandosra sikerült akkor a két kiscsaj megismerkedése. De az nagyon szuper, hogy azóta is imádják egymást. Kép

Miért kellett átrendezni a hálószobát? És sikerült úgy kialakítani, hogy megfeleljen Nektek? Egyszer egyébként tavasszal mi is este 9-kor álltunk neki átrendezni a lakást. De nekünk a végén nem is tetszett, illetve volt, ami nem fért el úgy, ahogy elterveztük. Úgyhogy az éjszaka közepén még vissza is rendeztünk mindent. Kép Szép és hasznos este volt. Kép

Lányok,
Tessék írni!

GyeZsu,
Ide is írj, ne csak a 2006. tavasziba. Kép

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Jól van na, azért mert nem írok, azért olvasok és gondolkodom azon, amiket írtatok Kép Kata szerintem jezdi produkálni a tesó-tüneteteket, legalábbis a műsírásait másnak nem tudom betudni. Semmi vészes, csak egyszercsak elkezd nyafizni.

Anna, a meghívást is megkaptam, de a tegnapi időben nemigen mertem sehova indulni, nagyon fagypont határán volt a hőmérséklet. De ne add fel, március végéig biztosan lesz még tali Kép Ha hamarabb szólsz, Katát is "le tudom passzolni" Kép

Tegnap rákérdeztem a barátnőmtől, hogy megkaphatjuk-e a bölcsőt Bababóhoz is (most 7 hós a gyerekük), de már odaígérte másnak Kép A mózeskosárhoz kell akkor valami "alátét", a KIKAban állítólag van ilyen. Majd megnézem.

Katát megtanítottam, hogy kell kezelni a hifit (azt a két gombot, ami a CD kivétele-bevétele, meg az elindítás), azóta kiválasztja a CD-t, belerakja és elindítja (persze én is ottvagyok Kép) És azóta nem is szórakozik a hifi gombjaival. Olyan kis okos Kép Nálatok babáznak a lányok? Kata elég sokat babázik, meg legújabb elfoglaltsága, amivel hosszú időre le tudja kötni magát, a cipőfűzögetés.

Szép hétvégét! (Én megyek intimtorna tanfolyamra Kriston Andreához, talán szombaton még táncházba is eljutunk, bár tanulnom kéne - és még az adventi naptárral sem állok sehogy.)

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

Ezt muszáj megosztanom Veletek, ma lett készen Kép:

Kép

Ugyanis fényképezés volt a bölcsiben. Lehetett kérni különböző ajándéktárgyakat is Lili fényképével (pl. bögre, határidőnapló, stb.). Egy vagyont költöttem ezekre, de legalább a karácsonyi ajándékok egy részét letudtuk. A tárgyak majd csak hétfőn lesznek készen, nagyon kíváncsi vagyok. Kép

Nálunk mostanában tört ki a hisztikorszak: a "levetem magam a földre" és társai. Nálam a nagyok ezt nem csinálták, így eléggé csodálkozom és nehezen is viselem. Igaz, hogy a nagyok nagyon az apukájukra hasonlítanak. Szüleim elmondása alapján én viszont ilyen "földhöz vágom magam" típus voltam. Kép Úgyhogy nincs semmi jogalapom kifogásolni ezt a viselkedést. Kép Mostanában a bölcsiben is hisztizik délutánonként, hogy nem akar hazajönni. Nem tudom, hogy ezen sírjak vagy nevessek.

GyeZsu,
Lili kimondottan nem babázik, de egyik kedvenc elfoglaltsága a kis babakocsijának a tologatása. Általában tesz bele babát vagy plüss állatot is, de van, hogy üresen tologatja vagy egyáltalán nem adekvát dolgokat tesz bele (pl. építőkocaka vagy keksz Kép). Megvettem egyébként Lilinek az első karácsonyi ajándékot: egy kis takarítókészletet (felmosó vödör, "vileda" felmosó, seprű, kisseprű lapát). Imád ugyanis takarítani. Egy picit azért félek attól, hogy majd azt gondolja, hogy "ezekkel a vacakokkal akarjátok kiszúrni a szememet, amikor én már az igaziakat is profin kezelem?". Kép

Lesz egyébként karácsonyi TAVASZ-tali is, majd írok róla magánban. Nálam lesz és gyerekes lesz. Kép

Az intimtorna tapasztalatok majd érdekelnek. Már amennyi publikus belőlük. Kép

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Anna, nagyon jó ez a kép! Engem Lili valahogy rád emlékeztet Kép

Tologatni Kata is szeret, van kiskocsija is, de azt a lakásba nem szabad behoznia. De jók nekik a kiskocsik is, vagy a kisszéke, vagy bármi. Hát én se merek neki minidolgokat venni - majd írd meg a reakciót Kép

Egy óvónéni azt mondta erről a hisztiről eljövetelkor, hogy biztos lehetsz benne, hogy ha tényleg kimennél a teremből, akkor rohanna utánad.

Én is küldök egy képet: Mit lehet csinálni, amíg anya ebédet főz?

Kép

Az intimtornáról majd akkor tudok beszámolni, ha szorgalmasan gyakoroltam Kép De az biztos, hogy nagyon fontos ezeknek a lenti izmoknak a fejlesztése, már csak azért is, mert ők tartják az alul lévő belső szerveket, amióta az ősember két lábra állt. Valószínűleg jobb lenne a több héten át egy-egy este, mert jobban be lehet gyakorolni a gyakorlatokat, de majd ezt is meglátom, ha elkezdek gyakorolni, mennyire emlékszem a leírás alapján, mi mit jelent. Rengeteg szöveg van egyébként, ami rendben van, mert csak ha fejben tudjuk a dolgokat, akkor tudjuk megcsinálni, de a sztorizás nekem már sok volt. De alapvetően szerintem ez egy "kötelező" tanfolyam...

GyeZsu
gyezsu
 
 


Na sziótok!

Bogi! Jó, hogy újra vagy, ráadásul csupa jó hírrel! A kis Katica nagyon hasonlít rád! Mi a szobatisztaságban most ott állunk, hogy Panka napi 1-2 alkalommal belepisil a bilibe. Eddig a vécébe jött velem, s csak úgy ruhástul üldégélt néha rajta. Ha kérdeztem, hogy ne vetkőzzünk-e le, mivel anya is úgy ül a vécén, akkor mondta, hogy nem. Kb. 1 hete viszont azt válaszolta, hogy vetkőzzünk. Még rá is kérdeztem, hogy kell-e pisilni, mondta, hogy igen. Aztán 10 perc után megjött az eredmény, közben olvasgattunk. Megdícsértük, azóta minden nap sikerül, de nem szól magától, hanem én kérdezem, hogy kell-e pisilni, aztán ha igen, akkor nekivetkőzünk. Van olyan is, hogy 5 perc után közli, hogy mégsem. Szóval lassan, de haladunk. Mindenesetre azt szűrtem le, hogy valóban ők döntik el, mikor jön el az ideje.

Mindenkinek nagyon szép a babája, ugye milyen hamar megnőttek?

Egyébként a barátnőmmel jól kidumcsiztuk magunkat, de a film baromi gyenge volt. Kép

Panka szeret babázni, ő is tologatja, eteti, fogat mos, próbálja öltöztetni, de végül nekem kell feladni a sapit, zoknicskát. A takarítás nálunk is megy ezerrel, gondolkodtam én is egy takarító szetten, bár kisseprűje van, ugyanis azt megörökölte tőlem. Még szerencse, hogy anyám mindent elspájzol. A ruháit még nem válogatja, de minden este megnézi, mit készítettem ki, és milyen figurák vannak rajta. Hál istennek mindegyik tetszik neki.

Kész lett az adventi koszorú is, naptár is. Bár a 28 zsákocska megvarrása azért kicsit lefárasztott. Kép De szép lett, majd rakok fel fotót, és Panka nagyon örül neki. Én apró csokikát, kekszet, mazsolát rakosgattam bele, s mivel a zsákocskákat nem számoztam meg, ő választja ki, mikor melyiket bontsuk. A gyertyának meg egyenesen bolondja. Kép

Pussz: Judit
vaju
 
 


Szia Judit!

Hát akkor nagyon ügyesen haladtok a szobatisztasággal! Gratulálok!! Én még nem vagyok kész az adventi naptárral - egyébként is azt hittem, hogy az csak dec. 1-jével indul... (Mondjuk ha lett volna időm, a hétvégén megcsináltam volna, akkor 28 zsákkal.) Én papírba csomagolom majd az ajándékot, és úgy lógatom raffiával egy kreppapírral vagy csomagolópapírral bevont koszorúra. De kiváncsi lennék, hogy néz ki Panka naptára, biztos nagyon szép Kép

Én a babázásban azt szeretem, amikor megitatja a saját poharából, amiben persze víz is van Kép

Ti mentek Télapó ünnepségre? Kata már tiszta "japó"-lázban ég Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Sziasztok!

GyeZsu,
Lili szerintem is nagyon emlékeztet rám. Kép De örülök, hogy Te is így látod, mert ezt a kívülállók általában nem szokták észre venni. Mivel a szeme az apukájáé, és ugye a szem nagyon meghatározó, ezért inkább azt szokták mondani, hogy rá hasonlít. De a kiskori képeimen (pláne a fekete-fehéreken, ahol nem derül ki, hogy nekem barna szemem van, amíg Lilinek kék, csak az ezen a vacak felbontású képen nem látszik), teljesen úgy nézek ki, mint ő. Akkoriban még én is szőke voltam. A fejformája, a testalkata, sőt (sajnos Kép) a természete teljesen olyan mint az enyém volt.
Lili bölcsis hiszti: Igen abban én is biztos vagyok, hogy rohanna utánam, ha ott hagynám. Érdekes egyébként, hogy amikor megyek érte, rohan felém a csoportszobából kacagva, megyünk ki jókedvűen az öltözőbe, és ott öltözés közben kezdi el a hisztit. Most azt találtam ki, hogy nem hozom el azonnal ébredés és uzsonna után, hanem egy 3/4 órával később megyek, hátha az a baj, hogy még olyankor játszani szeretne egy kicsit. Ez pénteken be is jött. Tegnap viszont kénytelen voltam ismét 1/4 4-re menni, mert utána programunk volt. Bár nem hisztizett, de amikor kabátban, sapkában indulni kellett volna, lefeküdt a földre, és nem volt hajlandó mozdulni. Kézben kellett kivinnem. Kép
Az intimtornával kapcsolatban én pont arra lennék kíváncsi, hogy egy ilyen tanfolyam keretében tényleg el lehet-e sajátítani a gyakorlatokat.

Judit,
Én is gratulálok a szobatisztaság elkezdéséhez. Kép
Olyan kár, hogy ezeket a régi legendás filmeket ilyen gyenge minőségben "remake"-elik. Kép Bár lehet, hogy ma már a régi "Egy szoknya, egy nadrág" sem tetszene annyira, gyerekkoromban láttam.
Munka ügyben mi újság? Eldöntötted már, hogy melyiket csinálod az otthoni lehetőségek közül? Mikor kezded? Ha lejár a GYED?

Nálunk is szép karácsonyi díszben van már a lakás. Nekem sajnos nincs időm házilag készíteni az adventi naptárt, meg nem is vagyok egy barkácsolós típus. Eddig nálunk az volt a szokás, hogy a gyerekek Mikuláskor kaptak egy-egy boltit (papírból nyitogathatós ablakokkal). Ebben az volt a jó, hogy az első hat csokit Mikulás reggelén mindjárt meg is lehetett enni. Kép (Én is úgy tudom, hogy mindig december 1-én indul a naptár.)
Kristóf ugyanis még tavaly is hitt a Mikulásban és Télapóban. Idén jött rá, hogy mi adjuk az ajándékokat és a karácsonyfát is. Kép Ezért idáig amit egyszer hirtelen ötlettől vezérelve csináltam (pl. adventi naptár ajándékozása Mikulásra), azt onnantól kezdve folyamatosan csinálni kellett, mert Kristóf számított rá, hogy "ha tavaly hozott, akkor az idén is fog, ugye?" Kép Idén végre lehet egy picit lazábban venni a dolgokat, mert Lilinek még nincs viszonyítási alapja. Azután jövő évtől megint jöhetnek a szigorúan betartott szabályok és a konspiráció. Jó lesz az idén közösen díszíteni a fát és nem stresszelni azon, hogy elkészüljünk, mire Kristóf feljön. De jó lesz jövőre megint konspirálni, hogy Lilinek meglepetés legyen. Kép
De elkanyarodtam: szóval idén rábeszéltem a skacokat, hogy ne a megszokott egyszerhasználatos naptárakat vegyük, hanem vettünk egy falra akasztható zsebeset. Már meg is tömtem csokikkal (főleg Milka Naps-szal és szaloncukorral), minden zsebbe öt csoki ment. De csak 1-én lehet elkezdeni majszolni. Kép
Vasárnap pedig meggyújtottuk az első gyertyát. Nálunk ilyenkor mindenki előad valamilyen produkciót is. A nagyok tanulnak zongorázni és én is tudok, ezért általában zongora vagy ének a műsorszám. Képzeljétek, Lili is zongorázott! Nem mondtuk neki, csak amikor mindenki eljátszotta a darabját, felmászott a zongoraszékre és pötyögött valamit ő is. Még meg is hajolt, amikor mondtam neki. Igaz, hogy úgy csinálta, hogy a kezét is lerakta, megemelte a popóját és úgy maradt hosszú másodpercekig. Nagyon aranyos volt. Kép

Nálunk munkahelyi Mikulás sajnos nem lesz, mert egyikünk sem olyan helyen dolgozik. De a bölcsiben lesz. Kép

GyeZsu,
Néha bekukkantok a 2006. tavasziba, hogy tudjam, mi van Veled. Kép Látom, hogy már komoly stádiumban van a költözés. Kinéztetek már valami konkrétat? Mikor akartok kb. költözni?

Képzeljétek, tegnap rászántam magam, és elmentem fül-orr-gégészhez. Egyébként nem vagyok egy orvoshoz járó típus, de már nagyon idegesített, hogy az egy hónapja lezajlott influenzám óta még nem múlt el a köhögésem és a torokfájásom. Kiderült, hogy csúnya, elhanyagolt torokgyulladásom van, úgyhogy most antibiotikumozom. Annak idején az ügyeletes doki határozottan állította, hogy nincs semmi szövődménye az influenzámnak, ezért csak C-vitamint és lázcsillapítot szedjek. Pedig a torkom már akkor is annyira fájt, hogy beszélni sem tudtam. De a lényeg, hogy végre megvan az ok, most már majdcsak meggyógyulok. Karácsonykor már szeretnék énekelni, mert most vasárnap csak zongorázni tudtam. Kép

Bocs, a bőléért, bár tudom, hogy olvasni gyorsabb, mint írni. Kép

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Sziasztok!

Én azért gondoltam, hogy az adventi naptárt advent kezdetekor kell elkezdeni nyitogatni, mivel ez is adventhoz kapcsolódik, és ugye advent első vasárnapja most volt, s mivel advent 4 hét, ezért 28 napos a naptár, nem? Persze lehet, hogy ti tudjátok jól, nem is tudom hol lehetne utána nézni de nekem így logikus. Ti hol hallottátok a dec. 1-t?
Nekem ami idén elmarad, az a búzaszem hajtatása, azt Luca napkor kell kezdeni, még lenne éppen idő, de szerintem idén elhagyom.

Visszatérve a filmre, én nem láttam az eredetit, így összehasonlítás nélkül volt gyenge, de Lívi azt mondta, hogy ő látta, és nem sok köze volt hozzá. Én csak arra gondoltam,hogy az igazán jó vígjátékon elvileg jókat lehet kacagni, de ez eléggé erőltetett volt. Most Lívi akar majd venni régi magyar filmeket, állítólag Pesten van a Duna tévének archivuma, egy bolt, nem tudtok róla?

Anna! Már előbb el kellett volna menned a dokihoz, reméljük teljesen meggyógyulsz!

Gyezsu! Nálunk nem lesz mikulás ünnepség, ahhoz meg kicsi, hogy elhívjunk egy élő mikulást szerintem, bár lehet, hogy csak én gondolom így, ugyanis én kiskoromban féltem a mikulástól. Kép Persze bátyámékhoz megy minden évben, és nekik nem jelentett gondot. Nem tudom nekem mi volt kiskoromban a bajom. Talán túl misztikus volt, de az is lehet, hogy az idegenektől féltem? Nem tudom. Így nálunk marad a kiscipős verzió.

Az a távmunka nem jött be, amiről írtam, ilyen becsapós, fizess, aztán megmondjuk mit kell csinálni... Rákerestem az interneten, így nem hagytam becsapni magam. A másik lehetőség még nem indult be, majd szólnak, ha lesz valami. Szóval elég gyatrán áll a helyzet. Marad a kis tanítványok elvállalása, de az meg eléggé időhöz kötött. Majd az ünnepek után döntök.

Gyezsu! Mi ez a költözés dolog? Van már konkrétum?

Na megyek nekiállok a vacsinak, mert ma van Dettike szülinapja. Kép

Judit
vaju
 
 


Szia Judit!

Én sem ismerem a hivatalos álláspontot az adventi naptár napjait illetően, én csak abból gondoltam, hogy a boltiak mind 1-től indulnak. És ez már gyerekkoromban is így volt.

Megnéztem az Interneten a Duna TV archívumát, és ezt találtam:
http://www.dunatv.hu/videotar.html
Egyébként én nem ismertem eddig.

Hát igen, a távmunka ajánlatokkal nagyon óvatosnak kell lenni. Előre fizetni biztos, hogy nem szabad. A másik lehetőség, az mi lenne? Arról szerintem még nem írtál.

Tényleg el kellett volna mennem már hamarabb orvoshoz. De az ügyeletes doki annak idején annyira bizonygatta, hogy nincs begyulladva a torkom, ez a torokfájás csak az influenza tünete. Pedig szerintem már akkor is be volt, mert borzasztóan fájt, sokkal jobban, mint most. És ahogy a lázam elmúlt, sokat enyhült, de teljesen nem akart megszűnni.

Hogy sikerült a szülinapi vacsi? Kép Mit főztél?

Puszi:

Anna
tinalila
 
 


Anna!

Köszi a Duna tv-t! Csak éppen magyar filmet nem találtam rajta Kép , de a székházban lehet, hogy lesz, majd Lívi elmegy, úgyis repülővel jönnek.

A boltban a csokis naptár valóban 1-vel kezdődik és 31 napos, de én maradok ennél a verziónál, mivel ez karácsonyra elfogy, karácsonykor meg úgyis szaloncukrot, meg mézeskalácsot eszik a pici, akkor már nem biztos, hogy így örül a plussz édességnek.

És már kezdesz jobban lenni az antibiotól?

A szülinapi vacsi nagyon jól sikerült, ugyanis eljegyezték a nagylányunkat!!!! Szóval nagy volt az öröm. És mindez teljesen meglepi volt. Csak egy gyors vacsorára jutott időm, így rántott velő volt, fasírozott, rizs, tartár, zserbó meg forgácsfánk. Szóval nem diétáztunk. Kép

A másik munkáról én sem tudok sokat , csak ősszel találkoztunk egy ismerőssel, aki valami alapítványt akar létrehozni, ezügyben volt éppen Szigetváron, és ő mondta, hogy lesz otthon végezhető munka is, majd jelentkezik.

Lányok! Tud valaki arról, hogy mit kell tenni a mikulás virággal, hogy virágozzon?

Pussz: Judit

Ja, megcsináltam a képeket, este felteszem, mert Józsi is kell hozzá, én nem értek hozzá.
vaju
 
 


Na akkor itt vannak a koszorúk, meg a naptárKépKépKép
vaju
 
 


Szia Juidt!

Hát, ez fura, hogy a Duna TV honlapon nincs magyar film. Nekem nem volt időm megnézni, csak gyorsan kikerestem a linket.

Nagyon szép a koszorú és a naptár is! Kép Nagyon ügyes vagy. Kép Panka mit szól a naptár zsákocskáinak bontogatásához? (Egyébként a bolti naptárak is 24-ig tartanak.)

Nem semmi módon néz ki nálatok egy "gyors" vacsora. Nekem ennek a menünek az elkészítése biztosan igénybe vett volna egy egész napot. Kép Detti hány éves is most? És mióta van együtt a vőlegényével? Mikorra tervezik az esküvőt? Még tanulnak vagy már dolgoznak?

A torkom már sokkal kevésbé fáj, sőt szinte egyáltalán nem. Viszont többet köhögök, mint eddig. Olyan száraz, kaparós köhögés jön rám elég gyakran, és akkor fél óráig megszólalnin sem tudok és potyognak a könnyeim. De remélem, ez már a gyógyulás felé vezető út. Mára viszont a párom betegedett le Kép, ő is influenzás, de ő azonnal kapott antibiotikumot, mivel neki is ronda a torka. Remélem, ő gyorsabban túl lesz rajta mint én. Meg azt is, hogy egyszer ismét lesz olyan nálunk, hogy mindenki egészséges. De a gyerekeknek legalább kutyabajuk. Kép Lili két hónapja bölcsis, és még egy napot sem hiányzott.

Holnap mi is kezdjük bontani a naptárt! Kép

Puszi:

Anna
tinalila
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?