Új privát üzeneted érkezett!

Egy hónappal ezelőtt megszületett a lányunk, a szülés maga bár gyorsan lezajlott mégis az merült
fel bennünk,hogy talán más lett volna ha nem hagyományosan,hanem szülőszékben történt volna.
Természetesen nincs viszonyítási alapunk mert
nem volt lehetőségünk mást választani más alternatíva nem lévén maradt a mányos "ágy".Ekkor fogalmazódott meg benünk az ötlet,hogy ha nincs -" Mert mindenre van pénz csak arra nincs ami lényeges"- akkor mi majd megszerezzük a kórház számára a régóta áhított SZÜLŐSZÉKET.Azt hiszem nem vagyunk egyedül ha azt mondom mi sem vagyunk milliomosok. Ezért hát nem tudjuk megengedni magunknak,hogy mindezt önerőből tegyük E levél célja hogy azok akik valamely formában tudnának segíteni és olvassák e sorokat írjanak nekünk.Ha csak néhány száz forintal vagy csak egy ötlettel is tudtok segíteni a nemes cél elérésében azt megköszönjük a magunk és azon szülő anyák nevében akiknek talán majdan megkönnyíti ezen eszköz a gyermeke világrajöttét.
Márti & József
 


Amennyiben az a szülőszék, amit én annak ismertem meg - és használtam is - szülésem kezdetén, akkor az egy műanyag WC-csésze szerű valami, ami elöl nyitott. Segítségemre csak a vajúdás alatt volt - lévén, hogy a bekötött infúzió miatt nem sétálgathattam, ezen töltöttem el majdnem 9 órát viszonylag "kényelmes" pózban. Hogy szülni is lehetne ezen, arról nem tudok, mert ha valóban ezt a valamit nevezik szülőszéknek, akkor az orvosnak a földre "hasalva" kellene levezetnie a szülést, ezért ők sem szeretik.
Tényleg! Szült már valaki ilyenen?!
Márti
 


Az amire te gondolsz az maximum vajudószék :o)
a szülőszék az egy kicsit más.ahogy az már a nevében is benne van ezen a nők szülnek, bár van olyan verziója is amelyen a szülést megelöző időt "kényelmesen" el lehet tölteni és csak a szülést megelözően alakítják át a szüléshez.És igen, ismerőseink közül szültek már "ilyenen"
valamint láttunk már szülőszéken levezetett szülést.Mind az ismerőseink mind a saját véleményünk szerint könnyebb így világra hozni a kis jövevényeket.Gondolj csak a természeti népekre ott nincs ágy. :)Ha kiváncsi vagy,hogy is néz ki akkor adj egy emil címet és elküldjük a képét akkor magad is megérted a különbséget az általad említett és a valódi szék között.
Márti & József
 

 
 

Nem értek a gyógyászati segédeszközökhöz - ezek szerint - de az a lényeg, hogy van "igazi" szülőszék, is. Mi is csodálkoztunk a "szülésre felkészítő tanfolyamon", amikor az általam említett variációt mutatták be a szülésznők, mint szülőszéket. Bocs a tájékozatlanságomért, sok sikert a kezdeményezésetekhez.
Márti
 


<!-NOTE: Message edited by 'admin'-!>Kedves Márti És József!
A szülőszék képe, leírása a társalgóban megmutatható (Formázás image parancs), vagy ha szerk@babanet.hu elkülditek, felrakjuk.
Incze Gabriella
szerk
 


Bocs a beleszólásért!

Három gyermeket szültem, ebből kettőt a 80-as években. Minden úgy zajlott, mint anyáink és az ő anyáik idejében.
Most '99-ben ismét szültem, de ha lett volna, sem vettem volna igénybe a széket. Tőlem olyan idegen! És egyáltalán nem ciki "hagyományosan" szülni... Csak most az a kórház a menő, amelyik extrákkal szereli fel a kórtermét.

Szinte már szégyen, ha nem segédeszközzel szülünk? Olyan természetes esemény, nem a felszerelésektől függ a sikere, "nehézsége". Csak az számít, ami benn van a fejekben, a szívekben.

Kézenfogva szültünk most legutóbb, végre ott lehetett a férjem. Hallkan beszélgettünk, mosolyogtunk és 1 óra leforgása alatt meglett a nem kis súlyú (3850gr; 56cm) Bálint Máté.

Nem lettem népszerű ezzel a véleménnyel...
Pap Éva
 


Dehogynem lettel nepszeru, Eva, a hangsuly nem azon van hogy te "hagyomanyosan" szeretsz szulni, hanem azon hogy aki esteleg nem ugy szeretne az is megtehesse. Nem a korhaz extrai a fontosak, hanem hogy azt tehetsd amit akarsz, ne kenyszeritsenek semmire. Ami a "hagyomanyost" illeti, mihez kepest? Ha a teknosbeka-poziciora gondolsz bevilagitott altesttel, beontve, borotvalva, vagva, akkor az csak az elmult max. 100evben (a szules korhazasitasaval) terjedt el. Addig (es a vilag sok felen ma is) a nok mindenfele poziciokban (pl. szuloszeken) szultek. Colmarban (Fr.o) van egy nagyon jo neprajzi muzeum ahol egy ilyen szeket be is mutatnak. (Ezen tul ram nagy hatast tett egy jaroka, ami egy poznabol es egykis kalodafelebol allt. A pozna a padlo es a mennyezet kozt volt rogzitve, a kaloda meg kb. 50cm-es magassagban a pozna korul foroghatott. Bele a gyerkocot aztan jarjon korbe mint a nyomtato lovak. Ha elszedult megforditottak. Nagyon otletes volt.) De lattam szuloszeket holland skanzenben is. Nem szegyen segedeszkoz nelkul szulni. Szegyen viszont nem megengedni altenativakat. Amik nem feltetlenul koltseges vagy extra dolgok. Szemely szerint nekem egy sima foldre letett matrac nagyon sokat segitett. Igaz hogy a vizsgalatokhoz a szulesznek le kellett hajolni. De nem tort le a dereka. A temarol a "levelezesi listak az interneten" reszben a "termeszetes szules" topicban van egy elenk vita. Szia
zsuzsanna
 


Azért kaloda helyett inkább a mama, papa, vagy a nagyobb tesók kezét fogja a gyerek, ha éppen elindulási vágya van...nekem 3-szor "szakadt" le a derekam, de nem cserélném semmivel, olyan édes az a pár hét, hónap amíg ezt tehetjük babáinkkal.

Hát persze! Van modern bölcső, hinta, elektromos vezérléssel. Nehogy löködni kelljen saját babánkat. Ez is alternatív...
Pap Evelyn
 


Sziasztok! Szerintem a szülőszék, bár még soha nem láttam, nagyon jó lehet. A kislányomat egy nagyon kemény ágyon szültem meg két és fél évvel ezelőtt, s be kell valljam, nagyon szenvedtem, mert az egyik feladatom - pont a szülés közben -, az volt, hogy saját magamat tartsam, nehogy hátraessek. Gondolom, hogy egy szék-szerű alkamatosságban ezzel nem lett volna gondom, ráadsául még a gravitáció is segített volna. Néhány hét múlva születik a második gyermekem, s nem örülök annak, hogy ismét az ágyra kell majd felmásznom...
Ballainé Védfy Boglárka
 


Szia Boglarka, talan probalj meg nem felmaszni az agyra. Ma mar nem mindenhol olyan merevek ebben. En maratont gyalogoltam vajudas kozben, csak a kitolashoz ultem fel a szuloszekre (ami tenyleg remek volt). Beszeld meg az orvossal, mit szol hozza ha te setalni, mozogni szeretnel. Ott mar nehez ilyesmit tisztazni, de ha elore szoba hozod, legalabb ismerni fogod az allaspontjat. Legyszives ird meg hogy mi tortent ebben az ugyben, hogy mondtad meg az orvosak, mit valaszolt, aztan meg majd azt is hogyan szultel. Masodikra altalaban gyorsabban megy, lehet hogy nem is lesz idod elgondolkodni hogy mit szeretnel...
Ha megirod mikorra varhato, nagy drukkolast fogok neked csapni! :-))))))
szia
zsuzsanna
 


Sziasztok!

Bár pár éve Budapesten lakom, eléggé el vagyok veszve most, hogy azon gondolkodunk, kit válasszunk nőgyógyásznak és majdan hol szüljek.
A szülőszékről sok jót hallottam, de honnan lehet megtudni, hol van ilyen?

Az információkat előre is köszönöm.

Mónika
Mónika
 


Kedves Móni!
Bár én születésem óta (majdnem 30 éve) Bp-en lakom, volt már pár nőgyógyászom, sőt, egyszwer szültem is már, a gondom mégis ugyanaz mint Neked. Pedig nekem sürgős lenne a dolog, mert szeptemberben szülök... Úgyhogy én is szívesen fogadnék minden ajánlást, köszönettel
Zsóka
Zsóka
 


Sziasztok!
Én szülőszéken szültem, a Tétényi úti Szent Imre kórházban, mégpedig az orvosom javaslatára. Nem hiszem, hogy ez egy drága valami lenne, leginkább kis sámlira hasonlít, ami félkör alakú, tehát a közepe lyukas, csak a feneket tartja meg. A férjem mögöttem ült egy széken, hátulról átkarolt, és én az ő kezeit szorítottam. Az orvosom guggolt (vagy térdelt?) a lábaim előtt, és egy tükörrel mutatta nekem, hogyan bújik ki a kisfiam feje. A szülőszékre engem csak a kitolási szakaszban ültettek rá, először ágyon próbáltam nyomni, de az nem volt sikeres. Azt hiszem, így egy kicsit könnyebb volt, és nagyon jó volt, hogy a férjem hátulról át tudott karolni. Miután megszületett a kisfiam visszasegítettek az ágyra, és a mellemre rakták a bébimet, a köldökzsinór még el se volt vágva, és "személyzet" diszkréten kivonult, hogy meghitten tölthessük első perceinket a babával. A méhlepényt már rendes kórházi ágyon szültem meg.
Krisztina
 


Szia, Zsuzsanna!
Köszi a bátorítást, bár már elég régen válaszoltál nekem, én csak most jutottam újra a Babanetre. Már csak napok választanak el a nagy eseménytől, s azóta kiderült, hogy a kórház, ahol szülni fogok (sajnos Cegléden) még azt sem engedi meg, hogy apás szülés legyen. Az előzőnél a férjem legalább ott volt, most ez sem lesz. Valami átalakítás miatt. A sétálgatást engedik a vajúdás alatt, s az orvosom is nagyon klassz, csak a körülmények egy kicsit elkeserítőek, de semmi baj, végül is az a lényeg, hogy a pici egészségesen megszülessen, a többiről meg az ember lassan megfeledkezik. Mindenkinek további jó böngészést, s jó babázást: Boglárka
Boglárka
 


Jó estét!

Ha Mónika és Zsóka még mindig információt/nőgyógyászt keres, akkor nekem van egy talonban (ráadásul nő is az illető), akinél mi is szültünk/születtünk. Bátran merem ajánlani (e-mailben).
Tisztelettel
e.
Ivicz Emese
 


Jó estét megint!

Eszembe jutott, hogy ez itt igazából a szülőszékről szóljon. Ezért is néztem be ide, mert szülőszéken hoztuk világra a kislányunkat majdnem egy éve. Mégpedig a kissámli-szerűn, hogy érthető legyek.
A szülőorvosunk a dúlával és a szülésznőkkel együtt azt a megoldást találták ki, miután körvonalazódott bennem, hogy ezt a kis sámlit választom, hogy felteszik a kis széket a nagy ágyra. Mondhatom, jól megoldották. De tényleg. A kitolásnál úgy nézett ki az egész, hogy én ültem a "trónus" tetején, párom tartott engem mögöttem ülve (vagy nem is tudom, szegény milyen pózban volt, de nagyon elfáradt...). Az orvosunk meg ült előttünk a földön egy széken, így került megfelelő magasságba.
(Mondanom sem kell, a szülészet egész személyzete bent volt már a végén az attrakciót nézve. Így visszagondolva nem örülök ennek, de akkor csak az érdekelt, ami történik.)
Hát most ennyit erről.
Minden jót mindenkinek!
e.
Ivicz Emese
 


Sziasztok anyukák!
Képzeljétek én is szülőszéken szültem legutoljára.Ennek a formája a wc-hez hasonlít leginkább,fából van és nincs hátul támlája(az apuka remekül tudd támasztani).A Szt.István kórházban biztosan van ilyen,mert én is ott használtam.Ha jó , figyelmes ,mégsem tolakodó és parancsolgató szülészre van szükségetek(aki mellesleg szintén nő)szívesen elküldöm e-mail-ben a nevét.
Bár 3 gyerekem van csak a legkissebbet szültem széken,de a többit is ezen fogom szülni.
Nálunk a földön volt a szék(alá volt terítve egy steril lepedő)és a szülész igenis TÉRDELT!!!!!!!!!
Sőt a szülésznő is.
Hát így elsőre ennyit.Sziasztok:Kata
Drigán Kata
 


<!-NOTE: Message edited by 'admin'-!>Képek a szülőszékről:
Első kép
Második kép
Márti & Józsi
 


Kedves MŕRti és Jozsi!!

Nekem ez inkabb szülöŕGY-nak tünik.
Masok hogy vannak ezekkel a fotokkal?

Szülöszék alatt én egy un. Maya-széket értek.
Bar orszŕgonként különbözö, hogy hogyan hivjak.

lilla
lilla
 


Nos kedves Lilla való igaz,hogy ággyá is alakítható de a döntő pillanatban nem kell rajta
feküdni hanem ülő testtartásban szülhet rajta a kismama. A szülészünk és nemegy ismerősünk véleménye,tapasztalata alapján könnyebb mint a hagyományos ágyon.A modern technikának hála már nem egy kezdetleges ezközről van szó mint az a képeken látható,hanem egy modern kényelmes állítható háttámlájú székről.


Üdv.: József
Márti & József
 


Nekem szimpatikusabb volt az a sámli, amin szültem, mert a férjem így hátulról teljesen át tudott karolni. Szerintem van olyan jó, mint ez a hipermodern változat, és gondolom sokkal olcsóbb is. Ja, számomra a képeken látható szülőszékek olyan kórházinak tűnnek, nem otthonosak. De aztán lehet, hogy a gyakorlatban imádnám őket, ki tudja?...
Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!

Nekem nagyon tetszett ez a szülőalkalmatosság. Ha valami ok miatt az apa nincs jelen, akkor is használható. Egyébként meg van olyan, hogy kényelmes a szülés?
adgj
adgj
 


Szia Zsuzsanna! Látom, hogy Te is nagyon régen jártál a Babaneten, de azért ígéretemhez híven beszámolok arról, hogy június 17-én megszületett a kisfiam, András. Sajnos nem volt sem szülőszek, sem semmi "kedvező" körülmény, ennek ellenére egy óra alatt megszületett a kicsi, s valóban igaz volt a jóslat, a második gyermek már könnyebb. Azóta itthon vagyunk és boldogan babázik az egész család, élen a két és fél éves lányommal.
Sziasztok: Boglárka.
Boglárka
 


Szia Boglárka!
Jó egészséget és minden jót a babának, a mamának és nem utolsósorban a papának!!
Zsóka
Zsóka
 


Szia Boglarka, nagyon nagyon sok gratula Nektek, nagyon orulok a pici Andrisnak, es annak hogy bar valszeg a korulmenyekkel nem voltal megelegedve, gyorsan es biztosan szepen ment a baba vilagra jovetele. A veletlenekben nem hiszek, en tobb napja eloszor neztem be ide es Te is pont ma irtad meg ezt a fantasztikus oromhirt. Megegyszer gratulalok es tudosits minket legyszives a Ketteskerol es persze Egyeskerol is.

Puszi, zsuzsanna
zsuzsanna
 


Sziasztok!

Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek (az indító levélre gondolok). Mártinak és Józsefnek üzenem, hogy valójában nem egy túl drága szerkezet ez az "ősi" szülőszék ( a félkör alakú sámlira gondolok), viszont kiválóan használható.Fából is meg lehet csináltatni, egy ügyes asztalos hamar elkészülne vele. Egy baja van, amire már itt Márti rátapintott, hogy az orvosnak valóban le kell térdelnie az anya elé, ami nem csak a fizikai kényelmetlenség miatt nem esik jól néhány orvosnak, ennek pszichés aspektusa is van. Bizonyított tény, hogy ülve kevesebb gátmetszésre van szükség (a gát körkörösen tud tágulni), és a baba oxigénellátása is jobb (hiszen így nem nehezedik rá a méh mögött futó nagy erekre). Visszatérve az orvosok hozzáállásához: van olyan kórház, ahol székké alakítható méregdrága szülőágyak vannak, ezek lehetővé teszik, hogy az orvos is kényelmes pozícióban maradjon szülés közben, és nem kell cirkuszi mutatványokat végrehajtani az ülve-szülés érdekében.Egy 1998-as felmérésből kiderült, hogy akár van a kórházban ilyen, vagy olyan szülőszék, akár nincs, a legtöbb asszony mégis háton fekve szül, mégpedig általában az orvos javaslatára. Sajnos nem az eszköz hiánya, hanem a szemlélet maradisága miatt nem jön "divatba" a sokkal jobb eredményekhez vezető függőleges testhelyzetű szülés.Én különben az utóbbi két gyerekemet térdelve, az ágyra támaszkodva szültem, és ez sokkal, de sokkal jobb volt, mint az első kettő hanyatt szülés. Ennek ellenére elfogadom, hogy másnak jobban esik feküdni. A lényeg az, hogy az anya választhasson, ha nincs komplikáció.

Mónikának, Zsókának és mindenkinek, akit érdekel, hogy melyik kórházban van szülőszék, ajánlom a Születéskalauz című könyvet. Ott megtaláljátok a kórházak leírásánál. Igaz, hogy ezek egy két évvel ezelőtti felmérés adatai, de remélem, hogy ahol már akkor volt szülőszék, ott most is van.
Sziasztok! Judit
Sződy Judit
 


Szia, Boglárka!

Szívből gratulálok a kisfiadhoz! Mondd, az első szülésed hogy folyt? Mennyivel volt nehezebb, mint a második, vagy mennyivel tartott tovább? Nekem az első 12 órán át tartott, és nem volt túl könnyű, és most félek, hogy milyen lesz majd a második. Ha van időd, kérlek, oszd meg velem a tapasztalataidat, hátha én és mások is erőt meríthetünk belőle!

Nagyon köszönöm!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!

Én a napokban határoztam el, hogy szülõszéken szeretnék szülni, de van néhány dolog, ami nem világos számomra. Állitólag igy kisebb a valószinûsége, hogy gátmetszést kell csinálni. De mi van, ha mégis? Hogyan fér igy hozzá a szülés a szükséges területhez? Másrészt nekem fontos lenne, hogy a babát azonnal a hasamra tegyék. Ha nem a képen látható szülõszéken, hanem a wc-hez hasonlitó egyszerû szülõszéken szülök (a férjem pedig hátulról támaszt), akkor hogyan adják a kezembe a babát? Lesz annyi erõm, hogy megfogjam? Hiszen lefeküdni azon a széken nem lehet.
Ha valaki tudja a választ, légyszi irjon!
Köszi!
Helga
 


Szia Helga!

Ne haragudj, hogy megint belekotyogok: amikor mi voltunk a DOTE-n a szülõszobán a lehetõségeinket megnézni, csak azt az egy -egyszerû- szülõszéket mutatták, más fajtáról nem beszéltek... Ki is lehetett próbálni (már ami a rajta ülést illeti Kép) Csak remélem, hogy azóta van valami "korszerûbb" szülõszékük! (Ez tavaly augusztusban volt.)

További jó egészséget:

Juca
Juca (juca)
 


Bocsi: megnéztem a fenti képeket. Nekem ez már szülõágy, ilyen biztos, hogy van, azon feküdtem egy hétig. Ennél viszont nem segít a gravitáció... Kép

Juca
Juca (juca)
 


Szia Helga!

Ha a szülöszéken ülve szülsz és gátmetszésre lenne szükség, aminek sokkal kisebb a valószínüsége, akkor vagy alád fekszik az orvos (ahogy a dokim mondta, mint az autószerelö az autó alá...Kép) vagy megkér, hogy egy picit dölj hátrébb. A babát, ahogy kicsusszan, a kezedbe adják, és utána egy ágyra fektetnek, így máris a mellkasodon lehet!

Egyébként nagyon jó a szülöszéken vajúdni is. Ha van lehetöséged, próbáld ki a nagy gumilabdát is, sokkal kevésbbé feszít töle a gát.

Puszi és kellemes szülést:

Dia
Dia
 


Sziasztok!

Köszönöm az információkat, nem is gondoltam volna, hogy máris választ kapok! Kép
A Dotén még mindig azok a fa székek vannak, nincsenek ujabbak, de nekem megfelel (azt hiszem), mert igy a férjem tud hátulról támasztani.
Mostmár el tudom képzelni, hogy hogyan zajlik a gátmetszés, és jó, hogy a babát azonnal a kezembe adják.
Mégegyszer köszi az infókat, majd ha lesz még kérdésem, akkor irok, ha pedig kipróbáltam a széket (nov. 10-re vagyok kiirva), akkor leirom a tapasztalatokat. Kép

Minden jót!
Helga
 


Dia!

A Tetenyiben ugye van szuloszek? Es olyan, amilyen a kepen lathato?

Szidi
Szidonia
 


Szia Szidi!

Hát az új szárnyról ugyan nincs információm, de ahol én szültem a régi szárnyban, ott régebbi fajta szülöágy volt, félig ülö helyzetben lehetett szülni rajta, és volt a réges-régi, igazi kis szülöszék vagy bábaszék, az a kis WC típusú. Na, én fentebb erröl beszéltem, szerintem nagyon jó, érdemes kipróbálni.

Puszi:

Dia
Dia
 


Én úgy tudom , hogy a második kép az szék és az említett fa alkalmatosság meg szül&#337;sámli. Nekem az utóbbi nem t&#369;nik túl kényelmesnek. Nem tudom , hogy tudnám e tartani magam akkor ott. De lehet , hogy csak ki kellenne próbálni!
Én az Istvánban és ágyon szültem.
Kanga
Kanga-Zsebibaba
 


Drigán Kata!
Légyszi nekem küldd el a dokinénid nevét!
Köszi
Vera
vdomotor@yahoo.com
dvera
 


Sziasztok!

Szeretném a segitségeteket kérni gátvédelem ügyben. Mivel védik (olaj, borogatás, tea) általában? Én eddig leginkább a mandulaolajról hallottam, aminek viszont nem ismerem a beszerzési helyét? Tud valaki tippet adni?

Előre is köszönöm!

Honee
Névtelen
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?