A terhesnapló legutolsó bejegyzése!

Hajnali három körül arra ébredtem, hogy ki kell mennem a mosdóra. Csikart a hasam is. Hasmenés.

Tíz perc múlva szintén...

Ekkor már elkezdtem remegni. Néhány perc múlva erőteljes fájás...

Ideje lenne Apát felébreszteni, vagy még hagyjam aludni?

Inkább felébresztettem.

Egyik kedvenc dalunkat elindítottam a telefonomon, és próbáltam a következő fájást mély lélegzetvételekkel túlélni, amikor Apa kinyitotta a szemét, rám nézett, és azonnal hívta a kórházat.

A kórház tele volt.

Pár perc múlva visszahívtak, hogy megmondják, melyik másik kórház tud minket fogadni. Még nem indulhattunk, meg kellett várnunk, míg átér Kismanót felügyelni egy, a közelben élő rokonunk. Amint megérkezett, autóba szálltunk. Én még azért biztosítottam ezt a rokont, hogy nem kell sok időt itt töltenie, ebédre hazaérünk. Nevetett.

Az autóút nem volt a legkellemesebb, de legalább kevésbé koncentráltam a fájásokra, ahogy az utat figyeltem. A kórház előtt megálltunk, én még végigvártam az adott fájást, és amikor megint jobban éreztem magam, bementünk az épületbe. A szülésznők már vártak minket.

Én csak annyit mondtam: nyomnom kell.

Igen, ekkor már a tolófájásoknál tartottam. Bementünk a szülőszobába, és két-három fájás után megrepedt a burok. Aztán még egy bő fél óráig tartott, míg egyszer csak kicsusszant a csodaszép Kisbabánk. Térdelve, függőleges felsőtesttel szültem. Így a vége felé már nagyon jól éreztem, hogy hol tart a baba feje, mennyit mozdul egy-egy nyomással lefelé. Apa biztatott, mondta azonnal, amikor meglátta a baba haját, ez nagyon sok erőt adott. Két fájás közben nevettetett, hogy jobban tudjak lazítani. Nem mondom azt, hogy nem fájt, mert fájt. Bár inkább "nehéz" volt nyomni. Aztán az utolsó fájásoknál azt éreztem, hogy nem bírom tovább. De ennek az érzésnek nagyon megörültem, mert több helyen is olvastam, hogy amikor ezt érzi az anyuka, akkor nemsokára meglesz a kisbaba. Szóval akkor csak arra koncentráltam, hogy ez nagyszerű, hogy ezt érzem, mert akkor mindjárt kint van.

A szülésznő csak csillapította a baba kipottyanását, de én nyúltam rögtön érte, és azonnal öleltem magamhoz. Apa megpuszilta a fejét, és csak néztük, és csodáltuk és irtó boldogok voltunk. Ilyen szülésre vágytunk mind a ketten már az első szülésünkkor is, és most sikerült!

Bő három óra alatt született meg Kistesó, akit ebédre vittünk is haza. A büszke Nővérkéje pedig olyan szeretettel fogadta, amilyen szeretettel már a pocakomban volt felé.

Nagyon boldogok vagyunk!

Mi pedig szívből gratulálunk, és köszönjük, hogy megosztottad velünk terhességed történetét! A legszebbeket és a legjobbakat Kis- és Nagytesónak! ♥