#baba#anya

„…zárul Miki mókatára”

Elérkezett a Telekom Gyerek Sziget utolsó hétvégéje: ezen a héten szombaton és vasárnap - június 25-én és 26-án - utoljára nyit ki a Vándor Vurstli, hajózik ki Pöttyös Kapitány, lesz zenebona, vigalom az Óbudai-szigeten.

A Gyerek Sziget ingyenes programsorozatának utolsó hétvégéjén valódi cowboyokkal és indiánokkal találkozhatnak a kilátogatók az Alakuló réten, az Állati jó Programok helyszínén. Megismerhetik az érdeklődők a felszereléseiket, lovagolhatnak lovaikon és igazi western táncot is tanulhatnak. Megnézhetik, hogyan készülnek a használati tárgyaik, készíthetnek indián díszeket és ki is színezhetik az arcukat indián módra.

A Vándor Vurstli Fejrevaló műhelyében huszárcsákót készíthetnek a lurkók, a Csomagos műhelyben pedig tarsolyt.

A Nagyszínpadon szombaton Bognár Szilvia Csintekerintő című produkciója lesz látható, hallható, vasárnap pedig a Kabóca Bábszínház hozza el Csipkerózsikát, az Egri harlekin Bábszínház pedig Arany János egyik művét, a Bajusz címűt varázsolja a gyerekek szeme elé.

A Bohóckuckóban varázslatok, zsonglőrmutatványok, tánc- és zenebohócszámok mulattatják majd a kicsiket és nagyokat.

Kinyit még az Állatsimogató is, ahol a gyerekek, szüleikkel együtt barátkozhatnak a kecskékkel, nyuszikkal, csüngő hasú fekete disznóval, és lovakkal, és még sokféle falusi állattal.

Az Ökocsiga Játszóházban ez a hétvége a fáról szól: faágakból babák, állatok, járművek készülhetne majd a szorgos kis kezek által.

Nem maradhat el a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítése sem, a Telekom Gyerek Szigeten hangsúlyt kap - a szelektív hulladékgyűjtés mellett - az újrahasznosítás is.

Ez a hétvége lesz az utolsó alkalom a felejthetetlen galaktikus utazásra a TeleManók világába, a Telebolygóra, ahol minden a vidámságról és a játékról szól. Az utolsó a hétvégén is várják a már nem használt, de még jó állapotú játékokat a kórházpedagógusok Egyesülete számára, akik az ország nyolc nagyvárosában foglalkoznak beteg gyerekekkel.

Aki a részletes programot keresi, az a www.gyereksziget.hu-oldalon megtalálja. Izgalmas és kényelmes utazás a Gyerek Szigetre a hajójárat, aminek a menetrendje a www.sailor.hu-n található.

2011. június 23.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2011 06 23. 13:59
Ezen a nyáron nem jutottunk el a szigetre:o/
→ válasz erre
2011 07 04. 16:01
Mi viszont ezen a nyáron először jutottunk el! és fantasztikus hely Az egészen apróktól a tizenévesekig mindenki találhat magának programot!
Aki nem jutott még el, feltétlenül tegye meg legközelebb, mert a gyerekeknek és felnőtteknek kitűnő szórakozási lehetőség.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?