
Magyar ember reggelire általában szendvicset, magyar gyerek pedig gabonapelyhet eszik tejjel-joghurttal meglocsolva. Már ha reggelizik egyáltalán. Sokan az időhiányra hivatkozva hagyják el az első főétkezést, pedig a reggeli...

Próbálom tanulni a türelmet, nagyon próbálkozom - rosszul megy, minden azonnal és egyszerre kell -, így nem a dolgok siettetése miatt, hanem a felkészültség miatt kezdtem a lehetőségek végig gondolásába. Mivel pont a...

Akármennyire is utáljon egy gyerek bizonyos ételeket – itt szedtük össze a mi tízes listánkat -, vannak bizonyos fogások, amit szinte kivétel nélkül minden gyerek szívest-örömest megeszik. Még az óvodában vagy az iskolában...

Nem csak az első 3 hónap telt izgalmakkal, a pörgés állandó. Egy barátnőmmel beszéltük éppen valamelyik nap, hogy kevés emlékképünk van az első pár hónapról az állandó aggódás miatt, jobb lett volna kicsit többet a picire...

De bezzeg ma szeretnénk, ha a mieink megennék. Pedig ebben a gyerekek ma is hasonlítanak egykori önmagunkra, nem szívesen eszik meg egyiket sem. Ennek több oka is lehet: a gyerekek ízérzékelése még egészen más, mint a...

Sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben az orvostudomány és az egészségügy, de azt minden benne dolgozó tudja, hogy számtalan olyan neuralgikus pont létezik még, ahol jól jönne egy kis segítség. A technikai sportok világában...

Gondoltam, hogy ha már a „gyerekek” mind alszanak, leülök egy pár szem szaloncukor társaságában a laptopom mellé, és leírom a heti eseményeket. A többes jelző a férjemet érinti - a szabadnapjain mindig ő fekteti le Mollyt –...

Amelyik családban gyerek is van, ott fokozottan ügyelni kell az egészséges környezetre-étkezésre. Ez a mai szülőknek elemi igénye, hiszen jóval több méreganyaggal érintkezünk közvetve vagy közvetlenül. Rengeteg az allergiás...

Hogy a dohányzás káros az egészségre, megbetegít, bele lehet halni, mindenki tudja, már a 2 éves gyerek is. Akkor vajon hogyan lehetséges az, hogy a mai 13-15 éves fiatalok 27%-a mégis dohányzik? Elrettentő szám, nem igaz?

Nem tartom különösebben előítéletesnek magam, és úgy gondolom, hogy nem nagyon van jogom beleszólni abba, ki hogyan neveli és gondozza a saját gyerekét. Mégis van egy-két olyan dolog, ami kiakaszt. Az egyik ilyen az, amikor...

Kisfiamat háromnapos korában veszítettük el. Hypoplasias bal szívfél szindrómában szenvedett. A bal kamrája nem fejlődött ki, a hozzá tartozó aorta is csökevényes volt és a jobb billentyűje sem működött száz százalékosan.

Azt mindenki tudja – ugye? -, hogy gyereket, főleg kisbabát egyedül hagyni a kocsiban szigorúan tilos! Többek között azért, mert nyári melegben az autó belseje annyira felhevülhet, hogy ez a kicsi egészségére káros...

A gátmetszéssel kapcsolatban egyelőre nekem csak olyan saját tapasztalatom van, amit akkor szereztem, amikor gyermekápolónak tanultam, és szülészeten voltam gyakorlaton. Emlékszem arra az érzésre, amikor a hat hét letelte...

Amikor először olvastam szülési terv írásáról, nem is nagyon értettem, mi akar ez lenni. A szülés nem olyasmi, amit előre meg lehet tervezni, hiszen annyi minden közbejöhet, olyan sokváltozós folyamat az egész, hogy teljesen...

Dédanyáink dédanyái idejében – úgy 300 évvel ezelőtt – még nem igazán volt kórház, szülészorvos, sokkal inkább bábák segítségével szülték meg gyermekeiket a kismamák. Nagyon magas volt a csecsemőhalandóság, többek között...

Magyarországon minden tizedik baba koraszülöttként érkezik a világra, és bár az orvosi ellátásuk megoldható, mégis az újszülöttkori halálozások kétharmadát a koraszülött babák teszik ki. Képzeljétek el, milyen esélyekkel...

Biztosan vannak sorstársaim, akik válogatós gyerekkel rendelkeznek az otthonukban. Nekem a három gyerekemből a két lány teljesen jól, kiegyensúlyozottan eszik, de a legnagyobb, az egyszem fiam, na, ő egy katasztrófa ebből a...

Amióta reális paleo életmódot folytatok, sokat olvasok a vitaminokról. Azelőtt is fontos volt számomra ez a téma, de megelégedtem annyival, hogy vettem a gyereknek és magamnak is multivitamint a drogériában, és szedegettünk...

Nagyon gyakori kérdés ez felém, amikor valaki meghallja, hogy paleolit táplálkozás, és ráadásul még én is így eszem. A paleolit táplálkozás elmélete valóban a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozását alapul véve, de a ma is...

Minden anyuka a legjobbat szeretné a gyerekének. Így - mivel sokszor hallottam már arról, hogy ez milyen fontos -, az én első utam is a patikába vezetett, amikor megtudtam, hogy egy kis alien növekszik bennem....