#baba#anya

A gyerekek csupán húsz százaléka eszik mindennap zöldséget

A legújabb brit felmérés szerint csak minden ötödik gyerek fogyaszt mindennap zöldséget, helyette inkább olyan ételeket választanak, mint a virsli, kolbász és halrudacska.

A válaszadó szülők csupán 19 százaléka mondta azt, hogy gyermeke mindennap fogyaszt zöldséget, és a zöldséget nem fogyasztók több mint a fele állította, hogy csemetéje „egyszerűen nem hajlandó megenni a zöldségeket”, ez derül ki a Medipress.hu-n.

Az aggasztó eredmények azt követően jelentek meg, hogy egy nemrég publikált kutatás azt mutatta, hogy a brit végzős általános iskolások egyharmada túlsúlyos vagy elhízott. Tavaly az is kiderült, hogy Angliában már 14 éves gyermekeken is végeztek fogyókúrás műtétet – 2007 óta negyvenöt gyermek feküdt kés alá.

A gyermekek táplálásáról a rendelőn

A gyermekek táplálása mindig nagy kihívás a szülőknek! Erről a sok fejtörést okozó témáról és még sok érdekes kérdésről olvashattok a Rendelőben itt.

A Vouchercloud megbízásából 1912 tíz éven aluli gyermek szüleivel készített közvélemény-kutatás most azt mutatta ki, hogy az átlagos brit gyerekek mindössze öt különböző ételt fogyasztanak hetente. Ezek közé tartozik a kolbász, a sült burgonya és a halrudacska. A megkérdezett szülők több mint 80 százaléka azt is bevallotta, hogy gyermeke túl válogatós, 40 százalékuk azonban úgy vélte, nem szükséges minden étkezéshez zöldséget enni. A szülők csupán 61 százaléka ismerte el, hogy gyermeke étrendje korlátozott, és mindössze 23 százalékuk állította azt, hogy megpróbálja szélesíteni gyermeke étrendjét.

Matthew Wood, a Vouchercloud.com munkatársa így nyilatkozott az eredményekről: „Meglepő volt látni, milyen kevés élelmiszerfélét fogyaszt egy átlagos gyermek, de látva azt, mennyire kevés szülő próbálja kiszélesíteni gyermeke étrendjét, érthető ez az eredmény.”

Egy múlt hónapban megjelent kutatás szerint a zöldségektől való idegenkedés a génjeinkben van, nem pusztán a gyerekek válogatósságával magyarázható. A University College London kutatói azt is kimutatták, hogy a DNS is nagymértékben irányítja a gyümölcsökkel kapcsolatos ízlésünket. A szakértők ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a szülők is nagy szerepet játszanak a gyerekek ételválasztásában, mert a gyerek csokoládé, chips, keksz és sült burgonya szeretetét főként az otthon látottak határozzák meg.

A Vouchercloud új felmérése szerint a salátától különösen irtóznak a gyerekek, és ezt a kelbimbó és a gomba követi a sorban. Négy zöldséget szeretnek a legjobban a gyerekek, a csemegekukoricát, a borsót, a paradicsomot és a sárgarépát, bár a paradicsomot feldolgozott, a sárgarépát pedig főleg főtten fogyasztják.

Babanet, 2014. április 24.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?