A nővér örökbe fogadta a kisbabát, akinek 5 hónapig egyetlen látogatója sem volt: „Én leszek az anyukája”

Meglepő, hány újszülött gyermeket hagynak el a nagyvilágban kórházakban, menhelyeken, tűzoltóságon, és még az utcán is. Kegyetlennek hangzik, de vannak esetek, amikor ezeknek a kisbabáknak tényleg az menti meg az életét, hogy valaki más gondjaira bízzák - olvasható a twice.hu oldalán.

Gisele is egy az ilyen sorsra jutott gyerekek közül. Koraszülöttként jött a világra, alig volt több félkilónál, és az állam gyámsága alá került. Liz Smithnek köszönhetően viszont ma boldog gyermekkort érhetett meg - írja a twice.hu.

Az ápolónőként dolgozó Liz a világ legjobb nagynénje volt 13 unokahúgának és unokaöccsének, de az álma, hogy saját gyereke legyen, sehogyan sem akart valóra válni. Ahogy közeledett a 40-hez, felkeresett egy termékenységi specialistát, aki a laboreredményei miatt egyértelműen kizárta őt a lombikprogramból.

A vágya, hogy anya legyen, hirtelen szertefoszlott. Számára az a nap maga volt a pokol – és a mennyország is, hiszen ironikus módon, éppen ugyanazon a napon, egy új lehetőség kínálkozott fel előtte, amire addig nem is gondolt.

Amint Liz a lift felé tartott, összetalálkozott egy édes kisbabával. „Ki ez a gyönyörű angyal?” – tette fel a kérdést Smith a nővérnek, aki a csecsemőt a folyosón tolta. „A neve Gisele” – válaszolt a nővér. És így kezdődött a történet, mely Lizt és Gisele-t egy életre összekovácsolta.

A kisbaba 29 hetesen született, és közel három hónapot töltött az újszülött intenzív osztályon lélegeztetőgépen. A tüdeje speciális ellátást igényelt, és tápszondát kapott. Később kiderült, Gisele újszülöttkori absztinencia-szindrómában is szenvedett, amit az okozott, hogy szülőanyja heroint, kokaint és metadont használt a terhessége alatt. 8 hónapos volt, amikor a szociális munkások családot kerestek neki.

A kislány esete szívbemarkoló, melyet már csak az a tény súlyosbíthatott, hogy az 5 hónapos extra kórházi tartózkodása alatt egyetlen látogatója sem volt. Egy lélek sem kereste, senki nem érdeklődött iránta, hogy él-e, jól van-e. Ezzel ellentétben, Liz fejében csak egyetlen gondolat kavargott: Gisele. Már akkor tudta, amikor először megpillantotta: „nevelőszülőként fogom gondozni ezt a babát. Én leszek az anyja” – döntötte el a nő.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztam vele, volt valami a feltűnő kék szemei mögött, ami megragadta a figyelmemet. Éreztem, hogy szeretnem kell ezt a gyermeket, és biztonságban kell tartanom. Fejlődési szempontból le volt maradva, és ki akartam vinni a kórházból, hogy gyarapodjon” – emlékezett vissza Liz, aki kérvényt nyújtott be a baba nevelőszülőségére. Gisele 9 hónapos volt, amikor Smith hazavitte őt.

„Izgatott voltam, de ideges is, mert rájöttem, hogy mindenemet ennek a gyermeknek szentelem, aki talán nem lesz örökké az életemben” – fogalmazott a nő.

Gisele vér szerinti szülei kezdetben heti rendszerességgel látogathatták meg gyermeküket, hogy családként egyesülhessenek, de ez nem sikerült. Az állam megállapította, hogy képtelenek gondoskodni a csecsemőről, és a szülői jogokat megszüntették. Keserédes pillanat volt ez Smith számára.

„Aznap, amikor megkaptam a hívást, hogy megszűntek a szülői jogaik, nagyon szomorú voltam” – vallotta be Liz.

„Az én nyereségem egy másik ember vesztesége volt. Nehéz leírni azt az érzést, amikor az ember átéli ezt az életet megváltoztató pillanatot, hogy valaki más is átéli, csak éppen ellenkezőleg. A lényeg a következő: Ez egy másik család számára pusztító” – fogalmazott a nő, de igazából ez csak akkor igaz, ha a másik család is ugyanígy áll hozzá a dolgokhoz.

Liz nagyon boldog volt, amikor közölték vele az örökbefogadás dátumát: „az volt az a nap, amikor fel-alá ugráltam” – árulta el Smith, aki szerint „azt mondták, hogy ‘október 18.’, és ez a nagymamám születésnapja, és egyszerűen elkezdtem sírni.”

Amikor a bíró Lizt „anyukának” nevezte, az mindent megváltoztatott… „Ekkor jöttem rá, hogy szülő vagyok” – döbbent rá az asszony. Smith gondozása alatt Gisele fejlődési szempontból kezdett kibontakozni. Mostanra boldog, energikus, 2 éves kislány, aki imád gyurmázni, és Cápika dalaira táncol. Bár még mindig tápszondán van, az étvágya javult.

„Ápolónőnek lenni könnyű volt, de anyává válni nem” – állapította meg Smith viccesen, de semmit sem változtatna rajta. „A dolgok, amik megnevettetik őt, a pillanatok, amikor észreveszi, hogy szomorú vagyok, és odajön hozzám, hogy megöleljen, vagy amikor látom, ahogy reggel felébred… Annyira szereted őket, hogy semmi mást nem tudsz elképzelni” – osztotta meg a nő.

Forrás: twice.hu

A kép forrása: Franciscan Children’s (twice.hu)

twice.hu, 2022. december 28.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?