Lehet, hogy elmarad a karantén utáni bébibumm?

Egy tanulmány szerint a gyermekvállaláson gondolkodók egyharmada inkább későbbre halasztotta a családalapítást. A többség elsősorban a várható pénzügyi bizonytalanság miatt döntött így.

Amikor a koronavírus-járvány miatt beütött a világméretű karantén, sokan azt jósolták, hogy kilenc hónap múlva hatalmas baby boom várható. Könnyen lehet azonban, hogy a többhetes kényszerű összezártságnak semmi ehhez hasonló eredménye nem lesz, írja a Daily Mail egy olasz kutatás alapján.

A Firenzei Egyetem online felmérésében a közeljövőben gyereket tervezők több mint egyharmada (37%) nyilatkozott úgy, hogy pandémia miatt inkább várnak még a családalapítással. Összességében pedig a megkérdezettek 80%-a mondta azt, hogy a világjárvány alatt nem fordult meg a fejükben a gyerekvállalás gondolata.

Holott a szakértők korábban arra a megállapításra jutottak, hogy a vesztegzár után 9 hónappal jelentősen nőhet az újszülöttek száma, hiszen a pároknak sok idejük lesz egymásra. Ugyanakkor az olasz egyetem kutatásából kiderült, hogy másképp gondolkoztak az emberek az együtt töltött idő alatt.

A párok többségénél nem csökkent a libidó, vagyis legalább annyit ágyba bújtak egymással, mint a koronavírus felbukkanása előtt. Ellenben jóval racionálisabb szempontokat is figyelembe vettek a teherbe esés előtt: 60% mondta, hogy aggódik a járvány után következő gazdasági válság miatt.

Akik azonban már a Covid-19 megjelenése előtt elhatározták, hogy bővítik a családot, 60%-ban folytatták is terveik megvalósítását.

A tanulmány vezető szerzője szerint logikus az emberek reakciója, ugyanis a többség teljesen kiegyensúlyozott lelkiállapotban szeret a gyerekvállalás mellett dönteni. Ugyanakkor egy olyan helyzet következett be a világban az elmúlt hónapokban, amilyet a gyermekvállaló korban lévő nők és férfiak még nem tapasztaltak meg korábban.

A várható pénzügyi bizonytalanság mellett a válaszadók közül többen feltételezett egészségügyi problémák, vagyis a fertőzés esetleges hosszútávú hatásai miatt sem ugrottak volna bele szívesen ebben az időszakban a gyermekvállalásba.

A felmérésben részt vevők 11,5%-a mondta azt, hogy a karantén alatt kedvet kapott a babaprojekthez, de a 140 így válaszoló nő közül végül csak 6 próbálkozott meg konkrétan a teherbe eséssel.

A kutatást az olaszországi karantén harmadik hetében végezték el. A tesztet összesen 1482-en töltötték ki (944 nő és 538 férfi).

 

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu
Nyitókép: freepik.com

2020. május 09.
 
 
 
Címkék:  

színes világ

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó