Csobot Adél őszintén mesélt második terhességéről: „Igenis, baromira megvisel”

Új blogot indított.

Csobot Adél és Istenes Bence második kisfia heteken belül megszületik. A kismama pedig a Családok Éve alkalmából indított blogot, amiben a várandósságról ír. Első bejegyzésében arról mesél, hogy mindenki azt kérdezi től, hogy viseli a terhességet, miben más ez, mint az első?

Az énekesnő elárulta, hogy bár nagyon élvezi a kismama életet, de nagyon megviseli a mindennapokban.

"Míg ugyanis imádom, élvezem minden aprócska pillanatát, azt, hogy újra egy óriási pocakkal járhatok-kelhetek és azt, ahogy érzem, hogy nő bennem egy baba, aki napról napra aktívabb odabent, én pedig napról napra jobban szeretem és várom, addig a másik oldalon kimondom: igenis, baromira megvisel."

- fogalmazott Adél, aki azt mondja, sokkal fáradékonyabb. Nem is csoda, hiszen ott van első kisfiuk is, a kétéves Nátán, aki reggeltől estig külön feladat az édesanya számára.

Mint írja, reggel hétkor már Nátán vezényszavára ébred és este nyolckor már nem igazán lehet vele mit kezdeni. Már nem tud filmet nézni, hosszasan beszélgetni a teraszon, mert annyira elfárad estére.

"Ha tehetném, tulajdonképpen egész nap, minden nap egy kismama masszőrnél ülnék vagy feküdnék, aki azon dolgozna, hogy végre enyhüljön a véget nem érő, igen erős hátfájásom."

- írja Adél, majd hozzáteszi, hogy egyáltalán nem akar panaszkodni, de

"a második várandósság valóban nehezebb, és tényleg nem csupa önfeledt boldog perc."

Viszont tudja, hogy hamarosan még nagyobb boldogság költözik majd hozzájuk, hiszen egy nagy álma válhatott valóra. 23 éves korára édesanya akart lenni. Most 24 és heteken belül érkezik a második kisfia.

 

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

2018. augusztus 03.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?