#baba#anya

"Hallgattassa el a babáját éjjel, hogy tudjunk aludni!" - dühös levelet kapott egy anya a szomszédjától

A házban lakó egyik idős szomszéd azt kérte az anyától, hogy oldja meg, hogy az újszülött ne sírjon éjszaka, mert nem tudnak aludni a ház idősebb lakói.

A levelet az anya ajtajára tűzte ki az egyik szomszédja, így talált rá a nő. Az írás csupán néhány sorból állt, de annál erőteljesebb hangvételben íródott.

Az anyának két gyereke van, és az élettársával 4 éve laknak az adott társasházban. A beköltözéskor az első gyermekük egy éves volt, majd nem sokkal később megérkezett a kistestvér is. És ahogy az lenni szokott, az újszülött sírt nappal is és éjjel is, ezt azonban nem mindenki tolerálta.

A nő meglepődött, amikor megtalálta az aláírás nélküli üzenetet, de eleinte azt gondolta, egy kedves gratuláció. Tovább olvasva a levelet azonban rájött, hogy köze nincs a jószándékhoz.

Gratulálunk az újszülötthöz! Ugyanakkor ebben az épületben idősebb emberek élnek, és nem értékeljük azt, hogy csak amiatt költözött be, hogy gyerekeket szüljön. (a levél valójában ennél durvábban fogalmaz, ugyanis a „szaporodás” szót használja – a szerk.) Kérjük szépen, hallgattassa el a babáját éjszaka, hogy mi, többiek aludhassunk! Szívélyes üdvözlettel!

Az anya a levelet olvasva dühös lett, ráadásul elmondta, hogy az első gyerekére volt inkább jellemző a sírás, a második sokkal csendesebb. Hozzátette, hogy bár az épületben a legtöbb ember idősebb nála, a ház nem nyugdíjas közösség. Ráadásul mivel kifejezetten jóban vannak a közvetlen szomszédjaikkal, ötlete sincs, hogy ki hagyhatta az üzenetet az ajtaján. Minden lakó, akivel találkozott, inkább dicsérte a gyerekeket, és szemtől szemben senki sem panaszkodott arra, hogy hangos lenne az újszülött.

Babanet, 2024. május 26.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?