#baba#anya

Babára várva 35 év felett

Ma már nem ritka, hogy 30 felett, vagy akár 35-40 éves korukban vállaljuk az első gyermekünket. Ennek hátterében azonban nem feltétlenül az áll, hogy nagyvárosi nőként „karriert építünk”. Ha a várva várt fogantatás nem sikerül, az első, amit érdemes megnézetnünk, a termékenységünk állapota. 35 év felett a reprodukciós képesség csökken és 45 éves kor felett pedig az esélyek minimálisra csökkenek. Az ok a biológiai háttérben keresendő, mert 37 év felett a petesejtek számának csökkenését, annak örökítő állományának romlását figyelték meg. Dr. Szakács Zoltán szülész - nőgyógyász főorvos, az EndoCare Endokrinológiai Centrum meddőségi specialistájának írása.

Háttér

A mind jobban kitolódó gyermekvállalás okaira elsőként a szociológiai tanulmányok hívták fel a figyelmet. Egyre több 20-as éveiben, 30-as évei elején járó nő lépked azon az úton, amely miatt a diploma, karrier, párválasztás sorrendjének végén, a harmincas évei második felére marada gyermekvállalás gondolata. A mai orvostudomány már valóban sok mindenre képes, azonban a biológiai folyamatokat befolyásolni nem tudja. Az egészséges táplálkozás és sportos életen alapuló mindennapok sem képesek befolyásolni a változásokat.  Ha megnézzük egy a 20-as éveink elején készült fényképünket, s összehasonlítjuk a mostanival, biztosan látunk valamilyen változást. Miért gondoljuk, hogy a petesejtek nem változtak az elmúlt évek alatt? Az élsportolók visszavonulnak 30-35 éves koruk körül, mert a fiatalabb versenyzőkkel nem feltétlenül képesek már felvenni a versenyt.Nos, a petesejtek sem maradnak a régiek. Az évek alatt romlanak – és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni!

Mire jó a termékenységi teszt?

A modern orvostudomány, a kutatások fejlődésévelvalóban sok segítséget képes nyújtani, olyat, amelyre néhány évtizeddel ezelőtt esetleg még nem volt lehetőség. Azonban napjainkban a hiányzó petesejteket nem tudjuk pótolni, a rossz kromoszóma-állományt nem tudjuk kijavítani. Sajnos, arra sincs lehetőségünk, hogy pontosan megmondjuk, hogy egy jelen pillanatban egészségesnek tűnő 20-30 éves nőnél mikor következnek be a fent leírt változások. Arra azonban már képesek vagyunk, hogy kiemeljük azokat, akiknél már alig, vagy egyáltalán nincs idő arra, hogy várakozzanak. Ehhez laboratóriumi vizsgálatokat, valamint speciális ultrahang-vizsgálatokat használunk. A mai nagy teljesítményű, térbeli képalkotást is lehetővé tevő ultrahang-készülékekkel felmérhető a petesejtek érési folyamata. A méhnyálkahártya, valamint a petefészkek véráramlási viszonyainak feltérképezése pedig csaknem a laborvizsgálatokkal egyenértékű-néha még annál pontosabb- képet ad arról, hogy mennyi tartaléka van még a petefészkeknek, ezen kívül segít annak megítélésében, hogy az érőfélben lévő petesejt egészséges, vagy nagy valószínűséggel kóros lesz, illetve, ha megtermékenyül, a méhnyálkahártya alkalmas lesz-e a beágyazódásra?

dr. Szakács Zoltán

szülész- nőgyógyász főorvos - meddőségi specialista

EndoCare Endokrinológiai Központ

 

2018. február 14.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?