Egy hosszú éjszaka...

Van a fiammal egy napirendünk. Nem szentírás, de ha többé-kevésbé betartjuk, akkor az esti rutint nyugodt éjszaka követi. Mégis van, hogy hiba csúszik a számításba, és minden igyekezetem ellenére hosszú, már-már vicces éjszaka vár ránk. Egy ilyen éjszakát „papírra vetettem” – na jó, elektronikus formában smiley

Késő van. Végre ágyban vagyunk, elolvastunk 4 rövidke mesét. De most már leoltjuk a lámpát – mondom, mire már jön is a válasz: Bogyót.

- Jó, anyu még mesél egy Bogyót, de már a sötétben, aztán alvás! Melyiket szeretnéd?

- Kelemen. Katica.

Jó, mesélem. Elfordul, befészkeli magát a karjaimba, én meg mondom a mesét. Pár perc alatt elmesélem, aztán várok. Egyenletes szuszogás. Alszik, gondolom naivan.

De egyszer csak felnéz: még!

- Jó, melyiket?

- Csillagosat.

Oké. A mese feléig jutok, mire „elalszom”. Már nem néz fel. Most már tényleg alszik. De azt hiszem, már én is alszom. Vissza kellene gurulnom a párnámra, mert most félig az ő ágyán fekszem, félig az enyémen. Csak egy perc, és indulok...

Pittyeg a telefon. Vércukormérés. Máris??? Most meséltem el a csillagos mesét... Gyors mérés, beállítom az időzítőt a következő mérésre, és már alszom is.

Pittyeg a telefon. Megint. Vércukormérés, gondolom, de aztán ijedten riadok fel. A fenébe, elaludtam. A telefon a kezemben, úgy fél órája jelzett. Nézem az órát, Apa mindjárt jön. Sietni kell, különben felébred a kicsi. Pisilni is kell..

Erre a fiam fordul egyet, és már mászik is át az ágyamba, pedig még alszik. Tényleg nagyon kell pisilni.. Mocorgok, mire felnéz.

- Kiszaladok pisilni, sietek nagyon, jó? – súgom neki, mire mászna át az apjához, hogy hozzá bújjon.

- Apu? – néz rám kérdőn.

- Dolgozik, tudod, de nemsokára itthon lesz.. Mindjárt jövök. – mondom, és tényleg sietek nagyon, de nem alszik, vár rám. Nézem az órát, 5 perc, és itthon lesz az apja. Már tudom, ez is egy olyan „nem alvós éjszaka”. Már mindegy, nem tehetek semmit.

- Megmérem az ujjacskád, sietek – mondom csendesen, de már ki is pattan a szeme, már ül is fel. Gyors mérés, míg írom az eredményt a telefon fényénél, ő már le is nyúlta a vércukormérőt. Tudja, hogy nem szabad nyomkodni, általában be is tartja, de nem most.. Közben mondja: Kérem, köszönöm.

- Okos kisfiú – mondom – akkor kérem. Nyújtja, megköszönöm, de mire eltenném, már a kezében a füzet.

- Nem, most nem írunk, aludni kell – mondom, villámgyorsan elpakolok és már fekszünk is összebújva. Csendben szuszog, én meg reménykedem, hogy csoda történik, és elalszik mondjuk úgy tíz másodperc alatt, de már hallom a kulcsot a zárban. Ő is hallja.

- Jön. Haza. Apu. – mondja boldogan.

Apa is hallja, hogy itt bizony beszélgetés van, akkor most nem néz be a hálószobába fürdés előtt, de a gyerek várja, már ki is ugrott az ágyból, már rohan és öleli az apját. De fitt valaki az éjszaka közepén... Apa suttog, bújj vissza, zuhanyzom és jövök, mondja neki, én már indulok érte, lefekszünk, összebújunk ismét. Még reménykedem, hátha elalszik, mire jön az apja, akkor berakhatom az ágyába, és alhatunk reggelig. Bár reggel 6 körül még vércukorszintet mérek, de hátha szerencsém lesz..

Telnek a percek, majd hallom, hogy jön az apja. Halkan mozog, de éjjel van, minden nesz hallatszik. Megreccsen a padló, a gyerek meg már ül és vigyorog.

- Apu. Jön. Jön.

Apja is vigyorog, átöleli, összebújnak az alvás reményében. Aztán kezdődik. A gyerek nem tud elaludni. Forog, hol hozzám bújik, hol az apjához. Apja már alszik, félig én is. Néha rápillantok. Szopja az ujját és nézelődik. Sebaj, gondolom, majd csak elalszik, de telik az idő, ő meg nem alszik. Nem tud. Álommanó nem jön.

Felül, keresi az alvós állatokat, játszik velük. Ködös agyamon végig fut, hogy így reggel tovább fog aludni, ki kellene cserélni a pelust, mert baj lesz.. Iszik. Egyre hangosabban játszik. Rászólok. A pocaklakó is aktív, rugdossa a hólyagom, megint kimegyek pisilni, majd villámgyors peluscsere után ismét összebújva fekszünk. Szorosan bújik hozzám, végre elalszik.

De én már nem tudok. Csak pislogok. Ennyi erővel olvashatnék is, gondolom, de még próbálkozom. Csuklik a pocaklakó. Vicces a dolog. És szomjas is vagyok. Kimegyek. Nézem az órát, fél 6 múlt. Most kéne ágyba tenni, különben megint éber lesz vércukorméréskor. Beteszem az ágyába, mire felnéz. Visszafekszem félig az ő ágyára, átölelem, közben azon imádkozom, nehogy most szólaljon meg a telefon. Halk ugyan, általában csak én ébredek fel rá, de ha éber a fiam, meghallja. Már alszik ismét, de még nem elég mélyen.

A sirályok kinn rázendítenek. Nemár! A madarak miért kelnek korán? És milyen messze van a tenger? Nem ott kéne lenniük? Fáradt az agyam, a pocaklakó csiklandoz, a telefon meg pittyeg. Még várnom kell, ha nem akarom felébreszteni a bandát. Visszagurulok a saját ágyamba, de vigyáznom kell, különben elalszom. Muszáj ébren maradnom. Akkor tényleg olvashatok is.. Vagy leírhatom, milyen volt az éjszaka smiley

Andi M. , 2016. október 13.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?