Fentek és lentek mindenek felett

Mikor jön egy új baba a családba, hirtelen mindenki több erőt érez magában. Vagyis mi ezzel így vagyunk. Az alvás nem tűnik olyan fontosnak, és mindenre is képesek vagyunk. Aztán telnek a hetek, amikor naponta legfeljebb 3-4 órát alszol, és hirtelen belátod, ez tényleg megterhelő. 


Először a felhők között jársz, és azt érzed, szuperhős vagy, mert minden megy és minden klappol. Aztán amikor kicsit elfogysz és összeér minden a fejed fölött, amikor már lépni nem tudsz a kupitól, vagy azt se tudod, merre találod a ruhád, rájössz, bizony ez nehéz és talán nem is fog menni. Velem így volt.

Az első hetekben minden szép és jó volt. Kézben tudtuk tartani a dolgokat. Mivel a férjem két hetet itthon volt, így haladtunk és nem is halmozódtak fel a tennivalók. Tudtunk mindketten mindkét gyerekkel külön-külön időt tölteni, és volt, hogy közösen is. Tényleg a mennyországban jártunk. 

Majd amikor visszament dolgozni és én egyedül maradtam, pár nap után eluralkodott felettünk a káosz. Újra gyűltek a lemaradások. Egyre nagyobb lett a vasalatlan kupac, a kupi és a mosogatnivaló. Nem volt idő már mindenre és a gyerekek is kevesebbet kaptak belőlünk. Ezáltal nőtt a feszültség, és bennem az elégedetlenség és a tudat, hogy kevés vagyok. Kevés vagyok én ehhez. Nem megy egyedül. Segítségre lenne szükségem. Na, ettől totál kibuktam. Hogyan is képzelhettem, hogy menni fog nekem egyedül és tudok két gyereknek mindent megadni?! 

Férjem azzal próbált vigasztalni, hogy másoknak akár 6 hétig is segítenek. Többet megy a nagymama vagy bárki. Nekünk nem. Mi egyedül vagyunk. Igen ez igaz, de nem akarom sajnáltatni magam. Mindig olyan voltam, aki egyedül is meg tud oldani mindent. Vagyis szeretné azt hinni, de túl magasak az elvárások saját magammal szemben és túl sokszor kell belátnom, hogy nem megy ez így egyedül. 

Aztán ott van az is, hogy én a megszokások rabja vagyok. Ugyanúgy ahogy egy gyereknek biztonságot ad, ha a dolgok szépen rendben minden nap úgy történnek, ahogy szoktak. Az, hogy hirtelen, mint egy villámcsapás már fürdeni is alig jut időm, vagy enni se tudok igazán, (arról nem is beszélve, hogy nyugodtan leülve táplálkozzak), az tényleg hatalmas változás.

Lemondani a megszokott rutinról és újakat bevezetni kezdetben lehetetlen. Amikor még nincs napi rutin, egyszerűen nem lehet alkalmazkodni mindenki igényeihez, hiszen 5-10 percenként minden változik. Sajnos én nem vagyok egy rugalmas személyiség. Féltem is attól, hogy mi lesz, és azt kell mondjam, nagyon nehezen veszem az akadályokat. De nem csak én. Megviseli a családunkat a rendszertelenség és a folyamatos változás.

Az első hat hétnek a regenerálódásról kéne szólnia és arról, hogy sokat pihen az anyuka. Viszont én az első hat hét alatt totál kimerültem, leamortizálódtam és pihenni max éjszaka tudtam, amikor mindenki aludt. Azt éreztem, elfogytam. Viszont minden és mindenki változik. Jött a változás a babánknál is, és ez által én is helyre tudtam rázódni. De ilyen ez. Mindig, ha azt érezzük, eljutottunk egy időszakban a mélypontra, valahogy jön a megváltás és könnyebbé válik. Tudom, semmi se tart örökké. Nem akarok mindig arra várni, hogy majd jobb lesz, hanem a jelen helyzetet nem tragédiaként megélni. Az első gyereknél ez volt az, amit nem tudtam. Minden nehézséget tényleg nehézségnek éltem meg és szörnyen éreztem magam, ha valami nem működött. De egy babánál annyi minden tud időszakosan nem jól működni, hogy ha valaki minden ilyet tragédiaként fog fel, mint én, akkor bizony nincsenek boldog időszakok kezdetben. 

Összehasonlíthatatlan a két babás időszak az életemben. Az első gyermek rengeteget tanít. És annyira, de annyira megkönnyíti a másodikkal a mindennapokat. Most sokkal nyugodtabb és boldogabb ez a kezdeti időszak, mint anno volt. Kiegyensúlyozottabb vagyok, még akkor is, ha vannak napok, amikor úszik minden és a hűtőben sincs kaja. A tapasztalat rengeteget számít. Az a legrosszabb ebben, hogy nem tudod átadni másoknak igazán a tapasztalatodat. Amíg mindenki a saját bőrén meg nem tapasztalja az adott élethelyzetet, bármit mondhatsz, úgysem hiszik el. Nekem is hiába mondták, hogy "majd elmúlik és könnyebb, jobb lesz később, most inkább próbáld meg élvezni". Hát nem tudtam. Akkor nem, de jelenleg már tudom. Azt is, ha hasfájás miatt, vagy oltás, vagy ki tudja mi miatt csak 2 órát alszom egy nap és egész éjszaka rohangálok a két gyermek között. Már tudom, hogy igen, van ilyen és lesz is még, de nem vágyom másra. Nem akarok túl lenni ezen és nem akarok arra gondolni, majd később milyen lesz. Mindig lesznek nehézségek, ezt már látom. Mindig az adott dolgok a legnehezebbek egy életben. De nem szabad állandóan elvágyódni és várni arra, hogy majd egyszer könnyebb lesz.

Elárulok egy titkot, ha eddig még nem tudtad: sosem lesz könnyebb! Pont ezért kell élvezni minden jót és rosszat is, mert elmúlik és jön más. Most meg tudom élni szépnek ezt a kezdeti nehéz fázist, és ez a hozzáállás teszi lehetővé, hogy boldog legyek. Nem vágyom most másra, csak a jelenre és ezt szeretném igazán megélni és élvezni. Most én a helyemen vagyok és nem is akarok máshol tartani. 

V. Beki, 2023. január 26.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?