Maguk már megint itt?

2008 februárjában kezdtünk el bölcsődébe járni, sajnos 2,5 hétig járhattunk csak, mert utána betegek lettünk. A háziorvos, amikor elvittem a gyereket, meg sem nézte, mert mobiltelefonált, csak vállat vont, és közölte, hogy semmi baja a gyereknek.

Másnap ismét ott voltunk, de már 40 fokos lázzal. A doktornő annyit fűzött hozzá, hogy „maguk már megint itt?”, „igen itt”. Bár lettem volna határozottabb! Anélkül, hogy bármit tett volna, hazaküldött bennünket, hogy a gyerek nem náthás, nem folyik az orra, semmi baja, kivéve a lázat, amit kúpozzak.

Ez pénteki nap volt, előttünk a hétvége. Szombaton bevittük a férjemmel a kórházba, mert már alig lehetett ébren tartani. Érdekes módon onnan is hazaküldtek bennünket, hogy nyugodjunk meg, minden rendben, majd hétfőn vigyük vissza a körzeti orvoshoz.

Vasárnap üvöltve mentem a kórházba, hogy most már valamit tényleg tegyenek, mert a gyerek már nem eszik, nem iszik, csak alszik! Akkor bent fogtak bennünket a kórházban, 6-x szúrták meg a Drágámnak a kis karját, mire sikerült vért venni tőle. A kiszáradás határán volt. Így telt el a vasárnap bent a kórházban, hogy kapott infúziót, és az ügyeletes orvos mondta, hogy gondolkozik, de nem áll össze a tünetegyüttes.

De mire ezt mondta, már a kisfiam karján és lábán megjelentek az agyi történés jelei, izomrángás formájában, valamint a lábfején megjelentek a bőrvérzés tünetei. Most már tudom én is, hogy ezek mit jelentenek. Hétfőn délelőtt átszállítottak minket a klinikára, ahol lumbálást követően kiderült, hogy pneumococcus baktérium okozta agyhártyagyulladás van a gyereknek.

A Klinikán, mivel a szeptikus intenzíven volt, nem maradhattam vele. Másnap reggel, amikor orvossal beszélhettem, akkor tudtuk meg, hogy az éjszaka leállt a légzése és kómába esett. Az orvosok közölték velünk, hogy – szó szerint – „Anyuka, Apuka, maximum 4 nap és vége, adják fel, semmi esély a gyógyulásra!” Könyörgöm, milyen orvos az olyan, aki a hozzátartozó lelkével nem tud bánni? Még egy 100 éves elvesztését is nehéz a családnak feldolgozni, nemhogy egy kétéves, öt nappal azelőttig teljesen egészséges gyereket!

Kitartóan várakoztunk, elláttam a kisfiamat, ha duzzadt a nyelve, nedves gézzel lapítottam, Bioptron lámpával küzdöttem a decubitus ellen, valamint felvettük távgyógyítókkal, reikisekkel, természetgyógyászokkal, agykontrollosokkal a kapcsolatot. Rengeteg embernek vagyok hálás azért, amit értünk tettek, még ha sajnos, csak az odaadásukat köszönhetjük is meg. Az orvosok a 4. nap után úgy néztek ránk, mint a földönkívüliekre, mivel nem történt meg a tragédia, onnantól kezdve napi szinten hallgattam - egészen addig, amíg be nem sokalltam, és el nem zavartam az egyik doktornőt -, hogy higgyük már el, engedjük el, ott áll a kapuban, ez már csak időhúzás!

Kegyetlenség a köbön egy anyának ilyeneket mondani, de minél jobban mondták, annál eltökéltebb lettem, hogy hazaviszem a kisfiamat. Egy hónap keserves küzdelem után, a Drágám mégis úgy döntött, hogy nem tud a földi butaság ellen küzdeni. Az utolsó CT vizsgálat közben is mobil lélegeztető gépen volt, így utólag már tudom, mit hallottam: nem ment a gép, és az csipogott. Drága kisfiam 2008. március 20-án feladta a küzdelmet. Akkor úgy éreztem, velem együtt.

A férjemmel elváltunk, úgy döntöttem, megpróbálom lezárni a korszakot, persze van olyan része, amit soha nem fogok. Új életet kezdtem!

Tavaly augusztusban megismertem a férjemet! Mondhatni, hogy egy hónapos ismeretség után terhes lettem - amitől persze nagyon megijedtem, és féltem tőle, nem is a terhességtől, hanem attól, hogy mi lesz, ha 2 éves lesz! Idén januárban összeházasodtunk, és május 18-án 8 óra 48 perckor 2720 grammal és 47 cm-rel megszületett a kisfiunk. Ez volt az a pont, mikor visszatért belém az élet, és van miért küzdeni megint! Zalánt, míg élek, nem felejtem, hogyan is tehetném, nekem két kisfiam van, és a Picikémet is úgy fogom nevelni, hogy igenis tudjon róla, hogy volt egy bátyja!

A történet érdekessége még az időpont! Nekem, mint anyának nem is szóltak - azt gondolom, ez a védőnő, vagy a háziorvos dolga lett volna -, hogy van a pneumococcus ellen védőoltás - a fertőző agyhártyagyulladás elleni oltást megkapta Zalán -, amit aztán április 2-tól ingyenessé tettek! Nem baj, sőt, csak kérdem én, hány kisgyermeknek kellett meghalnia a 21. században egy ilyen banális dolog miatt? Hol tart a magyar egészségügy?

Egy talpraállt anyuka: nozavi