Meg sem született megmentő

Az én történetem egy igazán csodálatos babáról szól, aki még meg sem született, de mégis megmentett.

Július volt, meleg és én nagyon-nagyon boldog, hisz megtudtam, hogy érkezik hozzánk egy tündér. Ő lett volna a harmadik. A két lányommal soha semmi problémám nem volt, sem a terhesség alatt, sem a szüléskor.

Az első orvosi vizsgálatokon túl voltam. Volt kiskönyvem. Legyőztük apácskával a családot, és én repülni tudtam volna.

Eltelt majd egy hónap. Elkezdtem vérezni. Iszonyatosan megijedtünk, rohantam a dokihoz, aki azt mondta, hogy a petezsák összeesett, szívműködés nagyon nehezen található. Sírtam, nagyon. Majd este még jobban vérezni kezdtem. Azonnal a kórházba rohantunk, ahol volt ultrahang és a doktornő látta a petezsákot, benne, ami szabályos volt, és a szívverés is csodálatosan hallható volt. Sírtam ismét, de most örömömben. Hazafelé apácskával végig arról beszéltünk, hogy eme csepp lényben mekkora élni akarás van.

Majd eltelt pár nap. Ismét orvoshoz mentem, aki közölte, hogy valószínűleg mola terhességem van, beirányított egy erre specializálódott kórházba. Ott többen megvizsgáltak, majd hazaengedtek, mondván nem mola terhesség. A mola terhességről annyit mondanék pár szóban, hogy ilyenkor a lepény kórós sejtburjánzásnak indul.

Hétfő volt. Délután vártam apácskát haza. És feküdtem szigorúan. Nem telt el fél óra, ahogy megérkezett, és már a mentőket riasztotta. Akik esetkocsival öt perc alatt megérkeztek, mivel ismét vérezni kezdtem, de most annyira, hogy ilyet még a mentősök sem láttak.

Visszavittek a kórházba. Ultrahangok sora, mola ismét kizárva, mondván molánál nincs életjelenség. És Nála még mindig volt. Akkor kb.egy liter vértől szabadultam meg, de az én drága kisfiam - mert tudtam, hogy csakis fiam lehet -, még mindig élt! Kilenc hetesen ennyire erős volt, nem adta fel!

Eltelt ismét egy hét. Végig dilemmában voltam. Kezdődött az iskola, és a nagyom akkor kezdte a második osztályt, de nem voltam ott. A kicsi az oviba indult, de nem lehettem ott. Közben a méhszájam nyílt. Egy ujjnyira – csupán 10 hetesen. A doki elmondta, hogy ha ez most így áll, gondoljam végig, mit akarok.

Döntöttem: én, ha kell, az életem adom ezért a csepp emberért! Hisz belőlem született.
De sajnos nem én döntöttem. Jött egy professzor, aki megvizsgált, megnézte a HCG értékem, ami mellesleg 311 ezer volt.

És ismét hétfő lett. Tudtam, hogy nincs más választásom, mert bele fogok halni. Belehalni a terhességbe? Ki hallott már ilyet? Ez velem nem fordulhat elő! Velem nem! Ezek a gondolatok cikáztak a fejembe, miközben vártam a doktort. Aki ott és akkor elmondta, hogy milyen lehetőségeim vannak. Abortuszra lesz szükség, teljes méh kiürítéssel, akár a méh eltávolításával együtt, akár transzfúzióra is szorulhatok.

Nem tudtam felfogni! Hiszen él! Hiszen ott van, láttam! Gyönyörűen ver a kis szíve! És mégis. Nincs tovább... Egy ember, aki az életét adta az édesanyjáért, és a testvéreiért.

Aki meg sem születve mentett meg egy családot attól, hogy az széthulljon, örökre. Amíg élek hálás leszek Neki.

Niki

2011. február 11.
 
 
 
Címkék:  

olvasó

család

anyaság

Babanet hozzászólások  
(10 hozzászólás) 

2011 02 15. 09:02
borzasztó lehetett nagyon sajnálom
→ válasz erre
2011 02 16. 09:03
Szia,
Az, hogy sajnálat-kevés ez a kifejezés, nem igazán lehet szavakat találni erre...mégis hidd el, nagyon sajnálom...könnyezve olvastam soraid...:((
→ válasz erre
2011 02 17. 22:18
Sajnálom, hogy így végződött, hogy a kis megmentő nem lehet már veletek! Pedig mekkora élni akarásról tanúskodott a leírásod alapján! Nagy ölelés neked! Nagyon nem lehet könnyű! :(
→ válasz erre
Összes hozzászólás (10) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?