„NEM ENGEDJÜK A GYEREKEINKNEK MEGTAPASZTALNI AZ ÉHSÉGET, PEDIG KELLENE” – SZOPTATÁS ÉS GYEREKETETÉS A PSZICHOLÓGUS SZEMÉVEL
A gyereknevelésnek vannak sarkalatos pontjai, amelyek végigkísérik a család életét a születéstől a gyerekek kirepüléséig, sőt, akár tovább is. Az egyik ilyen az etetés, evés, ami az első pillanattól fontos, és rengeteg olyan új helyzetet és döntést szül, amin elcsúszhatunk. Csakhogy mást jelent az „elcsúszás” a bizonytalan szülőnek, és mást jelent annak a szakembernek, aki csomó dologban sokkal megengedőbb – ez jó hír. Ami viszont kevésbé jó, hogy az az étkezési minta, amit a gyerekünknek adunk, még az unokáink étkezési szokásait is meg fogja határozni. Cserébe a legtöbb elcsúszást vissza is lehet csinálni, ha megvan a szándék, és esetleg a segítség is hozzá. - írta a WMN.hu oldalán Tóth Flóra, aki Durányik Réka szülő-csecsemő kapcsolattal is foglalkozó gyermekpszichológussal beszélgetett a témában.
Szoptatás: a legfontosabb a szülői kompetencia-érzés kialakulása
Amikor az első gyerekemet vártam, két dologra készültem fel könyvekből (más kérdés, hogy ez mennyire volt hasznos): a szülésre és a szoptatásra. Utánaolvastam, és egyértelműen úgy éreztem: ez nekem menni fog. Durányik Réka is azt tapasztalja, hogy a leendő anyákban általában megvan az elhatározás, hogy szeretnék anyatejjel táplálni a gyereküket: „A legtöbb anyuka elköteleződött azzal kapcsolatban, hogy szeretne szoptatni. Abban, hogy ez mennyire könnyen sikerül, vagy sikerül-e egyáltalán, kulcsfontosságú az első élmény, ami a kórházban éri őket. Fontos kérdés, hogy kapnak-e ott bármilyen segítséget. Mert abban a hormonálisan is érzékeny és nagyon új helyzetben, amiben ott egy három kilós, vekni kenyér méretű baba, aki esetleg üvölt is, nagyon nehéz még egy előzetes tervet is tartani.
És ha ilyenkor érkezik egy olyan mondat, hogy »éhezteti a gyerekét« vagy: »miért sír megint ez a baba?!«, akkor az nagyon mélyre tud menni.
Ebben a helyzetben azt is zokon veszik az anyák (akár az olvasmányaik alapján), hogy ha a tej beindulása előtt tápszert kap a baba a kórházban, miközben ennek a későbbi szoptatásra nincs visszavonhatatlan hatása, szemben azzal, ha ezt úgy kommunikálják, hogy az anyát elbizonytalanítják a kompetenciájában.
Az együttérzés lenne a legfontosabb. Ha el is viszik a babát, esetleg tápszert is adnak neki, azt kommunikálják úgy, hogy közben az anya támogatva és kompetensnek érezze magát.”
A kötődés nem függ össze a szoptatással
Ilyenkor két lehetőség van: az egyik, hogy szerencsésen alakulnak a dolgok, és sikerül a teljes anyatejes táplálás, a másik pedig, hogy nem. Mindkét lehetőség rejt magában buktatókat.
„Nagyon fontos, hogy ha probléma adódik, legyen mellettünk egy olyan szakember, akiben bízunk. Ez lehet a szülés után tovább segítő dúla, a védőnő vagy a gyerekorvos is – akit meg tudunk keresni, ha probléma van. Mert a szoptatásnak lehet fizikai gátja (letapadt nyelv, rossz technika, fejletlen izmok), amikre van megoldás, de egy laikus szülő ezt nem veszi észre, főleg nem az első gyereknél. Ha már van tapasztalata, akkor esetleg észlelheti a különbséget. És persze az is lehet, hogy akkor sem sikerül, ha fizikai akadálya nincs. Ebbe sok pszichés tényező is belejátszhat, akár régi traumák, a szülő gyerekkori élményei is. Ha pedig mégsem jön össze a teljes anyatejes táplálás, akkor is nagyon sok köztes út van, nem csak a két szélsőség: a nonstop szoptató anyukák és a tápszert választó nők. Mivel leginkább ez a két szélsőséges tábor hallatja a hangját, ezért hajlamosak vagyunk azt látni, hogy csak ők léteznek, de ez nem igaz.
Tévhit az is, hogy szoptatás hiányában nem alakulhat ki kötődés és megfelelő kapcsolat az anya és a gyerek között. A szoptatás sok szempontból szuper és kényelmes, de a kötődést nem befolyásolja. Már csak azért sem, mert a kötődés kialakulása szempontjából fontos periódus a babák hat hónapos és egyéves kora közé esik, vagyis nem akkor, amikor a szoptatás kérdése elsődleges.
Nulla és hat hónapos kor között nincs személyspecifikus kötődés, csak humánspecifikus. A bőrkontaktus, a baba jelzéseinek figyelése nagyon fontos ebben a korban, de ezek működnek szoptatás nélkül is. A kötődés a gyermek és a szülő egymásra hangolódása során alakul ki, vagyis nem »csak úgy« van. Ez egy tanulási folyamat. Mindketten megismerik egymás jelzéseit. Az anya megtanulja észlelni, helyesen értelmezni a csecsemő jelzéseit, és hatékonyan válaszolni ezekre. A gyermek megtanulja milyen jelzésekre milyen választ kap, ennek alapján formálja viselkedési stratégiáit. A felnőtt gondozói viselkedése és a gyermek kötődési viselkedése alakul egy egymást kiegészítő rendszerré. Mindezek alapja a szülő és a csecsemő között zajló interakciók, amik akkor is megvannak, ha nincs anyatej vagy éppen császármetszéssel született a baba.”
A nyilvánosan szoptató anyák gyakran megkapják, hogy „a szoptatás intim dolog, ezért nem szabad közszemlére tenni”. Ebbe a témakörbe most nem mennék bele mélyen, csak adja magát a kérdés, hogy ha valóban olyan intim, akkor miért kérdez rá egy csomó ember, hogy „mi a helyzet a szoptatással”? Teljesen idegenek is nyomást helyeznek így a kezdő anyára, akinek valószínűleg már eleve van egy saját, belső vágya is arra, hogy sikerüljön.
A szakember hangsúlyozza, hogy a szoptatási képesség egyáltalán nem fokmérője a „jószülőségnek”. „Később, amikor a szoptatásnak már nem elsősorban táplálási funkciója van, egy rossz érzésből, kényszerből fakadó szoptatás nem segíti az anya-gyerek kapcsolatot. Igény szerinti szoptatásról beszélünk valóban, de ilyenkor már nemcsak a gyerek igénye számít, hanem az egész családé, vagyis az anyáé is.”
Durányik Réka
„Eszik rendesen az a gyerek?”
Az első pár hétben általában kialakul, hogy mit és hogyan eszik a baba, de a megfelelő mennyiség kérdése az anyatejnél és a tápszernél később is nyomasztóvá válhat. Nekem mindkét gyerekem kifejezetten nagy súllyal született, és egész babakorukban tökéletesen tartották az előírt növekedési görbét, mégis, ha éppen nem ettek szerintem (vagy a mérettáblázat szerint) eleget, valahogy elindult bennem egy zsigeri félelem, hogy éhezik a gyerekem, főleg az elsőnél. Szóval el tudom képzelni, hogy egy kis súlyú, nem a görbe szerint gyarapodó, sokat síró babánál mit érezhetnek a szülők… Nekem hónapok kellettek, hogy az állandó méregetést elengedjem. „A sírás nem csak az éhséget jelzi a babáknál. A sírás a gyerek legfontosabb kommunikációs lehetősége, ráadásul először szinte az egyetlen. Az első időszakban ezen kívül el tudja fordítani a fejét, és be tudja csukni a száját – ennyi jelzést tud adni.
A cikk teljes terjedelmében a wmn.hu oldalán olvasható!
