Új törvénytervezet Bejegyzett élettársi kapcsolat

Elfogadta a kormány a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló, átdolgozott törvénytervezetet.

Elfogadta a kormány a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló, átdolgozott törvénytervezetet. Az új javaslat figyelembe veszi az Alkotmánybíróság határozatát, amely azért kifogásolta a 2007. decemberében elfogadott törvényt, mivel az a testület szerint nem biztosított kellő védelmet a házasság intézményének. Az új tervezet nagyobb biztonságot, illetve kiszámíthatóbb viszonyokat teremtene azoknak, akik élettársi kapcsolatban élnek, és egy egységes élettársi nyilvántartás bevezetését is javasolja - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

A törvényjavaslat alapján a nagykorú, azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetnének, amit anyakönyvvezető törvényesítene, felbontani pedig csak közjegyzőnél lehetne, vagy bírósági úton lenne rá mód. A párok vagyonközösségben élhetnek, kapcsolatuk megszűnése esetén pedig a házastársakra vonatkozó családjogi szabályokat kellene alkalmazni. Mindez azt jelenti, hogy könnyebbek vehetnének fel lakáshitelt, minden további nélkül tájékoztatást kaphatnának kórházban ápolt párjuk állapotáról, és intézhetnék egymás hivatalos ügyeit. A tervezet ugyanakkor nem teszi lehetővé a közös örökbefogadást, és a házassági névviselést sem – írja a Független Hírügynökség.

Az elképzelések szerint egy közjegyzői élettársi nyilvántartást is létrehoznának, a kapcsolat fennállását a felek csak közösen, a megszűnését akár egyénileg is kérhetik. Ha például özvegyi nyugdíj igénylése miatt igazolni kell a jogosultságot, az elektronikus nyilvántartás egyértelművé fogja tenni, hogy felek között élettársi kapcsolat volt. Az adatbázis további előnye lenne, hogy különböző nemű párok esetében a közjegyzői nyilvántartásba vétel egyben apasági vélelmet is jelent, tehát a párok gyermeke esetén nincs szükség külön az apa elismerő nyilatkozatára.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?