Papinapló 58. – Az óraátállítás a madarakat is megzavarja
Nagyon szeretem a vonatokat. Főleg a kicsiket. Szerencsémre Viru emiatt nem néz teljesen hülyének, csak megértően tekint a hóbortomra. Tavaly már voltunk a Királyréten családostul, ám akkor Mimó még nem igazán értette a lényeget. Most azt találta ki Viru, hogy menjünk Márianosztrára, az egyik kedvenc vonalamra.
Már sokkal érdeklődőbb volt a kisfiam, így végre felbuzdultak bennem az apai ösztönök, és láttam a jövőt, amiben együtt járjuk az ország kisvasútjait. Meg persze az utca végi vonatgyárba is szeretném majd elvinni, ha már akkora szerencsénk van, hogy itt lakunk mellette.
Velünk jött Kinga, Csabi és a gyerekek is. Ez több okból nagyon jó. Egyrészt, mert Csabi sokkal régebben barátom, mint nem, így minden közös kalandunknak nagy a súlya. Másrészt régi álmom, hogy a gyerekem a barátaim gyerekeinek is legyen a barátja, hiszen az nekik is és nekünk is nagyon jó lesz. Nyilván eredményről most még korai lenne beszélni, de az biztos, hogy minél több ilyen értelmes és izgalmas programot csinálunk együtt, annál valószínűbb, hogy összecimbiznek a kölykök.
Nosztrán találtunk egy szupi játszóteret, ahol a gyerekek különféle csúszdákon vagánykodhattak. Elég menő látni, hogy Mimzi pár hét alatt mennyire megszerette a témát. Olyannyira, hogy kicsit sem fél, ha felültetjük rá, sőt, nekünk kell rohannunk, hogy lent el tudjuk kapni. Ha legközelebb megyünk vízividámparkba, már igazi mestere lesz a lecsúszásnak. Kopi pedig megállapította, hogy egy jegesmedve vagyok, és ehhez végig tartotta is magát. Érdekes ez, mert néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm ugyanezt mondta rólam. Minek vitatkozzak velük?
A szomszéd városban is jártunk a család egy részével. Ez is igen jól sikerült, főleg Virunak, aki túlesett a trambulin-tűzkeresztségen. Olyan volt, mint egy cuki kislány, ahogy ismerkedett az eszközzel. Imádtam, ahogy ugrált. Mimó pedig végre igazán közel került valódi kutyákhoz. Már egészen sok állat hangját tudja utánozni, de azokat főleg képről, plüssállatkákról vagy távolról ismeri. Most megismerkedett két felnőtt szemmel is nagy, de jámbor kutyussal. Egy kicsit furán nézett rájuk, amikor odahajoltak hozzá, de nagyon közel engedte őket magához. Egy pillanatig nem akadt ki. És hogy mennyire vicces alak Karma úr: találtunk egy csapat jegesmedvét is. Persze szobrok, de semmi keresnivalójuk a Duna-parton. Az ki van zárva, hogy ez véletlen egybeesés az előző napi gyermeki megállapítással.
Túlestünk a harmadik családi óraátállításon is. Nagyon utálom ezt a manipulálást az idővel, mert mi még csak-csak túltesszük rajta valahogy, de a gyerekeknél ez bajosabb. Hetekig rettegtem, hogy Mimó kiakad majd tőle, úgy gondoltam, hogy teljesen felborítja majd a napi rutint. Reggel még nem is volt nagy baj, csak a gyerekek ásítoztak a babauszodában. Ez inkább vicces volt. Azonban este már kiütközött az időhamisítás átka. Mimzi – amúgy teljes joggal – nem akart elaludni, hiszen az ő biológiai órája szerint még korán volt. Végül megint Bob Marley bácsi segített: a lehúzott redőnyöknél álomba ringatta Baba urat az unalmas zenéjével. Gyerekkoromban Papa azzal szívatott, hogy az óraátállítás a madarakat is megzavarja. Ez persze csak vicc volt, de egy kisgyereknek tök logikusan hangzik. Olyan hatéves lehettem, amikor rájöttem a turpisságra. Kíváncsi leszek, hogy Mimm mikor érti meg, hogy ennek semmi értelme. Mert nyilván elsütöm neki is ezt a poént. Muhaha.
gumikrumpli, 2016. március 29.