#baba#anya

Hogyha reked, és ha megy

Míg egy baba csak anyatejet vagy tápszert kap, a nagy dolgok tekintetében nem szoktak különösebb problémák adódni. Azért azt érdemes megemlíteni, hogy a tisztán anyatejjel táplált babák széklete meglepő szín és állagváltozatosságot képes produkálni, és nem ritka, hogy 4-5 naponta csak egyszer találkozunk vele a pelenkázáskor.

Amint a kicsik elkezdenek kóstolgatni, bizony ebben is komoly változások állnak be. Például aminek addig nem volt különösebb szaga, az mostantól finoman fogalmazva is gyomorforgató aromát párologtathat magából. Ám nemcsak ilyesfajta változásra kell számítani, hanem arra is, hogy mostantól előfordulhat, hogy a babának székrekedése, ne adj isten, hasmenésre lesz.

Fontos tudni, hogy ha még épp csak elkezdett kóstolgatni egy új ételt a pici, és ekkor tapasztaljuk a székrekedést vagy a hasmenést, érdemes pár napra felfüggeszteni a próbálkozást, és csak később előhozakodni újra vele. A székrekedés és a hasmenés ugyanis ebben az időszakban lehetnek az esetleges allergia jelei is. Illetve az sem ritka, hogy a fent belapátolt étel szinte ugyanabban az állapotában köszön vissza a pelusban, nos, ilyenkor is ajánlott egy kicsit hagyni még érni a gyerek bélrendszerét, mielőtt ismét próbára tennénk.

Később viszont már sok mindenre reagálhat a gyerek székrekedéssel vagy hasmenéssel. Sok gyerek egyes ételekre határozottan érzékenyen reagál – pl. a banán sok gyereket megfog, míg a paradicsom meghajt, de előfordulhat, hogy a kicsi nem ivott eleget, és emiatt állt össze gömböcbe a bélsár. A fertőzéseknél is jelentkezhetnek ilyen tünetek, de pl. a hasmenéssel járó fertőzésekre jellemző, hogy a széklet szaga bűzös, akár vízszerű is lehet, és nem napjában egyszer-kétszer, hanem akár félóránként is jelentkezik. Természetesen ebben az esetben irány az orvos, ha kell, gyógyszerszedés következik, ha nem kell, akkor valószínűleg csak diéta.

Bárhogy is legyen, sokaknak okoz gondot, hogy nem tudják, mely ételek hatnak általában lazító vagy sűrítő jelleggel a gyerek pocakjára. Ha székrekedéses problémákkal állunk szemben, vagy csak fájdalomra panaszkodik a gyerek, mikor könnyíteni akar magán, érdemes kicsit lazítani a székletén. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy eleget igyon (1,5-2 liter folyadék csússzon le egy nap, különben hiába minden), de a következő ételekkel is segíthetünk: szilva – akár aszalt, akár lekvár, akár natúr formában, őszibarack, almalé, szőlő, a szilván kívül még az aszalt sárgabarack és a mazsola, nagyobbaknál pedig már szóba jöhet a káposzta, akár savanyítva is. A kamillatea főzet is hashajtó hatású, de csak akkor, ha tetemes mennyiségű cukrot teszünk bele – ezért érdemes csínján bánni vele, és tényleg csak akkor bevetni, ha minden kötél szakad.

Ha megy a kicsi hasa, adhatunk reszelt almát - ebben az állapotában tud akcióba lépni a pektin nevű vegyület -, banánt vagy főtt répát neki. Ilyenkor (is) fontos, hogy minél többet igyon, főleg, ha fertőzés miatt áll fenn ez az állapot, és esetleg hányással is párosul. Ha kombinált, utóbbival nehezített esettel állunk szemben, érdemes egy picit megsózott, langyos vízzel, kortyonként itatni, várva egy-két percet a kortyok között.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?