
Az anyák egyik legnagyobb félelme az, hogy esetleg nem lesz elég tejük a baba táplálására, legnagyobb dilemmájuk pedig az, honnan tudják biztosan, hogy tényleg gond van.
Egy svéd kutatás szerint a hallal táplált csecsemők ritkábban lesznek ekcémások. A göteborgi egyetem kutatói majd ötezer szülőt kérdeztek meg gyermekeik étkezési szokásairól és ekcémás tüneteiről, először a gyermekek 6, majd...

Emlékszem, az első alkalommal, amikor a gyerek magas lázat produkált, bennem az adrenalin-szint szökött egy perc alatt az egekig, azt se tudtam, hirtelen hová kapjak. Most már rutinos lázcsillapító-mamaként nem esem kétségbe,...
Úgy érzi, hogy folyamatosan a baba orrát kell törölgetnie? Sajnos előfordulhat! Az egészséges csecsemők nagy része ugyanis 1 éves kora előtt legalább hatszor megfázik.
A tejpépek hallatán a legtöbb édesanyának a tejbegríz jut eszébe, mint finom kanalas desszert. A csecsemőknél a tej- és gabonapép szerepe hasonló a felnőtt étrendben jelenlévő kenyéréhez, mely fontos energiaforrást jelent a...
Több német terméktesztelő csoport is rákkeltő vegyi anyagot talált különböző európai gyártók befőttesüveg csomagolású bébiételeiben, köztük a Magyarországon is kapható Bebivita és Hipp márkákban. A Stiftung Warentest...
2004-ben a Neogranormon is elnyerte a Superbrand titulust Magyarországon.

Pár napja osztrák Greenpeace-aktivisták lepakolták a Billa-Bipa üzletlánc linzi áruházának polcairól az összes Penaten babakrémet, mivel abban egészségre ártalmas MDGN (metildibromo-glutaronitril) vegyület található. Ezzel...

A csecsemők anyatejes táplálásának jelentőségét több szempontból is hangsúlyozó előadásokkal ünnepelték csütörtökön az Anyatejes világnapot a miskolci Gyermekegészségügyi Központban (GYEK).

Kiss Viki megrázó haláláról az édesapa értesítette a Babanet látogatóit. Korábban az ő leírásából ismertük meg Viki születésének körülményeit. Viki története. Most az édesanya szemszögéből láthatjuk ennek a csodálatos...

A WHO (az Egészségügyi Világszervezet) a csecsemő hat hónapos koráig kizárólagos anyatejes táplálást javasol. A korábbi álláspont szerint a csecsemőket fél éves koruktól fokozatos hozzátáplálással azok egy éves koráig...

Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy a szoptatás a lehető legjobb, legtökéletesebb baba táplálási forma , ami létezik. Igen, tökéletesen tudjuk, hogy a baba ebből csak profitál, és neki ez a legjobb (emészthetőség, összetétel,...

Nekem sajnos a családom sem nagyon segített, pedig a nővéremnek három gyermeke is van. Ő például állandóan azt hajtogatta, hogy nem olyan nagy tragédia, ha tápszert kap a baba.

Nekünk sikerült megszabadulnunk a táptól, de tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés. Sehol nem találtam azt a biztatást, hogy akkor is lehet valaki jó anya, ha nem tud szoptatni, vagy nem elég az anyatej. Fontos, nagyon...

A genetikán megnyugtattak, hogy mivel én koraszülött vagyok, így az én szembetegségem nem megy tovább, és a feleségem veleszületett glaukómája sem valószínű, hogy örökletes, mert a családjába senki másnak nincs semmilyen...

Amit ugyanolyan furcsának találtam, mint a "természetes szülés" újdonságát, az a szoptatáshoz való viszonyulás volt.

Aki még nem élte át, nem tudja elképzelni, milyen válságos lelkiállapotba kerülhet egy anya, a gyermekéért aggódva. Bíztatni, segíteni kell, és megnyugtatni, hogyha pótlást ad, akkor is visszatérhet szép lassan a teljes...

Évezredek tapasztalata és a legújabb tudományos kutatások eredménye összecseng: semmilyen mesterséges táplálék nem képes teljes mértékben pótolni a csecsemő számára az anyatejet. A természet tökéleteset alkotott, a fajok...
Már egy történetben megírtam a fiam születését, azóta megszületett Lívia lányom is. Ő is itthon született, ő is a kádban, csak ő nem 24 óra alatt, neki mindössze 5 órára volt szüksége.
Egy új szabályozás értelmében naponta leadott tej maximális mennyisége 600 ml. Vannak anyukák, akiknek a szervezete nem alkalmazkodott az új szabályozáshoz pontosan és 600 ml-nél több tejet termelnek.