Sokat bukik a baba? Vigyázz, reflux is lehet

Az étkezések után jelentkező bukás jelensége a csecsemők körében meglepően gyakori panasz, enyhe túlzással minden újszülött szenved tőle kisebb vagy nagyobb mértékben. Az esetek jelentős többségében ez csak egy átmeneti probléma, azonban nem árt odafigyelni a körülményekre, hiszen vannak esetek, amikor a bukás sokkal komolyabb problémát is jelezhet. Jegyzi meg Dr. Hegede Gábor, az Árvai-Barta MED gasztroenterológusa.

 

Először is nyugodjunk meg

A bukás a csecsemőknél elsődlegesen az emésztőrendszer fejletlenségéből fakad. Normál esetben ugyanis bár a bevitt táplálék a szájból indulva, a nyelőcsövön át egyenesen a gyomorba jut, ahol az emésztést követően a bélrendszer felé folytatja útját, azonban a kisbabáknál – és gyakran felnőtt embereknél is – a gyomor úgynevezett keverő mozgásának hatására az étel visszafelé, a nyelőcső irányába indulhat el. Ezt kisbabáknál a nyelőcső alsó záróizmainak fejletlensége idézi elő, valamint a bevitt táplálék folyékony állaga, amely visszafolyás esetén sokkal könnyebben jut vissza a szájüregbe egy ártatlan büfi során.

Bukással ugyanis a legtöbb szülő akkor találkozik, amikor kisbabájukat az etetést követően büfiztetik annak érdekében, hogy az étellel lenyelt levegő ne bántsa az apróság pocakját. A bukás állaga a közhiedelemmel ellentétben nem csak folyékony halmazállapotú lehet, hanem túrós, darabos is annak függvényében, hogy az étel mennyi időt töltött el a gyomorban. A legfontosabb ezzel kapcsolatban, hogy ne ijedjünk meg, a jelenség ugyanis teljesen normális addig, amíg a kisbaba fejlődését nem befolyásolja, és legfeljebb az etetés utáni 5-10 percben fordul elő, jellemzően kisebb mennyiségben, ami maximum 2-3 kortynak megfelelő táplálékot jelent.

Amire feltétlenül figyeljünk oda

A bukás tehát csecsemőkorban egy természetes folyamat, nem kell azonnal megijedni tőle, hiszen rendszerint csak akkor jelentkezik, ha a kicsi túlette magát. Vannak erősen bukós, és kevésbé bukós babák, de gyermekünk bármelyik kategóriába is tartozzon, egy dologra feltétlenül oda kell figyelnünk ilyen esetben, mégpedig a megfelelő súlygyarapodásra!

Erre szerencsére a szülők többségének figyelmét fel sem kell hívni, hiszen amint azt látják, hogy kisbabájuk visszaöklendezi az ételt, ösztönösen megijednek, és felteszik maguknak a kérdést, hogy eleget eszik-e a gyermek, illetve megfelelően fejlődik-e egyáltalán? Mivel manapság a babamérleg már egyáltalán nem luxus, ezért otthonunkban is nyomon követhetjük gyermekünk gyors ütemű fejlődését, ami akkor normális, ha havonta átlagosan kb. 400-500 grammal mutat többet a műszer. Természetesen vannak jobb és rosszabb időszakok, jöhetnek betegségek és egyéb problémák – a fogzás vagy az időjárás-változás például befolyásolhatja a folyamatot –, így amennyiben a mérleg csak 300 grammot mutat, akkor sem kell rögtön megijedni, a lényeg az, hogy hathónapos korára elérje születési súlyának legalább a kétszeresét. Amennyiben ezt tapasztaljuk, nem lehet okunk az aggodalomra!

Amikor orvoshoz kell fordulni

A bukás tipikusan olyan probléma a csecsemőknél, mint a hasfájás: fokozatosan múlik, nagy általánosságban a gyermek féléves korára pedig teljesen megszűnik. Ennek az okai, hogy

  • a gyomorban megerősödik a záróizom;
  • a kicsi megtanul ülni, így kevesebb időt tölt vízszintesen;
  • hovatovább megindul a hozzátáplálás, avagy a sűrűbb tápanyagok bevitele. 

Amennyiben azonban a gyermek bukása féléves korára sem akar csillapodni, minden etetés után nagyobb mennyiségű étel jön vissza, a pici pedig ettől erőlködve, fájdalmasan sír, a fejét is hátraveszíti közben, akkor az komolyabb problémát jelenthet. Ez nem más, mint a csecsemőkori reflux, amely jelentős mértékben befolyásolhatja a kisbaba fejlődését és súlygyarapodását, a legkönnyebben pedig úgy lehet felismerni, hogy a gyermek már nem csak közvetlenül az étkezés után, hanem gyakran akár egy órával később is bukik, ami sokkal inkább hasonlít hányáshoz.

Amennyiben a fentieket tapasztaljuk, feltétlenül forduljunk orvoshoz, mert amennyiben csecsemőnk refluxtól szenved, annak nagyon fontos mielőbb utánajárni, hiszen a problémának súlyos szövődményei is lehetnek. A kezeletlen betegség ugyanis később rengeteg problémát idézhet elő, így az állandó mellkasi fájdalom mellett a nyelőcsőben lévő nyálkahártya fájdalmas felsértésén és gyulladásán túl felléphet akár még gyomorszáj szűkület is, de a savas gyomortartalom rendszeres visszaáramlása a fogak drasztikus romlását egyaránt előidézheti.

A csecsemőkori reflux kezelése

Amennyiben a vizsgálatok során az orvos nem állapított meg a jelentős mértékű bukás hátterében meghúzódó komolyabb problémát – például gyomorszáj szűkületet, amely minden esetben sebészi beavatkozást igényel –, akkor a szülők megnyugodhatnak. A csecsemőkori reflux ugyanis az esetek jelentős többségében nem igényel gyógyszeres kezelést, ugyanakkor néhány fontos tanácsot ennek ellenére is be kell tartani a jövőben ahhoz, hogy a problémát megelőzzük, a tüneteket pedig csökkentsük.

A tápszerrel etetett csecsemőknél például érdemes speciális, úgynevezett anti-reflux típusú tápszert vásárolni, amely sokkal sűrűbb, mint a hagyományos tápszerek, így nehezebben jön vissza a büfizés során. Ha a bukós baba anyatejjel táplálkozik, abban az esetben hatásos módszer lehet, ha a gyermeknek naponta inkább többször adunk, de kevesebb élelmet, sőt érdemes betartani azt a tanácsot is, miszerint a picit az etetés után legalább 30 percig nem fektetjük vízszintes felületre, inkább olyan helyre, ahol a fejrész egy kicsit magasabbon van. Amennyiben ezek a praktikák nem hoznak eredményt, az orvosok gyógyszeres kezelést javasolnak, amit a legtöbb baba egyéves korára elhagyhat, lévén a betegség az ilyen idős gyermekeknél már csak nagyon ritkán tapasztalható. 

 

http://www.arvai-barta.hu/

2016. október 24.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?