Ajándékozási tanácsok szüloknek

 Peter Struck hamburgi neveléstudományi szakértő szerint, ügyelniük kell a megfelelő arányokra a szülőknek, amikor karácsonyi ajándékokat vásárolnak gyermekeiknek. Egyszerre kell vigyázniuk arra, nehogy túlságosan elkényeztessék a gyereket, de szűkmarkúak se legyenek vele szemben. Semmit sem, vagy túl keveset ajándékozni a gyermeknek, fájdalmat okoz neki, különösen más gyermekekkel összehasonlítva. Ha ellenben túl sok az ajándék a karácsonyfa alatt, az követelődzővé teheti a gyermeket, ráadásul eleve csökkenti örömét a következő ünnepen, mert már természetesnek veszi, hogy mindig sok ajándékot kap.
A gyermekjátékok óriási kínálatából a szakértő szerint a gyermek
mindenkori életkorának megfelelőket ajánlatos kiválasztani. Válságtérségekben élő gyermekek, akik körül romos házak sorakoznak, mindig építőkockákkal szeretnek játszani. A tökéletes környezetben élő gyermekek ezzel szemben gyakran szét akarják szedni, vagy tönkre akarják tenni a kapott ajándékot. Leginkább a nem teljesen kész és kihívást jelentő dolgok felelnek meg nekik. 
Semmi esetre sem szabad maradéktalanul kielégíteni a gyermek valamennyi kívánságát, jó, ha marad még kívánni való a számára karácsony után is. Ajándékba pénzt adni nem fejez ki akkora szeretetet, mint egy ajándék, de megörvendeztethet olyan fiatalokat, akik valami drágább dologra gyűjtenek.
Mint arról az MTI beszámolt Struck véleménye szerint általános érvényűnek kell lennie, hogy az ajándékozás csak egyike a karácsonyi ünnepi szokásoknak, beágyazódva a többi - a fa feldíszítése, sütés-főzés, ünnepi vacsora, muzsikálás, versszavalás, templomba menetel, családi összejövetel - közé. Az olyan szülőknek, akik ma is azt kívánják, hogy az ajándékokat a Mikulás vagy a Jézuska hozza a gyermekeknek, sietniük kell: míg ugyanis még harminc évvel ezelőtt a
legtöbb hatéves hitt a Mikulásban, vagy a Jézuskában, addig ma az óvodában már a legtöbb négyéves gyerek megtudja az idősebbektől, hogy egyik sem létezik. Mindenesetre ajánlatos óvatosnak lenni: ha a hang, a cipő, vagy a karóra elárulja a papát, akkor ez nagy csalódást okozhat a gyermeknek és elronthatja a karácsonyfát körülvevő meghitt hangulatot.


(Forrás: MTI)


2001. december 13.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?