#baba#anya

Egy hely, ahol adsz és kapsz

A város közepén, a Duna partján egy Pozsonyi úti szuterénben található a noha Stúdió és Alkotóműhely . Fiatal iparművészek álmodták meg és hozták létre négy éve. Azóta a műhelyben kerámia, ékszer, táska, textil, lámpa és bútor készül. De a noha nemcsak a művészek előtt nyitott. Mert a nohában lehetőség nyílik minden korosztály számára, élő műhelyben megtapasztalni az alkotást, felébreszteni és táplálni kreativitásukat. A műhelyben lényegesnek tartják a környezettudatos gondolkodást és a helyi kulturális értékek közvetítését.
 
 Az alkotóműhely mellett működik itt egy mozgásstúdió is, ahol szakképzett és gyakorlattal rendelkező oktatók tartják a tanfolyamokat. A gyerekek bebújhatnak a Zenezugba Kormos Marcsi zenepedagógussal, vagy elsajátíthatják a balett alapjait Devecseri Veronika balettmester segítségével. És itt a lehetőség, hogy a kicsik megtanuljanak úgy zsonglőrködni, ahogy azt a cirkuszban látni! De a Rongyolón saját játékot is készíthetnek a csemeték textilből, maradék anyagokból.
 
A noha tehát a művészeti ágak, a testmozgás, a zene, az önkifejezés és az emberek közötti kapocs is, gyűjtőpont, ahol nemcsak fiatal iparművészek dolgoznak nap mint nap, de bárki adhat és kaphat.
 

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?