\"Fogalma se volt arról, mi az a karácsony\" - riport a gyerekotthonokról

Eltört a bordája, az apja szexuálisan bántalmazta, nem is hallott arról, hogy van karácsony. Pár hónapos, néhány éves gyerekekről van szó, akiket annyira elhanyagoltak a szüleik, hogy intézetbe kellett őket vinni. Sokan közülük úgy nőnek fel, hogy semmilyen emlékük nem marad életük első éveiből. Tízéves a gyermekvédelmi törvény, és ugyan a minisztérium elégedett vele, vannak, akik szerint csak tetézte a bajokat. Az [origo] riportja a múlt nélkül felnövő gyerekekről.

"Én nem itt lakom, mert ez csecsemőotthon. Budafokon lakom" - és már sorolta is a többi adatot, az utca nevét, a házszámot az [origo] riporterének az óvodás korú, hatalmas szemüveget viselő, komoly kislány a Gárdonyi Géza úti csecsemőotthonban. Pedig itt lakik. Csupán három hetente engedik haza a családjához hétvégére, mert a rokonai súlyos alkoholisták.

A kislány körülbelül huszonöt másik gyerekkel osztozik a rózsadombi villaépületen, a legidősebb társa sem több mint ötéves, a legkisebb alig múlt kéthetes. Valamennyien állami gondoskodásban nevelkednek, miután a gyermekvédelmi szakemberek már nem láttak más megoldást számukra, mint hogy elkerüljenek a vér szerinti szülőktől.

A tíz éve elfogadott gyermekvédelmi törvény alapelve, hogy a gyermek, ha csak lehet, maradjon a családjával, intézetbe csak végső esetben kerüljön. A szaktárca elégedett. Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a témában rendezett áprilisi konferencián úgy fogalmazott: a törvény "bevált", nem is tervezik, hogy érdemben módosítsanak rajta.

A teljes cikk >> klikk

Forrás: Origo.hu

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?