#baba#anya

Ha õsz, akkor börze!

Egy gyerek növekedésével felvenni a tempót bizony nem könnyű feladat, főleg az első életévben szinte havonta-kéthavonta cserélhetjük le a teljes ruhatárát. Ami rengeteg utána járást, és még annál is több pénzt követel a szülők részéről – már ha a bababoltok új ruhái között, vagy a turkálók kínálatából akarunk válogatni.

Talán nem véletlen, hogy a különféle szervezetek és a művelődési házak által, ősztől-tavaszig tartó időszakban szervezett börzék meglepően sikeresek és népszerűek lettek. Ezeken a rendezvényeken általában bárki bérelhet magának egy árusító asztalt, hogy el tudja adni a gyerkőc egyre gyűlő, mindent elborító kinőtt ruháit. De vásárlóként itt egy helyen, olcsón és jó minőségben tudja beszerezni az időszűkében lévő anyuka a következő garnitúrának valót is.

Ma már nemcsak Budapesten rendeznek ilyen börzéket, hanem az ország minden részén, a vidéki nagyvárosokban is. Mi, a Babanetnél pedig immár 8 éve gyűjtjük össze lista formájában Nektek azokat a börzéket, melyekről hallunk, tudunk, hogy minél több szülő élhessen ezzel a remek lehetőséggel.
Börzefigyelőnket itt nézhetitek meg, ha pedig olyan börzéről tudtok, amit a listában nem találtok meg, írjatok nekünk levelet!

 
 
 
Címkék:  

hír

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2011 11 28. 08:51
Tisztelt Babanet!

Már többen jelezzük folyamatosan 10 napja, hogy lesz egy börze a XI. Kerületben 2011.12.11-én vasárnap az Albertfalava Művelődési Házban, (10-14 óra között)de sajnos neme kerül fel az oldalra. Mi az oka? Ez egy karácsonyi Jótékonysági Vásár is egyben, ami miatt különösen jó lenne, ha reklámozni tudnánk más fórumon is. ( www.aproborze.gportal.hu ) Várom szíves válaszukat. Üdvözlettel : Eskimo
→ válasz erre
2011 11 28. 13:39
dia
Kedves Eskimo! A börzefigyelőt heti egyszer frissítjük, ez most meg is történt, már fenn van a börze. Üdv: Dia
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?