#baba#anya

Örökletesen adakozók

Ha hajlamosak vagyunk jót cselekedni másokkal, arról is a génjeink tehetnek - német kutatók ugyanis felfedeztek egy úgynevezett altruizmusgént. Kis eltérés okolható azért, hogy egyesek kétszer annyi pénzt adnak ki jótékony célokra, mint mások.
A Bonni Egyetem szakértői az úgynevezett COMT-gént vizsgálták meg, amelynek két változata között csupán egyetlen építőelem különbség van. A gén egy olyan enzim kódolását tartalmazza, mely bizonyos hírvivőanyagokat bont le az agyban.

Ezek legismertebbike a dopamin, vagyis boldogsághormon. Azoknak az agya, akikben a gén egyik változata található meg, drasztikusan több dopamint bont le, mint a többieké. Ők a teszt során jóval adakozóbbaknak bizonyultak.

Az egyetem közlése szerint ez az első alkalmon, hogy sikerült összefüggést kimutatni egy bizonyos genetikai adottság és az önzetlen cselekedetek között. Igaz, már ikrekkel kapcsolatos kutatásokból is kiderült, hogy az altruisztikus viselkedés részben a géneknek is köszönhető. Az is ismert, hogy a dopamin állatok és emberek esetében is részt vesz a társas viselkedés szabályozásában.

2010. november 10.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?