#baba#anya

Súr lakói maguk építik játszóterüket

. A Komárom-Esztergom megyei kistelepülésen évek óta egyre több a gyerek, köztéri játszótér azonban egyetlen egy sincs. A helybeliek ezért úgy döntöttek, maguk építik meg a parkot.

Saját maguk építenek játszóteret a súriak. A Komárom-Esztergom megyei kistelepülésen évek óta egyre több a gyerek, köztéri játszótér azonban egyetlen egy sincs. A helybeliek ezért úgy döntöttek, maguk építik meg a parkot.

Súron szinte mindenki a kezdeményezés mellé állt. A szülők maguk készítik el a játékeszközöket, a helyi vállalkozók pedig saját bevételük egy részét ajánlották fel játszótérépítésre.

"Egyrészt pénzbeli támogatást adtunk másrészt pedig minden zsemle árából 1 forintot felajánlottunk a játszótér létrehozásához " - mondta a Független Hírügynökségnek Baranyi Lajosné, a pékség tulajdonosa.

De a többi helyi vállalkozó is támogatja a játszótér építési programot. A fagyis eladott gombóconként 5, a boltos pedig minden értékesített tejtermék után három forinttal járul hozzá a fejlesztéshez.

"Azon túl, hogy ez egy játszótérépítés, a kezdeményezés ráirányítja a helyi lakosok figyelmét arra, hogy érdemes helyben vásárolni, a helyi vállalkozást támogatni ez mindannyiunk gyarapodását segíti" - tette hozzá Sógorka Miklós polgármester.

A tervezett játszótérhez szükséges 1500 négyzetméteres telket az önkormányzat biztosította. A területet pedig a szülők és a gyerekek közösen tisztították meg. A falu első játszóterét a tervek szerint június 20.-a környékén, falunapon vehetik majd birtokba a gyerekek.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?