Vigyázz a párkapcsolatodra, különösen a gyerek érkezése után – fontos tippek egy párkapcsolati coach-tól

A baba érkezése a legtöbb pár életét fenekestől felforgatja. Az éjszakai nemalvás, vagy a kevesebb pihenés, a picihez való alkalmazkodás, az egészen új, megváltozott élethelyzet egyrészt csodás, másrészt iszonyatosan fárasztó tud lenni. A fókusz a férfiről a picire helyeződik át, ám egy anyukának sem szabad elfelejtenie, hogy az apának is szüksége van rá. Kisbenedek Nóra coach-ot kérdeztük arról, mit tehetünk azért, hogy a párkapcsolatunk a legkisebb súrlódásokkal vészelje át ezt az időszakot. 

Az első gyermek érkezése általában komoly hatással van egy párkapcsolatra: ennek mik a legfőbb okai?

Ez az esemény a párok életét gyökerestül változtatja meg. Illúziókat ne kergessünk: az óriási boldogság mellett számíthatunk káoszra a párkapcsolatunkat illetően. A legnagyobb félreértéseink abból származnak, hogy a nők, és gyakran a férfiak is elfelejtik, hogy a gyermekvállalás nem csak a nő dolga. Közös feladat, amiben nem szabad egyik felet sem magára hagyni, ugyanis ez az érzés távolít el leginkább párunktól.

A másik, igencsak komoly hatás, ami újdonsült szülőként ér minket, az az, hogy tele vagyunk kétségekkel, hogy jól csináljuk-e a dolgunkat. Ez természetes reakciónk, hiszen az ismeretlentől való félelem nem újkeletű érzés az emberiség történetében. És a harmadik meghatározó pont, hogy a napjaink teljesen eltérőek lesznek a társunkétól. Nagy odafigyelést igényel, hogy ebben a helyzetben az egyensúlyt megőrizzük, vagy legalábbis törekedjünk rá.

Vigyázz a párkapcsolatodra, különösen a gyerek érkezése után – fontos tippek egy párkapcsolati coach-tól

Mennyire számít, hogy a baba előtt mennyire volt szilárd a kapcsolat?

A kapcsolatunk minősége a gyermekvállalás előtt nagyban befolyásolja azt, hogy mennyire tudunk majd jól együttműködni a pici születését követően. Egy jólműködő kapcsolatban, a már klisének tűnő, de helytálló alapvető tényezők megvannak. Hogy mik ezek? A kölcsönös tisztelet, bizalom és a hűség. Ezeken túl megvan mindenkinek a saját feladata, és azt el is látja. A nő a férfira felnéz, a férfi a tenyerén hordozza a nőt. Mondhatjuk, hogy ezek sablonos szövegek, azonban, ha jobban belegondolunk, akkor tudjuk, hogy valóban erre vágyunk, és erre van szükségünk.

Mik a legfőbb hibák, amiket ilyenkor a párok elkövetnek?

Nem kovácsol előnyt a helyzetre nézve, ha csak az új szerepkörünkre koncentrálunk, mint anya és apa,  ám mellette elfelejtünk nők és férfiak lenni. Hátráltató tényező az is, ha minősítjük egymás szülői viselkedését, valamint a bizonytalanságunkat fokozza, ha nem ismerjük el egymás tetteit. Mindezeken túl a legmeghatározóbb problémát az jelenti ekkor, hogy a megértő szerepkörünket háttérbe szorítja az esetleges önsajnálatunk, arra vonatkozóan, hogy nekem milyen nehéz ebben az új helyzetben.  

Te személy szerint mit javasolsz, mire kellene a legjobban figyelnie egy párnak a baba születése után, vagyis mit tehetnek azért, hogy az új helyzetben is jó maradjon a kapcsolatuk?

A cél mindig az, hogy jól érezzük magunkat az új helyzetben. Ennek érdekében a következőket érdemes megtenni:

  • Az addig megszokott feladatok újra osztása, valamint az aktuálisan érkező feladatok meghatározása csökkenti a bizonytalanság érzését bennünk.
  • Figyeljünk arra, hogy megmaradjon az intimitás, töltsünk el kettesben is minőségi időt, amihez ne féljünk segítséget kérni!
  • Beszélgessünk a bennünk rejlő érzésekről, és gondolatokról már akkor, amikor az még csírájában észlelhető bennünk, ugyanis együtt minden, de tényleg minden könnyebb!

 

Barbara, 2019. november 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?