#baba#anya

35 éve nem mosakszik, hogy fia szülessen

35 éve nem mosakodott meg és fogat sem mosott egy indiai férfi, aki "tûzfürdõvel" helyettesítette a vizes tisztálkodást.

35 éve nem mosakodott meg és fogat sem mosott egy indiai férfi, aki "tűzfürdővel" helyettesítette a vizes tisztálkodást. A férfinak hét lánya van, és azért nem mosakszik évtizedek óta, mert egy látnok azt mondta neki, hogy így végre fia is születhet.

Kailash "Kalau" Singh a "tűzfürdőben" bízik. Ezt a szertartást minden nap elvégzi. Ilyenkor egy lábon álldogál egy máglya mellett és fohászkodik Sivához, természetesen a fiú utódért, aki eddig még nem jött össze.

A Hindustan Times nevű indiai lap tudósítása szerint a férfi azt mondta, hogy a tűz melletti forróságban állni egy lábon és imádkozni ugyanolyan, mintha fürdene az ember. "A tűzfürdő megöli a kórokozókat és megvédi a testet." - mondta a 63 éves férfi, aki a szent városnak tartott Varanasi mellett, egy faluban él.

A 35 éves szokás azonban felháborította a családját, ugyanis szentségtörésként a férfi visszautasította a rituális fürdőt is a Gangeszben, amely kötelező minden hívő számára. A család dühét csak fokozta, hogy az után sem volt hajlandó megmártózni a folyóban, hogy öt évvel ezelőtt meghalt a bátyja.

Kailash "Kalau" Singh szokása a foglalkozását is károsítja, nem csak a családi kapcsolatait. A férfinak volt egy zöldséges üzlete, amit be kellett zárni, mert vevői a rossz szagokra panaszkodva sorra elmaradtak. Kalau ugyanis két pulóvert visel magán még a legnagyobb forróságban is. Más választása nem lévén a férfi a közeli szent város repülőtere melletti földet kezdte művelni, hogy így próbáljon megélni – olvasható a Független Hírügynökség oldalán.

Kalau azt mondta az indiai újságnak, hogy feladja fogadalmát, ha az országot nyomasztó problémák megszűnnek. Szomszédjai szerint viszont a férfi babonás, és készpénznek vette, amit a jós mondott neki, hogy a víz mellőzésével és a "tűzfürdővel" fiút nemzhet. Az indiaiak többsége számára a fiú a fontosabb, mert a társadalmi szokásrend szerint ő a kenyérkereső, a lány ellenben csak "teher", mivel a házasságnál hozományt kell adni vele, tehát viszi a pénzt, a vagyon egy részét.

 
 
 
Címkék:  

gyermekvállalás

X
EZT MÁR OLVASTAD?