#baba#anya

A férfiak egyre korábban akarnak családot

Eddig általános volt az a vélekedés, hogy a nők azok, akik elsősorban gyereket és családot szeretnének, lehetőleg minél hamarabb. A férfiaknál pedig csak jóval később jön el ez a pont. Egy amerikai felmérés azonban rácáfolni látszik a fentiekre: eredményeik szerint a férfiak a korábbinál sokkal család-centrikusabbak lettek.
Az egyedülálló férfiak többet és korábban álmodoznak a gyerekről és a családalapításról, mint a szingli nők - derült ki a New Jersey-i Rutgers Egyetem kutatásából, amelyben több mint ötezer egyedül élőt kérdeztek meg arról, mit szeretne a jövőben.

A Match.com párkereső oldal által megrendelt kutatás rávilágított arra, hogy a 21 és 34 év közötti agglegények 51 százaléka vágyik családra, míg a nőknél ez az arány csak 46 százalék – írja az InfoRádió. Az ennél idősebb korosztályban is hasonlóan családcentrikusnak bizonyultak a férfik: 35 és 44 év között 27 százalékuk szeretne már gyereket, a nőknél viszont csak 16 százalék nyilatkozott hasonlóan.

A szakértők szerint a férfiak mindig is akartak gyereket, de régebben sokkal később, mert először megvárták, amíg anyagilag készen álltak a családalapításra. Ma azonban ez már nem jelent akkora problémát, mivel a nők is egyre jobban keresnek.

2011. február 16.

 
 
 
Címkék:  

gyermekvállalás

Babanet hozzászólások  
(6 hozzászólás) 

2011 02 17. 08:35
Az én férjem, sem akart még 27 évesen apuka lenni, de az lett, majd 30 évesen igenis vágyott még egy gyerekre! Szerintem nekik is meg kell érniük erre, ahogy nekünk nőknek is!
→ válasz erre
2011 02 23. 15:59
lhb
Nálunk sok választás nem volt, hogy mikor akarunk gyereket, a betegségem miatt most kellett, vagyis minél előbb, de nem bántam meg, s amúgy is 30-ig akartam szülni :)
→ válasz erre
2011 03 02. 16:31
Egyetértek andicsigával ... a nőknek több mindent végig kell gondolni. De azért, nem kell túl komplikálni a dolgot vagy nem kell addig gondolkodniuk, amíg "kifutnak" az időből :) ......!
→ válasz erre
Összes hozzászólás (6) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?