Otthonszülés Anyakönyvezési jogszabály-módosítási javaslat

Szabó Máté ombudsmant egy panaszos azzal kereste meg, hogy otthon született gyermekét a kerületi anyakönyvi hivatal kilenc héten át sem anyakönyvezte.

Az otthon született gyermekek anyakönyvezésének szabályozását kéri Szabó Máté ombudsman az igazságügyi és rendészeti minisztertől. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította ugyanis, hogy a jogalkotó részletesen szabályozta az olyan gyermekek anyakönyvezését, akik születésénél orvos is jelen volt. Azt azonban elfelejtette pontosan előírni, miként kell bejelenteni annak a gyermeknek a születését, akinek világra jöttekor nem volt jelen orvos.

Az országgyűlési biztos közleményében emlékeztet: a születés anyakönyvezésének módját egy 1982-es törvényerejű rendelet szabályozza. Ennek alapján a születés tényét az orvos által kiállított bizonyítvány igazolja. A nem kórházban született gyermeket a szülők, továbbá a szülésnél közreműködő orvos jelenti be az anyakönyvvezetőnél.

Szabó Máté ombudsmant egy panaszos azzal kereste meg, hogy otthon született gyermekét a kerületi anyakönyvi hivatal kilenc héten át sem anyakönyvezte – olvasható a Független Hírügynökség oldalán. Kitöltötték ugyan a megfelelő nyomtatványokat, ám a hivatal kifogásolta az orvosi pecsét hiányát. A szülésnél nem volt jelen orvos, ezért jegyzőkönyv sem készülhetett.

Az otthon, orvos nélkül világra hozott újszülött nehezen anyakönyvezhető, mert nem tisztázott egyértelműen, hogy a szülőknek milyen dokumentumokat kell bemutatniuk. A jogalkotó ugyanis ezt az esetet elmulasztotta szabályozni - hívja fel a figyelmet Szabó Máté.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa kezdeményezte ezért az igazságügyi és rendészeti miniszternél az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló rendelet kiegészítését, hogy rendeződjön az intézeten kívül, orvos nélkül világra jött gyermekek bejelentésének módja.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?