Az ideális korkülönbség

Az öcsém akkor született, mikor még csak 13 hónapos voltam. Anyámat úgy leszívta a gyors egymásutánban kihordott két terhesség, hogy az orvos apámat szidta le: hát meg akarja ölni a feleségét? Utólag mindig felmerül bennem: biztos nem volt egyszerű két ilyen pici gyerekkel az elején. Dúlt bennem a testvérféltékenység, és sokáig állandóan veszekedtünk. Később viszont sok jó oldalát tapasztaltam annak, hogy az öcsém alig valamivel volt fiatalabb, mint én.

Barátnőm gyerekei között viszont kilenc év van. Ő azt mondja, ennél jobban nem is tervezhették volna: ez a korkülönbség még nem akadályozta meg, hogy az az igazi testvéri kapcsolat meglegyen a két gyerek között, viszont a nagy – aki amúgy fiú – elképesztő lelkesedéssel segédkezett a húga körül. Most is remek a kapcsolatuk, a testvérféltékenységnek pedig nyoma sem volt az akkor már bőszen iskolás bátyusban.

Miután megszültem a gyereket, úgy éreztem, bármikor készen állok a második menetre. A prototípus remekül sikerült, ráállhatunk a sorozatgyártásra. Aztán a végén mégsem lett kistestvér, pedig azóta már a gyerek is az iskolapadot koptatja. Hogy milyen okokból, az maradjon az én titkom.

Időnként bánom, hogy így alakult, időnként pedig úgy érzem, kicsit sem baj: az első terhességemet fiatalon hordtam ki, majd a magam kis vehemenciájával vágtam bele az anyaságba. Ha lesz majd még egy baba, akkor már idősebb anyaként járkálok a dokihoz, és talán egy kicsit higgadtabban kezelem a gyereknevelés nevű dolgot is. Meg természetesen az apjuk is.

A gyerek persze nyúz a testvérért minket – erről tudnék írni pár gyerekszáj-történetet -, már úgy kétéves korában előjött nála a tesót akarok óhaj. Még azt is hajlandó lett volna érte bármikor beáldozni, hogy nem jutna rá annyi idő, mint eddig, hogy a kistestvérrel eleinte nem lehet játszani, hogy bőg, hogy rá kell figyelni elsősorban. Az egészen biztos, hogy jó testvér lenne belőle – és valahogy attól még kisebb korában sem féltem, hogy a testvérféltékenység durva dolgokra ragadtatná. Persze, lehet, hogy élesben másképp alakult volna.

Orvosi szempontból azt mondják, ideális esetben kb. 2 évnek kell eltelnie két gyerekszülés között. Ennyi idő kell ahhoz, hogy az anya szervezete kiheverje az előző baba kihordását – és az esetleges szoptatást: a méh regenerálódjon, a hormonok megnyugodjanak, a raktárak ismét feltöltődjenek.

A pszichológusok szerint viszont a 2-3 éves kor a gyerekek egyik legérzékenyebb időszaka, amikor a dackorszak is tombol, és a kicsi erőteljesen feszegeti a korlátokat, miközben próbál önállósodni, ám nagy szüksége van a szülők által biztosított háttérre is. Szerintük nem épp ez a legszerencsésebb időszak a kistestvér érkezésére, jobb kb. úgy 5-6 éves kor körül vállalkozni a nagy projektre.

Mondjuk, ha ezeket az érzékeny időszakokat nézzük, gyakorlatilag sosem érkezik pont jókor a második – vagy sokadik – baba. Mert a dackorszak után jön az óvoda, aztán az iskola, és ezek olyan váltások, amelyek mindkét esetben erősen megviselik a gyerekek lelkét. De aztán érkezik a kiskamaszkor, majd észre sem vesszük, és már egy dacos kamasz lesz az, aki olykor – kissé kegyet gyakorolva – hajlandó megfogni a testvérét, míg mi elővadásszuk a tiszta pelenkát.

És akkor még az anyagi oldalt meg sem pendítettem, bár erről röviden annyi a véleményem, hogy anyagi szempontból sosem állunk készen egy gyerekre. Kettőre meg pláne nem.

Szerintetek mi az ideális korkülönbség a testvérek között? És a többgyermekesekhez intézett kérdés: milyen tapasztalataitok vannak a kis és a nagy korkülönbségről?

Szilágyi Diána , 2011. május 16.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(54 hozzászólás) 

2011 05 25. 15:28
Kislányom csupán 10 hónapos, uncsi tesója jövő szeptemberben megy elsőbe és fiú. Nem ezt vártam ugyan, mégis, akkora szeretettel "játszik" a lányommal, cipeli ide-oda, pedig nem könnyű a kiscsaj.... Nem igazán tervezek még másodikat, bár apa nagyon örülne neki, én még nem tértem magamhoz az első megrázkódtatásból sem... Ha mégis lesz, szerintem legalább 5-6 év jó ha van köztük, mert egy ilyen "nagy gyereknek" csak jobban meg lehet magyarázni, hogy mi miért történik, ráadásul az ovi segít kicsit leválni is egymásról. Én jelenleg még attól is majd megzavarodok, amikor reggeltől estig a mamánál van a Manó - ahogy hazaérünk tőle, már rohannék vissza érte. Nem tudom, hogy bírnám, ha egy egész hétig nem láthatnám, legfeljebb naponta pár percre... Szóval, sok oka van annak, hogy ennyit várnék. :/
→ válasz erre
2011 05 31. 15:23
Nálunk három év három hónap van a két gyerkőc között. Amíg a pocakomban volt a hugica, addig minden jól ment. Hárman együtt vártuk a kistesót. Sokat beszéltünk róla, megteremtettük a helyét a házba, és megbeszéltük, hogy a "nagytesó" mibe is fog/tud/akar majd segíteni. A szülést követően öt hónapig még csak közös kép sem készülhetett. Nagyfiam nem volt rá hajlandó. A szoptatások alatt játékokkal dobált, és csúnyán visszaélt azzal, hogy abban az időben mozdulni sem tudok. Ilyenkor összefirkálta a bútort, stb. Állandóan rosszalkodással hívta fel magára a figyelmet, és egy nyugodt percem sem volt, állandóan azt akarta, hogy rá, csakis rá figyeljek.
A kilányom már hét hónapos. A nagytesó most már tudja és érti, hogy őt is szeretjük, és ugyanolyan fontos, mint a hugica. Most már csak szimplán eleven, a testvérféltékenységnek vége. De sokáig tartott!!!!
→ válasz erre
2014 09 18. 21:39
Négy gyerekem van. Az első kettő között 3 év, a középső és a kicsi között 2év 4 hónap, a kicsi és a pici között szintén 2 év 4 hónap van. Nehéz a kis korkülönbség az elején. Úgy fél évig. AZ, hogy mennyire, az a nagytesótól és a picikétől is függ! Egy "eszik-alszik" kisbabát nyilván könnyebb elfogadni, mint egy többemberes kistesót. ÉS az sem mindegy milyen típus a nagyobb testvér. Egy, ami mindenképp van, az a hiszti, a hangosabb beszédhang és az "anyu csinálja!" Nem könnyű, de ha az ember képes empatikusan hozzáállni, akkor sokkal, de sokkal könnyebb a helyzet! Mindegy mekkora a korkülönbség. Törés van. AKkor is, ha nem látszik. A nagy 8 éves, a picike 4 hónapos. Okos értelmes nagyfiú. Egy igazi védelmező, pátyolgató típus. Sokszor mégis dacos, pusztán azért, mert nem jut annyi idő a picike miatt rá, mint azelőtt. Hiába tudja, hogy szeretjük és érti, hogy a kisbaba sok időt és energiát igényel. Attól ő még gyerek, aki szeretné ugyanazt, amit eddig :) Közben meg folyton dédelgeti a picit és a szerepjátékaikba is beveszik. A tesóm és köztem 7 év van. Túl nagy volt köztünk a korkülönbség. lehetett vele babázni, de ahogy nagyobb lett már inkább zavart. Aztán úgy 9 év kellett, hogy újra találjunk egymásban valami közöset, de mindig elmegy az életünk a másiké mellett még akkor is, ha vannak olykor közös villanások. Nálunk nem jött be a sok év. A kisebb viszont a gyerekeimen azt látom, hogy jól működik :) A 2,5 éves, az 5 éves és a 8 éves remekül játszik együtt ;)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (54) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?