#baba#anya

Egyre több a 18 év alatti anya

A brit kormány kénytelen felülvizsgálni szexuális felvilágosítással kapcsolatos elképzeléseit, miután kiderült: Angliában és Wales-ben a legmagasabb a tizenévesen teherbe esők aránya egész Európában. A legnagyobb arányban a 16 éven aluliak körében nőtt a terhességek száma, erre évek óta nem volt példa - adta hírül az Info Rádió.

Az már néhány éve tendencia, hogy egyre többen esnek teherbe 18 éves koruk alatt.Az új, aggasztó eredményekből arra lehet következtetni, hogy minden bizonnyal meghiúsulnak a kormány tervei, melyek szerint 2010-re felére csökkentenék a teherbe eső fiatalkorúak számát.2005-ben 18 éves koruk előtt 39.683-an lettek terhesek, többen, mint egy évvel korábban.

Az 1995-ös adatokkal összehasonlítva ez több mint négyezres emelkedés.Bár a kormány arra is hivatkozott, hogy az újonnan betelepülők is hozzájárultak a számok növekedéséhez, a kritikusok cáfolják ezt az elképzelést.Szerintük a bevándorlók főleg erősen vallásos meggyőződésűek, ezért kevésbé jellemző rájuk, hogy fiatalon szülnének.

A jelentés azt is megmutatta, hogy a szigetország elmaradottabb területein teherbe eső fiatalok nagyobb arányban szülik meg gyermekeiket, mint a tehetősebb országrészek lakói, akik inkább elvetetik magzatukat.

Egy korábbi kutatás arról számolt be, hogy a britek rendkívül keveset tudnak a szexről és hatásairól.

Babanet,

Forrás: HírExtra

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?