Terhesnapló 8. - Nem múló hányinger

Azt hiszem, vagy legalábbis remélem, hogy a héten tetőzött ez a dolog, mert csak úgy viszi a kilóimat lefele, egy hét alatt 3 kg-tól szabadultam meg. És hogy ez mennyire normális? Szerintem semennyire sem, de hát tényleg nem tudok már mit tenni ellene. Az összes létező dolgot kipróbáltam, és ami az előző terhességnél bevált, most csődöt mondott.

Már nem is igazán eszek, mert mindentől rosszul vagyok. Ha néha mégis sikerül pár falatot elfogyasztani, akkor nagyon örülök. Na nem baj, még 3 hét és túl leszek a nehezén, mert általában a 12. héten el szoktak múlni ezek a rosszullétek.

Végre eljutok az orvosomhoz is, rettenetesen kiváncsi vagyok, hogy mit fog mondani. Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz a Picikémmel odabent. Tegnap ugyanis nagyon megijedtem. Egyrészt lelkileg megint összetörtem, eltemettük drága Nagybátyámat. Soha az életben nem gondoltam, hogy eljön ez a nap. Nagyon megviselt, féltettem a Picikémet, nehogy neki baja legyen. Estére iszonyúan kimerültem, fájt a hasam, remegtek a lábaim, valószínű a koplalás is hozzájárult ehhez a rosszulléthez, így amilyen gyorsan csak lehetett lefeküdtem aludni. Végre aludtam egy jót éjszaka, a legkisebbem is csak egyszer ébredt enni, aminek nagyon örültem, mert az elmúlt 2 éjszakánk elég rossz volt.  Biztos a fogai piszkálták, márt 2 percenként felsírt. Na az elég fárasztó 2 éjszaka volt.

De hogy mégse legyen minden olyan jó, reggelre be is taknyosodott, a másodszülöttemel együtt, csak neki a mandulái is bedagadtak. Szóval délután még gyorsan meglátogatjuk a gyerekorvost, aztán végre száguldhatok a nőgyógyászomhoz! Szurkoljatok!!