Nagy-Britannia Abortusz a háziorvosnál

Nagy-Britanniában hamarosan már a háziorvosoknál is lehet terhesség-megszakítást végeztetni, így nem kell kórházba vagy magánklinikára menni az abortuszra váró nõknek.

Nagy-Britanniában hamarosan már a háziorvosoknál is lehet terhesség-megszakítást végeztetni, így nem kell kórházba vagy magánklinikára menni az abortuszra váró nőknek. Az Egészségügyi Minisztérium erre vonatkozó terveit azonban még sokan vitatják.

Eddig a nőknek – akárcsak Magyarországon - egy állami kórházba vagy egy magánklinikára kellett menniük, hogyha meg akarták terhességüket szakítani. Betegszövetségek és terhesség-megszakítást pártoló szervezetek azonban évek óta követelik az 1967-ből származó terhesség-megszakítási törvény megváltoztatását, amely szerint csak kórházak végezhetik a beavatkozást. Nemrég a brit Egészségügyi Minisztérium megadta az engedélyt egy háziorvosi praxisnak Wolverhampton-ban, hogy - a kilencedik terhességi hétig - abortuszt végezzen, helyben – írja az Orientpress. Az észak-angliai Newcastle-ből egy másik háziorvosi praxis szintén ezt kérvényezi.

Amint egy közvélemény kutatásokból is kitűnik, a nők többsége egyetért azzal, hogy a háziorvosok is kapják meg a lehetőséget a gyógyszeres terhesség-megszakításra.

 
 
 
Címkék:  

gyermekvállalás

X
EZT MÁR OLVASTAD?