#baba#anya

Magzatelhajtási per: nem született ítélet

Szakértők meghallgatásával folytatódott Szegeden az a per, amelyben Z. Sámuel nőgyógyászt magzatelhajtással és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.
 

Több asszony is azzal kereste fel Z. Sámuel szegedi nőgyógyászt 2000-ben és 2001-ben, segítsen nekik abban, hogy ne essenek teherbe. Z. doktor, aki akkoriban a Szegedi Vasút-egészségügyi Központban dolgozott szülész-nőgyógyászként, de magánpraxist is folytatott, egy százszázalékos védelmet nyújtó módszert ajánlott pácienseinek, amit ő maga fejlesztett ki. K. Mihálynén - az ügyészi vádirat szerint - 2000 augusztusában végezte el a meddővé tételi műtétet egy hazánkban nem elfogadott, nem engedélyezett eljárással, Polydocanol nevű szer befecskendezésével, ám a szer nem bizonyult hatásosnak. A pár hónappal később hasi telítettségre panaszkodó nőnek azt mondta a doktor, minden bizonnyal cisztája van, majd a vádlott a nő tudta nélkül tablettákkal szakította meg a terhességet. A 2001 márciusában az ismét teherbe eső nőnél újfent tudta és belegyezése nélkül vetett végett a terhességnek.
Egy másik asszony is a doktor százszázalékos biztonságot nyújtó módszerében bízva vetette alá magát a beavatkozásnak 2000 márciusában, majd decemberben már arról értesülhetett a szegedi klinikán, hogy hamarosan ikreket fog szülni. A két kicsi egészségesen jött a világra, édesanyjuk szeretettel neveli a gyermekeket, immár mint hétgyermekes szülő.
Egy harmadik asszony esetében Z. Sámuel gyógyszeres kezelése sikerrel járt, a beavatkozás után elmaradt a gyermekáldás.
A Szegedi Városi Ügyészség szerint Z. Sámuel többszörösen is megsértette az orvosi hivatás szakmai és etikai szabályait, elmulasztotta pácienseinek kötelező tájékoztatását is, ezért az ügyészség 3 rendbeli, a nő beleegyezése nélkül, súlyos testi sértést okozva elkövetett magzatelhajtás bűntettével és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolja az orvost. A februárban kezdődött per tegnap szakértők meghallgatásával folytatódott. Ítélet nem született, az újabb tárgyalásra várhatóan júniusban kerül sor.

Forrás: Délvilág.

 

2003. április 30.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?