Terhesnapló 5. – Előre spájzolok

Hétvégénk mozgalmasan telt, kipróbáltam, hogy Koppi mennyire bírja a hangos zenét, a bulizást. Nekem is jót tett végre egy kis kikapcsolódás, és úgy érzem fiacskám is jól viselte. Oké, oké a mozgalmas szombat és a levezetés vasárnapi falunapos programok után kellett egy alapos pihi, de volt minden.

Picikém jól bírja a soft rock, magyar rock zenéket, azt is, ha kicsit közelre kerül az erősítőkhöz. Nagyon jól viseli a mai zenék tömkelegét és a basszussal sincsenek problémái. Igaz, anya tánc helyett valami mást ad elő, inkább nevezném ezt finom bálnamozgásnak, és azt is kezdem sejteni lassan, hogy mire gondolnak a lányok pingvinmozgás alatt is. De még nagyon élvezem.

Hamar kifáradok, de imádom, ahogy egyre erősebb picurka fiam. Pénteken vagyunk 27 hetesek és 5 naposak. Hat nap alatt, a keddi orvosi ellenőrzésig közel 110 gramm volt a növekedés, és ismét biztosítottak, hogy minden fontos szerszám megvan, anyának így a 2D-ultrahangon is meg lett mutatva Koppi nemesebb szerve.

És a nőgyógyászom is nyugtatgatott, hogy ekkora tágulatot, még nem nevezne tágulatnak, ellenőrizgetni fogjuk, de 10 mm alatt nem okozhat véleménye szerint később problémát.

Minden héten próbálok, már az elejétől próbáltam Bébikének előre begyűjteni, megvenni, összeszedni dolgokat. Pár hónapja még mindenkinek korainak tűnt, hogy pelusokat vásárolok, de valljuk be, ha egyes, kettes, hármas méretből van otthon egy pár darab, az gondot nem okozhat. Nagyon sokat gondolkodtam a mosható pelenkázáson, de a helyhiány miatt, konkrétan a teregető hely kis száma miatt lebeszéltem magam róla.

Kipróbálok kettes és hármas méretben már olcsóbb, nagyobb tételben kapható, de első osztályú pelusokat is vásárolni, amivel csökkenthetem a költségeket, persze az elején teszt jelleggel, és ha beválik, akkor vezetem be a baba növekedésével együtt fokozatosan. A szombati bevásárlással együtt így már lesz egy kezdő pelenka csomag, mégpedig 1-es méretből 88 darab, hogy se kevés, de sok se legyen, 2-es méretből szintén közel 100 darab és 3-asból is meglesz ez a szép kerek szám.

Nagyon ajánlom mindenkinek a bababörzés oldalakat, nagyon kevés rugdalózó volt itthon, valamint gondolva a télre overállt is be szerettem volna szerezni Koppánynak. Jó pár hónapja az egyik anyukánál beleszerettem egy traktoros felsőbe, még akkor, mikor a baba nemében sem voltam biztos, és ő elrakta nekem. A börzés anyuka erős üzleti készséggel rendelkezett, így megérkezésem előtt rákérdezett, kellene-e még valami, így egy jó adag, alig használt, gyönyörű rugival tértem haza.

Csumpi

Csumpi, 2013. július 05.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2013 07 05. 15:37
Kedves Csumpi!
A pelussal kapcsolatban ajánlani tudom a Dada feliratú, gazdaságos pelust, jó nedvszívó képességű, Én nappalra ezt használom, s jóval olcsóbb, mint a márkás pelus. Igaz nem túlcifrázott a csomagolása!
Jó babavárást!
Megint megbizonyosodtam, hogy gyönyörű helyen laksz!
→ válasz erre
2013 07 05. 16:16
@manocska20100801: Köszönöm, már más is ajánlotta ezt a márkát, szombaton vásároltak között is lesz :)
→ válasz erre
2013 07 07. 12:34
Szia!
Én még az első fiamat vártam már akkor is turiban vásároltam neki a ruhákat. Mindig nagyon jó minőségű ruhákat sikerült beszereznem neki szinte fillérekért (most már ugye figyelnem kell arra is hogy az éppen menő mesehős szerepeljen rajta és mostanában focimezeket kell beszereznem.) Mindig előre megvolt a téli kabát, overál. Tehát ajánlom figyelmedbe a turikat is.

→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?