Hogyan készüljünk fel egy utazásra, kisbabával?

A bababoltok polcai, illetve a webáruházak kínálata is számtalan hasznos és kevésbé hasznos, azonban annál borsosabb áru terméket kínálnak azoknak a szülőknek, akik akár kocsival, akár tömegközlekedéssel szeretnék kisbabájukat utaztatni, vagy esetleg egy repülő útra magukkal vinni őt. De vajon tényleg szükséges mindent összevásárolni a baba biztonsága érdekében?

Szerintük határozottan nem! Persze akad néhány valóban fontos eszköz, de józanésszel és egy kis odafigyeléssel szinte minden megoldható. A legfontosabb alapszabály, hogy körültekintően készüljünk elő az utazásra – ehhez később egy „to do list”-et is mellékelünk.

A magyar lakosság egy nem elhanyagolható hányadának ugyanis nem adatik meg, hogy kényelmes autóval furikázza csemetéit; sok háztartásban maximum egy autó van, amit a pár dolgozó tagja használ, így a baba melletti teendők elvégzését (bevásárlás, csekkek befizetése orvos látogatása és egyéb ügintézés) kénytelen máshogy megoldani az anyuka/apuka.

A csecsemők utazásához készített speciális eszközök (babaágy, párna, utazáshoz szükséges biztonsági rendszerek) sokasága azt sugallhatja számunkra, hogy ezek nélkül nem lehet/szabad utazni. Ugyanakkor azt is, hogy ez egy borzasztó nehéz procedúra, azonban, mint ahogy sok más dologgal kapcsolatosan, így ez esetben is elmondható; nem könnyű megoldani, de nem is lehetetlen. Gondoljunk csak bele, hogy a mi gyerekkorunkban is megoldották valahogy a szüleink, pedig akkor még szinte alig voltak segédeszközök. (Igaz, akkor sokkal „lassúbb” is olt az élet: nem kellett egyszerre ezer dolgot elintézni.)

Fő szabályként elmondható, hogy pár napos, egy hetes babát nem ajánlatos utaztatni, de például egy két hónapos babát akár már egy repülőútra is magunkkal vihetünk; ha szerencsénk van, az egészet végig alussza. A szakértő szerint az első és legfontosabb dolog, hogy egészséges legyen a baba; láz vagy egyéb betegség esetén halasszuk el az utunkat.

Hogyan készüljünk fel egy utazásra, kisbabával?

Másik oldalról megközelítve viszont az is igaz, hogy a legtöbb anyuka attól retteg, hogy a közösségi utazás során a kicsi elkap valamit a sok, őt körülvevő és „belehelő” idegentől. Ezért kulcsfontosságú, hogy csak a kötelező oltások megléte után vegyen részt velünk a tömegközlekedésbe a bébi! Ha nemzetközi útra készülünk, akkor pedig a kötelezőn felüli speciális oltásokról is gondoskodjunk. (A két éven aluli gyermeket repülőútja egyébként rendkívül vonzó ajánlattal kecsegtet: a legtöbb légi társaságnál ingyenes, a szülei ölében utazhatnak, sok helyen pedig speciális, babautaztatásra alkalmas kiságyat is biztosítanak, hogy tehermentesítsék a szülőket.)

A mai világban már a vonattal való utazást is jól meg lehet oldani; a legfontosabb, hogy olyan járatot válasszunk, ami sűrűn megáll, hogy ha bármi probléma lenne a kicsivel, azonnal intézkedni tudjunk, illetve gondoskodjunk a megfelelő ülésről, a nyaka stabilitásáról, a feje alátámasztásáról. A szakemberek szerint nincs különösebb egészségügyi kockázata egy hosszabb útnak (járműtől függetlenül) egy csecsemő számára, amíg a megfelelő ellátást biztosítani tudjuk számára, azaz van lehetőség rendszeresen etetni és pelenkázni.

Összefoglalóként egy kis lista a baba utaztatásának előkészítéséhez:

  • Ellenőrizd le, hogy a baba minden szükséges oltást megkapott-e (konzultálj az orvosoddal).
  • Győzödj meg róla, hogy a kicsi makkegészséges (egy lappangó betegség pokollá teheti az utat számotokra és a többi utazó számára is).
  • Járj utána, hogy milyen időközönként áll meg a busz/vonat, és gondoskodj a kisbaba nyakának stabilitásáról, a babaszállító eszközben.
  • Készítsd össze az esetleges vészhelyzet esetén szükséges holmikat, gyógyszereket (ne feledd, a baba altatására nem megfelelő megoldás antihisztamin beadása).
  • Kérdezz utána, hogy az adott járművön biztosítanak-e a baba szállítására alkalmas eszközöket.

Nyugalmas utat kívánunk!

Plézer Panna , 2018. október 22.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?