Te mit csinálsz amíg alszik a gyerek?

Van két kedvenc vicces Facebook posztunk, amit időről-időre megmosolygunk: az egyik, amelyen egy anyuka épp a wc-n ül, alatta pedig ez a szöveg áll: „énidő, mióta anya vagyok”. A másik, csak egy szöveg: „Hogy melyik a kedvenc időszakom az évben? Amikor a gyerekek végre alszanak!”

Anya vagyok - énidő, mióta anya vagyok

Persze mindkét élethelyzet bőven fel van nagyítva a poén kedvéért, de azért, ha belegondolunk, van benne némi igazság is. Elméláztunk hát rajta, hogy valóban milyen kevés szabadidő jut nekünk anyáknak és azt a keveset is nagyon jól kell tudnunk beosztani. Talán sokunk tényleg csak az alvási időben, - ami lássuk be, nem több 1-2 órácskánál-, tud egy kis időt szánni magára és a fontos dolgokra és azt is nagyon jól szervezetten kell csinálja. Megkérdeztünk a közvetlen környezetünkben néhány anyukát, - munkatársakat, ismerősöket, barátokat-, hogy ők mit kezdenek azzal a kis lopott idővel, amit a délutáni alvás biztosít számukra. Meglepő, hogy mennyire különböző válaszokat, történeteket hallottunk.

Ezeket osztjuk meg most veletek és arra buzdítunk benneteket is, hogy írjátok meg kommentben, ti mit szoktatok csinálni, amíg alszik a gyerkőc!

„Vannak napok, amikor annyira kialvatlan vagyok, hogy bármennyire is indul a háztartás, akármennyire is szeretnék mondjuk feltenni egy arcmaszkot, kiszedni a szemöldökömet, vagy mondjuk átlapozni egy magazint, egyszerűen képtelen vagyok rá. Amikor Bence végre elszundít, levágódok a kanapéra és hosszú percekig csak nézek ki a fejemből. Van, hogy el is alszom. Remélem lesz azért jobb is...” – Ancsi (kisfia 10 hónapos)

„A koradélutáni altatás nálunk a szabadban történik. Szerencsére van saját teraszunk, ahova még télen is ki szoktam tolni a babust, persze jól felöltöztetve. Most, hogy tavaszodik, minden nap sétálunk is, nem csak tologatom. Elmegyünk a közeli játszótérig és vissza, ez nekem is legalább egy kis mozgás és levegőzés. Ilyenkor jól kitisztul a fejem, felfrissülök. Aztán a fennmaradó alvás időben megebédelek, majd folytatódik a játszás, babázás.” – Fruzsina (kislánya fél éves)

„Amíg a gyerekek alszanak, addig én rendszerint a lakást teszem rendbe. A porszívózás tabu, de el szoktam pakolni, törölgetek, beteszek egy mosást, meg a szokásos. A nagyobbik fiam nem mindig alszik mostanában, talán majd az oviban ez változik jövőre. Az is előfordul, hogy ilyenkor állok neki kekszet, sütit sütni, hogy legyen előre a hétre, vagy hogy ne a hétvégén kelljen vele babrálni.” – Móni (kisfiai 1,5 és 3 évesek)

„Mikor mit. Van, hogy vasalok, ha épp az van napirenden, másszor viszont van, hogy kicsit kikapcsolódok. Folytatom a könyvem, mert esténként már fáradt vagyok olvasni, vagy tornázom egy kicsit, hiszen máskor nem igazán van rá időm. Mostanában próbálok odafigyelni, hogy amikor csak felszabadul egy kis idő, azt tényleg magamra fordítsam. Nekem is muszáj néha lazítani.” – Timi (kislánya 2 éves)

„Amikor Lilla még nagyon kicsi volt, szinte ott álltam az ágy amellett, minden aprórezzenését figyeltem, nem mertem egyedül hagyni, sokszor még annyira sem, hogy bemenjek a fürdőszobába. Ma már (így, hogy 1 éves) azért lazább vagyok, és általában valami csendes tevékenységet találok magamnak. Megöntözöm benn a virágokat, ha jó idő van, kertészkedem kicsit odakinn, - ilyenkor a kicsi a babakocsiban alszik és rálátok-, rajzolni is szoktam, az az egyik nagy hobbim, amire most már kicsit több időm akad, ahogy Lillus cseperedik.” – Panka (kislánya 1 éves)

„Alvási időben sportolok. Ha rossz az idő, akkor benn jógázom, de ha nincs túl hideg, akkor előkapom a szuper sport babakocsinkat és megyünk Hannával futni. A környékünkön vagy egy egész hosszú körsétány, ott szoktuk róni a köröket, ő már az első 5 percben elalszik, elringatja a mozgás. Ő szundít én mozgok, mindenki jól jár.” – Anita (kislánya 3 éves)

„Őszintén? Semmit. Mármint semmi hasznosat. Ami éppen eszembe jut és ami mellett én is tudok pihenni. Van, hogy ötezredszerre is beteszek valami nyálas-romantikus filmet, hogy duruzsoljon a háttérben, amíg a neten szörfölgetek. Nem valami nagy dolog, de nekem pont így jó.” – Erika (két kislány anyukája)

„Van egy kis kuckós balkonunk, ami téliesített. Tavalyelőtt rendeztem be, így szinte egy külön kis szobát kaptunk, olvasósarokkal, kényelmes fekvőfotellal, lampionokkal, gyertyákkal – tudjátok, ami csak kell. Nyáron kinn vannak a színes virágok, a hideg időben a gyertyák melegében lehet ott hesszelni egy kicsit. Úgy hívom, hogy anya-kuckó. Ide szoktam elvonulni, amikor alszik a manóka, hogy kicsit magammal foglalkozhassak. Általában olvasok, böngészek a neten, vagy csak figyelem az ablakon át, hogy mi zajlik az utcán. Sokszor fel sem tűnik, hogy eltelt másfél óra.” – Nóri (kisfia 2 éves)

B.F. , 2019. március 07.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?