Mi van akkor, ha nem akarok szülés előtt három hónapig babaruhát hajtogatni?

Harmincegyedik hetes kismamaként naponta hallgatom meg a következő kérdést: „és meddig dolgozol???” Persze mindez a „mikorra vagy kiírva?” kérdés után következik, amit vallja be minden kismama azonnal, hogy úgy válaszol meg, néha már csüggedt lemondással a hangjában, hogy magában mantrázza: „nem sírva fogod kiszűrni a fogaid között, hogy november 28. (ugyanis van, aki képes kettő darab naponta ugyanilyen érdeklődéssel megkérdezni…)

Jó, igen szigorúnak tűnök. Tudom, tudom, legyek boldog, vidám, rózsaszín unikornisbüfi-felhőben tündérszárnyakkal táncoló pocakos kiscsikó hercegnő, mert jön a kisbabám, és igenis azonnal kezdjek el személyiség-torzulni. Na…nem megy ez rögtön, engedtessék meg a metamorfózis előtt egy kis toporgás.

Szóval adott a kérdés, és a mögé bújtatott igenis sziklaszilárd társadalmi elvárás, hogy mikor hagyjuk el a munkahelyünk kismamák felé mordori sötétséggel magasodó közegét. Természetesen leszögezném, hogy nem a veszélyeztetett terhes kategóriába tartozó nőkre gondolok, minden tiszteletem az övék, hogy olyan sokáig kibírják a kényszerű csökkentett üzemmódot, a kisbabájuk egészségét szem előtt tartva, akár hetekig fekvésre kárhoztatva.

Az általános szabály, ami a kismamákkal folytatott kommunikációra igaz, ezen témát érintve is az, vagyis azonnal mindenki kényszeresen közli, hogy ő mikor ment táppénzre mikor Julikát Petikét Sacikát stb… várta. (Ugyanezen okból derül ki számomra néha teljesen váratlan indiszkrécióval és intimit részletekkel tűzdelve, ki hogyan hozta világra a gyerekét, fél-ismeretlenek belső szerveit is azonnal kitárva kapom, ha kértem, ha nem.)

Picik és kicsik

 

"A gyerek lelke nehezebben javítható, mint a fogai!" – egy pedagógus anyuka a cumi elvételéről

A fenti feltett kérdésre eleinte teljesen őszintén adtam választ: azt hiszem október közepén, persze, ha összejön ez-az, ha így lesz vagy úgy. Majd rájöttem, hogy ez is teljesen felesleges, mert pont ugyanaddig jegyzik meg az emberek, mint a szülés kiírt időpontját.

Majd, ahogy nőtt és nőtt a pocak, egyre inkább lett kissé nyomasztó hangvételű a kérdés, ami bár a fülem számára csak ennyi volt: „és meddig dolgozol” az agyammal láttam a mondat további részét is a szövegbuborékban: kivet magából a munkahelyi társadalom te kis pocakos lény, aranyos, de mehetnél már, én se dolgoztam ilyen sokáig a Marikával terhesen.

Majd ehhez jön ehhez egy kis finom útmutatás a családi oldalról: „már rég babaruhákat kellene hajtogatnod a kis cuki szekrénybe, és ha kész, kivenni, és újra áthajtogatni. Majd átvasalni, és újra…és újra és újra… amíg meg nem születik a gyerek. (…itt jegyzem meg, hogy a babaszobánk jelenleg egy félig mosókonyha, ahová teregetni járok, illetve a számomra is hihetetlenül hamar felrögzített gyerekszekrény, amibe a karácsonyfadíszek kerültek, és még az esküvő után tisztítóból elhozott zacskós ruhák, némi innen-onnan kapott babaholmival)

Nem olyan ez, mintha elvárás lenne a kismamákkal szemben, hogy szülés előtt kötelezően kezdjenek el tudatmódosulni valami agymosott ősanya lénybe? Valami olyasmi képben látom ezt, hogy a pocakos nő üvegesen előre meredő szemmel gyerekdalokat dúdolva, a földön üldögélve hajtogatja a babaruhákat, néha kissé előre hátra hintázva. Jó, jó, ez full para, ennyire nem durva a dolog, de a maga szürrealitásában szerintem igazán vicces.

Hozzám visszatérve, mindenki megnyugodhat efféle tipródásában, már csak jövő héten dolgozom, akkor is rövidítve. (Mennyire egyszerű ezt így kimondani, mint magyarázni, hogy ha nem dagad a lábam, ekkor megyek el, ha dagad, akkor megyek, felesleges … az emberek nem kíváncsiak az igazságra, ha az túl bonyolult, erre már sokszor rájöttem.)

Hozzáteszem, annyira nem vagyok ettől vidám, a testem kényszerített a kényszerpihenőre, a 9 órás hivatali ülő munka valóban nem a kismamák optimális közege egy idő után, ezzel nem is vitatkozom. Ráadásul egy régen várt, nem rég kapott új munkakörből kell lelépnem, ami jobban szikráztatja az agyam, mint a rugdalózó hajtogatás, de reménykedem, hátha útközben beüt a cucc, amit az agymosásnál belém pumpálnak a hormonok, és a zöldborsófőzeléket is lepürésítem a férjemnek mire este hazaér.

Ettől függetlenül… Mielőtt bárki ítéletet hozna egy kismama munkahelyről való lelépésének idejével kapcsolatban… mindenki maga döntse el, hogy jó neki…és egy rám nem jellemző óriási közhellyel élve, ha az anya jól érzi magát, valószínűleg a baba is jól fogja.