Nem eladó a gyermekkórház

Szó sincs a Budai Gyermekkórház eladásáról vagy akár a privatizáció előkészítéséről – reagált Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes a Magyar Hírlap július 29-i cikkére.
 
Csupán a kórházak szerkezeti átalakításához szükséges hatástanulmányok elkészítéséhez keresi a főváros a megfelelő céget – tette hozzá. A cikk szerint a Budai Gyermekkórház lehet az első olyan fővárosi egészségügyi intézmény, amelyet gazdasági társasággá alakítanak át, és előkészítenek a privatizációra. Közben a dolgozók felhívást tettek közzé kerületi újságokban, közölve, hogy „veszélybe kerülhet a Budai Gyermekkórház". Alapítványuk pénzt és a mindennapi működéshez szükségs eszközöket kért a támogatóktól. Bármi elfogad, amíg a fővárosi önkormányzat meg nem teremti a hosszú távú működés feltételeit.

Néhány hónappal ezelőtt Szolnoki Andrea is elmondta, hogy az idei finanszírozás csőd közeli helyzetbe hozza a fővárosi intézményeket. „Az Országgyűlés erre az évre a korábbi működési költségeknek csak a 98 százalékát szavazta meg az egészségbiztosító számára. A főváros nem tudja és nem is akarja ezt kiegészíteni, ez nem feladata" – közölte. Szerinte azonban a gyermekkórház helyzete semmivel sem nehezebb a hasonló intézményeknénél. Az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes pár hónapja éppen a helyzet megoldásaként készítette azt a javaslatot, amely a fővárosi betegellátás szerkezetátalakítását vázolta. Az anyagban konkrét elképzelések is szerepeltek, így például a Szent Margit Kórház átalakítása onkológiai profilú szakkórházzá, vagy a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai profilú kórházzá alakítása. Az átszervezés részeként A Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház mellett a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, valamint a Budai Gyermekkórház gazdasági társasággá alakítása is felvetődött.

Magyar Hírlap

Forrás: Weborvos

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?