#baba#anya

Babanet-Kölöknet találkozó kilencedszer

A játszótér környékén nem volt nehéz berendezkedni: a rutinos látogatók jóvoltából hamar kialakult a piknik-hangulat. Ki-ki sütivel, gyümölccsel, szendvicsekkel járult hozzá a közöshöz.

A mindinkább ragyogó napsütésben az apróságok a permetkapu alatt frissülhettek. A Mattel árnyas sátrában egész nap vonzó játékok csábítottak, a mozgékonyabbakat pedig a Minimanó Babacentrum várta, kicsinyeknek felállított minijátszóterén.

A Noha Stúdió munkatársai egész nap kreatív kézművességgel hívták játékra a kicsinyeket, míg a Ringató délelőtt és délután  kínált egy-egy zenés-dalos foglalkozást  a babáknak és a mamáknak.

A legapróbbakkal érkezők komfortjáról a Pampers pelenkázósátorral, az Univer pedig bébiétellel gondoskodott. Kicsik és nagyok a Buszesz Óbudai Gyémánt ásványvizével frissülhettek.

A nagyobbakat és szüleiket a Dinasztia Kiadó LÜK logikai játékai varázsolták el, de megismerhették a Jaffa Kiadó legfrissebb sikerkönyveit: a Verses-képes gyerekjógát, Csernus Imre és Szendi Gábor köteteit, s nem utolsósorban a Kölöknet által összeállított, Segítség, becsöngettek! című iskolakezdési kiadványt.

Rádióműsor a találkozóról
 
A Vendég a háznál rádióműsor izgalmas és nagyon tartalmas riporttal számolt be a Babanet-Kölöknet találkozóról. Megszólaltak a chatről jól ismert babanetesek,  közben a beszélgetést vezető Horváth Ida a rendezvény által ihletett, izgalmas kérdéseket tett fel Horváth Magdolnának és Izsó Ildikónak, a Kölöknet szakértőinek. Meghallgatom

Kora délután partnerünk, a Vendég a háznál rádióműsora jóvoltából egyetlen közös beszélgetéssé alakult a több száz fős rendezvény.  A nyilvános felvételen a közönség soraiban elvegyült riporterek egy valódi Királylányt is megszólaltattak... A beszélgetést vezető Horváth Ida pedig a rendezvény által ihletett, izgalmas kérdéseket tett fel Horváth Magdolnának és Izsó Ildikónak, a Kölöknet szakértőinek. (A műsor július 31-én, pénteken 11.30-kor hallható az MR1 Kossuth Rádióban.)

Délután Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda szórakoztatta nagy sikerrel a kicsiket és nagyokat, a Vacka rádióból már ismert, fanyar humorú gyerekdalaikkal. A sztrapacskamacska, a szép színes ruhára vágyó gólya vagy a szőrös hal szórakoztatóan szürreális történetét és a gyerek-műfajban szokatlan rockos, jazz-es hangzásvilágot a felnőttek is élvezték, az apróságok pedig ott tobzódtak, táncoltak, cigánykerekeztek a színpadon...

 
 

Bár a nap végére a gyerekek legnagyobb bánatára az összes lufi elfogyott, ígérjük, pótoljuk jövőre, és Babanet-Kölöknet találkozó lesz jövőre is!

2009. július 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?