Kiemelt témák

Sziasztok!
Nevelési tanácsadók felől érdeklődnék. Járt már valaki ilyennél,vagy hallott róla? Esetleg tapasztalatot tudna mondani? Milyen jellegű panaszokkal érdemes felkeresni egy tanácsadót? Mennyi idős kortól alyánlott,vagy nincs korhoz kötve? Miben más,mint a gyerek pszichológus?
Segítségeteket előre is köszönöm.
Noémi

Szia Noémi! A nevelési tanácsadókban dolgoznak pszichológusok, pedagógusok, gyógypedagógusok, stb. ÁLt. 3 éves kortól fogadnak gyerekeket, hiszen korábban nem tudnak velük kapcsolatot teremteni, beszélni, stb. Tkp. bármilyen problémával érdemes őket felkeresni, hiszen sokféle szakember dolgozik náluk. ha kisebb a gyereked, akkor is fel lehet hívni őket, mert azt biztos tudják válalni, hoyg veled beszélnek, és esetleg segítenek valamilyen helyzetet végiggondolni. Én jártam a fiammal szobatisztasági problémák miatt, nekünk segített.
Szia
Zsuzsa

Zsuzsa!
Bár az én fiam még csak másfél éves,de vannak helyzetek,amikor nem tudom mi lenne a helyes "le reagálás". Vannak helyzetek,amiket nem tudok hogyan kezelni,pedíg már próbáltam mindenhogy. Szépen,és kevésbé szépen,de így sem,úgy sem használlt. Tul.képp,ő nem rossz,nem szófogadatlan,még csak nem is irigy,hanem vannak elképzelései,amikből nem enged,de oly annyira nem,hogy harcol a véksőkig,és nem fárad bele. Központi személyiség,aki körül mindíg kell hogy forogjon a világ,de az is 100%-osan. Egyéniség a javából Szerintem,ez nem pszichiátriai eset,csak egy kis tanácsadásra lenne szükségem(nekem,mert igazából nem biztos,hogy a gyereken kéne válltoztatni) hogy mégis merre tereljem a kis útját,hogy kicsit szocializálódjon,és megértse nem csak ő van a világon. Alkalmazkodóbb legyen,hiszen az egész élet erről szól. Gondolom,ha ezt időben megpróbálom,akkor kevesebb pofon éri. De lehet,hogy mind ez badarság,és majd kinövi?. Na szóval ez az amiért nevelési tanácsadóhoz fordulnék. Korai,vagy ez nem is probléma,csak életkori sajátosság? Nem tudom,mert sok gyerkőccel vagyunk körbevéve,és egy sem ilyen nehezen reszerelhető, erős jellem.
Jó helyen kapisgálok,vagy még várjak azzal a Tanácsadóval?
Noémi

Szia, Noémi!

Nekem is van egy ilyen gyerekem. Szerintem ha szakember véleményére vagy kiváncsi, nyugodtan menj el egy nevtan-ba, nem árt.

Én úgy gondolom, hogy másfél évesen még olyan kicsik. Teljesen természetes, ha egy erősebb jellemű manó így viselkedik. Számítani lehet rá, hogy 2 éves kora táján ez még jobban felerősödik, és 3 éves koráig nehéz időket kell túlélned. Tudnék mesélni, és szerintem még páran rajtam kívül... Milyen érzés egy tál meggyet kivakarni a szőnyegből, mert a kisasszony nem mehetett el valahová, és bosszúból belekente. Aztán szintén bosszúból a konyhába kakilt. Kaját csak sárga tányérból, sárga evőeszközzel, és sárga bögréből-pohárból az innit. Saját rögeszmék, amiken meg se próbálj változtatni. Kedvenc helye a vizesblokk. Pancsol, pancsol és pancsol. Egy nagy szöggel lezártuk a fürdőt, fél napon belül áttette a működési helyét a konyhába... ??? Stb, stb, stb. Mondom, túl kell élni. Mostmár 4 éves, és nagyon jól meg lehet vele beszélni egy csomó mindent. Ehhez meg kellett értenem, mit miért csinál, és maximális türelemmel valahogy kibírnom ezt a jópár nagyon nehéz hónapot. Megérte. (Mi lsz, ha majd kamaszodnak? Úristen... )

Virág

Virág!
Te jártál tanácsadónál,vagy hagytad,had mennyen minden a maga rendjén,és majd meglátjuk mi lesz? Tényleg olyan kicsik de néha olyan felnőttesen viselkednek,hogy néha azon kapom magam,hogy túlzottan kisemberként kezelem,akinek túl sok döntési jogot engedek. A másik színtén hihetetlen,és fura,hogy én 10 hónapos koromig visszaemlékszem dolgokra. (persze,csak kevés dologra,de azokra tisztán) Emlékszem a "gondolkodás módomra" is. Így arra is,hogy 10 hónaposan tökéletes megértettem,hogy nem kaphatom meg azt a kiszemelt dolgot,de ha sírok,majd hisztizek,akkor elérem a célom,mellesleg így is lett. Másfél évesen már átéreztem a szüleim aggodalmát irántam mikor kórházba kerültem,és tisztán emlékszem,hogy ez az érzés ugyan olyan volt mint a mostani eszemmel. Lehet,hogy én ezek tudatában túl sokat várok el a fiamtól. Ezért is lenne szükségem tanácsadóra. Vagy mégsem? Lehet,hogy rossz topik címmel indítottam? Talán a "Hogyan éljük túl erős jellemű gyermekünk nehéz pillanatait" találóbb lett volna. Győzködöm magam. Mennyüünk,ne mennyünk? Egy kicsit attól félek,hogy ez a nevelési tanácsadó is olyan,mint az orvosok,vagy védőnénik(isten ments hogy bárkit is megbántsak).Egyik ezt mondja,a másik azt. Egyik azt ami a nagykönyvbe meg van írva,a másik meg meg ahogy az ő tapasztalata mutatja.
Egyik szavammal,a másikat ütöm Tanácsadót keresekk,aztán mégis kételkedek benne,na jó ez rossz szó,nem kételkedek,csak bizonytalan vagyok benne. Lehet hogy nekem kéne szakemberhez fordulnom?
Noémi

Szia, Noémi!

Igen, a két nagyobb gyerekemmel jártunk-járunk. De mindkettő 5 és 6 év között volt, és nem csupán tanácsokra (arra is), de sokkal inkább terápiás segítségre volt szükségünk.

Nagyon ritka, hogy vki ilyen pici korára visszemlékezik. Nekem is a legkorábbi ilyen képeim az első évem második felére tehetők. Arra is emlékszem, hogy addigra a szüleim elérték, hogy ne igazán érezzek érzelmeket.Se örömöt, se bánatot. Igen kicsi mértékben csak. Meg ugye minden gyerek másmilyen. Lehet, hogy a te manód nem ennyire céltudatos, már ami a hisztit illeti.

Ami pedig a nevelési tanácsadókban dolgozó embereket illeti, tökéletesen igazad van: pont olyanok, mint az orvosok vagy a védőnők. Mást és mást mondanak. A pszichológusok is. (Akik egy külön állatfaj... Vannak fantasztikus szakemberek is, de olyanok is, akik egyáltalán nem állnak a helyzet magaslatán. És szerintem az utóbbiból sokkal több van.) És ráadásul náluk a nagykönyvbe is sok féle irányzat van írva. Mindegyik azt fogadja el, amelyik szimpatikus neki. És ezek bátran mondhatnak egymásnak ellent...

Úgyhogy én nem megyek tanácsért N. T-ba, viszont van egy pszichológus barátnőm, aki rengeteg dologban segített már nekem, én mindig őt kérdezem, ha valami gond van. (Nem mindig fogadom el, amit mond, de az esetek túlnyomó részében igen, és a gyerekeken nagyon látszik a pozitív változás, mikor megfogadom a tanácsát. Ha szeretnéd, megadom a címét. Csak küldj akkor egy mélt nekem, a te címed nincs a profilodban.

Szakállas vicc: Doktor úr, olyan bizonytalan vagyok...vagy mégsem?

Virág

Virág!
Köszönöm,élek vele Ahogy kicsit több időm lesz(a hétvége nálunk zsufi) akkor jelentkezem
Szia
Noémi

Oké.

Virág!
Mégis csak itt jelentkezem,remélem még jársz erre!
Úgy látszik az élet megoldotta a problémám Pont ma de. járt nálunk a védőnéni(akinek a szavára nagyon adok,ugyanis sokat köszönhetek neki) és kisfiam előadta magát neki is A védőnénim,csak nevetett és azt mondta,hogy elvihetem nyugodtam egy tanácsadóba,de semmi szükség rá,mert ott is csak azt mondanák,hogy: DAC KORSZAK Ugyan meglepő,mert még csak másfél éves(pár hónapja ilyen) de ő mindíg is előrébb járt a koránál,és a beszéden kívül mindent előbb csinál a társainál. És most ezzel így van a dac korszakkal is. Ellátott egy pár tanáccsal,de mondta,hogy miután erős jellem a gyerkőc,így kössem fel a gatyám,mert nem lesz egyszerű Szóval ez most nekem nagyon jó hír,de egyben egy újabb nehéz korszak kezdete. Most megyek a Dac korszak topikba tanács után nézni. Köszönöm a segítséget mégegyszer,és ne haragudj hogy mégsem élek a pszichologusi lehetőségel.
Ha még is szükségem lesz rá, jövök.
Noémi

Noémi,
örülök (?), hogy nincs rá szükség. Kitartás. Engem még a 4. babámnál is derült égből villámcsapásként ért, mikor először verte magát a földhöz. Még egy-másfél év. (Viszonylag könnyen vigyorgok, nekem már csak úgy fél évem van hátra, és ő az utolsó gyerekem. Lesznek még ugyan kamaszok... )

Virág

Még egy,másfél év? Hogyan élem túl? De nem baj szeptembertől fél nap Bölcsi Reméljük ez is dob valami jót a helyzeten nevelés Ügyben
4 baba? Jézus,én még a 2.ra is csak álmomban gondolkodom
Noémi

Citrom,
igen, nem írtam el. Általában legalább egy év a dackorszak. (És hogy elkeserítselek, úgy 18 hónapos korban kezdődik egy ún. újraközeledési krízis, amikor a gyerkők ki sem akarnak mozdulni a fenekünkből. Ez jó esetben fél év. )

Bölcsi: lehet, hogy sokat fog rontani... (3 gyerekem járt, és meg kellett állapítanom, hogy a gondozónőknek semmiféle pszichológiai ismereteik nincsenek, nem tudják, hogyan kell bánni a gyerekekkel, mit miért csinálnak, és sokan kihasználják azt, hogy ezek a kicsi gyerekek nem tudják elmondani, milyen rosszul bánnak velük. Tisztelet a ritka kivételnek.) De vannak helyzetek, amikor muszáj bölcsibe adni a gyerekeket. Kívánom, hogy nagyon jó gondozónőket fogjon ki a kisfiad.

Azért én nagyon örülnék a mélcímednek, mert ettől függetlenül is szeretnék kérdezni valamit.

Virág

Virág!
Ok. Mailt külldök,ahogy lesz több időm. Itt is azért vagyok rövid,mert ilyenkor alszik a gyerkőc,és még sok dolgom van. Esténként meg 9,fél 10 ig kukorékol,és már én is örülök ha ágyba jutok. Igyekszem
Noémi

A mail címed,most fel is írtam.

Köszönöm.

Sziasztok!
Lehet, hogy nem erről szól a topic, de nem találtam jobbat, újat meg nem akartam nyitni.
Szóval, csak a véleményetek érdekelne: a hétvégén voltunk egy ismerősnél, akinek 3 héttel idősebb a babája, mint az enyém, 11 hónapos. Azt hittünk, a két baba jól ellesz (mindkettő fiú), de nem nagyon érdekelték egymást, amikor meg foglalkoztak egymással abban merült ki, hogy a másik baba ütötte az enyémnek a fejét egy homokozólapáttal. Egyszer-kétszer fordítva is volt. Persze odamentünk, és szétválasztottuk őket. Az egyik ilyen alkalommal az anyuka egy nagyon ütött a baba combjára, hogy nagy piros folt maradt rajta. Én teljesen kiborultam, hogy hogy lehet egy 11 hónapos babát így megütni, ráadásul egy tündér, egész nap a hangját se lehetett hallani, csak a verés után sírt, de akkor nagyon.
Hogyan lehet ilyen szituációban reagálni? Én mondtam, hogy "Jaj, ezért nehogy megverd!", de mit tudtam volna még tenni? Ha már most képesek megverni, mi lesz később? Remélem, én máshogy tudok majd reagálni.
Zsófi

Virág!
Mail ment a nem érkezett volna meg,akkor itt üzenj létszi!

Zsófi!
11 hónaposan,az én fiamat sem érdekelték a vele egyidősek,annál inkább a nagyok. Így másfél évesen,már van,hogy elvan velük,mármint pl: motoroznak együtt,odaadják a játékaikat egymásnak stb. Igazából játszani még most sem játszanak együtt,bár igaz,hogy mindkét gyereket tök más érekli. A lapáttal való veregetést én annak venném,hogy tudatosítani akarta,hogy: észre vettelek ám
Azt,hogy ezt melyik anyuka,hogyan reagálja le,az már máskérdés. Kb egy idős babáknak is lehet tök más a fejlődése,mind testileg mind agyilag. Ez egy olyan dolog,hogy mindenki megbotránkozott azon,hogy az én fiam 4 hónaposan már bébykomozott,és 5 hónapposan már ment vele,a másik pedíg azt sem tudta hol van,csak nézelődött körbe a kiságyából,mert neki arra volt szüksége. Én pl tudom,hogy az én 11 hónapos fiam olyan nagy lókötő volt,hogy biztos vagyok benne szándékosan is meggyepált volna valakit,ha tud.És vele nem lehetett megértetni másként hogy nem szabad,mert az fáj,csak ha visszaadtad neki. Jó mondjuk nem a combjára,hanem a kezére mert azzal követte el. de pl a barátnőm láya,olyan kis mimóza,tök más alkat,hogy neki hiába mondtuk el,ill. adtuk vissza ő tök máshogy reagállta le,mint az én fiam.
Hidd el nálad is lesz olyan,hogy majd kiborul a bili. Lehet,hogy ez a kisfú mosz jól viselkedett,de nem tudhatod,hogy a mindennapokban milyen. Én tudom,mert az én fiam társaságban,egy úriember,és se híre se hamva a hisztinek,dacnak? Tehát,lehet,hogy ennél a barátnődnél ez egy nevelési filyamat közepe,amit láttál. Lehet,hogy már máskor,más helyzetben is előfordult ilyen,és jobbnak látta a barátnőd az elfajulás helyetti,rögtön cselekvést,és megelőzést. Ne ítélj elsőre ilyen duván: "képesek megverni". Azért nem agyba főbe verte,csak ráütött a combjára. Nem jelenti azt hogy utána egyre durvább lesz a helyzet.
Noémi

Egy 11 honapos KISBABAT megutni????
Teljesen igazat adok Neked. Nagyon szomoru.
Es tudod mit az ennel is szomorubb? Az, hogy lehet, hogy ennel a csaladnal ez teljesen "termeszetes" dolog, az, hogy igy "nevelik" a gyereket.Ilyen BRUTALISAN.
Mi lesz kesobb? Fakanal, nadragszij, pofozkodas, fenekberugas???
Arrol nem is beszelve, hagy ilyen durvan megutik a gyereket (fizikailag bantalmazzak!!!), masok elott, tarsasagban, akkor mi zajlik ott a 4 fal kozott, ahol senki sem latja???

Ne haragudj Citrom, hogy megkerdezlek, de Te kepes lennel megutni, fajdalmat okozni egy 11 honapos babanak??? A gyerekednek, akit a vilagon a legjobban szeretsz?????
Mert EN NEM!!!

Sziasztok!

Bár itt nagyon off topik, de én is kiakadtam. Igen, van olyan, hogy az ember idegileg már nem birja, rácsap a popsijára a gyerkőcnek, de ezt általában a négy fal között teszi és jobb esetben nem egy éves alatt. És nem tudatosan, nevelési szándékkal, hanem hirtelen idegi felindulásból és utána megbánva.
Nem módszer, hogy megütöm azért a 11 hónapost mert megütött mást. Hol itt a logika? Anyának szabad? Nekem akkor miért nem? Ha anya ezzel jelzi, hogy velem van valami, én mért ne jelezhetném ezzel másnak?
Természetesen egész más a helyzet ha egy 10 éves gyerek püföli a tesóját és akkor jár el az anyja keze. Bár akkor is jobb, ha nem igy oldja meg a problémát, de ott már előtte több értelmes megbeszélésen is áteshettek.

(magyarán én se vagyok szent, kaptak már néha a gyerkőceim (11 és 9 éves nagyok, a 15 hós kicsi nem), de nem vernék 11 hóst a játszótéren nevelési célzattal)

Ildi

Citrom,
mél jött, köszi.

Másik téma: csatlakozom PIldihez. Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy valaki megüti a gyerekét. Határozottan ellenzem, pláne ilyen kicsikét. Emellett pedig előfordul, ha nagyon kiakasztanak (a nagyobbak), hogy kissé meglendül a kezem. Utána pedig lelkiismeretfurdalásom van, és mikor lehiggadok, elmondom nekik, hogy nem kellett volna megütnöm őket, bocsánatot kérek. Emellett pedig nekik sem kellett volna ezt vagy azt csinálniuk.

Tudod, Zsófi, és eléggé magabiztos vagyok (egy múltkori babanetes talin egy pasas a hatalmas kutyáját oda sz@ratta a Margitszigeti játszó közepére, és a lányok engem küldtek kapásból, hogy intézzem el az ipsét ), szóval az anyukának azért nem a fejét leszedve, de indulatosan elmondtam volna neki, mit is csinált éppen, ez mennyire felháborít engem, mennyire nagy lelki fájdalmat is okozott ezzel szegény pici babájának, és megkértem volna, hogy a máshol szerzett problémáit ne a gyerekén verje le. És elmondtam volna, amit PIldi is írt, hogy ez tök logikátlan. Ha azt látja, hogy a problémáidat te más megverésével oldod meg, ezt tanulja meg. Legfeljebb nem veled, hanem mással szemben alkalmazza majd.

Citrom,
nem szabad, hogy nevelési folyamat része legyen egy 11 hónapos kisgyerek ilyen durva, de akármilyen megütése!!! Semmiféle elfogadható nevelési folyamatnak nem szabad részét képeznie a gyerek megütésének! Azt idomításnak hívják, és még az állatokkal szemben is gyomorforgató számomra. Vekerdyvel értek egyet, amikor azt írja: "A gyereket nem nevelni kell, hanem együtt kell vele élni." Első gyerekes szülőként értem én az elveidhez való ragaszkodást, így szokták az első babások. Aztán jó esetben rájönnek, hogy az elveket el kell dobni a francba... Inkább emészthető formában (értem ezalatt, hogy nem pszichológiai kifejezésekkel teletűzdelt) olvassanak a szülők gyermeklélektant, nagyon tudom ajánlani Vekerdy könyveit, ezerrel!!! Ezen kívül pedig van egy csomó nagyon jó könyv, de Vekerdy könnyen érthető, magyar, és élvezetes olvasni.

Aki ilyet csinál, az szerintem nyugodtan nevezhető autokrata szülőnek. És az ilyenek azt hiszik, az ő dolguk, hogy az a büdös kölyök a legtökéletesebben viselkedjen. Abszolút tiszteletlenség letörni a gyerekek akaratát. Ők nem használati tárgyak, nem a tulajdonunkat képezik! Egy (rövid) időre kaptuk őket, hogy gondjukat viseljük. És ez az én nagyon határozott véleményem szerint kedves, szeretetteljes terelgetést jelent, nem pedig kiképzést.

Ami meg az együttjátszást jelenti, általában a legtöbb gyerek 3 éves kor alatt nem szokott együttjátszani, csak egymás mellett. Persze vannak kivételek.

Virág

Lányok!
Én sem azt mondtam,hogy ütni kell a gyereket. Sőt,szerintem ezzel nem lehet célt elérni,én csak azt mondtam,hogy nem kell szerintem ilyen szinten megkövezni valakit rögtön. Persze,ha ez elfajul,akkor már igen!
Akkor most én gyerek verő vagyok,mert ráütöttem a fiam kezére(2 hete) mert megtépett egy kislányt,és ráadásul hiába szóltam neki,ő folytatta? Persze ezek után elmagyaráztam neki,hogy miért ütöttem a kezére,és hogy ilyet nem szabad csinálni. De ezért még nem érzem úgy hogy verném a gyerekemet,akit a világon a legjobban szeretek. Mondjuk tény 11 hónaposan ilyet én sem tettem. Én sem akarat letörés céljából ütöttem a kezére,hanem,mert nem hagyta abba a verekedést.

Volt már téma ez a gyerekverés, itt is igen szélsőséges határok között vannak a vélemények. Én szem. szerint akkor ütök, amikor testi épség kerül veszélybe. Nem filozofálok, nem nézem a lelki oldalát meg a gyerek jogait. Ha hiába húzom el a konnektortól, hiába próbálom más helyiségben mással lekötni a figyelmét, mégis u.oda lyukadunk ki, akkor bizony csapok. Ha direkt lelép a nagy a járdáról, akkor is. De csak a kezére. Más esetben nem. Igaz, nekem jó csajaim vannak (bár a kicsi ördög, de ő még csak 15 hónapos), nem tudom, mit csinálnék egy mondjuk 5 éves fiúval.

Sziasztok!
Nem gondoltam, hogy ilyen sok hozzászólás érkezik ilyen rövid idő alatt, bár a téma azt hiszem, mindig indulatokat vált ki.
Igazából én biztos vagyok benne, hogy nekem is el fog járni a kezem, úgy mint Rjuli-nak, ha a gyerek épségéről van szó, és már ezerszer elmondtam, és megijedek, mert ezeregyedszer is a konnektorban látom a kezét, vagy hasonló. De az ismerősőmben semmi megbánás, vagy ilyesmi nem volt, még 1-2 órával később is mondta, hogy éreznie kell a gyereknek a verést, mert csak így tanulja meg. Csak az a bajom, hogy én nem vagyok olyan öntudatos, mint Virág, nem tudtam neki elmondani, hogy szerintem ez nem OK, nem akartam összeveszni velük (ui. a férje is egyetért, ő mesélte, hogy nemrég pofonütötte a babát). A férjem szerint rájuk kell hagyni, kis faluból jöttek, ott még ilyenek a nevelési elvek.
Zsófi

Kedves Zsof es Rjuli!
Meglepodve olvasom, hogy mindketten emlitettetek a konektoros dolgot.
De hiszen ezt nagyon EGYSZERU modon el lehet kerulni. El kell latni a lakasban/hazban az osszes konektort a vedo-dugoval (sajnos nem tudom hogy hivjak "hivatalosan" magyarul).Azokat tuti nem tudjak sem kihuzni, sem piszkalni.
Juli, nem kekeckedni akarok, de szeretnem megkerdezni Toled, hogy valoban HASZNALT-E, volt-e valami fogganatja amikor a kritikus helyzetekben odacsaptal a gyerekekre? Vagyis soha tobbet eszukbe sem jutott "rosszalkodni"?
Egyebkent nekem nem csak azzal van problemam, hogy a 11 honapos babara racsap az anyja (Uristen, most olvastam, hogy apja meg pofonutotte!!! ),En ugyanugy nem tudnek (es nem is akarnek) megutni egy 11 honapost,mint egy 5 evest, vagy egy 11 evest.

Saguaro, mekkora a legnagyobb gyerkőcöd? Kiskamasz kölkeim annyira szemtelenek tudnak lenni, hogy az embernek legszivesebben eljárna a keze. Irigylem azokat, akik mindig türelmesek tudnak maradni. Optimálisnak tartom, ha sosincs megütve a gyerek, de magam nem lennék képes rá, és ezért nem is tudom elitélni, ha valaki olykor megteszi, majd megbánja. Mondjuk mikor a 11 éves szándékosan verekszik a 9 évessel, rúgják, harapják egymást, akkor nehéz nem nyomatékosítani a szavakat. Ezzel együtt nem tudnám megmondani, mikor kaptak utoljára, szóval messze nem mindennapos a dolog nálunk.
Ildi

Saguaro,
hidd el, hogy nálunk is vannak konnektorvédők, akárhogy is hívják őket, nem ez a lényeg. Hanem, hogy nem mindenhol van, és akkor sem engedem meg, hogy oda nyúlkáljon, ha be van dugaszolva. A konnektor elvi kérdés. Nagyszülőknél, vendégségben, szállodában, akárhol lehetünk védő nélkül. Amúgy ez csak példa volt, bármi más- testi épséget veszélyeztető dolgot írhattam volna.
Azt nem állíthatom, hogy egy rácsapástól többet a közelébe sem megy, nyilván ez is tanulási folyamat, feltételes reflex, ami csak akkor alakul ki, ha többször is megerősítést kap, tehát, ha pl. konnektor, akkor kézrecsapás. Akkorát nyilván nem ütök, hogy elsőre örökre megjegyezze. Elég, ha akkor felhagy a dologgal, és, ha legközelebb megint kezdi és megint idáig fajul, akkor előbb-utóbb kialakul a kapcsolat.
Amúgy többnyire működik a figyelemelterelés, ill. a nagyobbnál a szép szó, magyarázat, csak nagy ritkán jutunk el odáig, hogy csapjak.
Hirtelen én sem tudnám megmondnai, hogy mikor is volt iylen utoljára.

Ezena konnektoroson elméláztam. Illetve azon, hogy nagy veszély esetén mért az ütést használnánk. Hiszen mint Juli is írja, itt sem egyből van effektus, jópár eset után összeköti a gyerek a kettőt, belenyúlok, kapok a kezemre. De ez miért lenne neki visszatartó tényező????? Azt irod, nem ütsz hatalmasat, inkább jelképes tán az ütés, azaz nem hinném, hogy nagyon fáj neki és a leendő fájdalom tartja majd vissza! Ha igen, fájdalmas, akkor azért elgondolkodtató, hogy helyes-e... Ezzel az erővel szerintem bármi mást is köthetne a gyerek a konnektorhoz, akár a nem szócskát is. Ami persze csak akkor működik, ha nem minden második szavunk a nem, hanem tényleg indokolt esetben használjuk. Vagy esetleg lehet fokozatokat csinálni, a nem szabad, ne csináldtól a tilosig, a lényeg az lenne, hogy legyen egy szó, ami tiltást fejez ki, de csak igen indokolt esetben használjuk, olyankor, amikor a kézrecsapás jött volna. Vélemény?
Nagyobb gyereknél, aki már tökéletesen beszél és érti a szavakat és kommunikálva nevelhető, ott szerintem egész más a helyzet. mert ott már nem arról van szó, hogy azért veri a tesót, mert nem érti még, hogy nem szabad. Tudja, hogy nem szabadna. Mint ahogy abűnözők is tudják, hogy nem szabad csinálni amit csinálnak, csak erősebb motivációjuk van, mint a társadalmi-szociális visszatartó erő.

Ildi

PIldi,
megint veled értek egyet. Én egyszerűen ilyen esetekben (legyen mondjuk forró sütő) még mikor egy picike érdeklődést is mutatott a gyerkőc, elmagyaráztam (akár a 8 hónaposnak is nagyon egyszerűen) hogy forró, nem szabad. Amikor közelített, egyszerűen odaszaladtam, elkaptam, elvittem, és újra elmagyaráztam, hogy nem szabad. Mert FORRÓ. Ezt csak a sütőre vagy veszélyesen meleg dolgokra használom, így mindig tudták, hogy az komoly. Soha nem kellett egyik gyerekemet sem megütnöm, hogy megelőzzek egy veszélyes helyzetet.

Amikor meg pl. lelépett valamelyik a járdán kicsiként, vagy kiszaladt az útra, annyira meg voltam ijedve, hogy kétségbeesve kiabáltam vele, ettől persze ő is kellőképpen megilletődött, és soha nem volt szükség testi fenyítésre. Egyáltalán nem látok indokoltnak semmiféle testi fájdalomokozást nevelő célzattal.

Érdekes, hogy a nagyobb - értsd 3-4 év feletti - gyerekeknél egyáltalán eszembe sem jut odacsapni, mert nem fogad szót. Ha mégis csapok, az azért van, mert idegesítőek. Annyira jól meg lehet velük beszélni a dolgokat, ha az ember nem készült még ki tőlük teljesen!

Amikor egymást húzzák, aztán meg verekednek, attól én is kiakadok, pedig még nem kamaszok... Ilyenkor külön szobákba állítás használ úgy 5 percig, legvégső esetben pohár-kancsó hideg víz, ha már nem bírom. De észrevettem, hogy ha ilyenkor türelmes szemlélője maradok az eseményeknek, és megvárom, míg egymás közt elintézik, kialakul magától minden, megtanulják időlegesen, hogy melyik testvérükkel nem érdemes ujjat húzni. Egyébként általában unaloműzőként verekednek, és ez nekem jel, hogy kreatívkodjak velük valamit.

Virág

Sziasztok!

Tök jó, hogy már megint pont arról folyik a beszélgetés, amin én is gondolkodom.
Én is mostanában, hogy a srác rohammal bevette a lakást, kezdtem el tiltani bizonyos dolgokat, de tényleg csak amit muszáj (konnektorok, babakocsi kereke, tévé lerántása zsinórnál fogva). De elég deprimáló, úgy érzem, hogy állandóan csak a "nem" szót ismétlem.
Fog ez javulni később? Vagy pont, hogy rosszabb lesz?

Bóbita

Akárhogy is van ez másoknál meg elméletben, nálunk működik. Ha a kezére csapok, akkor abbahagyja. Nem simítom, mégsem fáj. Arany középút. Ha mégis fájna, hát inkább fájjon, mint a 220. Az fáj csak igazán, igaz, csak 1x.
Sztem érzi a gesztuson meg a mozdulat szokatlanságán, hogy ez már tényleg nem vicc.
Megmondom őszintén, én sokkal durvábbnak érzem, ha leordítom a gyerek haját, mintha elszáll a kezem. Ill. ez nem érzés, hanem látom rajtuk. Már egész pici koruk óta mindkettő szemében látni, ha igazán ráförmedek, az rosszabbul érinti őket, mint a tettlegesség.
Mondom, nem verem a gyerekeket, de a lelki ráhatás(nem az eszére, hanem a lelkére gondolok) sztem fájóbb tud lenni.

Sziasztok!
Tapasztalatból még nem tudok beszélni, mert a kisfiam még csak 10,5 hónapos, és meggyőződésem, hogy ilyenkor még nincs "rossz" gyerek. De érdekes például, hogy 2-3 hónapja elkezdtem neki a "nem"-et mondani olyan dolgokra, amiket nem kéne (a konnektort én is csak példának használtam, lehetett volna az autó elé lépés, vagy hasonló). Nagyon tetszik neki! Akkorákat kacag a "nem"-re, de általában eljön onnan mégis. Vagy ha visszamegy, már odafelé kacag, mert tudja, hogy anyu mindjárt "nem"-et mond. Lehet, hogy így a tiltás nem éri el a célját.
Én nem is nevelési célzattal ütnék, hanem attól félek, hogy akkor ütnék, amikor már elszakad a cérna nálam. Tudom, hogy ez a legrosszabb, de néha nehéz az embernek uralkodni magán (legalábbis ahogy ismerem magamat).
Zsófi

Zsófi!

Nálunk is hasonló a helyzet, de én előnyként könyvelem el, hogy a "nem"-et poénra veszi. Hátha ez a fegyelmezés-dolog nem is lesz olyan szörnyű...

Juli!
Én ugyan elméleti szakember vagyok, de engem épp eleget agyabugyáltak ahhoz, hogy egy-két dologról meglegyen a véleményem.
A verés egyetlen miatt lehet hatásos, akármilyen kicsi, és nem fáj, ez pedig az, hogy a fizikai erőfölényt demonstrálja, úgyhogy a jelképes méretű pacsi értelme ugyanaz, és szerintem elég káros lelkileg.
Haj leordítása: azt is lehet úgy csinálni, hogy egyenértékű legyen egy veréssel, annyira lepadlózik tőle a gyerek (anyukám a pár éves gyerekeinek: "minden nap, amikor így viselkedtek, egy újabb szög a koporsómba..."). Még a hangot sem kellett felemelnie, egy percig nem viselkedtünk "jobban", viszont napokig a hatása alatt voltunk.

Ezzel nem akartam senkiről véleményt mondani, mert én még nem voltam olyan helyzetben, hogy kiderüljön, én mit csinálnék.

Bóbita

Bóbita!

Épp ez az, amit mindenképp el akarok kerülni, a lelki terror. Nem ennyire durván, de nálunk is volt. A fizikai erőfölény demonstrálásában én pl. nem látok problémát. Miért baj az, ha tudja a gyerek, hogy én vagyok az erősebb? Az én nagyobbik lányom 4 éves, és nem hiszi el, hogy nem erősebb a nála pár évvel idősebb fiúknál, nem hiszi el, hogy nem magasabb a nála egy fejjel magasabb csoporttársánál és nem idősebb a barátnőjénél, akinek 1 hónappal előbb van a szülinapja. Tehát a saját szemének sem hisz, hátha a bőrén tapasztalt dolgokat jobban elhiszi. Ezzel nem élek vissza, nem fitogtatom, nem félelmlítem meg, csak, ha úgy tetszik, adott esetben az én erőfölényemmel védem meg mondjuk a 15-ös busz erőfölényétől.

Sziasztok!

Juli! Szerintem addig örülj, amig a lányodban mindezek a meggyőződések megvannak! Az önbizalomból nem lehet elég. Én semmi esetre nem akarnám meggyőzni, hogy sokan vannak a világon, akiktől valamilyen tulajdonságában elmarad.
Az a gond, hogy akit erre az erőfölényre nagyon rászoktatnak, az az életben is úgy fog viselkedni, hogy mások erőfölényét elismeri, sőt keresi azokat az embereket, akik megmondják neki a tutit. (Ez nyilván nem arra vonatkozik, ha idegből néha kap egyet.)
Az érvényesülés útja meg nem ez, márpedig én szeretném, ha a gyerekeim az életben jól tudnának érvényesülni és alkalmasak lennének arra, hogy megtalálják a boldogságukat.

De még egyszer leszögezem, hogy még nem tudom, hogy én hogy kerülném el az ilyen kiélezett helyzeteket, mint pl. a 15-ös busz. De nagyon elszánt vagyok, hogy bármi mást, csak ne verést.

Bóbita

Bóbita!
Bármi mást,csak nem verést? De ha nem is "lelki terrort" akkor mit?

Rjuli!
Most először egyet értek veled, néhány dologban

Zsóf!
Igazad van rossz gyerek még lehet,hogy nincs 10 hónaposan.
De ha ismernéd az én fiamat,meg hogy milyen volt pl:10.5 hónaposan akkor hidd el sok mindenben megválltozna a véleményed! Én azt mondtam,hogy inkább lenne rossz,mint ilyen makacs,és akaratos.
Most akkor utalva egy mondatodra: "attól félek,hogy akkor ütnék,amikor már elszakad a cérna nálam" Látod! Ne ítélj elsőre,így a szóban forgó barátnődet se. Mert lehet,hogy a te gyerkőcöd egy szép napon,ami ki tudja mikor lesz,talán holnap,ráébred az éntudatára,és sorozatban kihoz a sodrodból. Akkor ütsz rá,ha csordultig telik a pohár. Lehet,hogy éppen azt a pillanatot kaptad el a barátnődnél,mikor nekii is elszakadt a cérna,és az előzményekről esetleg te nem tudtál. Betelt neki a pohár,és rácsapott. Gondolj bele! Elmész valahova a gyerekkel Egész nap rossz mint az ördög,de ott valamiért 1-2 órát kisangyal,aztán eltörik a mécses,és valamimás számára hihetetlenül fura dolog miatt rácsapsz a kis kezére. Más értetlenül áll a dologgal szemben,hogy miért?ezért? e miatt ráütni? T úgy érzed elég volt,és most van itt az ideje a nevelésnek,egész nap felhúzott,és most neked betelt a pohár. De az az illető aki már csak a végeredményt látja,az nem gondol bele,hogy már esetleg egész nap bosszantott. Legalábbis ha úgy gondolkodik mint te. Nem bántani akarlak ,csak látod saját magad is bevalkod ha ekszakad a cérna,akkor cselekednél,na ennek az eljövetelét nem tudhatod. Még mindíg azt mondom,hogy ne ítélkezz elsőre! Akkor magadat is gyermej verőnek fogod titulálni?

Citrom, en meg mindig NEM ertem, hogy lehet "rossz" egy 10-11 honapos kisbaba????
Mit csinal(hat),amire eljar barkinek is a keze???
A komolyabb "rosszalkodasok" majd kesobb kovetkeznek...
Es szomorunak tartom, hogy nevelesnek (!!!) hivod a fizikai bantalmazast!
En, akkor vagyok a legjobban kiakadva, amikor pld. olyat hallottam, hogy a babat meg csak most varo, allapotos no mar most kijelenti (leirja), hogy o bizony oda fog csapni a leendo kislanyara, ha az megerdemli(???).Ugyanis ot is igy neveltek annakidejen a szulei, es o ezt tartja helyesnek!

"egy tündér, egész nap a hangját se lehetett hallani"

Nem lehet semmiféle ok sztem, hogy egy ilyen kicsi babát megüssünk. Hidd el, 4 gyerek mellett átéltem ezt-azt, hihetetlen kiborulásokat, legszívesebben örökre elköltöztem volna olykor, de megütni egy ekkora babát??? Úgy, hogy piros marad utána...

Menj el, és üss egy boxzsákot, egy párnát, a férjedet vagy a fejedet a falba. De ne a gyerekedet. Legyen ennyi önuralmunk. Ezért vagyunk mi felnőttek. Felelősségtudat. Az indulatainkat ne a babánkon éljük ki.

És egyáltalán nincs olyan, hogy rossz gyerek! Csak fájdalmakkal teli, rosszul kommunikáló gyerek van. Ha belelátnánk egy idegesítő, szófogadatlan, "rossz" gyerek lelkébe, kivétel nélkül nagyobb traumákat látnánk, ami kiváltja ezt a viselkedést. A világ legkönnyebb dolga azt mondania a szülőnek, "ez a gyerek rossz". Nagyszerűen eltolja a felelősséget szegény gyerekre. Hacsak nem történt valami külső trauma (pl. szülő halála), akkor bizony a "rossz" gyerekek szüleinek ideje önkritiát gyakorolni, és segítséget kérni. Nem pedig ütni. Ha gond van a gyerekkel, érdemes elmenni a nevtanba pl., ahol segítenek a SZÜLŐNEK, mit csináljon máshogy, a gyerekeket pedig igyekeznek meggyógyítani. Nem hibásak a szülők nagyon sokszor azért, amit tesznek, mert ők pont uezt vagy pont az ellentétét látták annak gyerekként, amit ők csinálnak most. De meg van a személyes felelősségünk, hogy kilépjünk ebből, és a gyerekeink jobbat kapjanak, mint amit mi kaptunk.

Virág

RJuli,
gondolod, a kis rácsapás nem lelki terror???

"az én erőfölényemmel védem meg mondjuk a 15-ös busz erőfölényétől"

Egyetértek. Fogom a kezét vagy elkapom... Továbbra is maradok a véleményemnél: egy ilyen eset, hogy ha kiszalad az útra, és látja a rémült szüleit, épp eléggé sokkoló egy kisgyereknek, totálisan felesleges bármiféle fizikai erődemonstráció. Sőt sztem káros.

"Sztem érzi a gesztuson meg a mozdulat szokatlanságán, hogy ez már tényleg nem vicc."

Ezt a hangnemváltással is ugyanúgy elérheted. Én pl. ha nem fogadnak szót, beküldöm őket mondjuk kamrába vagy egy sarokba. Nálunk legalább annyira hat, mint amikor még régen megütöttem őket. Sőt utána sokkal nyugodtabbak, mégis szót fogadnak (egy ideig ).

"sokkal durvábbnak érzem, ha leordítom a gyerek haját, mintha elszáll a kezem"

Nagy különbség tud lenni ordítás és ordítás között. Ugyanúgy, mint ütés és ütés között. A lényeg nem a hangerő, hanem az, mit közvetít közben a szülő.

Ugyanúgy gondolkodsz, ahogy apám tette. Ő viszonylag gyakran ütött meg bennünket, úgy 12 éves koromig, de mindig viszonylag kicsit. De az az érzés, ami benne volt akkor, az teljesen megalázott és leforrázott. (Hozzá kell tennem, leggyakrabban akkor kaptunk, amikor verekedtünk.)
Miután kaptunk a fenekünkre, mindig sírvafakadtam. Úgy 10-11 éves koromig. Azután megvártam, míg kiment a szobából és röhögtem rajta. Most jóóóól megbüntetett! Király! Rettentően nem szégyelltem magam. Az is hozzátartozik, hogy apám felért bármelyik idomárral. Tökéletesen voltam idomítva. Csak azt a fránya verekedést nem sikerült kiirtania belőlünk...

Visszagondolva: ha olyan apa lett volna, (amilyen nem volt) elég lett volna bármikor kézenfognia, lemenni együtt sétálni, és beszélgetni velem. De nem tette soha. Sokkal egyszerűbb volt ütni. Ő is demonstrálta az erőfölényét. (Látod, ugye, hogy itt is elvi kérdésről beszélek, mint te, hiszen ő sem okozott igazán testi fájdalmat?)

Saguano,
tökéletesen egyetértek veled.

Virág

Sziasztok!
Citrom!
Elméletben igazad van, nem tudhatom, hogy a baba egész nap előtte hogyan viselkedett, az anyja éppen milyen lelkiállapotban volt, nem volt-e esetleg más miatt is ideges (férj, család, pénz, stb., sok oka lehet), de ebben a konkrét esetben legalábbis a baba részéről biztos nem volt semmi. 11 körül érkeztünk, a gyerek éppen túl volt egy 2 órás alváson, játszott egy kicsit egyedül a járókában (bár az én fiam játszott volna valaha is 1 percet egyedül a járókában), aztán szépen megebédelt, egy morzsa sem ment mellé, mindent megevett, aztán betettük őket együtt a járókába, és akkor történt az ominózus eset, hogy egy kicsit megütötte a fiamat a műanyag lapáttal. Ennyi. A férjem szerint azért volt a verés, hogy mi nehogy azt higgyük, hogy hagyják, hogy veri a mi gyerekünket. Azt is mondta viszont, hogy nem lehet véletlen, hogy már most verekszik, kellett, hogy lássa valahol: "ha anyu, apu üt, nekem is szabad, nem???". A mi babánk akkor lökdöste egy kicsit a másikat, amikor az ráült a lábára. Nem ütött, nem látta sosem. Persze lehet, hogy véletlen. Nem tudom, milyen volt a te fiad, de az enyém se piskóta, volt már hogy a szekrényajtót csapkodta, mert elvettem tőle valamit, amivel nem kéne játszani. Nagyon határozott saját kis véleménye van, és azon nehéz változtatni.
Szerintem az igazi gond az, hogy nem találtak még ki igazi alternatívát a verés, és ordítás helyett. Szép szóval sokszor nem lehet célt érni, és a gyerekek nem gondolják logikusan végig, hogy miért nem szabad, ami olyan vicces!
Ja, és igen: magamat is gyerekverőnek fogom titulálni, ha verni fogom a gyerekemet. Remélem, nem jutok el idáig.
Zsófi

Rjuli:

Szeretnem felvenni veled a kapcsolatot, de a profilodban nincs e-mail cim. Ha olvasod ezt az uzenetet, kerlek jelentkezz.

Szinten konduktor

Sziasztok!

Citrom! Pont ezt próbálom minden erőmmel elkerülni, hogy a fiam és köztem olyan kapcsolat alakuljon ki, hogy a verés legyen a fizikai és a lelki terror legyen a lelki kapcsolat.
Hiszek benne, hogy léteznek másfajta módszerek is. Sőt, hogy nem módszerek kellenek, hanem megfelelő hozzáállás. Az igazság az, hogy a fiamat már most is olyan szemmel látom, hogy egyszer majd felnőtt lesz, és nagyon meglesz a véleménye rólam, ha visszaéltem azzal, hogy ki volt nekem szolgáltatva fizikailag és érzelmileg.

A 10 hónapos gyerek megveréséről pedig már lehet véleményem, mert nekem is olyan van. Hát nekem még az agyam leghátsó zugában sem fordult meg, hogy ráüssek, vagy akár csak azt éreztessem vele, hogy vele szemben nekem bármi rossz gondolatom támadt. Akkora gonoszság lenne részemről, hogy egy életre szégyellni kéne magam.

Virág! A mi apáink eléggé hasonlóak voltak, azt veszem észre. Az enyém viszonylag fiatal szülőnek számított (24 volt, mikor születtem), mégsem sikerült neki úgy a gyereknevelés, ahogy kellett volna. Nála az egész egy 3 évesen elveszített apára és egy olyan anyára volt visszavezethető, akivel saját maga szerint csak rossz dolog történt az életben (a világgal szembeni sértődöttséget szinte belesulykolta a gyerekeibe).
Apukám egyébként úgy gondolta, hogy ha már verés, akkor fájjon, de ne kicsit.

Bóbita

Saguaro!

Azt én sem tudom,hogy egy ekkora gyerek hogyan lehet annyira rossz,hogy eljárjon valaki keze. Az én fiam nem rossz volt ennyi idősen(mint írtam inkább lett volna rossz) hanem hisztis ,akaratos,igen komoly éntudattal. Ő már ekkora korban képes volt földhöz csapni magát ,és úgy hisztizni,ha pl bekaptam 2 falatot,és azt mertem mondani,hogy most anya had egyen,majd utána megyek veled. Megütni én sem ütöttem meg,csak rossz volt ezt egésznap halgatni Nap végére kivoltam Tehát én megértek mindenkit ha kicsit kimerült,és ideges,mert tudom nekem milyen fárasztó volt. Persze ez nem jogosít fel senkit arra,hogy megüsse azt a kicsit,csak még mindíg azt állítom,hogy egy ilyen eset után,miért kell rögtön valakit ennyire elítélni,én nem hiszem,hogy mindenki mindíg tökéletesen cselekszik,még akkor sem,ha ő úgy tarja jónak. A nézetek,és elvek mások 20-ból 10 ezt,a másik 10 azt tartja helyesnek. Talán naív vagyok,vagy csak sok mindenen keresztül mentem,hogy én már nem ítélek rögtön egy ilyen esetben. Azért tudjátok meg lehet nézni néha,hogy hogyan viselkednek gyerekek. akire az anyuka szép szóval nem tud hatni mert rá szavakkal nem lehet,de az elvei miatt nem csapja fenéken azok lesznek aztán az elszabadult neveletlen gyerekek,mert anyuci úgy gondolja,hogy ha nem ért a szzép szóból,hát akkor ráhagyom. Van akit "ütnek" és még rosszabb lesz,mert még jobban begorombul. És van akire szép szóval is lehet hatni. Vegyük a felnőttek pl. Lehet hogy téged a nyugtató zene megnyugtat,engem viszont idegesít. Mi sem vagyunk egyformák,minket is külömböző dolgok érdekelnek,idegesítenek,külömböző dolgokkal lehet ránk hatni(jó nem veréssel,itt csak arra célzok,hogy minden ember más,minden embernek mások az elvárásai). Az én kisfiamnál,bizonyos helyzetekben az hat,ha leülök vele,és megbeszélem,de pl,amikor megtépte a barátnőm kislányát,hiába kértem engedje el,nem tette,így ráütöttem a kezére. Azóta észrevettem,hogy a kézrávágástól jobban tart,mint a "lelki terrortól" (nemértem miért hívja valaki így mikor csak megbeszéled a fiaddal,hogy mi helyes,és mi nem) Hajlandó kompromisszumot kötni,mint hogy ráüssek a kezére. Et úgy vettem észre,hogy azóta ha rosszat csinál,vagy toporzékol,és közbe üt,vág,akkor megkérdezem tőle,hogy ráüssek a kiskezedre,amiért bántod anyát,vagy vársz egy picit anya befejezi a mosogatást,és megy veled játszani. És lám rosszalkodás,és hiszti vége,szépen kivárja a sorát,és megnyugszik. Ezek után szerintem neki mégis csak volt valami hatása,annak,hogy a kezére csaptam.

Mielőtt már megint valaki belémkötne ezek után,kijelentem mégegyszer,hogy én most is álltalánosságban beszélek,és nem azt mondom,hogy igen is egy 10 hónapos csecsemőt ütni kell,mert az rossz.

Zsóf!
Na most ki,kit nevez gyerekverőnek? Tehát,ha nálad,majd elszakad,az a bizonyos cérna,és egyszer ráütsz,akkor te saját magad gyerekverőnek fogod tartani? Na ez ,azért már vicces Te sem gondoltad komolyan.
Arról,hogy otthon mit lát,és tanul el a gyerek,és utána mit cselekszik,csak annyit,hogy sosem látta nálunk otthon hogy egymás haját tépnénk,vagy lökdösnénk egymást. ez egy életkori sajátosság,amit minden gyerek csinál. Fejlődéséhez szükséges rossz,amiről valahogy le kell szoktatni. Muszály leírnom,mert aztán félre érthető leszek,és megint valaki betámad,hogy nem azt mondtam,hogy veréssel (pláne egy 10 hónapost),csak ki így ki úgy érti meg hol a határ.

Bóbita!
Írd már meg létszi,ha megtaláltad a megoldást,vagy ha majd eljön az ideje,hogy végül is te egy ilyen helyzetben hogy reagáltál. Milyen más módszerek? Én a fiamat kisembernek tekintem. Mindíg mindent megbeszéltem vele kezdettől fogva. "Döntési" joga neki is van,hisz ember,és a családhoz tartozik. Az ő nyugalma,kényelme,és elképzelése volt az elsődleges szempont mindíg (józan határokon belül). Azt hiszem ennél többet már nem lehet tenni. de ha pl egy ilyen ominózus helyzetben amikor igen dúrván megtép egy kislánnyt,és rászólsz,és ő fittyet hányva folytatja,akkor mit teszel? Én ráütöttem a kezére,mert hiába mondtam el neki eddíg mégis újra megpróbálta,azóta hogy a kezére csaptam azóta nem csinál ilyenek. Ha látom,hogy próbálkozik,felteszem a kérdést,hogy emlékszel mi történt múltkor mikor verekedtél? Azt szeretnéd,hogy anya a kezedre csapjon? Már bólogat,hogy nem,és már nem is kötöszködik. Vagy te úgy gondolod,hogy a szabad elven alapuló nevelés,az célra vezetőbb az életben? Hát akkor tudnák mesélni egy pl-t arról,akit ilyen elven neveltek. Tanulságos lenne.

Citrom,
bár nem engem kérdeztél, remélem, nem baj, ha válaszolok.

"te saját magad gyerekverőnek fogod tartani? Na ez ,azért már vicces "

Miért lenne vicces? Sajnos én nem egyszer rácsaptam a legnagyobb gyerekünkre még egy éves kora előtt. Nem vertem nagyon, de nem piciket csaptam rá. (Ezt tanultam apámtól és iszonyatos lelki körülmények között éltem, és sajnos olykor rajta csattant.) És nagyon-nagyon szégyellem magamat emiatt. Nem voltam "gyerekverő", de ha volna egy jobb szó rá, annak nevezném a régi önmagamat. Ez az önkritika. Egy csomó mindent elolvastam, tanultam, levontam a következtetéseket és megváltoztam.

"ha pl egy ilyen ominózus helyzetben amikor igen dúrván megtép egy kislánnyt,és rászólsz,és ő fittyet hányva folytatja,akkor mit teszel?"

Én megmondom neki, hogy ha még egyszer ez előfordul, azonnak hazamegyünk / bemegy a másik szobába, és nem játszhat a másik kisgyerekkel. És ha továbbcsinálja, betartom a szavam. Hatásos.

Virág

Judit!

megnéztem a honlapot, ismerjük egymást.
Én legalábbis emlékszem rád

mél: rjuli@comunique.hu

Virág!

tekintettel arra, hogy nem járunk össze, nem ismerjük egymást, nem látod, hogy hogyan nevelem a lányaimat, milyen szituációban hogyan reagálok, és arra milyen válaszreakciók jönnek, kicsit -hogy úgy mondjam- pofátlanságnak érzem, hogy épp az apádhoz hasonlítasz, akiről, olyanokat szoktál írni, amilyeneket.
Nem védekezés vagy magyarázkodás-képpen, de nálunk meghitt a viszony, sokat foglalkozom külön-külön is és együtt is a lányokkal, nem ütöm őket nevelési célzattal, nem ordibálok, ha ideges vagyok, és mivel mindkettő ritka kiegyensúlyozott, és akárhová megyünk, mindenhol csak dicsérik őket (leszámítva azt, hogy Dórikám képtelen végigülni egy ebédet), TUDOM, hogy jó nekik, hogy hozzánk jöttek.
Én nem ítélkezem senki felett, ha visszaolvasod az írásaimat, még a vitaindító kismama cselekedetét sem említettem, csak a saját tapasztalataimat, véleményemet írtam meg.
Ezek után nem bánnám, ha te sem minősítenél engem.
Köszi.

Juli,

Irtam neked e-mail-t.

Koszi.

Sziasztok!

Közben eszembe jutott a megfelelő hasonlat!

Ugye, amikor egy embertársunk nekünk nem tetsző cselekedetet művel, akkor többféleképpen reagálunk, helyzettől függően. Lapítunk (főnök), cirmogunk (bkv), vagy beszólunk. De még ha ordítozva beszólunk, az akkor is egyenrangú emberek üvöltözése egymással. Az meg a legtöbb embernek nem jut eszébe, hogy tettlegességgel kezelje le a neki nem tetsző embereket, a lelki terror meg szóba sem jöhet, mert lelkileg terrorizálni csak azt a kis szerencsétlent lehet, aki érzelmileg függ tőlünk.
Tehát akkor miért pont a gyerekeinkkel szemben megengedett ez, sőt össztársadalmi szinten majdhogynem jóváhagyott?
Szerintem egy-két évtized, vagy akár évszázad lehet, hogy eltelik, de azután a gyerekek "emancipációja" ugyanúgy végbe fog menni, mint ahogy a nőké. És akkor egy gyereket megverni ugyanolyan visszatetsző cselekedet lesz, mint a nők alacsonyabb rendűnek tekintése.
Az egész csak azon múlik, hogy "mi van benne a levegőben" hallgatólagosan. Engem viszont már most sem érdekel, hogy mi van a levegőben, nem csak ebben, de sok más dologban sem.

Bóbita

Még valami:

Citrom, én viszont a saját, nemkülönben tanulságos esetemet ismerem, én pedig nem voltam fegyelmezhető veréssel, sőt pont az ellenkező hatást érték el vele. Biztos, hogy a túl liberális neveléssel is el lehet tolni a dolgot, de szerintem tévedés, hogy ez indok a verésre, meg lelki terrorra.

A lelki terror alatt egyébként nem a szóbeli kommunikációt értem, hanem azt, amikor egy felnőtt, kihasználva a gyereke ráirányuló érzelmeit, akar bármi áron elérni bizonyos neki tetsző célokat.

Bóbita

RJuli,
nagyon félreérthető voltam. Bocsánat. Csak annyiban hasonlítottalak apámhoz, hogy nevelési célzattal kicsit üttök. Tényleg nem voltam egyértelmű. És egyáltalán nem gondollak rossz anyának, és soha senkit nem ítélek el. Még azt az anyukát sem. AMIT csinált, azt elítélem. De nem őt. Nem minősítettelek téged. Remélem, így már teljesen egyértelmű vagyok.

És a többire a reakció?

Virág