Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Én arra lennék kiváncsi,hogy mi a véleményetek a vegetáriánus ovodákról. Az én kislányom két és fél éves és ilyen oviba kezdett most járni.Valójában nem a vegetáriánus ételek miatt irattuk be,hanem,mert tanulgatják az angolt,van sóbarlang,talpmasszázs stb.Szóval semmi állati eredetu ételt nem esznek,de én hétvégén és vacsorára szoktam adni husit.Szerintetek van-e szüksége a szervezetünknek egyáltalán húsra,ha más módon is lehet pótolni a fehérjét? Üdv. Bella
Bella
 


Bella

Én a helyedben nem tettem volna, gondold el milyen tudathasadásos ez az állapot, napközben mindennel tömeik este meg benyomja a rántott húst másnap meg meséli az oviban. Én speciel ha ilyen ovit vezetnék akkor valóban csak vegetáriánus gyerekeket vennék fel. A fehérjepótlás nehéz ügy, én személy szerint nem vallom magam vegetáriánusnak mégsem eszem meg a húst, állítólag már csecsemőkorom óta. Persze csak a valódi húsokat nem, virslit, májkrémet, szalámikat (amikben ugye nincs is hús- haha) szóval ilyeneket szoktam enni. Van már egy lányom, és a félelmemmel ellentétben egészséges lett, nem származott hátránya az én furcsa táplálkozási szokásom miatt. Sőt, szereti a húst, a halat, minden olyant amit én nem. Gond inkább azoknál az anyukáknál lehet akik a vegetáriánus létra csúcsán álank, semmilyen állati eredetű dolgok nem esznek meg, pl. tojás, tej stb. Náluk pl. nem tudom mit csinálnak a terhesség alatt. Arra is kíváncsi lennék, hogy vajon ők tudatosan de vegetáriánusnak fogják-e nevelni a gyereküket. (Pl. egy egy ilyen oviba való beíratással.) Mert ez elég önhatalmú döntés nem???

Zorkanya
Zorkanya
 


Kedves Zorkanya! Köszi a hozzászólást. Az oviban az ovónok valójában nem vegetáriánusok,csak az oviban esznek ilyen jellegu ételeket.Beszélgettem pár anyukával,akik szintén adnak otthon húst a gyerekeiknek.A többiek úgy vettem észre,hogy csak divatból uzik,nem hinném hogy tudatosan csinálják.Úgy gondolom,hogy a disznóhús valamint a marhahús nem egészséges,a csirke,pulyka és a hal viszont igen.Hát ki tudja mi is lenne a helyes. Üdv. Bella
Bella
 

 
 

Kedves Bella es Zorkanya !

Hat akkor en is belepnek a Tarsasagotokba
es szivesen hozzaszolnek par szot.
En kb. 2 eve vegetarianus vagyok. Nem allok a
letra csucsan,hanem miutan tobbszor volt
HUSTOL mergezesem igy inkabb elhataroztam hogy nem eszek tobbet,csak csirket es pulykat.
Halat es tejtermekeket persze igen.
Szerintem nagyon jo lehet ez az ovoda, tobb
szempontbol is.
1., nem kell felni hogy v.mi husmergezest kap
a baba ( ami nagyon komolyan is vegzodhet !!-
na jo, mondjuk ez csak az en felelmeim koze tartozik )
2., biztos hogy sokkal egeszsegesebb taplalekokat
kapnak ott.
3., foleg ha tenyleg ilyen termeszetes dolgokat
csinalnak mint pl.talpmasszas stb. az csak
jot tehet a picinek is.
Bella ! Szerintem azt is jol teszed,hogy otthon
adsz neki hust ! Igy majd maga eldontheti hogy
kesobb o is vegi akar lenni vagy sem.
Es kozben termeszetesen mas "alap anyagokhoz" is
jut a szervezete.
Nekem meg a terhessegem alatt sem volt vashianyom
es semmifele mas anyaghianyom, tehat levontam,
hogy egeszsegesen taplalkozom.
A kislanyomnak is adok hust ! Ugy gondolom,hogy
az o kis szervezetenek meg szuksege van ra !
Nekem van tobb letra csucsan allo vegi baratnoim, es egyiknek sem jutott eszebe a sajat gyereketol
elvonni a hust !Es szerintem ez igy helyes !
Zorkanya ! Ami a Te "husiaidat" illeti, tudod
hogy azok a legeszsegtelenebbek ?
Es raadasul azoktol aztan tenyleg konnyu
etelmergezest kapni !!!!!
Ha lenne itt is ilyen ovi en biztos vinnem a babat
Sziasztok,
Csilla
Csilla
 


Kedves Csilla! Köszönöm a pozitiv hozzáállásod.Különben tényleg nem árt odafigyelni arra,hogy mit eszik az ember,mert lassan ott tartunk,hogy a zöldség-gyümölcs félék sem a legegészségesebbek,hacsak nem sajátmaga termelné meg mindenki.erre meg kinek van ideje?Ráadásul nem beszélve arról,hogy Magyarországot a"rák melegágyának"nevezik.Ez azért félelmetes nem? Csilla,nem tudom merrefelé laksz,de ha érdekel ilyen jellegu ovi,akkor kettot tudok ajánlani,persze ha nem esik messze toletek.Az egyik Szigethalmon a másik a 14.ker.-ben van. Üdv. Bella
Bella
 


kedves Bella!

Sajnos az ovi cimekel nem tudok mit kezdeni mert
Olaszo.-ban lakom. De azert koszi.
Ahhoz hogy hazank a rak meleagyahoz tartozik
igazan nincs min csodalkozni, sajnos.
Viszont akkor biztos tudod hogy Olaszo. pont
a deli-menueivel ( teszta es rengeteg zoldseg )
az eszaki orszagok utan (hal miatt ) az
egeszseges etrendu orszagokhoz tartozik tehat
a rak csokken!
Igy megintcsak ZOLDSEGEK elonyben!
szia Csilla
Csilla
 


Szia Csilla

Mint írtam én nem vallom magam vegetáriánusnak, és furcsállom hogy egy ovi valamilyen céllal működik de minek ha ezt senki nem veszi komolyan, hanem csak a klassz talpmasszázs miatt járatják oda a gyereket. Szerintem rengeteg ovi nyújt már hasonló extrákat, nemcsak ez az egy.
A "húsaim" valóban a legegészségtelenebbek, de legalább azt megeszem. Egy téliszalámi azért nem éppen bőrkéből meg pácsóból meg hulladékból áll.
A májkrém azt hiszem igen. Ezért kell kenőmájast enni helyette, vagy húspástétomot.

Szia : Zorkanya
Zorkanya
 


Kedves Bella!
Én azt az egyet furcsálom, hogy egyáltalán engedélyeznek olyan óvodát, ahol vegetáriánus az étrend. Gyermekeknek kifejezeten káros a hús nélküli étrend, gondolom nem kell senkinek ecsetelnem, hogy mennyire fontosak a fejlődésben lévő szervezetnek az állati eredetű fehérjék.

Tímea
Tímea
 


Szia Timea es Zorkanya !
Persze szerintem is igazatok van ( es biztos
Bella szerint is!), hogy a babanak kell hus !
Ezert ad Bella a babanak otthon hust !
En szeretem az elasztikus embereket es eletmodot
nem kell mindent tul elfogultan vegezni !
( Ebben az esetben a vegetarianizmust)
Zorkanya Te mindent olyan elfogultsaggal es
pontossagal teszel ?- nem hiszem.
Bella nem valja a gyereket vegetarianusnak
csak azert mert ilyen oviba jar.
Akkor a nemet ovisoknak, vagy angol, otthon
is igy kene beszelniuk ?Mert maskulonben
annak sem lenne sok ertelme, vagy ?!
De hat mindenki mashogy gondolkozik errol.
Csilla
Csilla
 


Szia Bella!

Melyik oviba jár a kislányod? Sokan vannak egy csoportban, és mennyibe kerül? Jól hangzik az a sok plusz szolgáltatás, amit írtál. Köszi előre is az információkat.
Trixy
Trixy
 


Szia Trixy! A kislányom az Angyalkert oviba jár,ez egy magán ovi.Van talpmasszázs hetente egyszer,sóbarlang,angolnyelv mondókák formájában,torna,péntekenként járnak uszodába pancsizni,ének,környezetismeret és nyáron tábor.Én is csak kb. másfél hónapja irattam be az Amát,ezért túl sokat nem tudok még.Mindez havi harmincezer Ft.Hát nem olcsó de majd kiderül hogy megéri-e vagy sem.Egy csoportban kb.10 gyermek van és 3 ovóno.Remélem ,olyan is amilyennek mondják. Üdv.Bella
Bella
 


Kedves Bella, köszi az információkat. Csak nem Szigethalmon laksz, vagy a közelében? Mert én igen. Amit írtál róla, jól hangzik, és ha megengedheted az árát, nem édremes kihagyni. Hisz az önkormányzati ovikban nem ritka a 25 fős csoport sem. Érdekes, hogy ilyen fiatalon már óvódába jár a leányzó.
Trixy
Trixy
 


Szia Trixy! Nem Szigethalmon lakom,de a közelében és minden nap mozgolódom a környéken.Lehet,hogy láttuk is már egymást.A kislányom március elején tölti be a három évet és az oviba két éves kortól veszik fel a gyerekeket.Én nem hiszek abban,hogy a gyereknek csak a szülokre van szükségük,hamar önállóságra kell szoktatni oket mert nem ülhetünk mellettük egész nap.A gyermek vállalás nem feltétlen azt jelenti,hogy mindent fel kell áldozni értük és nekik is jót tesz egy kis különlét.Irj többet magadról hátha beugrik valami.Szigethalmon merre felé laksz? Üdv.Bella
Bella
 


Sziasztok!

Sajnos, vagy nem, nem vagyok vegetáriánus. Az egészséges étkezésben is alternatívan hiszek: mindenkinek más jelenti az egészséget, napra percre pontosan, általános szabály nincs.
A minap egy anatómia-tanrnő azonban felhívta a figyelmet arra, hogy egy gyermeknek, születésétől kezdve a napi fehérje igény 3,6 gr/ testsúly-kg, a felnőttnek pedig csak 1 gr/testsúlykilogramm. A fehérje, mint biztos tudjátok a sejtépítés, tehát a növekedés alapeleme, és főleg húsban, tejtermékben található. Persze másban is, de ezekből a legegyszerűbb hozzájutni.
Az ember mindenevő: lásd a fogazat, bélcsatorna, stb. milyenségét.
Szóval, csak okosan...

Anta
Csutak
 


Kedves Bella, most látom csak mennyire eltértünk a tárgytól. Osztom véleményed, észre lehet venni, mikor van a gyereknek szüksége más gyerekek társaságára, van ,hogy már nem lehet bírni velük otthon. Igazából az lepett meg, hogy olyen fiatalon felvették oviba, de most írod, hogy már 2 éves kortól lehet vinni. Nem hiszem, hogy ismernénk egymást, kevés embert ismerek errefele. Én nap mint nap Sz.miklóson fordulok meg, mert a lányomat oda hordom iskolába.

Szia Anta, köszi a figyelmeztetést. Ha ennek az óvodának a hatására leszoknék a húsról, akkor is csak én tenném, a gyerekeimtől biztos nem vonnám meg. Vannak vegetáriánus ismerőseim, de ők is adnak a gyerekeiknek húst. Biztos ők sem mernék vállalni a kockázatot.

Trixy
Trixy
 


Sziasztok!
Antának van valami igazsága. Az ember emésztési rendszere is megváltozik mire megvénül (pl.tej). De a fogazat, erre emlékszem, határozottan mindenevő fogazatunk van (amig van), mint a sertéseknek.
Anta, a kecskének milyen van? :))
(ja, és bocs, ha a multkor megsértettelek volna)
üdv
Zsolt
Zsolt
 


Bocs Lányok!

De ismeretterjesztő célzattal ismét felhívom Zsolt figyelmét, hogy a kecske, mint a kiskérődzők csoportjához tartozó állat - növényevő. Ez a következő képpen történik:
ha látványosan - állva táplálkozik, akkor épp eszik. Ez a nap bármely szakában történhet.
ha térdelve- fekve csócsál - akkor kérődzik, ami az evéssel ellentétben a nap bármely szakában történhet.

Az, hogy a kecske a gyakorlatban mindent megzabál (a strand-papucstól a kátránypapírig) annak köszönhető, hogy nem olvasta a Fajok eredetét és fogalma sincs a rendszertanról...:-)))


Ja, egészséges táplálkozás:
Ha azt adod a gyereknek, amire szüksége van, akkor pont nem lehet a helyes, felnőttkori étkezési szokások kialakítását végezni...


Anta
Csutak
 


Sziaztok!
Kecskékről másutt.
Egészséges táplálkozás: ezt nem értem, amit irsz, lennél szives dekódolni? (kifejteni)
üdv Zsolt
Zsolt
 


Sziasztok!

Nem akarok lógva maradni rejtelmes rébuszokkal.
Egészséges táplálkozás annyit tesz: azt juttatni a szervezetnek, amire és amennyire az adott életkorban, életvitelben (fizikai, szellemi igénybevétel) éppen szüksége van.
Kicsit konkrétabban: az élelmiszereket (nem túl részletezve) csoportosíthatjuk a szerint, hogy adnak-e energiát vagy nem. Utóbbiak: vitaminok, ásványi anyagok, víz, rostok. Ezeket mindenki ismeri, csak annyit, hogy a rostok fogyasztása éppen olyan fontos, mint a vitaminok, így a zöldségek, gyümölcsök, gabonapelyhek, stb.-k, főzelékként vagy levesként is szükségesek, csak ne áltassuk magunkat azzal, hogy sok benne a vitamin!
Az energiát adókat bonthatjuk: szénhidrátok, fehérjék, zsírok alcsoportra. Ezek lehetnek állati illetve növényi eredetűek. Az állati eredetűeket kicsit gyorsabban, hatékonyanabban hasznosítja a szervezet. Az egészséges táplálkozás az, amikor ezeknek megtaláljuk az optimális kombinációját, ugyanis mindegyikre szükség van!
Az egyedfejlődés elején van az anyatej. Kicsit csúnyán hangzik: állati eredetű fehérjebomba állati eredetű zsiradékkal. A babának nics is másra szüksége: a fehérje a sejtnövekedéshez kell, plusz a zsiradék a gömbölyödő pocakhoz a benne oldott vitaminokkal.
Egészen addig, amíg az aktív növekedési időszak tart, nagyon sok fehérjére van szükség: húsok, tejtermékek. A szellemi munkához a cukor, szénhidrátok. Rendszeres fizikai megterhelés mellett zsírok pótlása szükséges. ez egész addig működik, amíg a kamasz be nem kerül egy olyan középiskolába, ahol a fizikai megterhelés annyiból áll, hogy naphosszat görnyed a tankönyvek fölött. Ilyenkor kell visszavenni a kalóriákból, és már nem kell, hogy reggelire kakaót igyon, ebédre rántotthúst egyen, uzsonnára joghurtot, vacsorára meg tejbegrízt, mert ez már így kicsit sok a fehérjéből egy napra.
Szóval, mire a gyerkőcöt beállítjuk arra, hogy a sajt meg tej egészséges, addigra pont nem lesz szüksége annyira, mint amit megszokott, ezért nem a helyes étkezési szokásokat alakítjuk az elején.
Igaz, hogy nem táplálkozás, de már úgy belejöttem, hogy leírom: egy óvodás korú gyereknek napi 3-4 óra mozgásra van szüksége naponta - a szabad levegőn. Ennek elmaradása majd csak akkor látszik, ha felnőve 30-40 évesen mindenféle problémák jönnek elő a csontokkal, izomzattal. A mozgás motiválja abban a szervezetet, hogy képződjön a csont állománya, kialakuljon a gerendás szerkezet, stb.
Kedves szülőtársaim! Ennek tudatában fagyoskodjatok hát a játszótér padjain a novemberi ködben és az alig +5 fokban. A gyereket az ilyen dolgok úgysem zavarják :-).
Nem kioktatásnak szántam irományom, bocs, ha valakit untattam vele.

A bizonytalan viszonthallásig sziasztok!

Anta
Csutak
 


Szia CsutaK!
Nekem tetszett az irományod.A szabadtéri mozgás híve vagyok én is,sajnálom ezért a korai besötétedést...
Kanga
KANGA
 


Hello ,

Ibolya vagyok , hat hete boldog anyukája Tamásnak.
Már három éve vegetariánus vagyok.
Mi a véleményetek? Árthat a babának ha szoptatás alatt nem eszem húst. (tejet , tejterméket igen)

Elnézést ha ezt a témát már letárgyaltátok.
Egy újszülöttnek minden vicc...

Üdv ,
Ibolya
Ibolya
 


Kedves Ibolya,

Én már több mint 10 éve vagyok lakto-ovo vegetáriánus, sőt ritkán még halat is eszem. A kislányom fél éves, és most keztem őt elválasztani tehát eddig csak szopizott. Az étkezésemen nem változtattam a szoptatás alatt, és ebből mindössze egy apróbb "probléma" származott. Lánykámnak úgy 2 hónappal ezelőtt hígabbá vált a széklete. Nem volt hasmenés, mert csak egyszer volt egy nap. Arra gyanakodtunk, hogy az egyszeri alkalommal, amikor úszni vittem elkapott valamit. Mikor aztán mindenféle vizsgálat és kanalas orvosság után sem változott a helyzet véletlenül elkottyantottam a doktornőnek, hogy nem eszem húst. Végül is nem szidott le, csak felhívta a figyelmemet arra, hogy egyrészt figyeljek arra amit megeszek, mert olcsó müzlinek is híg a leve... - csak jó minőségű pl. német gyártmányú müzlit vegyek, mert azt sterilizálják, a többiben meg egérkaki is lehet. Másrészt meggyőzőtt arról, hogy még ha egy gyermek zseninek születik is, és nem kap megfelelő táplálékot - a halolajat emelte ki - csak egy átlagember lesz. Mivel pedig én nem vagyok tisztában a vegetáriánus táplálkozás minden csínjával-bínjával, időm sincs rá, ezért úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok a gyermekemnél. Végül is én is kaptam húst gyerekkoromban.
A babával kapcsolatban pedig azt mondta a dokinéni, hogy ne foglalkozzak vele, olyat kakil, amilyet, gyönyörűen fejlődik, vidám, mozgékony semmi ok az aggodalomra. Szerintem a babának ez nem árthat, ő kiszívja azt ami neki kell, csak magadra vigyázz, nehogy hiányt szenvedj valamiben, bár ha eszel tojást, tejterméket nagy gond nem lehet.
A babádhoz pedig gratulálok.

Üdv, Erzsó
Erzsó
 


Sziasztok! Vegetáriánus kismamákkal szeretnék tapasztalatokat cserélni. Kislányom 10 hónapos, és leginkább az elválasztásról cserélnék gondolatokat. Írjatok!
marischka@freemail.hu

Marischka
Marischka
 


Tudja valaki mi az a permeátum?
Névtelen
 


A rendelõben ezt írta a doktornõ:

[url=http://www.babanet.hu/szak/gy423.htm" TARGET="_top]http://www.babanet.hu/szak/gy423.htm[/url]
bigacsiga
 


[url=http://www.mizo.hu/csaladi_ital.html" TARGET="_top]http://www.mizo.hu/csaladi_ital.html[/url]

[url=http://www.agronatur.hu/elelmiszeripari_termekkereskedelm.htm" TARGET="_top]http://www.agronatur.hu/elelmiszeripari_termekkereskedelm.htm[/url]

[url=http://www.date.hu/kiadvany/tessedik/2/csanadi.pdf%2Bperme%E1tum&hl=hu" TARGET="_top]http://www.date.hu/kiadvany/tessedik/2/csanadi.pdf+perme%E1tum&hl=hu[/url]
bigacsiga
 


Sziasztok!

Lehet,hogy nem pont ide kapcsolódik,de hátha tudtok segiteni.Vegyszermentes lekvárt szeretnék késziteni,max.citromsav jöhet számitásba tartósitásként. De Ha tudtok,segitsetek, a mennyiségeket is feltüntetve!
Hálás köszönet,
Zsuzsi
Gál Zsuzsanna
 


Zsuzsi!

Én még cukrot sem teszek beleKép. Remekül eláll, nemrég találtam egy 4 éves üveget a pincében, semi baja nem volt. Titka, hogy mikor az üvegbe beleteszem a lekit, rögtön fejreállítom 15 percre.(elõbb rácsavaron a kupakotKép) Utána mehet a dunsztba, 2 napra. Most látom, hogy általánosságban kérdezted. Ez a sárgabaracklekvár leírása volt, a többibe (még a szilva kivételével)teszek egy pici cukrot, pontos mennyiséget nem tudok, mert csak az íz miatt pakolom bele.
Bocs, ha kicsit zavaros, de közben nyúz a fiam.
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu!

Köszi szépen a gyors infót,de én nem a cukorra,hanem valamilyen tartósító módszerre vagyok kíváncsi.Pl.sokan szalicilt tesznek a lekvárra.Te a cukron kívül semmi mást nem teszel bele?Kérlek,írd már le részletesen hogyan készíted el a lekvárt!
Köszi szépen,
Zsuzsi
Zsuzsi
 


Zsuzsi,
én SEMMIT nem teszek beleKép. Részletesen: gyümölcsöt elõkészítem, felteszem fõni. Közben az üvegeket kifõzöm, tiszta, frissen vasalt konyharuhára teszem, majd mikor a leki kész, beleállítom melegvizes lábasba, hogy ne pattanjon szét a hõtõl. Belerakom a cuccot, kb. egy ujjnyit hagyok a tetején, kupak fel, fejreállítom, dunszt,stb. Ha tutira akarsz menni, egy késhegynyi citromsavat rádobhatsz a tetejére. Én mindig kis üvegeket használok,(bébiételes, Uncle Ben's, kis befõttes, stb.) mert ez a lekvár, ha már felbontottad, nem áll el sokáig.( Mi a hûtõbe tesszük felbontás után.)

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Topic up!

Sziasztok!

Én 15 éves korom óta vega vagyok. A kislányom most hat hónapos. Én teljesen egészséges vagyok, ő is. Mi csak húst nem eszünk, tejtermékéket igen. Eddig csak szopott, de már nem bírom sokáig tejcivel, így lassan leválasztom, és bébiételt szeretnék neki adni, a tápszer mellett. Természetesen abból is kerülve a hús tartalmúakat, és mivel eddig sem ettünk húst (nem is fogunk!!!Kép), nem volt baj, mivel az anyatejből megkapta a szükséges vitaminokat.
A kérdésem: Kisbabák számára miből lehet pótolni a vitaminokat, fehérjét??

Üdv.

Márti (és Réka)Kép
Márti
 


Szia Márti,
ha jól számolom, már 7-8 hónaposak vagytok. Ne aggódj a vitaminokkal kapcsolatban, ami zöldséget-gyümölcsöt adsz neki, az elég, ha kiegészíted gabonával és a korának megfelelő tejtermékkel.
Gabona: a barnarizs, a hajdina és a köles már mehet, zab 10 hónapos kortól, búza 1 évesen. Joghurt 8 hónaposan, egy kiskanál, majd egy hét alatt felmehetsz 1 dl-re. Ha a kakija normális, kaphatja. Ha nyákos, állj le és várj egy hónapot. Joghurt után jöhet a túró, később a jó minőségű sajt.
Nekünk a hozzátáplálásnál az elegendő zsiradékra kellett figyelni, minden "főétkezésbe" belekevertem egy-egy teáskanál lenmagolajat.
h_szilvi
 
 


Sziasztok!

Mi halon/tengeri kutyukon kivul mas hust nem eszunk mar ezer eve. Emmababa lassan 6 honapos lesz, indul a hozzatapi. Szojat, tejet, tejtermeket 1 eves kora elott nem szivesen adnek, mert sok allergia van a csaladban. En nem akarom elvalasztani, eddig is csak szopizott es ha akar szopizhat meg evekig, de azert mar masra is szuksege lesz.
Minden erdekelne (tapasztalat, velemeny, link - angolul is), hogy hus nelkul is megkaphat-e mindent amire szuksege van, ha igen akkor mire kell figyelni stb.

Meg egy kerdes: olivaoljarol (bio, extra szuz) es algarol tudtok valamit hozzatapival kapcsolatban?

Koszi
batka
batkamano
 
 


Szia Batka
Bocs, hogy most nincs időm bővebben írni. Szerintem a Szilvi "időrendje" fentebb jól hangzik.
Igazából nem tudok olyan vitaminról, ásványi anyagról, ami CSAK húsban van. A növényi eredetű fehérjék nem teljesértékűek (nincs benne az összes aminosav)de lehet ételeket kombinálni, pl. gabona+tej. A zsíradék fontos kalóriaforrás a babáknak, mint Szilvi említette.
Ha esztek tejet, tejterméket, sőt halat is, szerintem nem kell aggódni. (A baba pedig egyelőre anyatejet kap, abban is sok jó van Kép )

Ha van konkrét kérdésed, (az oliva olajon kivül, mert azt nem tudom) szívesen válaszolok.

Kati
és Liliom (egészséges, vega baba)
kat_ica
 
 


Sziasztok!

Én is csak ritkán eszek húst, gyermekeim is csak átlag hetente egyszer. Nagyszülők etetik, én nem nagyon akarok nekik adni. Abban maradtunk, hogy disznót, marhát nem, egyebeket ha ők kérik, akkor kaphatnak a nagyszülőknél. Egyébként
Indiában sok családban már időtlen- idők óta nem esznek húst, és nincs semmi bajuk ettől, sőt...
Persze ehhez ismerni kell, hogy miket esznek, ész nélkül ezt sem lehet, főleg gyerekeknél, Mo-n..
Az ételek párosítása az jó ötlet, ilyenek a száraz hüvelyesek együtt fogyasztása rizzsel. Ez komplett fehérjeforrás így. Babáknál elválasztásra a mung(Ó)babot ajánlatos adni(ayurveda), ez egy könnyen emészthető, nem puffasztó, vasban gazdag babféle, bioboltban, vagy Pesten az Ázsia shopban lehet kapni. A tejtermékek önmagukban komplett fehérjeforrások . Kisbabának a Maharishi Ajurvéda nem ajánlja a joghurtot...és a húst sem.
Sziasztok: Erika

Lilypie First Birthday tickers
gerika
 
 


Sziasztok!


Én apróbb eü.problémák miatt fogtam vissza a különböző ételeket a várandósságom alatt. A végén a csak növényi táplálékokig sikerült eljutni kb. egy hónap alatt. De akkortól kezdve tényleg semmi, de semmi gondom nem volt, nem is vizesedtem mint az első babámmal. véletlen? a tiszta étrend? nem tudom.

De a születés az első fájástól az utolsóig 2 óra volt és a "végeredmény" egy csodás, egészséges átlagos méretű gyermek lett. (bár biztosan sokat számít, hogy mindez háborítatlanul zajlott.)

Úgy gondolom az étrend is sokat számított a könnyű várandósságban és a boldog szülésben.

Ezenkívül a kisfiam nem lett tejérzékeny, mint a nővére, akinek még sajnos nem szereztünk anyatejet, így tápszeren nőtt fel.

Kedves Anta!

nagyon klassz az összefoglaló és józan.

Üdv.
Zsuzsi

Zsu

Zsuzska/2oo4.o1.o8. Petike/2oo5.11.o5. Panka/2oo8.o1.1o.
tothzsu
 
 


Szia Szilvi,

beleakadtam itt egy régebbi leveledbe. Ezek szerint ti vegetáriánusok vagytok? Mindketten (férjed is és te is)? És így tápláljátok a gyerekeiteket is?
Érzékeny pont nálunk ez a téma, mert én már 17 éve (15 éves korom óta) nem eszem húst, halat csak ritkán, tejet nem, tejtermékeket mértékkel és tojást sem.
Várandósan, és most hogy szoptatok, ráfanyalodtam a tojásra és halra. A nőgyógyászom szerint ui. az állati fehérje hiánya a magzatnál és a gyereknél az iq rovására megy. Más orvosoktól is hallottam ezt, így félelemből fanyalodtam tehát rá a halra és tojásra, s próbáltak még a csirkére is rábeszélni, de azt már nem bírná el a gyomrom és a tudatom.
Nem tudom, fentieknek mennyire van egyébként alapjuk, de olyan sokan mondják...
Gondban azzal leszek lassan, hogy a kis hathónapos Szófiát most kezdtem el anyatej mellett az alap zöldségekkel és gyümölcsökkel megismertetni, s lassanként jön majd a többi. A helyi védőnők már a várandósság kb. félidejében meginterjúvoltak, hogy a babát is vegatáriánusnak szeretném-e majd nevelni. Azt mondtam, amit félig-meddig most is gondolok, hogy ha kér majd húst, és úgy néz ki, hogy szeretni fogja, akkor nyilván nem tiltom el tőle. De szívem szerint nem adnék neki, vagy maximum csak halat. A családtól semmi támogatásra nem számíthatok, mert nálunk mindenki (beleértve a férjemet is) elég nagy "húsosfazék". Az én húsnélküliségemet akceptálják, de többek szájából elhangzott már, hogy a babát nem szeretnék vegetáriánusnak. Anyósom és édesanyám is kilátásba helyezte pl. már hónapokkal ezelőtt, hogy egy év múlva majd együtt kolbászoznak a Szófiával... félig-meddig viccesen mondták persze, csak hogy elvegyék a dolog élét, de ha rajtuk múlna, megtennék.
Az egyetlen a környezetemben, aki támogatná a húsnélküli táplálkozás, az a háziorvosunk, de másra nem számíthatok.
Ti hogyan csináljátok? S szerinted hogy tudom lekezelni a családot?
Köszi előre is minden információt, ötletet!
Viki

Viki
vamberyviki
 
 


Viki,
valamennyire szerencsénk van, mert a férjem is teljes mértékben támogat. De tény, hogy az első időben mi is naggggyon sokszor megkaptuk, hogy "de legalább a gyerek egyen húst". Nem evett. Egyik sem. Azt az "elvet" valljuk, hogy addig nem ehetnek húst, amíg nem tudják, hogy MIT esznek, és ez nem a saját döntésük. Tehát kb. 3 éves korig egyáltalán nem. Olivér (a másodikom) évente kb. kétszer eszik egy-egy szelet csirkét vagy ilyesmit anyukámnál, és aztán nem is kér többet.
Most már a rokonság is abbahagyta a vészmadárkodást, mert kénytelenek észrevenni, hogy teljesen jól fejlődnek a gyerekek. Mondjuk kapnak néha tojást is, tejet-terterméket meg gyakran. (Mert úgy érzem, hogy amennyire oda kéne figyelnem a táplálkozásra, ha teljesen vegánok lennénk, arra nincs elég energiám, sőt jelenleg elég tudásom sem.)

Úgy gondolom, hogy egymagadban nehéz küzdelem elé nézel. Ha ilyen helyzetben döntenem kéne, biztos azt választanám, hogy kapjon halat a gyerek, és remélném, hogy azzal "elintézem a tiltakozókat is". Tudom, hogy a legtöbb embert nem hatják meg a tudományosan alátámasztott tények, hogy igenis lehet hús nélkül egészségesen élni, mert akkor a saját eddigi életüket kéne átgondolni (nem változtatni, csak átgondolni!), és erre azért a legtöbben nem vagyunk hajlandóak...

Hm, lehet, hogy ez hülye ötlet, de talán lehet érvelni azzal, hogy mit fog gondolni a gyerek, ha látja, hogy az anyja nem eszik húst. Hogy akkor őneki miért ad? Ha erkölcsi okok miatt nem eszel, az mégh a "könnyebb" eset, nem vagyunk egyformák. De ha egészségügyi okokból, akkor hogy nézne az ki, hog yadsz valamit a gyereknek, amit te nem ennél meg, mert nem tartod jó tápláléknak?!
Mondjuk akkor ők érvelhetnek azzal, hogy ha nem adsz Szófiának húst, akkor azzal őket "hülyézed le", úgyhogy lehet, hogy ez nem jó ötlet. :oops:
Talán működhet, ha felállítasz a család felé egy ütemtervet: mikor adsz majd neki először tojást, tejet, halat, húst. És ezt kéretik tiszteletben tartani...

Sok erőt, kitartást hozzá!
h_szilvi
 
 


Nahat! Csak most talaltam ra erre a topicra... :?
6 eve vagyok vegetarianus (csak a hust nem eszem), es en is szembesultem a fentebb emlitett gondokkal, amikor kiderult, h babat varok. (addig is volt eleg "joakarom", de akkor ez csoppet sem zavart) A varandosag kezdetetol eszek halat, bar ez veletlen egybeeses, ugyanakkor befogtam nehany ember szajat, aki igy leszallt rolam. A kisfiam a hozzataplalas kezdetetol kapott hust, a mai napig nem tudom, h azert-e, mert megiscsak bevettem, h kisbabanak letszukseglet, v inkabb neheznek tunt utanajarni, megszervezni, megharcolni :oops:
Nagyon tetszett a Szilvi felvetese, amin eddig nem gondolkodtam, h hogyan fogom megmagyarazni a gyereknek, h neki adok vmit, ami szerintem nem egeszseges es ezert nem is eszem. :roll: Mondjuk azert annyira veszelyesnek sem tartom (odafigyelek ra, h mit kap), es talan azt csinalom, mint Szilvi, csak forditva: ha majd nem ker, nem adok. Kulonben az apja sem husfalo (nem is vegetarianus) es teljes mertekben tamogat engem. :)

Lilypie Second Birthday tickers
Code snippet: HTML, Used for some forums.
Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
bangham
 
 


Szilvi,

köszi a jótanácsokat!
Jól át kell majd gondolnom, hogy kinek mit mondjak, mert nálam többtényezős a dolog. Valójában azért szoktam le róla, mert nem szerettem, és ehhez társult később az eszme, hogy nem szükséges (bár van, aki azt állítja, hogy meghalna hús nélkül, nekik biztos igen, hisz olyan sokfélék vagyunk), az erkölcsi ok pedig alap, gyerekkoromtól kezdve nehezen bírom az öldöklést.
Persze, ha szeretném a húst, lehet, nem érdekelne, hogy egészséges-e, vagy hogy állatok élete árán tömöm meg bendőmet...
De igazad lehet abban, hogy hal és tojás adásával talán le lehet csillapítani az okosokat.
Akkor dobtam egy hátast, amikor a védőnőtől kapott listán, hogy mikor mit lehet adni a babáknak, ott virított a máj :(
Egyéb tekintetben a védőnői listát (ami talán a Kismama magazin által ajánlott sorrend?) nem tartom rossznak, s pont a hétvégén küldtem el a csalásnak emailben, kérve őket (férjem szerint kicsit talán "túl" határozottan is), hogy ahhoz tarsták magukat, főleg a feketelistás dolgok tekintetében, de ezt időnként majd eszükbe kell juttatnom, ahogy ismerem őket...
Biztosan lesz majd még kérdésem, ha már aktuális lesz, a mit és hogyan -ról, kereslek majd még.
Viki

PS. Irigyellek benneteket (Szilvi és Móni), hogy támogat benneteket a papa!
vamberyviki
 
 


Sziasztok!

Tud valaki segíteni? A B12-vel nem vagyok teljesen tisztában. Ha eszek tejterméket, akkor azzal tudom pótolni? Vagy elég a sörélesztő? És mi a helyzet az inaktivált sörélesztővel?

Réka

rikax1977
 
 


Sörélesztő bőőőven elég. Nem tudom az inaktiváltat, mert mi egyiket sem esszük. :P Azt szokták moindani, ha eszel néha mosatlan biogyümit, akkor megvan a B12-d. Amúgy mi kúraszerűen szedünk multivitamint, meg eszünk annyi bolti "vitaminnal dúsított" terméket, hogy ne aggódjak emiatt. (Ha jól emlékszem a Spár-os bio-müzliben is van, vagy a dm-esben...)
h_szilvi
 
 


De jó! Épp ma kaptam egy kis bioalmát. És nem fogom megmosni :D

Réka

rikax1977
 
 


Kedves Mamák,

Bocsánat, hogy ismeretlenül zavarlak titeket, de mivel régi „topicoló „ vagyok, kislányommal való terhességem óta, ezért merem veletek bátran és örömmel megosztani, hogy megnyitottuk a www.biofalva.hu webáruházunkat. Csupa csupa egészséges étel, naturkozmetikum, babaápolás, kényeztetés a babának és mamának. Kislányunk inspirált az egész létrehozásához, mivel neki nagyon nehezen vadásztam le ezeket az egészséges dolgokat.
Ha van kedvetek nézzetek be hozzánk. További szép napot kívánok mindenkinek.
Johanna
johanna1975
 
 


Sziasztok!
Bár elég régen írtatok ide,én megint megpróbálnám feléleszteni a topicot:)

Dietetikus hallgató vagyok és szakdolgozatomat többek közt a várandósság alatti vegetarianizmusról(valamint a csecsemő/kisgyermek táplálásából) fogom írni.Ehhez szeretnék valamiféle segítséget kapni Tőletek,azáltal,hogy megkérdezem:Ki miért választotta terhesség alatt is ezt a fajta táplálkozási formát(ha van ilyen egyáltalán)Vagy azt,hogy miért döntöttetek úgy(vagy éppen ellenkezőleg),hogy nem adtok húst a gyerekeknek?

Én sokat tanultam már a vegetarianizmusról,én magam nem vagyok az,igyaz még a baba is várat magára.Tehát ebben nem vagyok otthon.Viszont,nemtudom,alapvetőleg nem állok egyik oldalra sem,mert persze megvan mindenkinek a saját véleménye a húsokról,húskészítményekről..Meg szépen is fejlődnek a gyerekek,persze..Csak nem tudom,majd 25 év vegetarianizmus után(fejlődő szervezet igénye meglettek volna)kezdődnek a bajok...De persze én csak az elméleti és gyakorlati tapasztalataimból beszélek..Nem nőtt fel mellettem egy vegetariánus sem/és ezt nem bántó szándékból írom!/

Köszönöm,ha segítetek!

Ági
discordia
 
 


Ági,
négy gyerekem van, az első várandósság alatt (12 éve) még ettem húst vendégségekben, azóta nem. Kerss meg akár pü-ben, akár mail-ben, válaszolok szívesen.
h_szilvi
 
 


Ági,

én is szívesen válaszolok a kérdéseidre (én 18 éve nem eszem húst, és nekem egy 9,5 hónaposom van).

Viki
vamberyviki
 
 


Szilvi,

vas miatt mennyire kell aggódnom?
Szófia még mindig sokat szopizik (jó 10 hónapos), a hozzátápiban ott tartunk, hogy kap a sok gyümölcs, zöldség (ezek többnyire biok, a családtól) és gabona mellé natúr joghurtot, túrót, kefírt, néha kis vajat és sajtot (Írtál fentebb jó minőségű sajtról. Mire gondoljak? Mozzarellát szoktam neki adni, mert annak elég semleges az íze, nem tudom, jól teszem-e). És halat hetente 2-3 alkalommal, a Bakonyban eredő patak által táplált halastavunkból, tehát vszleg nem szennyezett.
Mostanában mindenki azzal riogat, hogy ha nem kap húst, vashiányos lesz :( Én eddig úgy tudtam, hogy ha kap tejterméket és halat, akkor elvileg elkerülhető a vashiány. De már nem is tudom, mit gondoljak :shock: :(
Írtad azt is, hogy ti kúraszerűen szedtek vitaminokat. Timó mikortól kap (majd)?

Köszi!
Viki
vamberyviki
 
 


Viki,
egyáltalán nem KELL aggódni. Ha szerinted vashiányos, járj utána és szedj(etek) vasat), ha meg nem gondolod, hogy az, akkor meg minek aggódni? :wink:
Komolyabban: Timó szerintem kétéves kora előtt semmilyen vitamint nem kap majd, de lehet, hogy tovább. A legtöbb gyerekvitamint is csak 4 éves kortól lehet adni. Ha vashiányt állapítana meg a doki (nagyon halvány nyálkahártyák, pl.), akkor lehet szedni homeopátiás vasat, Ferrum Metallicumot, egy ideig. (Iagzából csak vérkép ad tisztességes képet, de én nem szuratom meg ezért a babát.)
A fent említett ételkombinációban elvileg van elegendő vas. Kérdés, hogy az adott szervezet mennyire tudja hasznosítani. Nálam kiderült, hogy nem eléggé (bár nem tudjuk, hoyg a húsból jövőt tudná-e, mert akkor még nem néztük. Vannak tények, amik arra mutattak, hogy akkor sem volt sokkal jobb ahelyzet). Szóval én a jövőben is gyakrabban fogok majd szelídebb vaskészítményeket szedni, nem a gyerek miatt, hanem magamért.
Nem tudom, mikortól lehet mákot adni egy gyereknek: abban rengeteg vas van, tehát pl. kifejezetten ajánlott gyakran enni.
Sajtok: arra gondoltam, hogy viszonylag "tiszta" sajt legyen, kevés mű-dologgal. Arra kérdezz rá, hogy nyers sajtot (a mozzarella az) jó-e ilyen kicsi korban adni. Lehet, hogy nincs vele semmi baj, de nem tudom.
Tudom, nehéz a roikonsággal megküzdeni, de hidd el, csak az előítéletek beszélnek belőlük. SOK vegán családot ismerek, akik abszolút NEM vashiányosak.... (tehát még tejcuccot sem esznek, és így sem.)
h_szilvi
 
 


Szilvi,

köszi a szupergyors választ!!! :D
Azt hiszem, magamtól nem kezdtem volna el aggódni, inkább csak belémbeszélik a húsevők :? , mert egyébént az általam ismert vegetáriánusok sem vashiányosak. Kivételt képezek én magam: általában az alsó határ fölött mozog picivel a hemoglobinon, de azért véradásról még egyszer sem küldtek el :lol:
A nyálkahártyákat nézem néha, nem látom halványnak őket.
Köszi a homeopátiás és a mákos tippet, egyikről sem hallottam még. A mákot meg is kérdezem holnap a védőnőnktől. A mi háziorvosunk egyébként a mazsolára mondja, hogy sok vas van benne.
Van itt a faluban egy tehenészet, ahol a néni készít sajtot is. Trappista szerűt, esetleg még arra gondoltam, hogy majd azt megpróbálom. Krémsajtok és társait egyébként alapból elvetettem, mert az ilyesminek szerintem nem sok köze van a sajthoz :shock:
Szilvi, köszi még egyszer!!!! Olyan jó, hogy van kitől kérdezni!!!

Viki
vamberyviki
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?