Vendég a háznál
2003. Március. 27.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - Hogyan kezdõdött annak idején, hogy a lányai elkezdtek sportolni, mozogni? Mi az ami elindította õket? Egyáltalán könnyû volt-e õket rávenni erre?

- Könnyû volt, mert egészen pici koruktól kezdve nagyon mozgékony volt mind a kettõ, és már, hát nem tudom, hogy hogyan merült fel az ötlet, de már óvodában, amikor ugye a nagyobbik elkezdte, akkor kitaláltuk, hogy kellene valami olyasmit keresni, ami az õ életkorának megfelel. És akkor még neki is ezt találtuk, hogy kislányként próbálja meg a mûvészi tornát, és járt is akkor oda két évet, és nagyon szeretett õ is odajárni.

Rip.: - Kisebbik lánya hány éves?

- A kisebbik hat éves. Hát õ még óvodás. Úgyhogy mivel nem kell ugye tanulgatni mellé, meg nincsenek úgymond kötelezettségek, tényleg csak játék, meg szabadság, ezért neki ez szintén egy ilyen plusz boldogság és öröm. Ez egy plusz program, hogy akkor na, õ most úszni megy, vagy teniszezni megy, vagy tornázni megy.

Rip.: - Fontos az már, hogy óvodában ismerkedjenek a gyerekek a sporttal?

- Szerintem fontos. Például nála tapasztaltam, õ még kiscsoportos volt, amikor elkezdtük tornára járatni, mert akkor még a nõvére is ezt megpróbálta, együtt jártak, és utána az óvónénik mondták, hogy határozottan látszik a mozgáskoordinációján, hogy foglalkoznak vele, hogy egy kicsit tornázni jár, és hogy ez milyen jót tesz neki, és én is azt gondolom, hogy ez egyáltalán nem válik kárára. Amit õ csinált, ez nem egy megerõltetõ, az izületeit, az izmait bántó sport volt, hanem inkább tényleg a szép mozgást tanították, nyújtották egy picit õket, tehát tényleg az õ életkoruknak megfelelõ gyakorlatokat csináltak velük.

- Azoknál a gyerekeknél, akik kiskoruktól kezdve jól és ügyesen mozognak, inkább számíthatunk arra, hogy iskolaérettség lesz, mint azoknál, akik ügyetlenek, rosszul mozgók, lassúak, elesnek, vagy éppen bizonyos fajta mozgásokat hárítanak.

Bem.: - Lakatos Katalin, mozgáspedagógus, a Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány vezetõje.

Lakatos Katalin, mozgáspedagógus, a Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány vezetõje.: - Mi öt éves korban már fel tudjuk venni az állapot és mozgásvizsgálatot, ami azt jelenti, hogy felzárkóztatásra van még két évünk. Ugyanis a vizsgálathoz terápiák, szenzomotoros terápiák is tartoznak. Nem beszéltetjük, nem nagyon rajzoltatjuk, nem végeztetünk finom mozgást a gyerekekkel, illetve nem kell nehéz gondolkozási feladatokat megoldaniuk. Az egyszerû mozgásokat tudjuk pontozni, és abból tudjuk megállapítani, hogy az idegrendszer érettsége, a koordináció, a testvázlat, a taktilis terület, illetve a ritmusérzék milyen szinten áll.

- Elõször is az életmód, illetve a tudomány elõrehaladta miatt van szükség most, erre az új fajta vizsgálatra. Az életmóddal egyértelmûen azt tudom mondani, hogy a mai gyerekek sokkal kevesebbet mozognak. Gyakorlatilag mozgásszegény életmódot folytatnak, és ezért nagyon, nagyon sok, korábban egyértelmû környezeti mozgástapasztalat hiányzik az õ fejükbõl. A másik, ami viszont pozitív, hogy a mozgástudományokkal, illetve a fejlõdéstudományokkal foglalkozó rész szakterületek azt állítják, kutatások alapján, hogy a mozgásfejlõdés és a kognitív, tehát az idegrendszerérés és a megismerõ tevékenység, és az okosság maximálisan összefügg. Tehát, ha egy gyereknél tanulási zavarok, figyelemzavar, diszlexia fordul elõ, akkor nem az a megoldás, hogy ülünk az asztalnál akárhány órát, és mutatjuk neki az „A” betût, amit nem képes fölismerni esetleg, hanem az a megoldás, hogy az idegrendszerét újra strukturáljuk azokkal a nem átélt, kiesett, hárított feladatokkal, mozgásfeladatokkal, amik az alapokat jelentik. Ezekre az alapokra aztán újra felépíthetõ a fejlesztõ pedagógus által azok a kicsi, pici, hiányzó elemek és a gyerek sokkal jobb képet fog mutatni úgy, hogy a mozgáspótlással telt látszólag az idõ, mintha állandóan csak ül és rajzol, holott utál rajzolni.

Rip.: - Elképzelhetõ, hogy akkor ez az oka annak, hogy egyre több gyerek nem a szokott idõben kezdi az elsõ osztályt, hanem sokszor egy évvel, vagy két évvel késõbb?

Lakatos Katalin, mozgáspedagógus, a Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány vezetõje.: - Már a korábbi kutatások, itt én Nagy Józsefre utalnék, megállapították, tízezer magyar gyereket vizsgáltak meg 1970-ben, és a gyerekek 33 %-át nem találták iskolakészültnek. Ez a mai világban, illetve a mai korban sem sokkal jobb. Iskolába járó gyerekeknek a 15-25 %-a, a pedagógusok és a szülõk állítása szerint, tanulási, magatartási és figyelemzavarokkal, beilleszkedési zavarokkal küzd, és itt együtt nõ a probléma a gyerekkel. Az iskola éretlen gyerekeknél jelenleg iskolai életre való felkészítõ foglalkozások zajlanak. Tehát azokat az ismereteket akarják megtanítani, gyakoroltatni a gyerekekkel, amiket például az iskolaérettségi vizsgálat mér. Mert akkor a következõ évben nem lesz már akkora probléma és hiányosság. A korszerûen gondolkodó szakemberek inkább odateszik a hangsúlyt, hogy a hiányok pótlása, és az alapoknak az újra lerakása fontosabb, mint bizonyos ismeretek bemagoltatása. A hiányok pótlása most már szenzomotoros fejlesztésekkel szokott történni. Ezek az idegrendszer újrastrukturálódását segítik elõ. Egy jól strukturált, jól mûködõ, ingerekre fogékony, jól reagáló, jól válaszoló idegrendszerrel a gyerekek sokkal jobb teljesítményt képesek elérni az iskolában, és az életben bárhol. Hát a Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítványban végezzük ezt a HRG módszert. Ez egy uszodai fejlesztésrõl szól. Ugyanis a jelenlegi szakemberek, pedagógusok, fejlesztõ pedagógusok leginkább a nulla szintet, tehát a normál gyerek átlagos szintjét veszik kiindulásul. A mi szenzomotoros fejlesztéseink mondjuk, a mínusz harminc, mínusz ötven, mínusz hetvenes tartományából zárkóztatjuk föl a gyerekeket. Ez azt jelenti, hogy ehhez kell egy nagyon jó vizsgálat, és utána kell nagyon sok mozgásfeladat.

Rip.: - Csak a nehezen kezelhetõ gyerekek esetében, tehát a problémás gyerekek esetében használják, vagy az átlag gyerek esetében is?

Lakatos Katalin, mozgáspedagógus, a Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány vezetõje.: - Bármilyen gyereket felmérünk a szülõ kérésére. A terápiák is ugyanúgy szólhatnak felzárkóztatásról, és szólhatnak arról, hogy egy egészséges, jól mozgó gyereknek értelmes, a figyelmét, a részképességeit, a mozgásügyességét javító foglalkozásokat szervezünk. Most már két éves kortól kezdve csinálunk anya-gyerek csoportfoglalkozásokat, mert nagyon fontosnak tartjuk azt az utolsó évet, amit az édesanyák GYES-en töltenek el a gyerekükkel, hogy egyrészt az õ közös kapcsolatuk erõsödjön, a sikerélmények, az együtt eltöltött idõben értelmesen irányított mozgásórákon a sikerélmény, illetve a gyerekek ügyessége, megfigyelõképessége javuljon. Tehát az én egészséges kisfiam is jár ezekre a foglalkozásokra. Uszodába is fog járni, mert azt gondolom, hogy egy szülõ legjobban az alapok letételénél lehet aktív, lehet nagyon nagy segítségére a gyerekeinek. És nagyon sok esetben az elsõ négy, öt, hat évnek a mulasztásai, amiben nem rójuk meg a szülõt, de hát ezek, a mulasztásai következtében lesz az, hogy az egész iskolát egy-két tantárgyból végig kell magolni, tanulni, korrepetálás és hangulatromlás következhet be. Azoknál a gyerekeknél, akiknél a korai zavaró tünetek, nem tud egy helyben ülni, nem hajlandó egy dologra sokáig figyelni, nem akar rajzolni, rosszul, késõn, érthetetlenül beszél, tehát ezeket hívjuk, mondjuk korai tüneteknek, akiknél ez fejlesztés, szakember nélkül marad, nem történik mozgásjavítás, általában ezek a gyerekek végig bukdácsolják, nagyon nehezen haladnak az általános iskolában. Ugyanis, hogyha egy gyerek nem tud valahol megkapaszkodni, nem érik sikerélmények azért, mert képtelen arra, hogy fölfogja a tananyagot és nyugodtan üljön, az a gyerek nagyon veszélyeztetett arra, hogy más helyeken keressen örömöt és boldogulást.

Rip.: - Manapság divatja van a küzdõsportoknak. Mennyire jó, hogyha egy óvodás, vagy kisiskolás elkezd ezekkel a sportokkal foglalkozni?

- A küzdõsportoknak is azért van sok fajta ága, és igazából a küzdõsportoknál, én úgy gondolom, hogy ott nem az a fontos tulajdonképpen, hogy milyen sportot csinál, hanem, hogy milyen az az edzõ, aki a gyerekekkel foglalkozik.

Bem.: - Kovácsné Sóvágó Judit, testnevelõ tanár.

Kovácsné Sóvágó Judit, testnevelõ tanár.: - Mert azért edzõ és edzõ között is van különbség. Van, aki belátja azt, hogy egy óvodás gyereket nem lehet stresszelni, nem lehet hajtani, hanem ott elsõsorban, nem a teljesítmény, hanem elsõsorban az a lényeg, hogy az a gyerek mozogjon és megismerkedjen a sportág alapjaival. Na most, egy küzdõsport szerintem, ha egy egészséges személyiségû edzõ tartja, akkor például nagyon jó eszköz lehet arra, hogy egy egyébként visszahúzódó, félénkebb gyerek esetleg önbizalmat szerezzen. Na most, minden küzdõsportnak ugye, az az alapja, hogy aki küzdõsportot oktat, az elmondja azt, hogy azért - legalábbis amennyire én tudom -, hogy itt nem az a cél, hogy akkor te most mindenkit megverjél fiam, hanem, hogy meg tud magad védeni. Karatéban pontosan ezt hangsúlyozzák ki. Hogy a küzdõsport lényege az, hogy erõs vagy, ügyes vagy, meg tudod magad védeni, de az igazi jó sportoló, az igazi jó küzdõsportoló nem használja ki az erejét, és nem támad meg másokat.

Rip.: - És ezt egy óvodás gyerek fel tudja mérni? Nem azt csinálja, hogy bemegy a csoportba, és a többieken kipróbálja, hogy õ miket tanult, meg ilyen furcsa mozdulatokat mutat, amitõl a többiek megijednek?

Kovácsné Sóvágó Judit, testnevelõ tanár.: - Igen, talán ez óvodás korban még korai. Tehát pontosan amiatt, hogy az óvodás gyereknek a személyisége még nem annyira érett. Tehát ez a küzdõsport talán, igen, én is azt mondom, hogy nem egészen óvodás korúaknak való. De általában ezt az úgymond nagyszájú apukák szokták reklámozni, hogy bizony, az én fiam milyen erõs, ilyen erõs. Tehát igen, talán a küzdõsportot nem ajánlanám én sem óvodásnak. Pont amiatt, mert egy óvodás még nem tudja kontrollálni annyira azt, hogy most mi a helyes és tehát, õneki még az óvodában el kell mondani, hogy hogyan kell viselkedni, otthon el kell mondani, tehát neki még sokat kell tanulni. Sokat kell szocializálódnia és talán éppen ezért a küzdõsport talán nem alkalmas. De mondom, azért megismertetni meg lehet velük, csak akkor nagyon kordában kell tartani, a szülõnek is olyannak lenni. Tehát eleve egy olyan nevelést kell kapni a gyereknek, hogy ugye õ tudja azt, hogy az erõszak, az a családon belül sem egy természetes dolog, illetve nem egy természetes dolog az embertársainkkal való kapcsolatban, és így már talán egy kicsit kordában lehet tartani.

Rip.: - Saját gyermekeit hogyan szoktatja a sportra?

Kovácsné Sóvágó Judit, testnevelõ tanár.: - Nekem nagyon könnyû dolgom van, mert a férjem edzõ, õ nap mint nap a sportpályán van, úgyhogy amikor hazamegyünk az óvodából és éppen ráérünk, akkor egyszerûen csak kimegyünk az atlétika pályára, vagy kimegyünk a teniszpályára, vagy kimegyünk a röplabda pályára. Úgyhogy nekünk a nyarunk az például úgy telik, hogy a férjem õ rendszeresen strandröplabdázik és egy nagyon jó alkalom arra, hogy ugye, egyrészt strandon is vagyunk, másrészt meg a papa közelében is vagyunk. Úgyhogy a gyerekek már óvodások, de már tudnak úgymond, röplabda érintéseket, amit egy röplabda szakember biztos csodálkozva nézne, de soha nem tanítjuk õket, hogy márpedig ezt most neked meg kell csinálni. Hát a gyerek úgy tanul, hogy látja, hogy mi az amit csinál a papa, mama és azt fogadja el. Tehát nekünk ez nagyon egyszerûen meg van oldva.

Rip.: - Ha majd iskolásak lesznek gyermekei milyen szervezett sporttevékenységre szeretné járatni õket?

Kovácsné Sóvágó Judi, testnevelõ tanár.: - Én szeretném, hogy az úszást, azt rendszeresen csinálják. Hát, nem versenyszerûen, csak ússzanak. Mondjuk, alsós korukban még mindenképpen rendszeresen. Utána mondjuk, azért nem szeretném semmiképpen sem õket versenysportra, fõleg úszásban, mert a gyerekeknek körülbelül tizenkét éves kor, az az a határ amíg a monotónia tûrésük nem fejlõdik ki. Tehát, egészen tizenkét éves korig amennyire én tanultam, ha a gyereket ilyen sportba kényszerítünk bele, akkor erõszakot követünk el rajta, mert õk még nem tûrik a monotóniát. Pont ezért nem akarom, hogy õ úszó edzésre járjon úgymond.

Rip.: - És akkor mi történik azzal a rengeteg gyerekkel, aki már óvodás korában, aki már iskolás korában versenyszerûen sportol? Ismerek nyolc éves fiúkat, akik mûugrók.

Kovácsné Sóvágó Judit, testnevelõ tanár.: - Biztos, hogy van, akik alkalmasabbak rá, tehát a versenyzésre, mint általában a kortársaik. Én úgy gondolom, hogy azért versenyeztetni egy kisgyereket, akinek még igazából, most inkább az alsósokra gondolok, illetve az óvodásokra, tehát, nekik igazából játszani kell. Most azt, hogy ezt milyen kereteken belül teszik, tehát, hogy most õ eljár egy atlétika edzésre, ami mondom, ez nem úgy edzés, hogy akkor tizenötször neki kell futnod, vagy akkor fussál tízszer öt kört, mert ez mind monoton egy gyereknek. Úgyis meg lehet egy gyereket mozgatni, hogy játszik. Tehát, nem kell neki speciális atlétikai mozgásokat, nem kell neki rudat ugrani, nem kell neki gátazni, nem kell neki gerelyt hajítani ahhoz, hogy õ atlétika edzésen vegyen részt. Egyszerûen csak futtatni, ugrani és dobatni kell, és pont ezek azok az alapelemek amiket aztán a végtelenségig lehet variálni. Úgy, hogy a gyerek játszik, de mégis fejlõdik a mozgás koordinációja, elfárad, mármint testileg, ugyanakkor szellemileg felfrissül.