
Már 22 hetes és 5 napos Csumpici. Múlt hét vasárnap hajnalban ért egy kisebb – őszintén, nagyobb ijedség. Valami vízszerű folyásra ébredtem, olyan mennyiségre, hogy nem nagyon tudtam nyugodt maradni, de szerencsére csak...

Minden anyuka a legjobbat szeretné a gyerekének. Így - mivel sokszor hallottam már arról, hogy ez milyen fontos -, az én első utam is a patikába vezetett, amikor megtudtam, hogy egy kis alien növekszik bennem....

Általában a terhességnek elég jól felismerhető jelei vannak, már az egészen korai szakaszában is. Ilyenek pl. a hányinger, hányás, mellfeszülés, alhas-feszülés, szédülés, kívánósság vagy undorodás szagoktól, ételektől,...

Bár sokan csak egy érdekes gondolatnak tekintik a vízimajom elméletet, mely szerint az ember pár millió évvel ezelőtt kb. egymillió évet töltött lubickolással, az agy mérete és összetétele alapján mégis ez a legvalószínűbb...

Már 21 hetes és 5 napos a pici fiam pénteken. A múlt heti nagy sietség, kapkodás, mindenhová rohangászás megtette „jótékony” hatását egy betegség formájában.

Egyszer találtam egy listát, amelyen a különféle fizikai fájdalmakat rangsorolták. Az első helyen a vajúdási fájdalmak álltak, utána következett a szívroham és a vesegörcs. És bár a nők nagy része életében legalább egyszer...

Tudtátok, hogy ha elegendő D-vitaminhoz juttatjuk a szervezetünket a babavárás ideje alatt, akkor kisebb a valószínűsége, hogy a baba asztmás, autoimmun beteg, vagy éppen autista legyen?

A hetem túlságosan eseménydúsra sikeredett, harmadszorra utazom be Kecskemétre és egyszer Kiskunfélegyházára - az csak egy ugrás. Múlt hétvégén végre utazhattam egy kicsit, egészen Somogyig jutottam, de hazafelé már kicsit...

Szülés után sok nőt felkészületlenül ér az, hogy a hormonok milyen tombolásba kezdenek. Hirtelen változás ez, ami miatt egy nő, aki épp csak megszült, még hetekig kifejezetten érzékeny lelki állapotba kerül. Emiatt kicsit sem...

Mikor a naplót olvassátok, már 19 hetes és 5 napos kicsi Békám. És mikor legközelebb írok nektek, már elérem a féltávot. Ez kicsit ijesztő, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy még mi vár rám!

Még mielőtt bárki felhördülne, hogy ez a nő már megint megbuggyant: a mákolaj nem kábítószer, ahogy a mákszemek sem! Csak igen minimális mennyiségben tartalmaznak alkaloidokat. A gubó az, amiből készítik a morfiumot meg az...

Van négy gyerekem, és nem akarok többet. Sajnos a baj már megtörtént, a hasamban van az ötödik. De nem fog megszületni.

Egy nagy tál fagyi mellett úgy döntöttem, hogy nekiállok a napló megírásának, ma már letudtam egy terhestornát, így a fagyit is jócskán megérdemlem.

A sorozat harmadik részében egy számomra is új cukor helyettesítőről írok. Alapvetően szerintem bőven elég a szervezet számára az a cukormennyiség, amennyit a gyümölcsökből és a többi élelmiszer – természetesen lassan...

Hihetetlen, ahogy kinézek a szobám ablakán, ami a ház háta mögé az erdőre néz, hogy pár hete még havat láttam, éhező vörösbegyeket, aztán a zöldülő füvet és most már a fák is zöldbe borultak, pedig pár napja még kikértem...

Egy másik természetes édesítő a xylit, amelyet a nyírfa rostjaiban található xilánból állítanak elő, ezért nevezik nyírfacukornak is. Alapvetően megtalálható gyümölcsökben és zöldségekben is, ezért elmondható, hogy a xylit...

Két hét kórházban töltött idő után végre újra együtt vagyunk. A lábam még fáj a trombózis után, próbálok újra járni tanulni, a műtét utáni seb gyógyul, hegesedik, az embólia után a fulladás napról-napra elviselhetőbb. Ami...

Sokan kérdezik, hogyan lehet élni édességek nélkül. Szerintem nem kell, csak át kell rendezni a fejünkben és a konyhapolcokon a dolgokat. Ebben szeretnék segíteni ezzel a sorozattal, amiben azokat az alternatívákat szeretném...

Az elején kisebb regisztrációs problémák miatt - nagyon ragaszkodtam a csumpi névhez -, nem tudtam a naplóm hozzászólásaira reagálni, de múlt héten végre ezt pótoltam, így szívesen várom a visszajelzéseket, vagy esetleg azt,...

Vannak bűvös mozaikszavak, rövidítések, melyeket csak a beavatottak értenek - a terhesség során számos ilyennel találkozhatunk. Akik már voltak várandósok, biztosan részt vettek CTG- vizsgálaton - vagyis kardiotokográfián.